Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-05-20 / 116. szám

2 BÉKÉS 1936 május 20 Nap, mint nap bomba robban Palesztinában (A „BékésCí tudósítója jelenti.) Úgy látszik az arabok Palesztinában a végsőkig ki­tartanak követeléseik mellett és nem engednek álláspontjukból a zsidó bevándorlás kérdésé­ben. Jeruzsálemben a helyzet rendkiviil fe­szült és általában egész Palesztinában igen nyugtalan a köznangulat. Nap, mint nap bombamerényieteket követnek el és igen gya­koriak a gyújtogatások is. A brit főkonzul az arabok vezetőivel már napok óta megbe­széléseket folytat és több indítványt terjesz­tett eléjük, a tárgyalások azonban mindez- ideig eredménvtelenek maradtak. O o kisérőszülők, ha előre bejelentették részvéte­lüket, azon résztvehetnek. Délután 3 óra 30 perckor a belvárosi elemiiskolától gárdacsapatok kivonulása a sporttérre, menetzenével. Délután 4 órakor: a) csapatok tisztelgő felvonulása és az apostoli kormányzó üdvöz­lése, b) br. Apor Vilmos apátplébános meg­nyitó beszéde, c) csapatbemutatók, d) csapa­tok elvonulása katonazene-kisérettel. Este fél 7 órakor Te Deum, litánia sz. beszéddel, melyet dr. Lindenberger János apostoli kormányzó tart. Büfé a közönség rendelkezésére áll. A sportpályái bemutatón belépődíj: Álló­hely : gyermek 10, felnőtt 20 fillér. Tribün álló 30 fillér. Páholy személy-jegy 1 P. Korzó ülés 1 P. Tribün ülő 80 fillér. Kedvezőtlen idő esetén a sportünnepsé­get az Erkel Ferenc-szinkörben tartják meg. A széhesfehérvári állami mMi MM niiie Keres elheluezKelt (A „Békésu munkatársától.) Evek óta fennáll már a székesfehérvári állami gyermekvédelmi ipariskola, azelőtt Yass Jó- zsef-hadiárvaintézet, amelyben a magyar ál­lam a nagy világégés sokezer áldozatáról, szegénysorsu hadiárvákról, csonkabéna hadi­rokkantak gyermekeiről, elhagyottairóí gon­doskodik. Hajlamaiknak megfelelően iskoláz­tatja vagy valamilyen iparra kitanitja és a közélet hasznos, hazafias és munkás ténye­zőivé neveli őket. A székesfehérvári gyermekvédelmi ipar­iskolában száznyolcvan hadiárva és hadirok­kant gyermeke kap különféle iparban elmé­leti és gyakorlati kiképzést példás nevelés­ben, tiszteletadásban és olyan szakképzett­ségben, amely képessé teszi őket arra, hogy a magyar iparostársadalomban méltóan áll­ják meg a helyüket. Az idei iskolai évben, junius és szep­tember 30-án negyven tanuló szabadul fel. akik a következő iparágakban nyertek ki­kiképzést : 9 asztalos. 3 géplakatos. 2 fa­esztergályos, 7 kárpitos, 1 borbély-fodrász, 4 mázoló-fényező, 1 puskamüves. 3 villany- szerelő, 2 szabó, 2 bognár. Az iskola igazgatója most a magyar társadalomhoz fordul azzal a kéréssel, tá­mogassa ezeket a derék ifjakat abban a tö­rekvésben, hogy elhelyezkedhessenek. Az előző években felszabadult ötszázharminc növendék kifogástalan viselkedésével, alkal­mazkodásával. szorgalmával és szakképzett ségével minden munkaadó meg volt eléged­ve annál is inkább, mert ezek a fiatalembe­rek szegény igényükkel, szorgalmas muukás ságukkai csak szerény megélhetésüket és létfentartásukat óhajtják biztosítani. A felszabadult növendékek a részükre netán biztosított állást, munkaalkalmat julius 1-ig elfoglalhatják, az elhelyezésre vonatko­zó felvilágosításokat az állami gyermekvé­delmi ipariskola igazgatósága szívesen meg­adja. Várható időjárás a következő huszonnégy- Órára: mérsékelt délkeleti, déli szél, néhány he­lyen, főleg nyugaton és északon záporeső és zi­vatar. A nappali hőmérséklet tovább emelkedik, az éjjeli lehűlés még erős lesz. Valódi gyapjú férfi öltöny és felöltő szö­vetek és kellékek. Tiszta selyem nyakkendő újdonságok legelőuyösebben VERES LAJOS eégnél szerezhetők be. Törekvés bevásárlási hely 6 havi hitel. 