Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)
1936-10-24 / 244. szám
4 BÉKÉS 1936 október 24 ség. — A járásbíróság kéthavi fogházra ítélte Kofcsik József 21 éves bérest, mert gazdájának, a 65 éves Szemenyei Mihálynak, amikor ez délidében dologra küldte, úgy vágott a jobbkezefejére egy akácfahusánggal, hogy hat hétig kezelték a kórházban. — A főszolgabíró elrendelte, hogy október 25 töl november 4-ig csak azok árusíthatnak virágot és koszorút, akiknek erre iparigazolványuk van. — A husiparosok hütőház építését sürgetik. — A folyton fejlődő mezőgazdasági felső- iskolában a jövő évben házinyultenyészetet és méhészetet rendeznek be. — A községi rendőrök télikabátot, kardot és szolgálati övét kapnak. — A tiazdaifjak Egyesülete rádiót kért a Népművelési Bizottságtól. Az alispán a kultuszminiszterhez terjesztette fel a kérést. Békés, A község helyőrséget kért a minisztertől, aki most arról értesíti a községet, hogy a kérést egyelőre nem teljesítheti, de a község lak- tanyaépitési hajlandóságát előjegyzésbe vette. Mesöberény. Az iparosszékház kibővítési munkálatainak befejezése alkalmából ünnepi vacsora volt az ipartestületben, Marschall Ferenc főszolgabíró az alispán üdvözléséi tolmácsolva, az iparosság ügyeinek támogatását ígérte. Sarkad, A belügyminiszter az V— VI. kerületi Olvasókör alapszabályait láttamozta. A\YAIÍÖX¥VS HÍREK. 1936. okt. 16—22-ig születtek Gyulán. Gróh Erzsébet Terézia atyja András, anyja Braun Terézia Ajtós u. 17, Ráfi Margit atyja Péter, anyja Lovász Juliánná Pejrét 42, Fazekas Margit anyja Juliánná Okány, Kiss Lajos László atyja Lajos, anyja Bányai Mária Rázel-u. 6. Guti Erzsébet anyja Erzsébet Gyulavári, Panló György atyja András, anyja Demkó Ilona Újkígyós, Kiss Juliánná atyja Ferenc, anyja Nyeste Juliánná Biczere 24, Nagy István atyja Pál, anyja Gerbó Jusztinia Kevermes, Eerier Margit Éva atyja Ferenc, anyja Fejes Margit Epreskert u. 16, Kiss Tibor Miklós atyja Zsigmond, anyja Fejér Juliánná Vörösmarty-u. 3, Mák Mihály atyja Mihály, anyja Urban Anna Kevermes, Czeglédi Irma Mária atyja József, anyja Fazekas Irma Templom-u. 23. Benkö István aty a István, anyja Takács Mária Csokonai u. 5, Cs. Szabó Károly Győző atyja János, anyja Gazsó Juliánná Keskeny-u. 15, Deák István atyja István, anyja Tarkó Juliánná Sarkam Házasságot kötöttek: Ifj. Bujdosó István gr. Széchenyi-u. 22—Mezei Terézia Kolozsvári-u. 13, Rózsa Gyula Béla Sarkadi-ut 42—Farkas Ilona Gyöngyössy-u. 8, Bujdosó Lajos Szt. Ist.ván-ut 25-a—Boldog Ágnes Keskeny u. 43, Szikeslstván — Carabás Mária Gyep-u. 26. Elhaltak: Özv. Korbely Istvánné Tóth Erzsébet 78 éves Keskeny-u. 20, Eszlári István 11 éves Vésztő, Fábián János 27 éves Dombegyház, Her- meczi Albert 49 éves Dévaványa, Alb Mária 73 éves Biczere 20, özv. Gergely Péterné Sebestyén Teréz 85 éves Vásár-u. 19, Szerufira Ilona 17 éves Szabadkai-u. 14, özv. Papp Endréné Bolyás Hona 