Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-03-18 / 65. szám
BÉKÉS 1936 március 18 2 Igen jelentékenyen javult kttlforgalmunk február havában (A „Békés“ tudósitója jelenti) Február | havi külforgalmunk az előző év hasonló hó- | napjához viszonyítva igen jelentékeny (27 százalékos) emelkedést mutat. A multévi for galomhoz képest különösen a kivitel emelkedett nagy mértékben, 29.2 millió pengőről 41.2 millió pengőre, vagyis az emelkedés abszolút számban 12 millió pengő volt, ami 41 százalékos emelkedésnek felel meg. A behozatal szintén emelkedett, de sokkal kisebb mértékben, amennyiben itt az emelkedés csak 11 százalékot tesz ki. A február havi kül- forgalom egyenlege 10.6 millió pengős aktívummal zárult, szemben a multévi 1.8 millió pengő aktiv szaldóval. A júliustól számított gazdasági év nyolc hónapja alatt az összes forgalom 638'8 millió pengőt tett ki, szemben a múlt gazdasági év első nyolc hónapjában elért 517 millió pengős forgalommal, az eredmény tehát 121.8 millió pengővel kedvezőbb, mint az előző évben volt. Az említett nyolc hónap (A „Békés“ munkatársától.) Most tar- j tóttá meg a gyulai kir, törvényszék büntető- ! tanácsa Molnár János rk. apátplébános bűnügyének főtárgyalását. Molnár apát az ötezer lelket számláló orosházi katolikus egyház- község plébánosa, felekezeti és társadalmi osztály különbség nélkül nagy tiszteletet élvező főpap. Molnár apátot a „Túrán“ bajtársi egyesület vezetősége perelte durva becsületsértéssel súlyosbított, sajtó utján elkövetett rágal mazás vétsége és valótlan hírnek szándékos közzétételével való károkozás miatt Az ügy előzménye az volt, hogy a „Túrán“ bajtársi egyesület egyik múlt évi táborozásán felszólalt az ott lévő Virrasztó Mihály nyilaskeresztes vezető, a turáni egy- istenhivők táltosa, s a turániak lapjában a táborozásról Írott közleményhez Molnár apát az Orosházán megjelenő „Katolikus Tudósi tó“ 1935 május 1-i számában kritikai megjegyzést fűzött a Túrán bajtársi egyesület magatartásáról. Az egyesület helyreigazító nyilatkozatot kért Molnár apáttól s a magyarázó cikk a Katolikus Tudósitó junius 1-i számában meg is jelent, ezzel azonban az egyesület nem elégedett meg, hanem helyreigazitási pert indítottak Molnár apát, mint a Katolikus Tudósitó felelős szerkesztője ellen. Az orosházi járásbíróság Ítélete alapján a helyreigazító cikk megjelent, a Túrán bajtársi egyesület azonban ennek ellenére bűnügyi útra terelte az ügyet. A most megtartott tárgyaláson az ügyész nem vállalta a vádat, amit aztán dr. Kecskeméty Imre vett át, mint a Túrán bajtársi egyesület jogi képviselője. Molnár apát kihallgatása alkalmával kijelentette, hogy a kérdéses cikket közérdekből irta, mint magyar ember és mint katolikus pap, mert nem hagyhatta szó nélkül azokat a szavakat, amiket Virrasztó a táborozáson mondott. Ezekben ő vallásfelekezeti alatt behoztunk 29G-3 millió pengő értékű árut, kivitelünk pedig 342 5 millió pengőt tett ki. A nyolchavi forgalom eredménye tehát 46-2 millió pengős aktiv szaldót mutat. Általánosságban a behozatali oldalon ki kell emelnünk a takarmányfélék, főként a tengeri behozatalát, amely a folyó gazdasági év elmúlt nyolc hónapjában 30.055 vagon volt 37 millió pengő értékben. A kiviteli oldalon főként a friss és elkészített hús képezi a jelentős tételt, amely február hóban 5'8 millió pengőt tett ki. Sertészsír és szalonnakivitelünk 3 millió pengőt, élősertéi- kivitelünk 2'3, baromfikivitelünk 2'3, szarvasmarhakivitelünk 1'6, millió pengőt tett ki. A növényi termékek közül buzakivitelünk 3 5. heremagkiviteliink 12 millió pengő volt. Az iparcikkek közül csupán a vasáruk, gépek és készülékek, villamosgépek tettek 1 millió pengőt meghaladó tételt a forgalom kiviteli oldalán. és különösen a katolikus klérus elleni izgatást látojtt. Cikkével figyelmeztetni .akarta azokat a híveit, akik a Túrán bajtársi egyesületbe beléptek, hogy gondoskodjanak repa- rációról. A bizonyítási eljárás során dr. Sziber Nándor ügyvéd, a vádlott főpap védője bizonyította, hogy a táborozás végén Virrasztó felhívta az egyesület tagjait, hagyják ott hitüket és lépjenek be a turáni egyistenhivők szektájába és áldozzanak fehér lovat Hadúrnak. Dr. Kecskeméty Imre