Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-06-27 / 146. szám

1936 Junius 27 BÉKÉS 3 A \m is ijjlüü ir Ítéletei Dm László ten (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Mint ismeretes, Deine László a Legitim Királyság cimü lapba cikket irt, amelyben a 48-as szabadságharc vezetőit kommunista lázadók­hoz hasonlította. Minősíthetetlen szavakkal gyalázta Kossuth. Petőfi és a többi szabad­sághős emlékét. Demét a törvényszék a magyar állam és a nemzet megbecsülése ellen' elkövetett vétség címén hathónapi fog­házra ítélte, valamint háromévi hivatalvesz­tésre és politikai jogai felfüggesztésére. Az ügyben a győri Ítélőtábla csütör­tökön tartott tárgyalást és azon Deme Lászlót szintén hathónapi fogházra itélse, illetve a törvényszék ítéletét helybenhagyta. Revolver a suermeh hezéien (A rBékés“ tudósítója jelenti.) Csü­törtökön délután Csepelen egy 8 éves kis­lány és egy 10 éves kisfiú együtt játsza­doztak, Játék közben a fiú belopódzott la­kásukba s onnan édesapja revolverét kihozta, hogy a kislánynak megmutassa. A szülők akik ügyet sem vetettek a gyermekekre, mert ugv látták, hogy egészen elmerültek a játékba, egyszercsak nagy dörrenésre let­tek figyelmesek. Odarohantak a gyermekek­hez s megdöbbenve látták, hogy a fiú szinte megdermedve áll kezében a füstölgő revol­verrel, lábainál pedig halálra vált arccal a porban ott fekszik a játszópajtása. A revol­ver golyója a kislány hasába fúródott, úgy­hogy a mentők életveszélyes állapotba szál­lították be a Szent István kórházba. ü peit Hittaton a Misszió a HéziíiiuMsár és aliépsorsolásiővedel- méüöl a márialalvi naphözi otthon építésére (A „Békés“ munkatársától.) A Szo­ciális Missziótársulat sorsjátékának húzása 25-én, csütörtökön délután 5 órakor volt a hatósági kiküldöttek jelenlétében. A sorsje­gyeket a kis Elek Csöppike húzta, fontos szerepének teljes tudatában. Elsőnek sorsol­ták a női fejes párnát. Nyerte az 50 sz. sorsjeggyel vitéz Kicsóy Uhlarik Béla. A négus párnát a 226 számmal dr. Yangyel Endre, a kis olajfestményt a 22 számmal dr. Ung- váry János nyerte. A zöld gömb-párnát dr. Bognár Rezső nyerte a 157 számmal, a kak­tusz párnát Tanai Lajos a 01 számmal. Utol­jára sorsolták a főnyereményt, a nagy.olaj- festményt, amit a 235 számmal gróf Pongrácz Jenő nyert. A jelenlévő sorsjegy tulajdonos hölgyek nem minden megdöbbenés nélkül vették tudomásul, hogy Fortuna kizárólag csak a férfiaknak kedvezett, annál nagyobb örömükre szolgált azonban, hogy a sorsjáték és nemrégiben lezajlott vásáruk eredményé­ből 500 pengőt juttathatott a Missziótársulat .az Apor Napközi otthon felépítésére. Hálás köszönet ezúton is mindazoknak, akik ezt a szép eredményt lehetővé tették. Dobozon Baji László ffiszer- berendezését megvettem, akinek ez- irányban valami követelése van három napon belül jelentkezzen. Papp István Gyula, Szanka-u. 7. sz. 762 1—1 hírek. Várható időjárás a következő huszonnégy- Órára : ésJiakj északnyugati szét. változó felhő­zet, több felé délután újra zápor, zivatar. A hő­mérséklet nem változik lényegesen. Zarándoklat Máriazellbe. A hercegprímás 960—936 sz engedélyével augusztus hó 7-én za­rándoklat'indul Máriazellbe. Visszaérkezés augusz­tus 14.