560 16—* Az ioiol és az asszony Részeg deliriumában meztelenül futkosott az utcán egy ismert aradi uriasszony. (A „Békés11 tudósítója jelenti.) Vala­mikor nagy szerepet játszott, előkelő aradi család egyik női tagjának tragédiája ért szomorú fejezetéhez, az asszonyt az ideg­gyógyintézet cellájába hurcolta az alkohol. A tragédia tulajdonképen már akkor kezdődött, amikor az uriasszony férje, egy előkelő állású tisztviselő elhatározta, hogy elválik feleségétől, mert ez az ő állásával össze nem férő módon viselkedett. A férj ugyanis megállapította, hogy felesége sűrűn látogatja a vendéglőket és kocsmákat s ott alaposan fogyasztja az alkoholt. Az ital ha­tása alatt azután többizben hangos uccai jeleneteket rendezett, ami rája nézve rend­kívül kellemetlen helyzeteket teremtett. A kétségbeesett férj végre is úgy oldotta mejg a súlyos kérdést, hogy elhelyeztette magat Aradról és anélkül, hogy feleségének szólt volna, előkészítette az elköltözést. Távollé­tében összecsomagolt és kisleánykájával el­utazott Romániába, az úgynevezett Regát- ba. Feleségének levelet hagyott hátra, -melyben, közölte, hogy megindítja a váló, pert. Éz hamarosan meg is indult, az aradi törvényszék többizben tárgyalta az ügyet, sót már birói határozat hangzott el, mely a gyermeket a férjnek Ítélte, megállapít­ván, hogy az anya nem alkalmas leányának nevelésére, A válás meggyorsította a tragédia le­folyását. A szerencsétlen asszony most már minden korlátozástól mentesen adta oda magát végzetes szenvedélyének, napról-nap- ra akkora mennyiségű italt fogyasztott, ami még egy életerős férfi szervezetét is tönk­retette volna. Minden intés és óvás hiába­való volt, a szerencsetlen nő feltartóztatha­tatlanul zuhant tovább a lejtőn. Most már sokszor megtörtént vele az is, hogy a vá­ros főterén részegen dülöngélt végig, a múlt hét csütörtökén végül olyan botrány középpontjába került, amely betetőzte tra­gikumát. Jégeső esett csütörtökön délután és az utca siető népe megdöbbenéssel látta, amint a szerencsétlen uriasszony anyaszült mezte­len kilép házuk kapuján és önkívületi álla­potban útnak indul a gyalogjárón. Pár má­sodperc múlva kirohant a házból az asszony környezetének egyik tagja és rábeszéléssel meg erőszakkal nagynehezen visszavitte a házba. A lakásba érve dühöngeni kezdett, tört-zuzott, folyton lérje és kisleánya nevét kiabalta s hozzátartozói csak nagy erőfeszí­téssel bírták a divánra fektetni és megkö­tözni. Az előhívott hatósági orvos dr Luszt Ferenc megállapította, hogy az úrasszo­nyon a túlzott alkoholfogyasztás következ­tében hirtelen elmezavar tört ki és javasol­ta szállítsák sürgősen elmegyógyintézetbe. Ez másnap meg is történt, a boldogtalan asszonyt egyik aradi szanatórium különszo- bájába vitték. Orvosai azt hiszik, -hogy ra­dikális gyógykezeléssel idővel sikerül vissza adni egészségét. 