Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-05-23 / 118. szám

2 BÉKÉS 1936 május 23 A mezőberényi szeit(H vacsora botránya a büntetőbiró előtt Ai ügy minden vádlottját felmentette a békési járásbíróság (A „Békés“ tudósító]*, jelenti) A múlt év októberében a mezőberényi evangélikus leányegylet szeretetvacsorát rendezett, ame­lyen a meghívottak között minden keresztény felekezet képviselve volt. De megjelent még Leindörfer Imre dr. ottani zsidó ügyvéd is, akinek jelenléte miatt nagy kavarodás támadt. Grötz Péter tanár és Roósz József, volt nyilaskeresztes lapszerkesztő, most a bajtársi egyesület tagja, követelték a vezetőségtől, hogy távolítsa el Leindörfert. Bacsák István tanító felkérte az ügyvédet, hogy a botrány elkerülése végett távozzék el a szeretetvacso- ráról. Az ügyvéd, meghívójára hivatkozva nem volt hajlandó a kérésnek eleget tenni, mire Götz Péter tanár elkiáltotta magát: — Kivonulni bajtársak ! A bajtársak erre mindannyian felálltak és eltávoztak a teremből, nyomban követték őket a nyilaskeresztesek is és azt hangoz­tatták. hogy amig a „zsidó“ el nem távozik, nem térnek vissza a terembe. Talán elsimultak volna a botrány hul­lámai, azonban özv. Yáczi Dezsőné mező­berényi állami elemi iskolai igazgatónő erő­sen bírálta a Turul-szövetség tagjainak maga­tartását és állítólag „hazafiatlanoknak“ ne­vezte őket. A bírálat miatt Eiler András, Wagner Ádám és Roósz József felkeresték lakásán és erélyesen elutasították kijelentését. Yáczi Dezsőné mindhármukat becsületsértésért fel­jelentette, ők pedig viszonvádat emeltek az igazgatónő ellen a hazafiatlan kifejezésért. Ez ügyben a békési járásbíróság büntetö- birája, Pásztor Imre, február 27-én kiszállt Mezőberénybe, ahol több tanút hallgatott ki és elrendelve újabb iratok beszerzését és tanuk kihallgatását, a tárgyalást elnapolta. Szerdán délelőtt került sor Békésen az uj tárgyalásra, amelyen Pásztor Imre járás- biró ismertette a beszerzett bizonyító irato­kat és kihallgatta a bejelentett tanukat. Bárdy Ernő esperestől azt kérdezte a biró, van-e tudomása arról, hogy a Turul­szövetség tagjai megbontják a felekezeti békét? Tanú: Nem bontják a felekezeti békes­séget, sőt élénk tevékenységet fejtenek ki a jótékonyság terén. Biró: Szoktak a bajtársak antiszemita előadásokat tartani ? Tanú: Nincsen tudomásom róla. Kiss dr., a bajtársak védője : Yáczi De­zsőné kritikája okozott bonyodalmat? Tanú: Véleményem szerint csak az okozott. Bányai Imre dr., Vácziné- képviselője: Tanú ur szerint ki lehet utasítani egy zsi­dót a vacsoráról, ha meg van oda híva ? Tanú: Én nem Írtam alá a meghívót és nem is volt tudomásom a meghívásról. Bányai dr., Nem kérdésemre válaszolt a tanú ur. A kiutasításra vonatkozólag kér­tem véleményét. Tanú: Erre nem válaszolok. A további tanuk kihallgatásától elálltak a felek, majd a védőbeszédek elmondására került sor. Bányai Imre dr. hangsúlyozta, hogy az első-, másod- és harmadrendű vádlottak bű­nösségéhez nem fér kétség és kéri megbün­tetésüket. A viszonvádra kijelentette, hogy a történtekért még súlyosabb kritika illette volna a botrány okozóit. Azonban arra nincs bizonyíték, hogy özv. Váczi Dezsőné, Eiler András, Wagner Ádám és Roósz József vád­lottakra értette volna a hazafiatlan kifejezést. Viszont nem kétséges, hogy az egyesület tagjai az antiszemitizmust szolgálják. Mezőberénvben el van vetve a felekezeti békétlenségnek magva és ez hazafiatlanság, mert útjában áll a magyar összefogásnak. Kiss József dr. védőbeszédében kifejtette, hogy az eljáráshoz joguk volt a vádlottak­nak, mert a hazafiatlan kijelentés gátat emelt az egyesület további szereplése elé. Yáczi Dezsőné egy hazafias alakulatot vádolt meg hazafiatlansággal. A büntetőbiró ezután kihirdette az Íté­letet, mely szerint mindanégy vádlottat fel­mentette a bűncselekmény vádja alól. Eiler András. Wagner Ádám és Roósz József vádlottakat azzal az indokolással, hogy nem látja fennforogni a becsületsértés elkövetését, özv, Váczi Dezsőnét pedig azért, mert ki­jelentésében személy szerint nem nevezte meg az első-, másod- és harmadrendű vádlottakat. Özv. Yáczi Dezsőné képviselője megnyugodott az ítéletben. A bajtársak és képviselőjük azonban felebbeztek özv. Váczi Dezsőné felmentése miatt. Felhívás a kettes honvédekhez ! A volt 2. honvéd gyalog-, népfölkelő- és utóezredek, valamint alakulatai tagjaihoz. Bajtársak ! Folyó hó 24-én „Hősöknapja.