én. Valuta és útlevél megszerzéséről a vezetőség gondoskodik. Lelkivezető Gampal Béla majsajakabszállási plébános. Visszajövet tartózko­dás Bécsben. a nevezetességek megtekintése. Úti­költség II. osztályon 52 P. III. osztályon 36 P. A zarándoklaton csak teljes szabadjegyek használ­hatók fel, semmiféle kedvezményes jegyek nem érvényesek. Érdeklődni és jelentkezni lehet Borsy István technikai vezetőnél, Budapest. VIII., Üllöi- ut 66 a. I. 2. aki válaszbélyeg ellenében részletes programot készséggel küld. Térzene. A 111. kir. 5. hökpkh» menetzene­kara junius 28-án fél 12-töl 1 óráig jó idő esetén térzenét tart a Göndöcs-népkertben a következő műsorral: 1. Farkas: Horthy induló, 2. Kéler: Rákóczi nyitány, 3. Rosas : Hullámok felett ke­ringő. 4. Erkel: Bánk-bán egyveleg, 5. Apitus: Katona élet egyveleg, 6. Dvorzsák: Humoreszk ábránd, 7. Pécsi: Keleti nász zenekép, 8. Rákóczi induló, Magyarország első fehérnemügyáráiiak gyártmányai, oroszlán-védjegyű férfi ingek pnplin, tropikál, selyem divatkülönlegességek kizárólag csak YERES-nél kaphatók. Törekvés bevásárlási helye G havi hitel. 681 21—* jynius M 27—30-án Szárason A magyar ev. ieányifjuság hitéleti moz­galmainak történelmében nagy jelentőségű eseménynek Ígérkezik az az összejövetel, amelynek színhelyéül a magyar ev. leányok Szarvast választották. A Magyar Keresztény Leány egyesületek Szövetsége junius hó 27 — 30 napjain itt tartja országos konferenciáját és évi rendes közgyűlését. Az értekezlet vendégei már junius hó 27-én este érkeznek Szarvasra. Másnap vasárnap, junius hó 28-án dél­előtt 9 órakor ünnepi istentisztelet az uj- templomban. Fél 11 órakor a gimnázium tornacsarnokában közgyűlés és délután 5 órakor nyilvános konferencia az egész ev. társadalom részére, amelynek keretében dr. Karácsony Sándor tanár és Danhauser László vallástanár tartanak hitmélyitő előadásokat. Ugyanezen a napon esti 8 órakor a Luther Arvaházban nyilvános estély, amelyen dr. Pesthy Pál ny. miniszter és Szőnyi Sándor gimn. igazgató beszédei mellett művészi számok is szerepelnek. Hétfőn, junius hó 29-én délelőtt 9 órakor áhitat, majd fél 10 órakor a kon­ferencia folytatása Káliói Gusztáv ág. lel­kész beszédével és Szederkényi Anna Író­nő felolvasásával. Délután 6 órakor nyilvá­nos értekezlet dr. Karácsony Sándor ta: nár irásmagyarázatával. Esti 7 órakor sze- retetvendégség, melyen dr. Viktor Gabriella vallástanárnő lép fel. Kedden, junius hó 30 án a reggeli 9 ,órai áhitat után a konferencia folytatása és befejezése Bakó László lelkész és Hock Margit tanárnő előadásaival. Délután 5 óra­kor nyilvános konferencia dr. Viktor János j és Forgács Gyula lelkészek záróbeszédei­vel. Esti 7 órakor záró áhítat és a konfe­rencia berekesztése. Az arcbőrt elcsúfító számos tisztátalauság, mint gyulladásos pirosságok, pörsenések és patta­nások, amelyek elégtelen emésztés következtében támadnak, a természetadta .Ferenc lózsef“ keserü- viz használata által — reggelenként fél pohárral — rövidesen eltűnnek. 