Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-05-31 / 125. szám

iya6 május 31 BÉKÉS 5 MARGÓ Luk a levegőben A vármegye vezető orgánuma — s van-e, ki e nevet nem ismeri ? — a múltkoriban, csakhogy lapunknak nekiszaladhasson, teljes mell­szélességgel kiállt bajnoknak az igazság mellé s hirül adta mind e széles világnak, hogy vitéz Leel-Ossy Árpád nem mondott egy árva szót sem arról a képviselőházban, hogy a sarkadi bér­uradalom drága albérletbe adta a hitbizomány földjét a község kisembereinek. Csáklyával éke­sített fringiájával olyan éktelen hadonászást vitt végbe, hogy a naivabb lelkek nem tudtak hová lenni a csodálkozástól és a meghatottságtól, hogy : nini, az ellenzéki orgánum milyen nemes hévvel védi a kormánypárti képviselőt. A tapasztalt rókák azonban tudták, hogy a bajnoki kiállás nem megy babra: a Békés felé lehetett szúrni egyet, ha a fringia csak a levegőben csinált is 1 -kát. Honnan szippantott a hir-szivornya ? Hogy mennyire a vén rókáknak volt iga­zuk, vagyis hogy a kiáltás teljes mellszélességgel mennyire nem a kormánypárti vitéz Leel Őssy érdekében történt, mutatja, hogy az orgánum azt, akit a Békés imputációja ellenében o'y lovagi készséggel megvédett, a következő számában hevesen megtámadta. »Több Nép vezetőségi tag aláírással a napokban Sarkadról levelet kaptunk s a levélnek azon részeit, amelyek alkalmasak arra, hogy megvilágítsák az igazságot, ideiktatjuk. Ezekből a részekből kitűnik, hogy mit is mon­dott a sarkadi képviselő, miképpen lehetett azt értelmezni, kitűnik továbbá az is, hogy a függet­lenségi hirszivornya honnan is szippantott : az igazság tiszta, vagy pedig a céltudatos tévedések zavaros vizéből ? Íme az idézetek : »A »Magyar Alföld« c. gyulai lap táma­dást intézett a »Békés« c. lap ellen, amiért — amint az más lapokkal is megtörtént — félremagyarázta vitéz Leel Ossy Árpád sarkadi országgyűlési képviselőnek a kép­viselőházban elmondott azon részét, mely­ben a törpebirtokosok nehéz helyzetét is­mertetve, a telepítési törvényjavaslat mielőbbi végrehajtásával kapcsolatban a törpebirtoko­soknak kis földhaszonbérletekhez való jut­tatását sürgette. A képviselő ur beszédének vonatkozó része ugyanis szóról-szóra igy hang­zik: > Például nálunk megvan a lehetőség arra, hogy minél rövidebb utón kaphasson bérle­tet a törpebirtokos, mert maga a hitbizo­mány tulajdonosa is évtizedekre kiadta 9000 katasztrális hold földjét és ezért katasztrális holdankint körülbelül 23 pengőt kap akkor, amikor a nagy földéhség miatt a megszo­rult kisbirtokos és törpebirtokos, bár a bz- tos bukásnak megy neki, mégis előre fizetve, négy mázsa búzát ad, vagyis körülbelül 60 pengőt fizet egy katasztrális hold föld bér­letéért.« Sokan úgy értették a beszéd ezen részét, hogy a 23 pengős bérlő 60 pen­gőért adja tovább albérletbe a törpebirtoko­soknak kát. holdanként a hitbizományi bér­letet Itt tehát a beszéd ezen nem teljesen világos részének a félreértéséről van szó csupán és nem tendenciával beállított rossz­akaratú támadásról-< Nagytata kiskacsája »Ha azonban már arról van szó, hogy mennyiben közelíti meg az igazságot a »Magyar Alföld«-nek egyik másik cikke s mennyiben mondható az hitelesnek és való­nak : úgy legyen szabad hivatkoznunk a »Magyar Alföld« f. év 4Lik számában, saját tudósítója tollából »Tárt karokkal várja vissza gróf Almásy Alajost a sarkadi nép« fccim alatt megjelent közleményre, melynek jó része — dacára annak, hogy azt a tu­dósító a helyszínen szerzett tapasztalatai alapján irta — szemen szedett valótlanság. Elsősorban is a hatóságokat vádolja meg, hogy nem törődtek a nyomorgókkal, a mun­kanélküliekkel, hanem leplezték az Ínséget és nyomort. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a hatóságok, jegyzők, elöljárók, főszol­gabíró, alispán, főispán a képviselővel együtt egyebet sem tettek, mint állandóan munka­nélküli segélyekért ostromolták a téi kezde­tétől, a legutóbbi napokig a minisztereket és majdnem egész télen át foglalkoztatták a munkanélküliek jó részét. A munkakép­telen öregekről és gyermekekről meg az ínségkonyha, Stefánia és társadalmi utón nyújtott különböző segitések utján gondos­kodtak. Ez utóbbi akciót helyben m ga az országgyűlési képviselő és neje vezették és jó példával járván elől, tetemes össze­get adtak a váhsztókerulet szegényeinek. Amit aztán vitéz Leel-Őssy Árpád ref.. lelkész országgyűlési képviselőről ‘ír a lap : az egyenesen felháborító. Vitéz Leel-Ossy Árpád képviselő ur hivatalának ajtaja min­dig nyitva van és mint hivatalos helyiség nem is lehet zái va. Ő amikor itthon van, reggeltől-estig bárkit mindenkor szivesen fo­gad. Azt is írja a cikk : «földet követel a parlamentben a törpebirtokosok számára, de sem ő maga, sem az egyház nem adja bér­be a a földjeit». Ezzel szemben éppen az az igazság, hogy az 54 kát. hold lelkész! föld öt törpebirtokosnak van évek óta ki­adva feles haszonbérbe, az egyház 180 kát. hold földje pedig 93 kisembernek van kiadva szintén feles haszonbérbe, vagyis a legkedvezőbb haszonbérleti formában Végül az sem igaz, hogy a képviselő ur ritkán van itthon és vasárnap is a segéd lelkészek végzik az istentiszteleteket. Sokkal többet prédikál most vasárnap délelőtt, mint mikor nem volt képviselő.« Minket, mert Sarkad képviselőjének nem egészen világos szavait félreértettük, a «vezető orgánum» keményen megrótt és a saját por­tánkra küldött «alaptalanul támadó» cikkek után kutatni Mi nem küldjük őt sehová. Rábizzuk a kacsáját a látószemü olvasó józan kritikájának duplacsövű puskájára Vasntasok népünnepélye. A gyulai máv-nyug­díjasok pünkösd hétfőjén nagyszabású népün­nepélyt rendeznek a Göndöcs népkertben. A ren­dezőség gondoskodik minduiről, amivel a közönség­nek kellemes és élvezetes ünnepi délutánt szerezhet. A szórakozások egész sorát készítették elő, de nem feledkeztek meg a különféle sátrakról sem, amelyek minden jóval várják a közönséget. Kitűnő ételek­ről és italokról Komjátszeghy vendéglős gondosko­dik. Belépődíj a népünnepélyre folnöttnek 20 fil­lér, gyermeknek és katonának 10 fillér. A tiszta bevétel egyrésze a gyulai szegényeké. KÉRIEN ön is bevásárlási könyvecskét a TANAI divatáruházban, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet teljesen költségmen­tesen. Olcsó árak, nagy választék 689 7 *kcv * 150 Üzleti állványok, üzleti pult, álló Író­asztal, cégtáblák, 1 drb. tizedes mérleg 150 kg-ig hitelesítve, eladók. Szent István-u. 2 szám alatt. 658 3—J-cs.v.cs. Az 1936-os | Junius 2, 3, 4« Szerző 0 i m K«„V7- K5“J''r "“P* 4rLt3ir Ady Endre Jóslások Magyarországról 3.60 4.80 * 4. i r. A magyar nemzet Asztalos Petho ! története D.50 kve 8.— kve . T, Aranv János Arany János köUöi iveiből kve mi ha lartMi Halász Gyula Öt világrész magyar vándorai 2.20 V Mező Ferenc dr. 1 Olympiai kalauz 2.80 3.40 Illyés Gyula Puszták népe 3.60 4.80 Horov tz Jenő Beszéljünk magyarul 3.60 fve 4.90 kve nes; le» isrfaliiM Katona Ilona Árva Krisztina (koszorús regények) 3.­3.­Fejtő Ferenc Érzelmes utazás 2.20 fve 3. — kve 2.80 fve 3 80 kve Szilárd-Undi Szép vagy, diákélet 2.— fve 2.80 Nyirő József Uz Bence 3. lOkve 4.80 Fáik Géza Liszt-breviárium 3 60, 4.20 Gulácsy Irén Förgeteg 4.— 6.— Horváth Jenő Világtörténet 390 4.80 Dobay János Térzene. A m. kir. 5. Hökpkh. menetzene­kara jó idő esetén a pünkösdi ünnepek alatt a Gön iöcskertben térzenét ad. Május hó 31-én egy­negyed 12-töl egynegyed egyig a következő mű­sorral: 1. Előre induló Csortos Dezső. 2 Stra- de la-nyitány Flotow. 3. Vigözvegy keringő Le­hár 4. Denevér egyveleg Strauss J. 5. Északi han­gok lengyelke. 6. Aida ábránd Verdi. 7. Stefánia gavotte Czibulka. 8. Öregbajtársak induló Teike. Junius hó 1-én feltizenkettőtöl egyóráig : 1. Ke­leti határon induló Ott István. 2. Bűvös vadász nyitány Wéber C. 3. Schatz keringő Strauss J. 4. Mákvirág zenekép Mozart. 5. Rigoletto ábránd Verdi. 6. Fáklya tánc ábránd Mayerbeer. 7. Pscbutt polka Pavlis. 8. Horthy-induló Farkas D. Mesejáték dalok, színdarabok és táncok változatos szépsége fogja vonzóvá tenni a május 31-i gyermekelőadást a Lorántffy Zsuzsanna-nőegy- let rendezésében. A báj, a kedvesség, a gyermekek elragadó ügyessége, Ígéret mindenkinek egy kelle­mes este eltöltésére. ígéret a mi magyar remény­ségünk beteljesedésére is, de egyszersmind leköte- lezés mindnyájunk számára, hogy tapsainkkal buz­dítást adjunk nekik a jövendőre, odavitt filléreinkkel pedig meleg ruhát, vagy puha kenyeret az arra szorulóknak. E pár fillért ök nem kívánják ingyen, gyönyörködtetni akarnak érte, önmagukat adják egészben és osztatlanul bájukkal, kedvességükkel. Nagy és lázas az előkészület, ami már is előre veti a siker fényét. Bővebb műsor a napokban megjelenő falragaszon. py, TROPICAL férfi öltönyök 28. VÁSZON ,. 18. pengőért Tiseli Erflog j* fi'3 s-*pv

Next

/
Oldalképek
Tartalom