56 éves Városház-u. 18, Buzi Péter 52 éves Békés, Tóth László Gyula 25 napos Lenkei-u. 33, Köbös Imréné Békés Erzsébet 28 éves Damjanich u. 31, Gyepes Tamás Gáspár 24 éves Keskeny-u. 9. P. Nagy József 17 éves Sarkad, Fábián Mihály 72 éves Oláhrét 35, Kádár Jánosné Túri Juliánná 31 éves Hódi-u. 12, özv Uferbach Rezsöné Mo- gyoróssy Klára 85 éves Damj nich-u. 1. Disznótoros ián 3-4 v a c s o r a a WOT szombaton este TOKAJI BOROZÓBAN «PORT Törekvés—GyTE A zöld fehérek a csabai munkáscsapathoz mennek át vasárnap. Az Előre utódja nem képviseli azt a játékot, mint őse, sőt tavaly sokáig veszélyes helyzetben volt. Az idén azonban már lényegesen jobban szerepel s jó középcsapatnak számit. Vesztett pontok tekintetében is a GyTE előtt áll. Mint a CsAK ellen láttuk, a GyTE kondíciója körül bajok vannak, nem b;rja a csapat tüdővel végig s idegenben még az ősszel nem szerzett pontot. A Törekvés ezzel szemben különösebb képességek nélküli, de lelkes, gyors és munkabíró csapat, hozzá mé| a honi pálya előnyét is élvezi. Papíron is, de a pályán is jobbnak Ígérkezik most a Törekvés s ezért a GyTE sikernek könyvelhetné el, ha legalább az egyik pontot haza tudná hozni. Megyeháza—Városháza A GyAC szabadnapos, ellenfelet nem tudott keríteni. így az atlétikai verseny után a két év előtti nagy riválisok csapnak össze, hogy eldöntsék, ki is a jobb. A komoly jelenetek mellett bizonyára lesznek derűsebbek is s a közönség minden szurkolástól mentesen élvezheti a játék szépségeit. A győztesre tippelni természetesen sokkal hálátlanabb feladat, mintsem azt megpróbálhatnánk. m2 " élt a c \ c - in u $ o t. Október 24, szombat. BUDAPEST I. 6.45. Torna, Hanglemezek. 7.20. Étrend. 10. Hírek. 11.10. Nemzetközi vizjelzöszolgálat, 12. Déli harangszó. Idöjárásjelentés. 12.30. Hirek. 13.20. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés. 14.40. Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. 16 45. Pontos időjelzés, idöjárásjelentés, hirek. 00-05. Hirek. 10.20- Somlay Károly elbeszéléseiből. 10.45. Mit nézzünk meg ? Budavár bástyafalai és régi kapui. 12.05. A rádió szalonzenekara. 13.30. Egyetemi Énekkarok éneknégyese. 16.20. Két mese. 17. jGigli és De Luca-hanglemezek. 17-30. Őszi séta a kiskertemben. 18. Az Ostende-kávéház cigánygyerek-zenekara muzsikál, Kalmár Pál énekel. 18.55- A másfélszázados verbungos. 19.25. Kálix Jenő zongorázik. 20. Hangjátékelöadás a Stúdióban. „A beszélő köntös.“ Mikszáth Kálmán regénye. 21.35. Hirek, időjárásjelentés. 22. Tánclemezek. 24,40. Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. I# ■ A »Safe Erkel-tér i szám alatt egy üzlethelyiség (Hegyi-féle.) 1218 15—* KiAdÓ lakó« Aszóba, fürdőszopa) előszoba, park. Gyönyörű macasfekvésü lakás, a kórházhoz közel, orvosnak különösen alkalmas Dr. Karácsony János-u. 5 1310 6—* Két szoba. két konyha és mel- 1 f lékhelyiségekböl álló ház eladó Keskeny-utca 41. szám alatt. 1316 4-8 2 bútorozott utca 24/a. esetleg egy is azonnal kiadó. Erdélyi Sándor 1321 1—3 Bútorozod szoba fürdőszobahasználattal kiadó. Virág-utca 26. 1322 1—2 awyakiitya három kdlyökkel (külön is) ELADÓ LEOPOLD SÁNDOR 1204 19 * Gyula. Mai budapesti árak: Terménytőzsde Késeárupiac, Irányzata gyengébb volt. Búza tiszavid. 79 kg-os 18'20 — 18'35, 80 kg-os 18.40—18 60, Rozs 14.20—14.30, Takarmányárpa 13.60—13.85, öörárpa 19*00—20-00, Zab HV30— 16 40, Tengeri morzsolt 12*50—12 60, Buzakorpa 9.70— 9.85, Tarka napraforgó —•------■—, Lucerna 114—122, Bíbor heremag---------. Ha táridöpiac. Irányzata tartott volt. Rozs októberre 14.6 J—14.65, márciusra 14.94—14.95 tengeri májusra 12.04—12.06. Élőpiac Baromfivásár. (Nagykereskedelmi árak) Csirke 135—P50 tisztított, sütnivaló .-----.— lú d 1-30—1 40, kacsa 1.30—1.40. pulyka 1.20—1.35 tojás ládázva 2.------2.20, kosáráru 2.05—2 20. Bo rjuvásár. Felhajtás 261 volt. I. borjú 102—106,11. 94-100, III. 90. Marhavásár. Felhajtás nem volt. Ferencvárosi sertésvásár. Felhajtás 2872, előző vásárról maradt 11, összesen 2883, eladatlan 19 drB. Angol hússertés 674 volt. A forgalom közepes volt. Árak: I. uradalmi nehéz 111—113, közép 105—108, szedett közép 98—102 kiv. 103, könnyű 94- 97, ^silány 88 — 92 I. öreg nehéz 96—100- szedett öreg If. 90—94, angol sonkasüldö I., 100—104 kiv. 105, II. 96—98, an'gol hússertés 96—100 kiv. —, export nehéz hátszalonna 28—30 kgos 150------. könnyű 24 — 26 kgos 150------, exportzsir (márkázott) 164------, lehúzott félh us nagyban 126—132, kiv. 136, vágottsertés 134-*-142 fillér kgként. Pénz A nemzeti bank hivatalos jegyzései:. Angol, font 16‘50—16-70, Cseh korona 10.10—12.10, Dinár 7-80—7-95. USA-dollár 337.30—341.30, Francia frank 15.5Q-—15.90, Leu 2"80—3.—, Lira 16.90—17.90, Schilling 80—80‘70, svájci frank 76.85—78.65 Gyulai piaci árak: A gyulai gabona-piacra a felhozatal ma i«- mét kicsi volt. minden cikkben inkább kereslet mutatkozott, az árak emelkedtek, miután a vevők voltak túlsúlyban. Különösen az uj csöves és szemes tengeri ára emelkedett nagyobb mértékben, azonkívül a búza is szilárd. Árpa, zab a piacon alig volt és ezek ára is jól tartott. Piaci árak: Búza 16-50—17, vetőmag 18 tengeri csöves 7 80 —8*40, szemes 9"50—10.50, árpa 13.—13,50, zab 15.—16.—, lucernamag 1.—1.20, korpa 9.50—íO. TELEFON 182 „KIRÁLY“ TELEFON 182 HftHBOS FILMSZÍNHÁZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. Október 23., 24, péntek, szombat Irene Dunn, Mirna Loy, Charles Bickford főszereplésével Fojtott izgalom Idegölő misztikum Egy titokzatos asszony regénye Egy anya harca férjéért és boldogságáért Félvérii bestia Határtalanul érdekes film, meglepő jelenetek Favorit A kacagás 10 perce Ceyloni dzsungel Izgalmas utikalandok Híradó különlegességek Ellátom telítt: am 2> w _ hétköznap Víö, 8/é7 és 9 érakor. Oynláa. 1936, a kiadótulajdonos Oobay János nyomdája.