11 1JB JE M. Halálozás Súlyos gyász érte Dr. Tarján Béla gyulai kir. közjegyzőt és családját. Édesanyja, özv. Muszotter János :.é Ruff Blanka 89 éves korá­ban Gyulán elhunyt. Temetése május 20-án, szer­dán délután fél 4 órakor lesz a Szentháromság temető ravatalozójából. Az engesztelő szentmise­áldozatot ugyanaz nap reggel fél 8 órakor mutat­ják be a plébánia templomban. (Minden külön ér­tesítés helyett.) A belügyminiszter köszöneté. Vitéz leveldi Kozma Miklós belügyminiszter vitéz Ricsóy Ufala- rik Béla dr. főispánhoz a kővetkező levelet intézte: „Méltóságod folyó hó 2-án 417—193) sz. alatt felterjesztette hozzám Gyula megyei város képvi­selőtestülete rendkívüli közgyűlésének legfelsőbb helyről jött kitüntetésem alkalmából kifejezett üdvözlő sorait. Kérem Méltóságodat, hogy a meg­emlékezésért Gyula megyei város polgármestere, valamint a város közönsége előtt őszinte köszőne- temet tolmácsolni szíveskedjék.“ Kinevezés. A vármegye főispánja Schneider Józseiet törvényhatósági utbiztossá nevezte ki. Olasz tudományos intézet Bndapesten. Az olasz kormány elhatározta, hogy Budapesten tudo­mányos intézetet létesít. A főváros a Czakó utcá­ban az iskola mellett .600 négyszögöles területet szemelt ki az olasz tudományos intézet építke­zésének céljaira, amelyet teljesen ingyen ajánl fel az olasz kormánynak Gyógyszertári inspekció. Folyó hó 15-től 31 ig a józsefvárosi Práger gyógyszertár tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót. Lichtmann és Ilixi cipő divat különle­gességek kizárólag VERES LAJOS cégnél kap­hatók. Törekvés bevásárlási helye. 557 16—* Gazdák figyelmébe. Közhírré teszem, hogy a város tulajdonát képező Fövenyesi legelőn az idei fütermés részes kaszálásra leendő kiadatása a a fövenyesi pusztán folyó hó 21-én délután 2 órától kezdve, mig a Galbácskerti fükiosztás fo­lyó hó 24-én vasárnap délután 2 órától kezdve a helyszínen fog kiosztatni az ott szóbelileg köz­lendő feltételek mellett. Akik fükaszálást részibe vállalkozni szándékoznak, azok a megjelölt helyen és időben személyesen jelenjenek meg. Orvosi egészségtani előadások. A szarvasi kereskedelmi szakiskolában dr. Faragó Mór Oti-or- vos április hó 25-én „ A modern lakás higiéniájáról“ és dr Ribárszky Pál községi orvos május hó 1-éa „A fertőző betegségekről“ tartottak a növendé­keknek ismertető előadásokat. lár megint Yirasztó táltos. Az orosházi turáni egyistenhivők táltosa, Yirasztó Koppány minden héten szembekerül a törvénnyel. Most a föszolgabiróság kihágási bírája elé került, Jankó András nyilaskeresztes elnökkel, Székács József buszéves fiatalemberrel és még ötvenhárom társá­val együtt. Az volt ellenük a vád, hogy április hó 8-án engedély nélkül tartottak gyűlést a nemzeti szo­ciális nyilaskeresztes párt Bocskay-utcai párthelyi­ségében. A kihágási biró Virasztó Koppányi 30 napi, Jankó Andrást és Székács Józsefet 5—5 napi elzárásra Ítélte, a többi 53 ember, akik kö­zűi a legtöbbet a kíváncsiság vitte el a gyűlésre, 1-1 napi elzárást kaptak büntetésül. Az Ítélet ellen valamennyien felebbeztek. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernéi. 561 16 - *

Next

/
Oldalképek
Tartalom