Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-11-06 / 254. szám

LXV11I. évfolyam 254. szám, Péntek Gyula, 1936 november 6 Előfizetési árak : Megyedévre : 4 P 50 fillér Egy hóra: . 1 P 50 fillér Üdékre : . 1 P 80 fillér ' jpdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. ílobav János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. szám ára 8 fillér Felelős szerkesztő: Szerkesztő: DOBAY FERENC NAGY GCSZTÄV Megjelenik mindennap A Nemzeti Egység szervezetének ma erősebbekké kell válniok, mint valaha A főispán nyilatkozata a NE szerepéről a baloldali irányzatok ellensúlyozására (A „Békés“ munkatársától.) A Magyar Alföld november 5-i számában részletes tu­dósítást közöl a gyulai kisgazdapárt múlt vasárnapi pártválasztmányi üléséről. Olvasva a tudósítást annak több passzusa némi el- gondolkozásra ad okot. sehogy sem tudunk egyes szinte fölényesnek mondható kijelenté­sekkel és megállapításokkal egyetérteni, sőt egyes mondatokat elhinni sem tudunk. Kéréssel fordultunk dr. Ricsóy Uhlarik Béla főispánhoz, mint aki a kisgazda-párti választmányi ülésen felvetett egyes kérdé­sekben legilletékesebb nyilatkozni. — Nem tudom — mondotta a főispán — vájjon téves információ, vagy jámbor óhaj-e bizonyos körök részéről a Nemzeti Egység szervezeteinek felbomlása, én éppen ellenkezőleg azt a határozott kijelentést te­hetem, hogy a Nemzeti Egység szervezetei­nek ma erősebbekké kell válniok mint valaha. Összeomlásról tehát nem is lehet szó, inkább egyre erősödő fejlődésről kell beszélni. Leg­alább is túlzásnak kell minősíteni azt a sze­rénynek, de még konciliánsnak sem mond­ható kijelentést is, hogy az egyedüli orszá­gos méretű polgári szervezet a kisgazdapárt és csak ez a párt akadályozhatja meg, hogy egy kitörhető európai bonyodalom árja ben­nünket el ne borítson. Ugyanez áll arra a to­vábbi kijelentésre is, „hogy a Független Kis­gazdapárt a nemzeti gondolatnak legerősebb (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Szer­dán délután előállították Munkácsy Mihály uccai lakásáról a gyulai rendőrségre dr. Ritter Ferenc orvost, aki ellen az a gyanú merült föl, hogy tiltott miitétekkel foglal ­(A „Békés“ munkatársától.) November a kiállítások hónapja lesz Gyulán. Lesz gyu­lai hentesáru-bemutató, képzőművészeti tár­lat és amint már hirt adtunk róla, — Beth­len Mária és Almásy Denise grófnők veze­tésével a Mansz és a Pitvar rendezőbizott­sága háziipari és népművészeti kiállítás kere­tében mutatja be azt a sok szépségcsodát, amit háziipar és népművészet gyűjtőfogal­mával szoktunk megjelölni. A rendező egyesületek fémjelzése és a vezetők, személyisége teljes biztosítékot nyuj­hordozója.“ — A Nemzeti Egység zászlaja alatt tömörülő szervezetek polgári jellegét tagadni talán mégsem lehet, a nemzeti gondolat fenn­tartása és terjesztése érdekében pedig talán a Nemzeti Egység szervezetei mégis csak mindig élen jártak. Igaza van a Magyar Alföld tudósítójá­nak abban, hogy szélsőbaloldali irányzat el­lensúlyozására és visszaszorítására van szűk- ség. Epen ezért föltétlenül szükséges, hogy a Nemzeti Egység szervezetei megerősödje­nek és a nemzet egyetemét minél teljeseb­ben tömöritsék. — A kisgazdapárti választmányi ülés egyik felszólalója szerint „a választmányi gyűlés senki másra nem tartozó megbeszé­lései és határozatai az ellenőrző közegek jelentésein keresztül 24 órán belül eljutnak a főispán asztalára, aki egyúttal a Nép elnöke“. Ez a gravamen a tények nemisme­résében leli magyarázatát. Eddig még nem került elém semmiféle ilyen jelentés. A jövőben is csak akkor kerülne, ha a függet­len kisgazdapárt valamely összejövetelén a nemzet érdekeit, vagy a közrendet veszé­lyeztető kijelentések hangzanának el, vagy események történnének. Remélem és hiszem azonban, hogy a kisgazdapárt összejövetelein ilyen jelenségek a jövőben sem fognak felmerülni. galmazó végezte, majd az esti órákban előzetes letartóztatásba helyezték és átkisérték a tör­vényszék fogházába. A törvényszék fogházába kisérték Bottó Andrásné szülésznőt is, mert ellene az a gyanú merült fel, hogy segédkezett az orvosnak a tiltott műtéteknél. tanak abban a tekintetben, hogy ez a kiállí­tás nívóban és értékben a legelsőrendüt nyújtja. Amellett, hogy ez a kiállítás az igazi érték kultuszát fogja minden bizonnyal elöbbrevinni, ráeszmélted majd a gyulai közönséget arra, hogy ízléstelen tömegáruk helyett a háziipar és a népművészet alkotásai­val kell körülvennie magát. Tennie kell pedig ezt annál is inkább, mert igy a magyarság­nak is szolgálatot tesz: hozzájárul ahhoz, hogy az eddig hamupipőke szerepére szorí­tott magyar háziipar és magyar népművé­szet a maga teljes pompájában bontakoz- hassék ki és jelenhessék meg nemcsak a magyarság, hanem az egész világ ámuló tömegei előtt. Kívánatos volna és hisszük is, hogy Gyula város közönsége nem fog méltatlan­nak bizonyulni a szép eszméhez. Gondoljuk meg, hogy hiába minden békebilincs, ha a magyarság lelki kincseit, melyek gazdagon buzognak határokon innen és határokon túl, megbecsüljük: a magyarság egysége meg­szakadni nem fog. A kiállítás szombaton, folyó hó 14-én délután 5 órakor nyílik meg az Egyesült Kát. és Polgári Körben és naponta délelőtt 10 órától délután 1 óráig, délután pedig 3 órától 7 óráig tekinthető meg. Belépődíj 30 fill., gyermekjegy 20 fillér. Állandójegy 50 fill. A tárgysorsolás november 19 én délután 6 órakor lesz. Pótköltségvetés, függő kölcsön és a piacáthelyezés kérdése a városi közgyűlés előtt (A vBékés0, munkatársától.) Gyula­város képviselőtestülete szombaton délután félnégy órakor rendkívüli közgyűlést tart. Amint tegnap már közöltük, a közgyűlés üdvözölni fogja Mussolinit milánói nagy be­széde alkalmából, napirenden pedig a követ­kező ügyek kerülnek a városatyák elé : Gyulaváros 1936 évi pótköltségvetése. A folyó év végéig fennálló városi füg- gőkölcsönnek 1937 év végéig leendő meg­hosszabbítása. Ludvig József és fsai részére az Ajtós utca rendezéséből kifolyólag megállapított kártalanítási összeg kifizetésére fedezet ki­jelölése A gyulai állami csemetekert részére bér­beadott és bérbeadandó területek bérleti szerződésének jóváhagyása. A Békésmegyei Villamossági Rt. ké­relme a telepén levő gyárkémény lebontásá­nak engedélyezése iránt. A Gyulai Általános Vadásztársulat ké­relme a vadászati jog újabb tiz évre leendő bérbeadása iránt. A voit rendőrségi épületben lévő egyik lakás bérbeadására vonatkozó előterjesztés. Tóth Pál és fsai békéscsabai lakosok kérelme a Bákésmegyei zálogkölcsön intézet, mint szövetkezet által kibocsátandó részjegy jegyzés iránt. Komjátszeghy Lajos kérelme a népkerti pavilion bérösszegéből 200 P. törlése iránt. Csomós János és társai gyulai lakosok kérelme a Keskeny utca nevének megvál­toztatása iránt. Polgármesteri javaslat a Szent István ut burkolásának meghosszabbítása tárgyában. A napi és hetipiac elhelyezése tárgyá­ban kiküldött bizottság eddigi működéséről polgármesteri jelentés. A legtöbb adót fizetők 1937 évi név­jegyzéke. A tárgysorozaton ezen kívül még több kisebb jelentőségű ügy szerepel. kozott. Kihallgatását dr. Csórja Gyula rendőrfo­A magyar népművészet és háziipar csudái a Mansz és a Pitvar hiáiiitásán

Next

/
Oldalképek
Tartalom