“ Emlékezzünk — magasztos kötelessé­günk — volt dicső ezredeink és alakulataik hőseiről, a mi megdicsőült hőseinkről. Azáltal óhajtsunk méltó kifejezést adni. hogy emléktáblánkat mint minden évben, ezidén is e napon 8 óra 30 perckor meg­koszorúzzuk. Felkérlek — úgy tiszti, mint legény­ségi állományú valamennyi baj társaimat — hogy e rövid, de kötelességszerü ünnepélyen a József főherceg laktanya bejáratánál minél számosabban jelenjetek meg. Az ünnepélyes megkoszorúzás, után isteni tisztelet, mindenki saját vallásfelekezete avagy tetszése szerint. Bajtársi üdvözlettel: Vitéz Babai/ Ferenc nyug. tábornok a -2-es honvédek utolsó parancsnoka Munkapiacot kérnek a kézmüiparosok A magyar kézmüiparosság rendkívül súlyos helyzete aggasztóvá vált. Örömmel kell azonban megállapítani, hogy éppen a legsúlyosabb órákban jelentkezik a kézmü­iparosok táborában a legnagyobb életerő. Ezt bizonyítja a május 31-én kezdődő és junius 11-ig tartó VIII. Szegedi Ipari Vásár, ahol impozáns tömegben vonulnak fel a magyar kézmüiparosok, háziiparosok, iparművészek és népművészek remekbe készült munkáikkal. A szegedi ipari vásárra félár* jeggyel lehet utazni az ország minden részéből. Uta­zási igazolványok az ipartestületeknél és menetjegyirodákban kaphatók. Szép eredménnyel végződött a körösladányi háziipari szövőtanfolyam (A Békés'1 munkatársától) Mint annak idején lapunkban hiriil adtuk, Körösladányban a Nemzeti Égység helyi szervezetének kezdeménye­zésére február 1-el háziipari szövőtanfolyam indult. A tanfolyam iránt a lakosság körében olyan nagy érdeklődés nyilvánult meg, hogy már kez­detben 4 szövőszéket kellett beállítani. A tanfolyam megnyitását az iparügyi mi" nisztériumnak és dr. Tóth Bélának a szeghalmi járás főszolgabírójának áldozatkészsége, valamint a Nep-szervezet női csoportjának, illetve elnökének H. Nagy Mihálynénak és titkárának. Bözzörményi Bélánénak agilitása tette lehetővé. A szeghalmi járás főszolgabírója ugyanis 4 drb. szövőszéket, az iparügyi minisztérium pedig 160 pengő kész­pénzt és 9 kg. nyersanyagot adományozott, azon­kívül egy képzett szakácsmestert rendelt ki a tanfolyam vezetésére. A község lakossága a lanfolyamot, amelyen 42 tanuló vett részt, meleg szeretettel fogadta s eredményével a kerületi iparfelügyelőség is a leg­nagyobb mértékben meg volt elégedve. De külö­nösen nagy megengedését fejezte ki — megtekint­vén a tanfolyamot személy<-sen — vármegyénk főispánja, dr. vitéz Ricsóy-Uhlarik Béla és dr. Temesváry Imre országgyűlési képviselő is. A tanfolyam hallgatói, illetve látogatói elsa­játították a sima, ceig és rongypokrócz szövést s kb. 180 méter vásznat és könnyű nyári ruhának való ceigot szőttek. Ennek felét a vezetőség a körösladányi ínséges lakosság között osztotta ki, negyedrészét a tanfolyam látogatói kapták emlékül, negyedrészét pedig a dologi kiadások fedezésére értékesítették. Mint a tanfolyam eredménye mutatja, Körös- ladáuyban a háziiparszerü szövés iránt igen nagy érdeklődés mutatkozik. A tanfolyam látogatói nagyon szerették volna még a himzöszövést is megtanulni s ezzel kapcsolatban a vezetőség szor­galmazta is a szükséges nyüstláda beszerzését, azonban az már csak a tanfolyam befejezése után érkezett meg. A jövő ősz folyamán azonban a himzöszövés is be lesz vezetve s a háziipari szövés előreláthatólag nagyobb lendületet is vesz. H. Nagy Mihályné kérelmére a vármegye főispánja és dr. Temesváry Imre kilátásba helyez­ték további támogatásukat s ennek ma már lát­ható jele többek között az is, hogy a himző-szö- véshez szükséges nyüstláda megérkezett, továbbá, hogy a tanfolyam résztvevői között 100 kg. ken-4- der-vetőmag osztatott ki. Evett-ivolt, nem fizetett — kétévi f egy ház (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Súlyos árat fizetett a könnyelmű kocsmai cekk-csinálásért Antal- ffy István szegedi biztosítási ügynök, akit csalás büntette miatt állítottak a törvényszék egyesbirája elé. Az volt a bűne, hogy betért az egyik Rudolf téri vendéglőbe, ott evett ivott, mig jól nem lakott s rózsaszín hangulata nem kerekedett. Mikor aztán fizetésre került a sor, kijelentette, hogy nem fizet, mert nincs pénze. Számlája 7 pengő 20 fillér volt, de ebből azóta sem látott a vendéglős egyetlen fillért sem. A keddi tárgyaláson a vádlott azzal védeke­zett, hogy szándékában volt a számla kifizetése, de nem kapott munkát, nem volt pénze s ezért nem fizette még ki. A bíróság Antalffyt bűnösnek mondotta ki csalás bűntettében s tekintettel arra, hogy hasonló cselekmények miatt már büntetve volt, kétévi fegyházra 'Ítélte. Az ítélet nem jogerős. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schilling érnél. 561 18—*

Next

/
Oldalképek
Tartalom