686 22—* Gyógyszertári inspekció. Folyó hó 15-től július 1-ig a Kossuth-téri Wieland gyógyszertár tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspek­ciót. Békésszeetandrási hírek. Békésszeutandrás határában az aratás megkezdődött. Az átlagos ter­més holdanként búzánál 7—12 p., árpánál ugyan­annyi, zabnál 6 —9 q ra becsülhető. A község elöljárósága által összehívott gazda, munkás és cséplögéptulajdonos értekezleten az aratási nap­szám 30—35 kg. búzában koszttal, a csépeltetési géprész 10%-ban nyert megállapodást. A 10 szá­zalékból 6 a géptulajdonost és 4 a munkásokat illeti. A búzánál több helyen száraz kalászok lát­hatók. A tengeri szép, erőteljes fejlődési!. A korai burgonya jó termést ad. A lucerna két kaszálása kielégítő volt. Takarmányrépa szép fejlödésii. Ha még egy pár rap nem lesz erős meleg, rekord termés várható a gabonánál. Tropikál és gyapjú férfi öltöny szövetek és kabátok. Goldsmart gyiirhetetien nyak­kendők Y E R E S-cégnél nagy választékban. Törekvés bevásárlási hely 6 havi hitel. 682 21 * Leesett a létráról, karját törte. Polgár Má­tyás tizenkétéves dobozi fiú olyan szerencsétlenül zuhant le a létráról, hogy karját törte. A gyulai kórházban ápolják. Négy ujját levágta a körfűrész Fát fűrészelt a körfűrészen Mayer József huszonnégyéves mezö- gyáni legény. A vigyázatlan ember jobb kezének négy ujját metszette le a fűrész. Súlyos állapot­ban hozták a kórházba. Divat szandáléit különlegességek és Dix- gyártmányokban kizárólag csak YERES-cégnél kaphatók, olcsó szabott árak. Törekvés bei vásárlási helye. 683 21—* Elcsúszott az eldobott szeméten, ö/v. PfafE Istvánná Sóvári Erzsébet hatvanhatéves gyulai asszony aki a Gyep utca 13 szám alatt lakik el­csúszott a gyalogjárón eldobált zöldség-levélen. Olyan szerencsétlenül esett el az öregasszony, hogy balkarját eltörte. Súlyos sérülésével a kórházban ápolják. Norkok fürdőruhák különleges fazonok­ban, garantált színtartó. Gyári árban P 3 90. Gyapjú fürdőruha P 7.89. Óriási választékban a Tanai divatházában. kcsp. 745 5—* A Roninok kincse a Színházi Élet darab­melléklete. Karinthy Frigyes, a nagy magyar iró, felgyógyulása után az első nagy cikkét a Színházi Élet most megjelent uj számában közli. Az uj szám tele van érdekes aktualitásokkal. Ince Sándor beszámol Korda Sándor főhadiszállásának életéről. Az első budapesti autós Grand-prix szen­zációs képekben elevenedik meg. Hatvány Lili le­vele a Derbyröl, Kálmán Jeuö cikke a Csárdás premierjéről. Intim Pista elmeséli hol nyaralnak a kedvencek. A legnevesebb magyar irók nyilat­koznak, hogy elmondják-e a nők lánykori szerel­müket a férjüknek. Egyéb érdekességek az uj számban: Fotoriport Eggerth Mártáról. Kiss Fe­renc a kékesi tenniszversenyre treníroz, nagy sportbeszámoló, Harsányi Zsolt, Szitnyai Zoltán, Nagy Endre és Nichael Arlan Írásai, a Zserbóban a tatai Fidelió előadás képekben és szövegben. Külföldiek pesti híradója és Magyarok Világhír- adója, kottasláger: Tiltsa meg, tangó, 52 oldalas gyermeklap, 54 oldalas rádióujság, kézimunkaiv, rengeteg kép és olvasnivaló egészíti ki a Szín­házi Élet 268 oldalas uj számát, melynek ára 60 fillér Előfizetési dij negyedévre 6.50 pengő. Ki- ■ adóhivatal: Budapest. VII. Erzsébet-körut 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom