Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-01-17 / 5. szám

2 BEKÉ 8 1935 január 17 Megtörtént a szeretetházi távvezeték közigazgatási bejárása. (A „Békés“ munkatársától.) Több íz­ben is megírtuk már, hogy a Gyógj^pedagó- giai Intézet igazgatósága és a Villamossági R.-T. között a volt szeretetházi villamos táv­vezeték megépítése ügyében bizonyos nehéz­ségek támadtak. A Villamossági R.-T. ugyanis csak bizonyos fogyasztás garantálása mellett volt hajlandó a Gyula-Józsefszanatórium kö­zötti vezetékből elágazást építeni a volt Szeretetházhoz, a kikötött áramennyiséget a gyógypedagógiai intézet azonban sokallta s ezért egyezkedő tárgyalások indultak. Végre is létrejött az elvi megállapodás s folyó hó Az érvényes szabályok szerint válto­zatlanul rögzíteni kell azoknak általános kereseti-, jövedelmi- és vagyonadóját, akik 10 ezer pengőt meg nem haladó tiszta jöve­delem, illetve 150 ezer pengőt meg nem ha­ladó tiszta vagyonérték alapján voltak az említett adókkal megadóztatva és január vé­géig nem kérik, hogy adójukat uj kivetéssel állapítsa meg az adóhatóság. Az adófelmondás történhetik azon az alapon, hogy a kivetés óta az adózó jöve­delmében, illetve vagyonában csökkenés kö­vetkezett be, vagy mert a kivetés már ere­Ä „Nemzeti Egység“ vitadéSut&nja. A „Nemzeti Egység“ gyulai szerveze­tének január 13-án tartott vitadélutánján igen értékes előadásban tárgyalta Tamáshidi Ernő a magyarországi nemzetiségi kérdést. Ismertette a telepítések történetét. Rámuta­tott az Árpádok és a Habsburgok alatt tör­tént telepítések közötti különbségekre. Utób­biak ugyanis azzal a célzattal telepítették ide a nemzetiségeket, hogy velük állandóan sakkban tartsák a magyarságot. Nem mindig sikerült ez, mert a svábok pl. igaz magyar hazafiságuknak szép példáját nyújtották az 1848—49-i szabadságharcban. A kiegyezés utáni magyar kormányokat is sok mulasztás terheli e téren: politikai okokból pl. iskolák létesítése tekintetében sokszor a nemzetisé­geket favorizálták a magyarság rovására. Beszélt arról is, hogy a katonaság 70—80 százalékos idegen vezetői a magyarországi hadseregben természetesen idegen szellemet iparkodtak meghonosítani. Igen nagy hord­erejű kérdés, hogy a vallási kérdés terén olyan intézkedés történjen, hogy minden felekezet magyar nyelvű istentiszteletet is tartson. Pl. a gyulai görögkeletiek közül is sokan panaszolják a magyarnyelvű isten­tiszteletek hiányát. Beszélt még arról is, hogy a névma­gyarosítással is dokumentálniuk kell magyar érzelmű voltukat a nemzetiségi eredetű haza­fiaknak. Megjelölte a jövő tennivalóit is ezen a téren. A sok helyen emelkedett hangú szép elő­adást nagy tetszéssel fogadta a hallgatóság. Az előadást követő vitán Balázs Árpád azt fejtegette, hogy a névmagyarosításnál semmiféle pressziónak nem szabad érvénye­sülni a jövőben sem. Rózsa Gyula szerint 16-án a közigazgatási bejárás is megtörtént. Közben azonban megjött a télj a föld fagyos lett s a hó is leesett, úgy hogy a mintegy 1200 méteres vezeték megépítését aligha lehet megkezdeni. Pedig a foglalkoz­tatónak február elsején minden körülmények között meg kell nyílnia, mert erre az időre az ország több helyéről ideérkeznek már a beutaltak. Aligha marad más hátra, mint petróleum lámpákkal világítani, mindaddig, amíg az idő a vezeték építési munkájának megkezdését megengedi. detileg is tulmagas volt. A beadvány bélyeg­mentesen nyújtható be január végéig vidéken az illetékes magyar királyi adóhivatalnál. Nem veszik figyelembe az olyan adó­felmondást, amelyhez az adózó nem csatolja be az adóévet megelőző évről készített számszerű általános kereseti adó, illetve jövedelmi és vagyonadó bevallását, kivéve ha az adózó a felmondási kérvényben halasztást kért számszerű adóbevallásainak benyújtására. Ez esetben a kérelem bélyegkötelessé válik és 2 pengős okmánybélyeget kell arra ra­gasztani. az iskolapolitikában még a közelmúltban is történtek hibák. Intézményesen van megadva a lehetősége annak, hogy a nemzetiségi izgatok még saját fajrokonaik akarata elle­nére is a magyarság érdekeivel szembefor­dulhassanak. Erre konkrét példát hoz fel. A többi felszólalóval és az előadóval egybe­hangzóan megállapítja, hogy Magyarországon a kisebbségi helyzet sohasem jelentett má­sodrendű polgárságot, nem jelent ma sem, sőt gyakran a nemzetiségek a magyarság rovására érvényesültek. A cél az kell legyen, hogy a nemzetiségek ráeszméljenek arra, hogy saját érdekűk is a magyar államesz­mével szivvel-lélekkel egybeforrni. TELEFON 82 MIKALY^ TELEFON 82 99 rr Gyula, Báró Wesckheim Béla-utca 6. sz. 1935. évi január ho 17 en; csütörtökön délután 3, 5, 7 és este 9 Órakor A budapesti CITY filmszínház nagjrsikerii műsora TAVASZ A TÉLBEN Uj Mikimaus és színes Silly Symphonies trükkrajzsoro- zat. Ezenkívül KÉT BOLDOG! SAP vígjáték 8 felv.-ban. Továbbá FOX JOURXAL (A világ hangja). 1935. évi január hó 18-án, pénteken és 19-én, szombaton délután 3, 5. 7 és este 9 órakor Budapesttel egyidöben gB^"- a legújabb magyar vigjáték '7JSE HELYET AZ ÖREGEKNEK Bus Fekete László vigjátéka filmen 8 felv. Főszereplők : Bársony Bözsi, Erdélyi Miéi, Verebes Ernő, Halmay Tibor, Gázon Gyula, Szőke Szakai), Latabár Árpád stb. FILLÉRES HELYARAK! FILLÉRES ÜELYÁRAK! ZÓNAELŐADÁSOK az első előadásokban a teljes műsor mérsékelt helyárral Jelentős vasuti fuvardíjkedvez­mény* az áliathizlaiássai fogfa!­koző gazdák részére. A földmivelésügyi miniszter 65045/1934. LV. számú rendelete szerint az állathizlalás­sal foglalkozó gazdaságok részére, a keres­kedelmi miniszter morzsolt tengerire 20%, búza és rozs korpára 25% vasuti fuvardíj kedvezményt engedélyezett a bármely állo­másról bármely állomásra szállított külde­mények után. A szóbanlévő hirdetmény olajosmagpo- gácsára pedig az összes határállomásról bár­mely állomásra rendelt küldeményeknél a 12-ik osztály díjtételeit engedélyezte. 1. Címzett csak állathizlalással foglal­kozó gazdaság lebet. 2. Küldeményt az állomásról közúti fu­varozási eszközzel kell szállítani, vagy az állomással vágányösszeköttetésben álló ipar­vágányra kell kiállítani, ott kirakni és állat­hizlalásra kell felhasználni. 3. Azt a körülményt, hogy a kedvez­ményt igénybevevő gazdaság állathizlalással foglalkozik, a gazdasági felügyelőség bizony­latával kell igazolni, miért is ilyen bizony­lat kérése esetén kérelmező a gazdaság pon­tos nevét, székhelyét, fekvését, szállítmány mennyiségét, minőségét, valamint a feladó megnevezését is közölje a felügyelőséggel. Vasúti átjáró épül a Budoky major közelében. A bicerei lakosságnak évek hosszú sora óta súlyos problémája volt, hogy gyermekeik az ajtósfalvai iskolába, minthogy a vasuti síneken való átjárást a hatóságok szigorúan büntették, csak közel 2 kilométeres kerülő­vel juthattak el. Az érdekeltek évek óta kérvényeztek, deputációztak. azonban mind hiába. A sok fáradozás után annyit sikerült csak elérniük, hogy a Máv. osztálymérnök­sége hajlandónak mutatkozott a Bodoky ma­jornál egy gyalog átjárót építeni, azonban az érdekeltek költségén, ami az ottani kisembe­reknek súlyos anyagi megterhelést jelentett volna. A Nemzeti Egység gyulai szervezetének ajtósfalvi propagandagvülésén szóba került ez a kérdés, amit az elnökség, mint nagy jelen­tőségű és közérdekű ügyet, a főispán tudo­mására hozott. Fáy István főispán a szükséges intézkedéseket megtéve arról értesítette a szervezet elnökét, hogy az átjáró napokon belül megépítés alá kerül és pedig az érde­keltek megterhelése nélkül. Amint tehát a havazás lehetővé teszi, a gyakorlatban is megoldódik az ajtósfalvi iskola 20—25 kis tanítványának súlyos közlekedési kérdése. á minisztérium döntéséig kinn maradhatnak az autótaxik a bérkoesi&llomáson. (A „Békés“ munkatársától.) Egyik előző számunkban megírtuk, hogy a gyulai bérautósok január elsejével nem álltak ki a városház-utcai bérkocsiállomásra, mert a ke­reskedelmi miniszter rendelete értelmében taxa­méter nélkül nem szabad személyszállítást végezniük. A miniszter még évekkel ezelőtt adta ki az említett rendeletet, végrehajtására azonban ez ideig nem került sor, részben, mert a gyulai díjtétel nem volt megállapítva és jóváhagyva, részben pedig mert a bér- autósok beadvánnyal fordultak a kereskedelmi miniszterhez és kérték, hogy a taxaméter fel­szerelésétől Gyulán tekintsen el, illetve a Január 31-ig lehet felmondani a kereseti, jövedelmi és vagyonadót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom