Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-02-06 / 30. szám

1936 február 6 BÉKÉS 3 Garancia a legmodernebb fazonú ICMMdl. női kabátok és öltönyök Tisch Ernő készítését vállalom Si I m K K. Várható időjárás a következő huszonnégy Órára: még élénk, as orssa'g keleti felében még erős északi szél. Sok helyen, kivált as alföldön továbbra is havusás és hóval vegyes eső. Több­helyen hófúvás. As éjjeli fagy a nyugati megyék­ben erősebb less. A nappali hőmérséklet való­színűleg nem csökken tovább. A magasabb hegye­ken megmarad a hó. Halálozás. Jobbágytelki Balogh Zoltán, Me- zémegyer, majd Kétegyháza község főjegyzője, Békés vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, folyó hó 4-én Sashalmon, váratlanul elhunyt. Működését az aradmegyei Mikelaka községben, mint “vezető jegyző kezdte. Román megszállás után ki­utasították és mint kirendelt jegyző, Pest vármegye Cinkota és Sashalom községeiben működött, majd 10 évvel ezelőtt Dobozra, ounau Mezömegyerre, majd később Kétegyhá?ára került, ahol főjegyzővé választották. Dacára a nehéz gazdasági helyzet­nek és a község kedvezőtlen háztartási viszonyai­nak, a községben nagyon értékes, produktiv mun­kát végzett. A község rendezésén kívül az ő kezdeményezésére állították fel az általa rendezett főtéren az első Országzászlót. Kiváló közigazgatási tehetség volt, bárhova, bármilyen nehéz helyzet­ben odaállították, eredményes munkát tudott végezni. Nagy gyakorlati és elméleti tudásán kí­vül kitűnő kezdeményező is volt, s szeretetreméltó egyénisége magában foglalta a vezető közigaz­gatási tisztviselő minden jó tulajdonságát. A la­kosság iránt megértő jóindulattal viseltetett, a községek gazdálkodását mintaszerű renddel, pon­tossággal és majdnem utolérhetetlen takarékos­sággal vezette, terveit kitartó munkával és nagy energiával mindég megvalósította. Szeretetreméltó egyéniségével az általa képviselt közérdekű ügy­nek lelkes támogatókat, magának pedig önzetlen, igaz tisztelőket és jóbarátokat szerzett. Kiváló tulajdonságainál, páratlan munkaképességénél csak szerénysége volt nagyobb és a mai önző, törtető világban ezáltal is messze kiemelkedett ember­társai fölé. Temetése február hó 6 án, Sashalmon lesz, ahol csak rövid ideig élvezhette a pihenés és nyugalom óráit. Temetésén Vangijel Endre dr. főszolgabíró vezetésével résztvesz a járás jegyzői karának s Mezömegyer és Kétegyháza község közönségének küldöttsége is. Áldott emlékét a községek lakossága hálás kegyelettel, tisztelői, kartársai és barátai meleg szeretettel őrzik. Áthelyezés. Az igazságügyminiszter dr. Fa- zakas István gyulai törvényszéki joggyakornokot a budapesti büntető járásbírósághoz helyezte át. Meghívó. A Lorántffy Zsuzsánna Egyesület és a Bethlen Gábor szövetség folyó hó 9-én a Göndöcs-népkerti pavillonban este 8 órakor műso­ros szeretetvendégséget rendez közösen, melyre protestáns hittestvéreit szeretettel meghívja és minél nagyobb számban való szives megjelenésü­ket kéri az elnökség. A műsort következő számunk­ban közöljük. Müsormegváltás és tea együtt 50 fill. Cserkészek jelmezes bálja. Az 554 es cserkészcsapat február 15-én az Egyesült Katoli­kus és Polgári Körben jelmezes táncestélyt rendez. A legszebb és legötletesebb jelmezek dijakat kap­nak Belépődíj 80, jelmezeseknek 50 fillér. Halló! Szerdán 5-én van a Misszió jótékony célú nagy teája a Pavillonban, Legyünk ott mindannyian ! Cséplőgéptulajdonosok ügyeimébe. A