vádbeszédében a legsúlyosabb büntetést kérte a vádlottra, mert cikkével az ifjúságot akarta gyűlöletessé tenni a közönség előtt s ezt csak aljas indokból tehette. Ennél a kijelentésénél Ungvári János tanácselnök rászólt dr. Kecskemétyre : — Nem engedem meg, hogy ilyen kifejezésekkel éljen. Ezen a címen nem is emelt vádat, bizonyítást sem ajánlott. Dr. Sziber védő rámutatott védőbeszédében, hogy Molnár apát minden állítását bizonyította, valóságot irt, szándékosságról szó sem lehet, azt pedig, hogy kárt okozott volna, meg sem kísérelte bizonyítani a bajtársi egyesület. A főtárgyalási tanács Molnár János apátot a vád alól bűncselekmény hiányában felmentette s az indokolásban kimondotta, hogy a Katolikus Tudósítóban Írott cikkben nem lépte túl a jogos kritika határát. A főmagánvádló az Ítélet ellen felebbe- zést jelentett be. Kerékpár, gumi és alkatrész legolcsóbb SCHILLINGERNEL. aos 7-* T akarmány répamagvak, veteménymagvak, virágmagvak, továbbá hidegen folyó oltóviasz legjobb minőségben KERTÉSZ fűszeresnél Megyeház-u. 14. 346 1—2sv 28-ára kérte kitűzni a város a tisztujitá közgyűlést. (A „Békés“ munkatársától.) Mint ismeretes, a városnál több állás megüresedett, illetve betöltésre kerül. A tisztújító közgyűlés összehívására előterjesztését a város már megtette a vármegye alispánjához, aki tudvalévőén a tisztújító közgyűléseken elnökölni szokott Úgy tudjuk, a város folyó hó 28-ára kérte kitűzni a közgyűlés napját. A rámái tárgyalások csak megerősítik az egyezményt. (A „Békésu tudósitója jelenti.) Az olasz, osztrák és magyar államférfiak római tanácskozásával foglalkozva az olasz lapok megállapítják, hogy a tárgyalások csak megerősítik a római egyezményt aláíró államok kapcsolatait. Megjegyzik, hogy bár a római tanácskozás semmi kapcsolatban nincsen a londoni eseményekkel, annak során mégis jó alkalom nyílik arra, hogy a három állam képviselői e tekintetben is megvizsgálják a nemzetközi helyzetet. Öcska mordályokkal küldi a négus harcolni birodalma férfiúit (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Ke- letafrikai jelentés szerint Abesszínia végső erőfeszítéseket tesz, hogy feltartóztassa az olasz csapatok előnyomulását. A négus az ócska mordályokat is öaszeszedette már s azzal felszerelve minden épkézláb emberét a frontokra küldi. Magyar idegenforgalmi, népművészeti és iparművészeti kiáliitás Helsinkiben Helsinkiben most nyílik meg a magyar idegenforgalmi, népművészeti és iparművészeti kiállítás, amelyet a helsinki lapok szerint a közönség nagy érdeklődése előz meg. A legnagyobb finn lapok részletesen Írnak a kiállításról. A kiállítást a magyar kormány és a helsinki magyar követség rendezi. Irányítónak magyar részről Bodon Károly iparművészt küldték ki, aki a Helsingin Sanomat munkatársa előtt nyilatkozott a kiállítással kapcsolatos kérdésekről. A kiállítás anyagát Tailinnból, az észt fővárosból most vitték át Finnországba, a legutóbbi kiállítás ugyanis Tallinnban volt, A kiállítás anyagához tartozik, mondotta Bodon Károly, nagy sereg különféle magyar kézi-szőttes, kézimunka, kerámiai és könyvkötészeti remekmű. A néprajzi osztályban régi ruhák és varrottasok kerülnek bemutatásra. Az idegenforgalmi részben csodaszép felvételek Budapest és Magyarország legszebb részeiről. A finn turisták különben is nagyon szeretik Magyarországot, a múlt évben is egy budapesti szállodában egyszerre száz finn vendég is volt. A magyar kézimunkáknál a finn szemlélő figyelme legelsősorban azok rendkívüli szinpompájára irányul. A diszitőmotivumok közül legjobban szeretik a virágokat.és általában a lágy vonalakat. Geométriai ábrák nem igen fordulnak elő, mint a finn szőttesekben, mint ahogy azt legutóbb a bupa- pesti finn kiállítás alkalmából láthattuk Talas finn miniszter gyűjteményében. Ezután Bodon Károly részletesen nyilatkozott a mai magyar építészetről is. Az újság rendkívül fontosnak tartja a magyaros motívumok figyelembevételét az építészetben is. Figyelemreméltóak a pécsi, debreceni és szegedi egyetemi építkezések. Molnár János orosházi apátplébános sajtóperében felmentő ítéletet hozott a törvényszék A Tarán bajtársi egyesület vádolta durva becsületsértéssel, rágalmazással és erkölcsi károkozással