Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-11-26 / 271. szám

BÉKÉS 3 11936 november 26 Veszélyben a diplomáciai viszony Németország és Szovjet-Oroszország között (.A „Bé/césíl tudósítója jelenti.) A Stickling német mérnök perében hozott ha- lalálos ítélet következtében Oroszország és Németország között rendkívül feszült lett a viszony. Németország a végső eszközök al­kalmazásától sem riad vissza, hogy a Szov­| jet területén élő németek szabadságát és éle- I tét megvédje. Ebben az ügyben Eibbentrop londoni német nagykövet Baldwin angol miniszterelnökkel hosszabb megbeszélést foly­tatott s utána repülőgépen Berlinbe utazott. Az idén tizenkétszer annyi bor termett Gyulán, mint tavaly (A „Békés“ munkatársától.) A ked­vező időjárás következtében, mint a gabona­félékben és a különféle gyümölcsökben, úgy szőlőben is igen jó volt a termés. Az ígér­kező jó termés következtében a város hor­dójelző hivatalában is igen felélénkült a hitele­sítés munkája. 1072 hordót hitelesítettek ez- ideig, közöttük 200 teljesen újat. Az idei bortermés rekordnak mondható. .Míg tavaly mindössze 329 hektoliter bor termeit Gyulán, addig az idén ennek több mint tizenkétszerese, 3975 hektoliter. Ebből a jelentékeny mennyiségből a gazdák a vá­roson kívülre csak 40 hektolitert adtak el, a többi részben a gazdáknál maradt, részben pedig a helybeli borkereskedők pincéjébe került. A város fogyasztási adóhivatala a must bejelentését igen szigorúan ellenőrizte, ugv hogy mindössze 30 vagy 40 hektoliter olyan mustot találtak az ellenőrző közegek, ame­lyek bejelentését elmulasztották. Megfúrták a vasúti kocsik fenekét (A „Békés“ munkatársától.) Furfangos módon fosztogatták a gabonával megrakott vasúti kocsikat a szeghalmi állomáson M. Nagy Imre és két cimborája. A gabonával megrakott vasúti kocsik fenekét megfúrták, úgy töltötték meg zsákjaikat. Szeptember 5-én és 15-én lopták meg ilyenformán a csapravert vasúti kocsikat, de másodszor rajtavesztettek. Most tárgyalta ügyüket dr. Vályi Nagy látván törvényszéki egyesbiró Szeghalmon és a beismerésben^ levő M. Nagy Imrét egyévi börtönre Ítélte lopásért. Az egyik cimbora nyolchavi börtönt, a másik kéthavi fogházat kapott. Az ítélet jogerős. Megszökött a fogházból, hogy megláthassa a feleségét [A „Békés“ tudósítója jelenti.) Magyar Bertalan 24 éves lakatost a miskolci tör­vényszék lopás miatt súlyos szabadságvesz­tésre ítélte. Magyar Bertalan a többi fogollyal együtt a fogház földszintjén levő munkateremben dolgozott. Az egyik nap, munka után, 6 óra tájban a munkatermet kitakarították s Ma­gyar vitte ki a szemetet a fogház udvarára. Ezt az alkalmat használta fel arra, hogy vakmerő szökését véghezvigye. Felkapaszko­dott az udvaron levő füstölő tetejére, majd onnan hatalmas ugrással a 6 méter magas kőfal tetejére vettette magát és a szomszé­dos leánygimnázium udvarára ugrott. Az őrök a szökést azonnal észrevették s alármi- rozták az egész őrséget, Magyar Bertalan­nak azonbau a sötétben nyomaveszett. Nagy volt a meglepetés, amikor tegnap a miskolci ügyészségen önként jelentkezett a megszökött fogoly s közölte, hogy azért szakította meg rabságát önkényesen, mert meg akarta látogatni a feleségét. Szökéséért szigorúan megbüntették. Bene István tolvajbandájára összbüntetést szabott ki a törvényszék (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Rövid időközben egymásután állottak a gyulai tör­vényszék Ungvári-tanácsa előtt a gyulai Bene István és három társa. Lopás és or­gazdaság volt ellenük a vád és a junius 30-iki tárgyaláson Bene István egyévi és kéthavi, ifj. Váczi Mihály egyévi börtönt, Baksa István és Kneifel József pedig 14—14 napi fogházat kapott. Októberben újra a tör­vényszék elé kerültek ugyancsak lopás és orgazdaság vádjával. Ekkor Bene Istvánra hathavi börtönt, ifj. Váczi Mihályra három­havi, Baksa Istvánra 21 napi, Kneifel Jó­zsefre pedig 15 napi fogházbüntetést sza­bott ki a törvényszék. A négy elitéit kedden állott az Ung­vári-tanács előtt, mely Bene Istvánra egy­évi és héthavi, ifj. Váczi Mihályra egyévi és kéthavi börtön, Baksa Istvánra 30 napi és Kneifel Józsefre 25 napi fogházbüntetést állapított meg összbüntetésképen. Bene és társai az Ürmösy Erzsébet költözködésekor és az Erkel-malomban elkövetett lopásért kapták a szabadságvesztő büntetést. Meleg bolyhos selyem Matlasse pongyolák 12 pengőtől. Gyapjú és flanel piyamák nagy­választékban. Jöss gyártmány. Kizárólag csak VERESNÉL. „Törekvés“ bevásárlási helye 6 havi hitel. 1417 4—* Étvágytalanságnál, gyomorhurutnál, gasztri- kus láznál, bélrekedésnél, emésztési renyheségnél, anyagcserezavaroknál, csalánkiütésnél és börvisz- ketésnél a természetes „Ferenc József“ keserüviz rendbéhozza á gyomor és a belek működését s megszabadítja a testet a felgyülemlett rothadó anyagoktól. Az orvostudomány számos úttörője megállapította, hogy a Ferenc József viz abszolút megbízható hashajtó, s ezért az emésztőszervek megbetegedéseinek kezelésénél állandóan alkal­mazható. 1369 ii. i m e m, Várható időjárás a következő huszonnégy- Órára: mérsékelt légáramlás, sok helyen köd, A hőmérséklet nem változik. Gyulán szerdán reggel 8 órakor a hőmérséklet —4, délben —3 fok volt. Gyógyszertári inspekció. November hó 17-től december 1 ig Práger Frigyes gyógyszertára tart szolgálatot. A gyógyszertárak az éjjeli kiszolgá­lásért este 9 tői reggel 7-ig pótdijat számítanak föl. Ezüsimennyegzőjüket ünnepelték Császár Fe­renc gyulavári gyógyszerész és felesége. Vasárnap volt Gyulaváriban a szokásos Erzsébet napi búcsú. A grófi kastély melletti Szent Erzsébet-kápolnában báró Apor Vilmos dr. apátplébános áldotta meg a bucsusokat, mise után pedig a község köztiszte­letben álló gyógyszerészét, a Nemzeti Egység tevékeny és népszerű alelnökét, zabolai Császár Ferencet és feleségét részesítette egyházi áldásban, akik házasságuk 25 éves évfordulóját ünnepelték. A jubiláló^házaspárt igen sokan keresték fel szivbőí jövő jókivánataikkal. Scliweizi meleg combinék, bolyhos bélelt selyemnadrág 2 50-től VERESNÉL. „Törekvés“ bevásárlási hely 6 havi hitel 1416 4—* Az utolso céhbeli asztalosmester volt Portörő Károly. Lapunk tegnapi számában megírtuk, hogy Portörö Károly 87 éves asztalosmester öngyilkos­ságot követett el és meghalt. A megboldogult a gyulai asztalosok közütt az utolsó olyan mester volt, aki ipari képesítését, mint remekelő mester a régi céh idejében szerezte meg. Portörö Károly jól emlékezett még Munkácsy Mihályra, akiről több derűs históriát is mesélgetett, abból az időből, amikor a fiatal Munkácsy Gyulán tartózkodott. Női télikabát újdonságaim megérkeztek. Gyermek boy kabátok olcsó árakon és nagy választékban a TANAI divatházban. 1361 21—* Tanfelügyelői látogatás Gyulaváriban. Ring­bauer Károly kir. tanfelügyelő meglátogatta a gyulavári állami és református iskolákat. A láto­gatás befejeztével a tantestület tagjaival értekez­letet tartott s felhívta figyelmüket annak fontos­ságára, hogy a tanulók szüleivel az iskola állandó kapcsolatot tartson fönn. Rámutatott továbbá az iskoláokivüli népművelés fontosságára is, mint amely munka a szülök továbbképzésével a növen­dékek nevelését van hivatva tökéletesebbé tenni. Próbabál az Ipartestületben 29-én reggelig. Belépődíj 80 fillér, mamák nem fizetnek. Sternné. Í406 8—8 lérey tábornok nagysikerű előadása Attiláról Nagyszabású társadalmi eseménye volt a kecske­méti nemzetes asszonyoknak, akik irodalmi délu­tánra hívták vitéz Nagyselmeczy Mérey László tábornokot, a szegedi vegyesdandár parancsnokát. Mérey tábornok előadása mellé vetített képek so­rakoztak fel, megelevenítve a magyarság másfél­ezeréves történetét. Rámutatott arra, hogy idegen behatásoknak^síkerült elhintenie a kétely magját a magyarság ősi kapcsolatairól, pedig soha jobban nem kellett az a hit, hogy mi Attilla örökösei vagyunk. Cipő különlegességek Lichtmann-, Dixä-, Trapéz-gyártmányok kizárólag csak VERES- nél kaphatók. „Törekvés“ bevásárlási helye 6 havi hitel. 1418 4—*

Next

/
Oldalképek
Tartalom