Gazda sági Munkáspárt ezúton is felhívja a cséplőgép tulajdonosok figyelmét, hogy alkalmazottaikat még gépeik üzembehelyezése előtt jelentsék be a pénz­tárnál, mert az üzempróba ideje alatt történő bal­esetekért különben ők a felelősek. Ugyancsak fel­hívja a figyelmüket arra is, hogy gépeiket a szükséges balesetelháritó készülékekkel is lássák el, mert az ezek hiánya folytán történő balesete­kért a büntetőjogi felelősség is őket terheli. Kereskedők farsangi táncestje. A gyulai kereskedők és kereskedelmi alkalmazottak társulata február hó 8 án szombaton, est-j 9 órai kezdettel saját helyiségében (Komló fehértermében) zártkörű farsangi táncestélyt rendez. Akik asztalokat szándékoznak foglalni, igényeiket a Hangya Szövetkezetben jelentsék be, személyesen vagy telefonon. A tánc-st, amelyen Rácz Karcsi muzsikál, reggel 6 óráig tart. Bdépődij 80 fillér. KÉRJEN ön is bevásárlási könyvecskét a TANAI divatházában, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet. 57 2*—* Utána halt a gazdájának V. György király kiskutyája. V. György angol királynak volt egy kedves kis kutyája, a Susan. Ő volt a király reg­geli séta-társa, együtt járták a windsori királyi kert útjait. A király halála óta a hü Susan min deu reggel pontosan megjelent a király ajtaja előtt és várt. Az még nem esett meg rövid kis kutya életében, hogy ne gazdájával együtt sétálta volna el a reggeli órákat, de most, hogy hosszú napo­kon keresztül mindig úgy kellett az ajtótól vissza­mennie, hogy jó gazdáját mégcsak nemis láthatta, a derék Susan nem sokáig bírta. Három nappal ezelőtt elvonult az emberek elől, hivószó, fenyege­tés nem volt rá hatással, nem evett, nem ivott — leszámolt az élettel. Mi reggel holtan lelték, meg­halt a gazdája után. A gynlai férfi- és nőiszabó szakosztály feb­ruár 23-án az Ipartestület összes helyiségeiben, 9 órai kezdettel nagyszabású jelmezes táncestélyt rendez Meghívók igényelhetők Fiam István vigalmi bizottsági jegyzőnél. (Kossuth L.-u. 22) 110 ! 8—* Bélrenyheség és kinzó főfájások, a máj és az epeutak báutalmai, gvomor- és bélhurut, arany­eres bajok és a végbél megbetegedései esetén a természetes „Ferenc József“ keserüviz gyorsan és biztosan megszünteti a hasiszervek pangását. 2-2 Szórakozni és jótékonykodni akar? lenjen el ma a moziba! Ragyogó műsor! Katonai gyakorlat a vasúti síneken. Berlin­ből jelentik : Katonák gyakorlatozás közben végig­feküdtek a vasúti síneken. Alig helyezkedtek el, keresztül robogott rajtuk a gyorsvonat. Két liszt és egy örvezető meghalt egy őrmester a halállal vívódik. Nagy Istvánt most Becsben ítélték el. A budape ti törvényszék egykori bírája, akit külön­böző büucselekmények miatt a budapesti bíróság hosszú szabadságvesztésre Ítélt, kiszabadulása óta állandó munkát ad a bíróságoknak. Csalásért, okirathamisitásért és óvadéksikkasztásért többször elítélték már itthon s most Becsből érkezik a hir, hogy csalásért háromévi börtönre Ítélték. Német István nem használhatja a püspöki címet- Most érkezett le Szentes hatóságához a belügyminiszter jogerős döntése, amely megálla­pítja, hogy Német István, görögkeleti pap nem használhatja a szirjakobita püspöki, illetve érseki címet. Csütörtökén van a moziban a jótékonyáéin előadás! Mindenki ott legyen! Előadások 4, fél 7 és 9 órakor. Erős, vérbő, kövér emberek igyanak napon­ként, reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keseriivizet, mert ez rendes gyo­mor- és bélmiiködést biztosit, számottevően elő­mozdítja az emésztést és kitünően szabályozza a vérkeringést. Számos szakorvosi nyilatkozat tanú­sítja, hogy a Ferenc József viz szív- és idegbajo­soknak vese- és cukorbetegeknek, valamint kösz- vényben és csuzban szenvedőknek is nagyon jót tesz. 70 24* * 40 Százéves a Kisfalady Társaság. Egy pár év­tizeden át a múlt század elején, a társaság maga volt a magyar irodalom. Később is központja maradt, száz év óta alig volt jelentősebb iró, aki tagja s munkásságának részese ne lett volna. A százéves Kisfaludy társasággal, múltjával és jelenjével mélyenjáró tanulraánybau foglalkozik a kiváló esztétikus, Voinovich Géza. Az Uj Idők mai száma közli a tanulmányt. Herczeg Ferenc szépirodalmi hetilapját különösen érdekessé teszi a nagy iró Rákóczi regényének folytatása és Zilahy Lajos máris nagy sikert aratott uj regé­nyének részlete. A gazdag tartalomból kiemel­jük még Nadányi Zoltán versét, Szép Ernő finom elbeszélését, 0. Henry jellemzően angolszász hu­morú elbeszélését. Péczely József jóizü Írása, Halmos György és Ebeczky György színházi és könyvkritikái, egész sereg időszerű közlemény, az ötletes Ceruzajegyzetek, Kontrakt bridzs iskola s a kedvelt, népszerű rovatok teszik változatossá a lapot, amelynek kiadóhivatala Budapest, VI, Andrássy ut 16., bárkinek küld díjtalan mutat­ványszámot. Előfizetési ára negyedévre 6 pengő 40 fillér. Egyes szám ára 50 fillér. Kishirek a nagyvilágból Bukarest. Wied Vilmosné hercegné, a volt albán fejedelem felesége, született Schönburg-Wal­denburg hercegnő fantanelei birtokán váratlanul meghalt. Sógornője volt Erzsébet román királyné­nak, aki Carmen Sylva név alatt volt ismeretes. — A titilesti lepratáborból megszökött egy 19 éves beteg leány és beállt nevelőnönek egy bukaresti postafötisztviselö két gyermekéhez. Két hét múlva jöttek rá s az egész családot szigorú meg­figyelés alá helyezték. Santiago de Chile. Az államvasutakon forra­dalmi sztrájk tört ki. Erre az egész hadsereget mozgósították. A vasutasok azzal válaszoltak, hogy kisiklatták a vonatokat és felszaggatták a síneket. A telefonvezetékeket is mind összerombolták. London. A gummitermelők szövetségének ülésén Hay elnök előadta, hogy hosszú megfigye­lések után azt állapították meg, hogy az a ló, amelyik gummitömlöskerekü szekeret húzott, nem hajlandó többé vasabroncsoskereküt huzni. — Nagy élelmisztrájk van, amely egyre terjed és veszedel­mes méreteket ölt. London hús, hal és zöldség nélkül van. Kishirek az országból. Arad. Vasárnap iktatták be dr. Andrei Magiér', az uj görögkeleti román püspököt. Debrecen. Lapat Béla 35 éves vendéglőst szeméremelleni bűncselekmény miatt dr. Bónvi Bertalan egyesbiró 80 pengőre Ítélte. Lapat az Ítélethirdetés után hirtelen kiitta egy üvegecske tartalmát, aztán dühöngeni kezdett, összeesett és meghalt. — Dr. Plank Miklós a miskolczi sikkasztó volt főjegyző kétésfélévi fegyházbüntetését a tábla egyésfélévi börtönre változtatta. Kolozsvár. A város 100 milliós költségveté­séből 14 százalékot kellene iskolasegélyekre fordí­tani. A város vezetősége megtagadta a segély ki­utalását a 14 kisebbségi iskola részére. A farsang legjobb mulatsága szombaton a Kereskedők estje 1 ánc reggel 6-ig. Luftballon- verseny. Rácz Karcsi muzsikál. WT Belépőjegy 80 fillér. Helyet biztosítson a «Hangya-» szövetkezetben. Meghívókat ugyanott igényelhet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom