Békés, 1936. (68. évfolyam, 1-298. szám)

1936-10-09 / 231. szám

1936 október 9 B.E K E S 3 A vér, mint néptáplálék A gyulai kórház igazgató főorvosa, dr. Mészáros Gábor egyetemi m. tanár, a belügyminisztérium közegészségügyi osztá­lyától megbízást kapott, hogy a vágóhidról kikerülő és eddig felhasználatlan állati vért — kísérelje meg emberi táplálkozásra fel­használni és az eredményről annakidején te­gyen jelentést. E megbízás folytán a múlt hó 30-án, •szerdán, bizottság szállt ki a vágóhidra, hogy megállapítsák, miként lehet az állati vért a leggazdaságosabban, legfőkép pedig feltétlenül tisztán és higiénikusan összegyűj­teni. A bizottság tagjai dr. Mészáros Gábo­ron kívül dr. Röthler István vármegyei tiszti főorvos, Szentes Károly h. polgármester és dr. Waldner Károly, a gyulai állami gyermek- menhely ig. főorvosa voltak. A vágóhídon sertés-, marha- és borju- vér gyűjthető nagyobb mennyiségben. Mint fogyasztók, a kórház, az állami gyermek- menhely, a gyógypedagógiai intézet, a vá­rosi szegényház és a fogház vehetők első­sorban figyelembe, mint amely helyeken tö­meges étkezés folyik. A vér köztudomás szerint nagy tápértékü és Ízletesen többféle­képen is elkészíthatő. Az elkészítési mó­dozatok leírását dr. Mészáros Gábor írás­ban megküldi az említett közintézmények vezetőségének. Ezenkívül a napokban a kór­házban próbafőzést rendel el és kóstolóra meghívja ugyanazon intézmények vezetőit. Mint a nagyjelentőségű dolgok általá­ban, úgy ennek a tápszernek a nagy jelen­tősége kézenfekvő. Ha hamarabb gondolnak rá, az elmúlt ínséges időkben nagy kelete lett volna ennek az olcsó, jó és tápláló élelmicikknek. Nemcsak az említett köz- intézmények, nemcsak a nép, de a közép- osztály is kedvelt tápszerévé avathatja az állati vért s igy étrendje változatosabbá vál- hatik. Meggyőződésünk, hogy dr. Mészáros Gábor annak idején kitűnő eredményről fog beszámolni. Várható időjárás a következő huszonnégy­Órára: élénk északi szél, sok helyen még köd, eső, s a hegyeken havaseső, több helyeiig kivált észak­nyugaton éjjeli fagy. A nappali hőmérséklet kissé emelkedik. Hazai kötöttárugyár gyapjú különleges­ségei, kabátkák, pulloverek, blúzok. Apart kü­lönlegességek kizárólag csak VERES-nél kapha­tók. „Törekvés“ bevásárlási helye. 1205 8—* a minii a Hiwi jtérelmére (A „Békés“ munkatársától.) A gyulai husiparosok kérvényt nyújtottak be a pol­gármesteri hivatalhoz, melyben azt kérték, hogy a fogyasztási és forgalmi adót a vá­gási idő alatt a vágóhídon fizethessék, to­vábbá. hogy a sertés előhiitőt bővítsék ki, mert a nagyobb vágások alkalmával kicsiny­nek bizonyulna, végül pedig, hogy az önálló iparosok részére külön szoba biztosittassék, a vágóhídi vízvezeték tökéletesitessék és hogy laboratóriumot, állítsanak fel. A polgármesteri hivatal a husiparosok kérelmét részben teljesítette és elrendelte, hogy a vágóhídon egy irodahelyiség állít­tassák fel, ahol a husiparosok a vágási idő alatt a forgalmi és fogyasztási adót befizet­hessék, továbbá megbízta a mérnöki hivatalt, hogy a vágóhídi szolga lakását laboratóri­ummá és segédszobává alakítsa át. Az előhütő kibővítése iránti kérelmet a város nem teljesíthette, de miután nagyobb vágások esetén az előhütő kicsinynek bizo­nyul, felhatalmazta a város az állatorvost, hogy ilyen esetben a sertéshús a marhahus- előhiitőben, vagy magában a hűtőben is el­helyezhető legyen. Az önálló iparosok ré­szére külön szoba biztosítását a város nem tartotta szükségesnek, másrészt a vágóhíd jelenlegi berendezése mellett erre a célra he­lyiség sem áll rendelhezésre, igy ez a kérés nem teljesíthető. Továbbá arról is értesítette a város a város a kisiparosokat, hogy vízvezeték kér­dése a hiitő megépítésével kapcsolatban már megoldást nyert, a perzselőkocsi hiányát két uj perzselőkocsi beszerzésével pótolják és hogy a vágóhídon idegen emberek ne járjanak, a város egy kapusi állást szervez. Mindezekből kitűnik, hogy a város a pénzügyi lehetőségekhez képest teljesítette a husiparosok kérelmeit. Finom gyapjú öltöny, felöltő-, átmenetikabát, szövetek, hozzávaló kellék és bélésáruk nagy választékban VERES-nél kapható. „Törekvés“ be­vásárlási helye, 6 havi hitel. 1206 8 * OSZí CIPOUJDONSÁGOK, kötöttáru külön­legességek nagy választékban már megérkez­tek s olcsó áron kaphatók T A N A I divat­házában. ]?| § __x Zs idóellenes zavargásokat rendeztek a londoni fasiszták (A „Békés“ tudósítója jelenti.) Az East Enden szerdára virradó éjszaka megismét­lődtek az összetűzések a kommunisták és a rendőrök között. Ejfélutánig tartottak a viharos össze­csapások, amelyek során számos letartóz­tatás történt és egy rendőr is súlyosan meg­sebesült. A keleti városnegyedben lakó zsidók egyik gyűlését a fasiszták megzavarták s a rendőrök csak nagynehezen tudtak rendet teremteni. A rendőrség ezúttal is meglehetősen erélytelenül lépett föl. A rendőrök részben egyenruhában, részben polgári ruhában el­vegyültek a tüntetők soraiban, ez a mód­szer sem segített azonban, mert a verekedé­sek minduntalan kiújultak. A rend csak éjfélután állott helyre. A forró égöv betegségeiaél, különösen vér- hasnál és olyan gyomorbetegségek esetén, amelyek váltólázzal együtt lépnek fel, a természetes ,.Ferenc József“ keserüviz szerfelett értékes hatást fejt ki. 1211 64* II 1 R 13 fi. Gyógyszertári inspekció. Október l-töl ok tóber 16 ig az éjszakai, vasárnapi és ünnepnapi nspekciót a volt Király-féle gyógyszertár tartja. A Gyulai Nőegylet folyó hó il-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja rendes évi közgyűlé­sét Árpád utca 16 szám alatti házában nagy méltó­ságú özv. gróf Wenckheim Dénesné elnökletével. Erre a gyűlésre a tagokat, a társegyesületek ve­zetőit és azok tagjait, valamint az-érdeklődőket tisztelettel meghívom és a gyűlés fontossága miatt kérem. Vitéz Rábay Ferencné alelnök. 1-2 Harcok folynak Betlehemben Palesztinában tovább tartanak az összetűzések az arab szabad- csapatok és az angolok között. Szerdán nagy har­cok folytak Betlehemben. ff Őszi cipő újdonságok nagy választékban. Lichtman, Hixi és Trapéz gyártmányok. Kizá­rólag csak VERES-nél kaphatók „Törekvés“ bevásárlási helye, 6 havi hitel. 1207 8—* Tizenhatféle gyümölcs egy fán. Egy ameri­kai gyümölcstermelőnek sikerült egyetlen fatörzsbe 16 gyümölcsfa hajtását beoltani. így a fa egyidö- ben terem almát, körtét, birsalmát, cseresznyét, stb. Hr. 11a Tóth Mihály orvos tanulmányi útjáról visszatért és rendelését újra megkezdte Arpád-u. 3 szám alatt. 2—3 Otba orvosi hir. Dr. vitéz Ila Tóth Mihály Otba körzeti orvos (lakik: Árpád u. 3 sz. alatt) tanulmányi szabadságáról hazaérkezett és átvette körzetének orvosi teendőit. Körzetébe tartoznak a br. Wenckheim Béla utca és az Erdélyi Sándor ut páratlan számú házaiban, továbbá Gyula IV. és III. közigazgatási kerületeiben lakó Otba igény- jogosultak. (József, Krisztinaváros, Ujgyula, Kosár­oldal.) Gaál Franciska búcsúlevele és Muráti Lili naplója. Gaál Franciska elutazott Hollywoodba és meghatóan szép, érdekes levélben búcsúzik el a Színházi Élet uj számában a közönségtől. A pesti színházak legnagyobb sikere most a „Virágzó asz- szony“ cimti színdarab, melyben Muráti Lilinek van nagy sikere. A budapesti napilapok hasábokon ke­resztül foglalkoztak ezzel az alakítással. A Szín­házi Elet most közli Muráti Lili naplójának azt a részét, mely az első próbáktól a premierig ter­jed. Egy modern regény mindeu izgalma elevene­dik meg a naplóban. Egyéb érdekességek a Szín­házi Élet uj számában: Móricz Zsigmond szüreti cikke, Hatvány Lili beszámolója a Művész Színház megnyitásáról, a bukaresti magyar—román mérkő­zés fényképekben, Zsolt Béla riportja Páger An- talékról, Szirmai Imre „Ne majmoljuk Voronoffot“ címmel irt cikket. Nagy Endre irodalmi rovata, Guthy Böske divattudósitásai, az Amerikai kaland cimii szenzációs uj regény, Darabmelléklet: a Nemzeti Színház nagysikerű darabja, a Sátoros király. Szenzációs kottasláger, 64 oldalas rádió- világhiradó, 32 oldalas gyermeklap és kézimunka- iv egészíti ki a 280 oldalas Színházi Élet uj szá­mát, melynek ára 60 fillér. Előfizetési díj negyed évre 6.50 pengő. Kiadóhivatal: Budapest, VII. Erzsébet kőrút 7. Kerékpár, gumi és alkatrész, legolcsóbb Schillingernél. 1215 8-* Éveken át székszorulásban szenvedő egyé­neknél reggel és este egy-egy negyedpohár ter­mészetes „Ferenc József“ keseriiviznek kitűnő ha­tása vau, úgy, hogy a bélmüködés elrendeződik, a gyomoremésztés élénkül, az anyagcsere fokozódik, aminek következtében a közérzet rendkívül javul. 2-2 egyen próba őrlést s Ön Is meggyőződhet lisztjeink kiválóságáról Kitti MW MLOHM ll 1216 8—* CrYUL A. lELEfOll: 43. Volt REISNER-MALOM

Next

/
Oldalképek
Tartalom