Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-06-24 / 143. szám

.LXVili* évfolyam 143. szám. Szerda Gyula, IR36 junius 24 Etőffietési árak : iesteééVre : 4 F 5fí fillér Egy hóra: . 1PŐ0; fillér Vidékre : .IP 80 fillér f, .Metési díj elér* flieteiidé. POLITIKAI, TÁRSADALMI £8 KÖZGAZDÁSZAT! LAP v.rrkeKztöség, kiadóhivatal: 'Aulán. VArosház-utca 7- sz. '•:>(>haV János köhyvkefésY*- ■iése. hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egy szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő: DOBAYFERENC Szerkesztő: NAGY GUSZTÁV Megjelenik mindennap népegészségügy A kisdedóvókról szóló törvényjavaslat, amely tudvalévőén ezt az intézményt, mint kifejezetten népegészségügyi intézményt a kultuszminiszter hatásköre alól a belügy­miniszter hatáskörébe utalja át, több felszó­lalót arra indított, hogy aggodalmának ad­jon kitejezést. Aggodalmukat azzal okolták meg, hogy a kisdedóvó annak a mesgyének á szélén all, amely a kultuszminisztérium és a belügyminisztérium hatáskörét egymástól elválasztja, kétségtelen ugyanis.az, hogy az egészségóvás bizonyos fokú kulturális okta­tással is kapcsolatos. Ezeket az aggodalmakat teljes mérték­ben eloszlatta Hóman Bálint kultuszminisz­ter, amikor általános helyeslés közben két bejelentést tett a képviselőházban. Bejelen­tette először azt, hogy a belügyminiszter a parlamenti szünet után törvényjavaslatot fog benyújtani a gyermekegészségügy egysé­ges rendezéséről, ő maga pedig ugyancsak törvénylavaslatot fog beterjeszteni a társa­dalom egészségügyi szakoktatásról és ez a törvényjavaslat az ápolónői, óvónői és védő női képesítésről fog szólani. A kormány szociálpolitikájának, nem­különben családvédelmi politikájának egye­nes irányát mutatja meg ez a bejelentett két uj reformjavaslat és különösen azért ör­vendetes, mert mindkét javaslat Magyaror­szág kormányzójának családvédelmi felhívása szellemében készült, annak megfelelően kí­vánja a gyermekegészségügyet, a társadalom és általában a népegészségügyet, nemkülön­ben pedig a családvédelmet intézményesen megalapozni és kiépíteni. Tárgytalan lesz tehát azoknak az ag­godalma, akik a kisdedóvók intézményét in­kább a kultuszminiszter hatásköre alatt sze­rették volna megtartani. Ott ugyanis, ahol a kisdedóvókban mégis bizonyos pedagógiai szerep lesz betöltendő, ezt a szerepkört azok az óvónők fogják kétségkívül teljes odaadással betölteni, akiknek megfelelő ki­képzéséről a kultuszkormány törvényjavaslata gondoskodik. Ott lesz tehát a kultuszminisz­ter gondoskodó keze továbbra is a kisded­óvókon, amelyek azonban végeredményben mégis csak népegészségügyi intézmények, amelyekben nem is annyira a tanítónak, mint inkább az orvosnak van főszerepe. De gon­doskodás történik a kultuszminiszter törvény- javaslatában arról is, hogy a kisdedóvókban alkalmazott ápoló- védő- és óvónők olyan ismeretekkel is rendelkezzenek, amelyek mar a közegészségügyet hivatottak szolgálni. A gyermekegészségügynél kezdődő tár­sadalom- és népegészségügynek olyan reform­ját jelentette be a képviselőházban a kul­tuszminiszter, amelyet már régen óhajtott m nden szociálpolitikával foglalkozó komoly tényező. Valósággal kiteljesedik ebben a két törvényjavaslatban a kormány szociál­politikája és népvédelmi elgondolása. Ami­kor, a. legelső magyar ember, a családi tűz­hely melegének áldásos hatására - hívta fel nemzetét,..bizonyára megadta az impulzust nppden arra illetékesnek, hogy milyen .szel­lemben és milyen irányban kell ezeket a reformokat megalkotni és végrehajtani. Ezért várunk joggal értékes eredményeket a most bejelentett reformoktól. Várjuk az ép lélek és az ép test harmóniájának intézményes biztosítását. Várjuk a hadüzenetet a csecsemő- halandósággal szemben, mert egészen bizo­nyos, hogy a félrevezetett tudomány ezeknek a reformoknak eredményeként minden falu és minden tanya apró bölcsőinél őrt fog állani, hogy csökkentse a bimbóhullást, csök­kentse a gyermekhalandóságot és hozzájá­ruljon a népsűrűség fokozásához. Azt is kétségtelennek kell tartanunk, hogy a mai felvilágosult magyar ember, kü­lönösen pedig a falu népe őszinte örömmel és megértéssel fogja fogadni a kormánynak ezeket a reformjavaslatait, készséggel Fog meríteni abból az erkölcsi erőforrásból, ame­lyet ezek a törvényjavaslatok feltárnak számukra. Másodszor érte jégverés a benedeki határrészt Az egész környéken nagy pusztítást vitt véghez a hétfői ítéletidő {A „Békés“ munkatársától.) Hankó tanár prognózisa — fájdalom — most is pon­tosan bevált. A múlt heti nyári időjárást a Hankó által megjelölt napon, tizenkilencedikén zivataros idő váltotta fel. Pénteken még csak fenyegető felhők húztak át az égen, de már szombaton délután kisebb felhőszakadás zuho­gott alá, egy-egy pasztán jégesővel vegyesen. Ez a jégeső szombaton a benedeki és józsefbene- deki részt érte, jelentős kárt azonban nem okozott, Annál súlyosabb volt a hétfő dél­utáni jégverés, amely sokkal nagyobb terüle­ten, a gyulai határnak mintegy felerészén vonult át, s a vészéi hídtól kiindulva, a bicze- rei, sióréti, pejréti, mindkét benedeki, szabad­kai dűlőket és Szlány egy részét érte. Ezeken a határrészeken is pásztásan vonult át a jég, helyenként kisebb, de sok helyütt óriási károkat okozva. A kár nagyságát a helyszíni szemle fogja megállapítani. Sajnos, a jégverte vetéseknek alig számbavehető csekély része volt csak biztosítva. A jégverés környékbeli pusztításáról tu­dósításunk a következőkben számol be: Békéscsabán délután öt óra tájban vonult át a vihar. A város belterületén hatalmas záporral kezdődött az ítéletidő, majd irtóza­tos erővel jég zúdult alá s ez mintegy negyed­órára teljesen megakasztotta a gyalogközle­kedést is. Közben folyton villámlott s az egyik villám óriási dörgés közepette az ev. nagytemplomba csapott, amelynek háritóbe- rendezése szerencsére tökéletesen működött s igy semmi baj nem történt, A lecsapódás olyan nagy erejű volt, hogy a konnektorok nagy körzetben mind kisültek. A jég ritkán látott nagy tömegben esett le, a Szent Ist­ván-, Prónai-, Kiss Ernő-, Apponyi-utcán s másutt is halomban állott. A vihar a megye északi része felől jött, egészen keskeny sávban, mutatja ezt az is, hogy az önálló gazdasági népiskolánál a jég mindössze 22 milliméternyi s egészen apró- szemű volt, A mezőgazdasági szakiskolában a vihar a magtár tetejéről mintegy ötszáz cserepet lesodort. A felső mezőgazdasági is­kola mintagazdaságában súlyosnak mutatkozik a pusztítás, az árpa 80 százaléka, a búza .‘50 - 40 százaléka veszett az előjelek szerint kárba. Érdekes ezzel szemben, hogy Erzsébet­imben nem'- volt jé'g; Békéscsaba határában, a Veszei-hid kör­nyékén óriási a kár. A jég a szőlőket telje­sen elpusztította, a búzánál is nagy a vesz­teség. hogy százalékszeriien mennyi, még nem tudják. Biczere és Fényes között a jég a búzát valósággal „kicsépeíte“, a kukorica levelei foszlányokban hevernek, az érőfélben lévő gyümölcs mind lehullott. A kamuti csárdánál lecsapott a villám, de jég nem volt. A^andháton csak a vihar „szele“ söpört végig, Fürjesen és Gerendáson kevés eső esett. A közeli környékről érkezett jelentések szerint Pósteleken nem sok jég esett, csak a ‘gyümölcsösben tett kisebb kárt, Újkígyóson sem volt nagy a jég, Gerlát és az ókigyósi nagymajort pedig teljesen elkerülte Sarkadon is óriási a kár, a jég ott ab­lakokat vert be és a községhez tartozó Fiter- pusztán a termés teljesen elpusztult. Az eddigi megállapítások szerint a jégeső három pasztában vonult. Az egyik Csaba, a a másik a Veszei-hid, a harmadik Sarkad felett húzódott el. Aradon és környékén tiz percen át ga­lambtojás nagyságú jég esett. (A „Békésu munkatársától.) Nagy­számú, előkelő közönség töltötte meg vasár­nap délután a zsidó templomot. A Szent­egylet emléktábláját leplezték le, annak a huszonegy zsidó honvédnek megörökített nevével, akik Gyula város kétszáznyolcvanhat hősi halottja közt életüket áldozták a magyar hazáért. A felemelő ünnepségen a város egész társadalma részt vett. A honvédséget vitéz Rábay Ferenc nyug. tábornok és, öt­tagú tiszti küldöttség képviselte, a vármegye nevében vitéz dr. Pánczél József főjegyző, a város nevében dr. Varga Gyula polgár- mester jelent meg. A királyi ügyészséget dr. Tompa Gyula ügyészségi elnök, az ál­lamrendőrséget Borsoss Béla rendőrkapitány és Balogh Tibor rendőr főfelügyelő képvi­selte. Megjelent az ünnepségen dr. Tarján Béla közjegyző,,;-, a Nép:, kerületi elnöke,

Next

/
Oldalképek
Tartalom