Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-05-15 / 112. szám

1936 május 15 BÉKÉS KÖLCSÖNÖKET FOLYÓSÍT házra és földre, továbbá tatarozás! biteleket is. BETÉTEKET előnyösen gyümölcsöztet a m gyulai fiókja. ELADÓ *72 6-* BÉKÉSCSABÁN: Kistabán-utca 25 számú ház, Kastély-utca 3 számú ház. GYULÁN: Kossuth-tér 26 számú ház, Szt. Laszló-utca 1 sz. ház. JÓ TŰZIFA KAPHATÓ, RÉSZLETRE IS Megint templomok égnek Spanyolországban (A „Békés“ tudósítója jelenti) ügy látszik. Spanyolországba rövidesen, nem tér vissza a rend. A szélsőbaloldaliak ismét több tartományban véres zavargásokat rendeztek s azok során újból több templomot, iskolát •és zárdát fölgyujtottak. Több helyen sztrájk tört ki és a tüntetők igen sok középületet és magánlakást kifosztottak és elpusztítottak. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb Schillingernél. ^ i2 * Starhemberg kilépett a kormányból (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Ausztria belpolitikai élete igen mozgalmassá vált az utóbbi napokban. Beavatott helyen már ré­gebben számoltak azzal a lehetőséggel, hogy Starhemberg kiválik a kabinetből Ez most bekövetkezett s az osztrák kormánynak újjá kellett • alakulnia A. változás azonban csak személyi vonatkozású, a kormányzás szelleme és külpolitikai iránya változatlan maradt. Schuschnigg kancellár táviratot intézett Mussolinihez, amelyben közli, hogy Ausztria továbbra is kitart a római egyezmény mel­lett. Gömbös Gyulának szintén küldött táv­iratot az osztrák kancellár, Ausztria további őszinte barátságáról biztosítva Magyaror­szágot. Valódi Borsalino olasz nyúlszőr és Jó- séf Pichler gráci lódén-kalapok kizárólag ■csak VERES LAJOS cégnél kaphatók. 558 12—* JLJECi UJA.JBB jsr y A Ft i MENETREND KAPHATÓ III Dobay János kön yv kereskedéséi) ezz. Egy csinosan Dalorozott szoba M Hajnal-utca 20. szám alatt. 2—3 spv .= Tropikál öltöny p 25.50 mmsá Olasz győzelem, magyar reménység Az a háromszáz egyetemi polgár, aki minap a Turul Várból felvonult a budapesti olasz követség Eszterházy-uccai palotája elé, hogy szeretettel, lelkesedéssel ünnepelje a győ­zelmes Olaszországot, az a háromszáz magyar diák az egész magyar nemzet örömét hir­dette. De jelentett még valamit. Jelentette a magyar nemzet háláját és elismerését Göm­bös Gyula iránt a felelős magyar külpoliti­ka előrelátó bölcs irányításáért. Mert az olasz győzelem nagyszerű eredményei a ma­gyar külpolitika teljes igazolását is adják. Hiszen emlékezhetünk pár hónappal ez­előtt. amikor Genfben a Népszövetség ki­mondotta a gazdasági megtorlásokat, a ma­ga igazáért, a keresztény civilizáció védel­méért és terjesztéséért hadbaszálló Olasz­ország ellen, akkor Magyarország volt az első. amely nem csatlakozott a szankciós ál­lamok sorához. Tette ezt nyíltan és határo­zottan. Nem bujt a szavazástól való tartóz­kodás kényelmesebb eszközei mögé. hanem igenis szavazott. A megtorlások ellen Az igazság mellett. Férfiasán, egész mellel ki­állt az olasz barátság mellett. Nem keresett pillanatnyi előnyöket, megmaradt a becsület utján. És az események most azt bizonyítják, hogy számunkra ez volt a legjobb külpoliti­ka. Gömbös Gyula külpolitikájának a vonal- vezetése most érik gyümölcsbe. A nagy, tel­jes olasz győzelem. íme a tények bizonyít­ják, hogy a kis Magyarország helyes külpo­litikát csinált. Meglátta azt, amit a nagy­hatalmak nem láttak meg. Látta előre a Duce népének diadalát, látta, tudta, hogy a keletafrikai háború csak rövid epizód a ha­talmas erőktől duzzadó fiatal Olaszország életében. És azt is tudta, hogy az epizód­nak tökéletes elintézése után Róma még erősebb hatalma lesz a sok válsággal küzdő Európának, mint valaha is volt. Mindezt amit nem látott Genf — látta Budapest. Magyarország Gömbös Gyula jö- vőtalapozó józan és határozott külpolitikai vezetésével olasz barátai mellé állt. Szembe­szállt az éurópai szankciós közhangulattal, mert erre az útra küldte a hála. az igaz­ság és a politikai judicium hármas parancsa. Ami együtt élt ugyan a tömegek lelkében, de tudatossá és cselekvő ténnyé Gömbös Gyula szerencsés politikája fogalmazta meg. Az olasz győzelem tehát a mienk is, jelentős magyar eredmény, mely jutalma céltudatos külpolitikánk bölcsességének. Az erőben, hatalomban megnőtt Olaszország, ma már ismét tettekkel tényezője az euró­pai politikának s Mussolini ma még nagyobb nyomatékkai hirdeti, hogy Európa békéjét csak az igazságtalan békeszerződések revízi­ója hozhatja meg. Éppen a napokban nyilat­kozott az egyik legnagyobb olasz napilap főszerkesztője, a Duce bizalmasa arról, hogy „a Népszövetség, de a békeszerződések reví­ziója is. nem üres feltevés többé, hanem tény, amely máris folyamatban van“. És to­vább : „nem szabad megfeledkezni arról, hogy van egy magyar probléma, sőt szemé­be kell nézni ennek s meg kell oldani, ne­hogy ez a csodálatos hősies nép maga le­gyen kénytelen megoldani a saját problé­máit“, .. És amikor Budapesten a Turul-ifjak a követség előtt ünnepelték Olaszországot, ugyanakkor a Duce Rómában a magyar zarándokok előtt jelentette ki: barátja, se­gítője voltam, vagyok és maradok Magyar- országnak. Erős, vérbő, kövér emberek igyanak napon­ként. reggel éhgyomorra egy kis pohár természe­tes ..Ferenc József keserű vizet, mert ez rendes gyomor- és bélmüködést biztosit, számottevően előmozdítja az emésztést és kitünően szabályozza a vérkeringést 556 5—* Margó Ezzel szemben a tény . . . A « vármegye vezető orgánuma» legutóbbi számában, igaz, hogy csak a legutolsó oldalon, de kéthasábos címmel ir a Kamaraszínház jöve­teléről s azt a következő tendenciózus megálla­pítással kezdi: < A Békés a napokban azt a hírt közölte, hogy Alapi Nándor országos hirii Kamaraszinháza Gyulára jön és kéthetes szezont tart az Erkel Színkörben. Á hir ebben a for­mában nem felel meg a valóságnak-» Az or­gánum tehát úgy tünteti fel a dolgot, hogy a Kamaraszínház jövetelének ügyét ő tudja jobban s a Békés csak a valóságnak meg nem felelőt irta, vagyis félrevezette olvasóit. Ezzel szemben a tény a következő : május 8-án valóban azt irta a Békés, hogy Alapiék május 16-án Gyu­lára jönnek, de május 10-i számában, miután a város a társulat kérelmét elutasította, már azt is hírül adta, hogy csak széptemberben jöhetnek. Az utóbbiról természetesen nem vesz tudomást a «vezető orgánum», mert akkor nem írhatta volna a «Békés» híradásáról, hogy «nem felel meg a valóságnak». Az is lehet, hogy az orgá­num szunditott egyet május 8-tól 14-ig ... * Ezzel szemben a tény , . . E feltevésre egyébként az is alapul szol­gál, hogy május 14-i számában a Magyar Al­föld azt irja, hogy a szeghalmi petíció tanúinak kihallgatását a bíróság «már a legközelebbi na­pokban megkezdi». Ezzel szemben a tény a következő : a biróság Szeghalmon, amint azt a Békés már meg is irta, folyó hó 1 1-én meg­kezdte a kihallgatásokat. Annál meglepőbb a fürge és «sima riportszolgálatu» «vezető orgá­num » pontatlan híradása, mert Túszén a szeghal­mi petícióban Tildy Zoltán van érdekelve. Az a Tildy Zoltán, aki egyik vezéralakja annak az Országos Független Kisgazdapártnak, amelynek az orgánum hivatalos lapja . . . caBPBEaiiwf min ■■■a—a—■■■■■■——^—b»— 11 I U E M. Tárható időjárás a következő huszonnégy­Órára : a szél gyengülése, több helyen futózápor- esö. most már főleg északon és keleten. A hő­mérséklet keleten is csökken, nyugaton alig változik. Gyógyszertári inspekció. Folyó hó 15-től 31 ig a józsefvárosi Práger gyógyszertár tartja az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi inspekciót. PapigyÖléS- A gyulai róm. kát. esperesi kerület papsága szerdán tartotta Gyulán tavaszi konferenciáját Barabás György prépost-esperes- plébános elnöklete alatt. A gyűlés az elhunyt kerületi papok lelkiüdvéért mondott szentmisével kezdődött A konferencia i észt vevői báró Apor Vilmos dr. apátplébános vendégei voltak. Joss oroszlán védjegyű tinóm férfi ingek, gallérok. Finom habselyem női szines és fe­hérneműéi« kizárólag csak VERES LAJOS-nál kaphatók. Törekvés bevásárlási hely. 559 12—* Gondnoksági Ülés. A gyulai állami elemi is- | kólák gondnoksága május 13-án Szentkereszty Tivadar alelnök elnöklete mellett ülést tartott, í amelyen megállapította a mindennapi és tovább- ! képző iskolákr évzáró vizsgálatainak idejét és le- | tárgyalta a jövő tanévi iskolai és óvodai költség- ! vetéseket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom