Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-12-05 / 279. szám

A főispán közbenjárására kölcsönt kapott az endrődi kát. egyházközség 1936 december 5 BÉKÉS 3 (A „Békés“ munkatársától.) Az endrődi katolikus egyházközség, vitéz Ricsóy Uhlarik Béla dr. főispán közbenjárására 5000 pengő igen kedvező feltételű kölcsönt (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A bu dapesti főkapitányság politikai osztályának detektivjei megállapították, hogy a középis­kolás diákok között kommunista szervezkedés kezdődött. Ezt a detektívek egész kezdetle­ges stádiumban leplezték le. Megállapították, hogy a magyar cionista szövetséghez tartozó „Somér Hacaií“ tagozat tagjai azok, akik a kommunista sejtszervezkedést tovább ter­jesztik. (A „Békés“ munkatársától.) Sipos Ferenc járásbiró elé került az egyik jómódú pejréti gazda, F. Schriffert István, mert Gergely János cselédjével bajba keveredett, ügy történt a dolog, hogy F. Schliff ért István belekeveredett egy ügybe, amelynek az lett a következménye, hogy a bíróság elé vitte a dolgot a gazda, akinek volt egy pár tanúja is, de Gergely János cseléd, aki ellenfele F. Schriffert Istvánnak, azt állítot­ta a tanukról, hogy F. Schriffert lepénzelte (A „Békés“ tudósítója jelenti.) A választójogi reform ügyében összehívott párt­közi konferencia csütörtökön Sztranyavszky •Sándor elnöklésével folytatta tanácskozásait. Az első felszólaló gróf Bethlen István volt. Azt hangoztatta, hogy a nagy külföldi demokráciák már a múlt században elérték a választójog terén azt a fokot, amelyet most szándékozunk elérni. Nálunk a válasz­tójogot olyan mértékben kell demokratikussá tenni, hogy magas színvonalú parlament ülhessen össze és abban erős kormányzat foglalhasson helyet. Neki az ma is a meg­győződése, hogy valódi konszolidációt kell teremteni és azt csak erős kormány segít­ségével lehet megcsinálni. Ez volt az oka annak, hogy a vidéki (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Kon- dorosi kaszáskeresztesek kerültek szerdán a szegedi törvényszék Vaday-tanácsa elé a •csendőrség által kiadott intézkedés elleni izgatás büntette miatt. Amikor a Böször­mény-féle felkelés terve kipattant, mint is­meretes, a csendőrség több helyen nyomo­zást folytatott a felkelésben résztvevők sze­mélyének megállapítása végett. Kondoroson közel 50 ember került gyanúba és a csend­kapott a földmivelésügyi minisztertől. Az egyházközség a kölcsönt a legelő öntözésére fordítja. A nyomozás során megállapították a detektívek, hogy a Klauzál-tér 6 sz. ház kétszobás főbérleti lakásában volt a főfészek. Ebben a lakásban fiatalemberek közös ház­tartásban éltek fiatalkorú nőkkel. A rendőr­ség éjszaka rajtuk ütött és tizenkét jórészt fiatalkorút állított elő. Közülük egyet elbo­csátottak, mert véletlenül került a társaságba, A tizenegy előállított között öt nő van. a tanukat. Ezért most F. Schriffert a vád­lottak padjára ültette Gergely Jánost, aki azonban a tárgyaláson is azt hangsúlyozta, hogy a perjéti gazda, bizony a tanújának egy nyulat adott és a nyúl a vallomás ára volt. A bíróság elrendelte a tanuk kihallga­tását és igy csak azután dől el, hogy a rágalmazási perben milyen szerepet játszott a nyúl. kerületekben a nyílt szavazást visszaállította. Kívánatos, hogy az a jogkör, amellyel a magyar királyok bírnak a törvényhozással szemben, visszaadassék a kormányzónak. Az aktiv választójogot nem lehet lényegesen szűkíteni és a titkosságot a mai rendszerre ráhúzni egyáltalán nem lehet és nem szabad. Elismeri, hogy a ma­gyar parasztság politikailag iskolázott, pa­rasztság alatt azonban csak a birtokos parasztságot érti. A jelölésnél az angol rendszert és a kauciót kellene bevezetni, azzal a kiegészítéssel, hogy addig, amig a kaució letéve nincs, ne lehessen gyűlést tar­tani. őrök ezeket kihallgatásuk végett beidézte a községi elöljáróságra. A vádirat szerint Schindler Alajos és Palkovics József a be- idézetteket arra izgatta Medvegy szatócs- üzletében, ahol összegyülekeztek megbeszé­lésre, hogy ne menjenek a községházára, mert a csendőrök eljárása jogtalan. A szerdai tárgyaláson a vádlottak ta­gadták bűnösségüket és azt állították, hogy a beszélgetés már a csendőri kihallgatás Elrontott gyomor és az ezzel összefüggő bél­zavarok. felfujódás, kellemetlen szájíz, émelygés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy székszo­rulás eseteiben már egy pohár természetes „Ferenc József“ keseriiviz is igen gyorsan, biztosan és mindig kellemesen hat. 1450 után volt, tehát nem is mondhatták, hogy ezután ne menjenek a községházára. A bí­róság több tanút hallgatott ki, akik főrésze a vádlottak állításait támasztotta alá. Csu­pán egy tanú volt, aki precíz vallomást tett és igazolta a vádat. Ez a tanú teljesen sza­batosan, nyugodtan vallott, de vele érdekes dolog történt. Amikor vallomása elhangzott és hátra­felé indult a tanuk részére fenntartott pad felé, raegtántorodott. Kiderült, hogy részeg. Legalább is annak kellett lennie, mert az elnök kérdéseire azt állította, hogy nem be­teg és nem érzi magát rosszul. Erre való tekintettel a bíróság mellőzte a megesketé- sét és mert részegen jelent meg és nem tett használható tanúvallomást, a bíróság még tanudijat sem állapított meg részére. A törvényszék a főtárgyalást elnapolta újabb tanuk kihallgatása végett. Bajtársaik! A főcsoport jóléti és vigalmi bizottsága december hó 8 án este 8 órai kezdettel az Ipar­testületben a nehézsorsu bajtársaink megsegítésére Regös estet rendez. Hazafias dal és versköltésze­tünk remekeit a magyar rádióból ismert Lévay Béla, Lugossy István, Lantos Ferenc és Kertay Ferenc a regösének utolérhetetlen művészei adják elő. Felidézve az elmúlt csaták utáni vigasság és a vesztés fölött érzett hazafiui bánat keserű hangjait. Bajtársak ! Jöjjetek el mindannyian és hoz­zatok el magatokkal mindenkit akiben él még a hazaszeretet és a segítés örök magyar köteles­ségérzése. Műsormegváltás 50 fillér és 1 pengő. Tetáftwa nagy mennyiségben ■ ■ ** eladó a gyalogsági lak­tanyában. 1461 3—3 Antik és bútorok eladók. más régi Döményi-utca 16 sz. alatt. 1462 3—3 HÓCIPŐ-KÜLÖNLEGESSÉGEK: Hungária— Eskimo-Emerge, Wimpassing s más külföldi gyártmányú; óriási választékban kapható a TANAI divatházában. 1452 5—* Bieskatánc — háromheti fogház (A „Békés“ munkatársától.) Augusz­tusban Kecskeméten az egyik Kalap-utcai vendéglőben nagy bál volt. A környék föld- miveseinek és zöldségeseinek fiatalja, öregje megjelent a bálon. A jókedvben nem volt hiány. Kurjongattak a legények, forgatták a lányokat, amikor Kanizsai Ferenc 40 éves kisfái föídmives egyszerre a táncterem köze­pére ugrott, elővette élesre fent nyitott bicskáját és táncolni kezdett a nyitott kés­sel. A többiek is abbahagyták a táncot an­nál is inkább, mert Kanizsai azzal fenyege­tőzött, hogy aki közelébe megy, azt leszúrja. A rendezőség a szolgálatot teljesítő reidőr- nek szólt, Kanizsainak azonban olyan kedve volt, hogy nem hagyta abba a késsel való táncot. A rendőrök erre ki akarták vezetni, de ő rájuk támadt, rugdosni kezdte őket. Amikor pedig nagynehezen kivonszolták az utcára, földre vetette magát és csak kocsi­val tudták a kapitányságra vinni. A törvényszék előtt azzal védekezett, hogy nem emlékszik semmire sem, annyira ittas volt A törvényszék jogerősen három­heti fogházra Ítélte. Cionista fiuk és lányok kommunista szervezkedését leplezte le a rendőrség «twaag1 iá; iiiinrwiiwmjiwiiMiniwMnnwniirmTiinwwBOMrwiiwriMnBiíiwwMiWMMwimomwnTMiMMnwwnnfWTrninmwrwiBwiiii mi min m Vesztegetéssel vádoltak meg egy pejréti gazdát Az erős kormány és a titkos választás mellett beszélt Bethlen A kondorost kaszások izgatást pere a szegedi törvényszék előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom