Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-05-26 / 42. szám

4 B;E KÉS 1935 május 26 Orbán napján is túlestünk tegnap, amely hagyományszerüleg az utolsó tavaszi nap, amely­nek elmúltával többé nem fenyeget tavaszi fagy, ez azonban az idén nagyon sovány megnyug vás, mert amit a fagy elpusztítandó volt, azt már három héttel ezelőtt megcselekedte Orbán napja ez úttal hajnali fagy helyett jó meleg eső- vei köszöntött be, amely ugyan csak néhány milliméternyi, de 8z is igen jótékony hatású volt és a barométer sülyedése további csapadékokra ad kilátást, ami különben kívánatos is. A gazda­közönség ma is tájékozatlanul áll, mire határozza el magát a búzát illetőleg, egy része ugyan ki­szántotta és bevetette tengerivel, de a túlnyomó rész, reménytelenül bár, meghagyta a buzavetést, jóformán a szalma kedvéért, amelyre épp úgy rá van szorulva, mint a magra. Az elfagyott búza ugyan szalmát is alig fog hozni, mert a földön fekszik és éppen oly apró, mint a fagykor volt, amellett pedig nagyon gazos, úgy hogy a vetőmagot is alig fogja megteremni. Különösen a bánkuti 1201es*ben van a legnagyobb kár, amely pedig a műit esztendőben a legnagyobb eredményt produkálta, de amelyről most kiderült, hogy a faggyal szemben nincs ellenálló képessége, amint azt különben számos szakértő már évek­kel ezelőtt megjósolta. A magyar búza sokkal diadalmasabban állott ellen a fagyoknak és sehol sem mutat 50 százaléknál nagyobb károsodást. Sőt a gyulai határ egyes részeiben, igy Sze­regyházán és Szabadkán, de egyebütt is a fagy okozta kár mindössze 25 sőt azon aluli százalékú. Természetesen nagyon sok függ a júniusi időjá­rástól, hogy ez a magyar búza is teljesen ki fejlődjék és a remélt termést meghozza, A tavaszi árpa és a zab csodálatosan teljesen kiheverte a fagyot, legtöbb helyen nyoma sem látszik rajta. A májusi esők hatása alatt a tengeri is szépen fejlődik, ugyanígy a lucerna és a vetemények, nemkülönban a legelők és a kaszálók is. A város belterületén sok helyen akácvirág is van, de a külső részeken még elvétve is alig látható. A szőlő és gyümölcstermés azonban, {mint most már végleg megállapítható, sajnos száz százalékig elfagyott. A szőlő ugyan újra hajt, de fürtöt nem lehet rajta látni. Az idén tehát Gyulán csemegeszőlő és bor egyátalán nem fog teremni. Fehér és nyári cipő különlegességek meg­érkeztek; szandalet-cipök már 5 — P-ért kapha­tók a TANAI divatházban. 10612—* Szabó lános dr. előadása a misszióban. A Szociális Missziótársulat csütörtöki gyűlésén dr. Szabó János káplán tartott ismertetést a Kath. Legényegyletről. A gyűlés közönsége nagy ér­deklődéssel kisérte az agilis vezető lelkes elő­adását, a Kath. Legényegylet megalakulásának, céljainak, eszméinek fejtegetését. Az illusztris előadó szavaiból ennyi hit, céltudatosság, humor és ügyszeretet sugárzott, hogy hallgatóinak ér­deklődését teljesen lekötötte, s a lelkes missziós­hölgyek közül többen értékes berendezési tárgya­kat ajánlottak fel a Kath. Legényegylet otthonához A jelentések kapcsán br. Apor Vilmos apátplé­bános sürgette a családvédelmi munka megindi tását, mely a szegényügyi szakosztály megszűr- tével a Missziótársulat legfontosabb munkaköre lehet. „Meggyőződésem szerint mondta az apát plébános, a Missziótársulat ezen a téren ha nem is számokkal kifejezhetően, de lelki vonatkozá­sokban az eddigi értékes eredményeket is felül­múlhatja az áldásos munkában.“ Majd-Dr. Barna Ferenc ismertette a Katolikus Népszövetség Temetkezési Segélyfgyesületének céljait, A gyűlés 'imával ért végei. Mielőtt síremléket, vagy sírboltot csi­náltat, saját érdekében kérjen költségvetést 1MOGYOROSSY f SÁNDOR szobrászművész kőfaragó telepén GYULÁN, hol feltűnően olcsó áron szép és jó munkát kaphat. 120 5—10 Használt tégla "*tckero,ér4 Tárgytalanok a fagykárbejelentések, a gyu­lai m. kir. pénzügyigazgatóság 5795/1935 VI sz. körrendeleté értelmében értesittetnek az érdekel tek, hogy a földadóra vonatkozó hivatalos uta­sítás 37 § valamint 39 § ban foglaltak értelmében, ha a fagy által károsult szántó területek újabb veteményezés által még a károsodás évében jövedelmezőkké tehetők, ezek a föld részle tek adótörlésre igényt nem tarthatnak. Miután pedig a folyó évi fagykárok gazdasági szempont ból oly időben történtek, hogy a szántóföldek újabb vetés által még a folyó évben gazdaságilag hasznosíthatók, felhivatik a gazdaközönség, hogy mindazon földrészleteiket melyeken a fagy ha­tása már teljesen határozottsággal megállapítható és az első vetés gazdasági eredménnyel már nem biztathat, saját jól felfogott érdekükben újabb veteményezés által tegyék jövedelmezőkké, mert azokra a területekre, melyek a folyó évben másodszori vetéssel hasznos;thatók és hasznosi*- tattak is, fagy által okozott elemi kár c mén adó­törlésre nem számíthatnak, és ezirányu már eddig is beadott bejelentéseik is tárgytalannak tekintetnek. Ezen meghirdetést tekintsék kérvé­nyeik visszautas'tásának mivel ezirányu egyé nenkénti elutasító határozatokat a kir. pénzügy­igazgatóság technikai okokból nem fog kiadni. Dr. Antalfia Emil s. k. adóügyi tanácsnok. Kérjen „bevásárlási könyvecskét“ a Tanai divatházban, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet, minden költség nélkül. 98 14—* Halló! Mamák! Papák! és gyerekek! Szen­zációs Filléres Gyermekdélutánt rendez a belvá­rosi róm. kath elemi iskola a gyulai Urleányok Mária Kongregációjának közreműködésével junius 1-én délután (szombaton) fél 4 órakor a belvá­rosi iskola udvarán. Egész délután játék ! Tom­bola kicsiknek, felnőtteknek ! Nagyszerű nye­reménytárgyak. 5. Megelevenedik a Mesekönyv. Csipkerózsa ! Mesehercegnő 1 Hófehérke^ és a törpék ! Piroska és a farkaskölykök: Énekes táncos torna! Finom sütemények! Fagylalt! Mindez fillérekért 1 Belépőjegy felnőtteknek 20 gyermekeknek 10 fillér Antószerenasétlenség a Fehér-Körös hidjánál. Pénteken hajnalban a Fehér-Körös hídfőjénél súlyos autóbaleset történt. Pongrács József bérautó-fuvarozó kocsijával Gyula felől a remetei csárda felé tartott, amikor az utón szembe jött vele két szekér s a szekerek mögött egy asszony férje után át akart menni az ut egyik oldaláról a másikra. A szekértől nem latta a közeledő autót, a sofór pedig az asszonyt nem látta a szekértő1, úgy hogy az mikor kilépett a kocsi mögül az éppen ott haladó autó nekiszaladt. Az asszony elesett, szerencsére azonban hosszában, úgy hogy nem került a kerekek alá, a kocsi azonban félig igy is rászaladt, és csak derékon felül maradt ki a jármű alól. PoDgrácz sofőr a sze­rencsétlen asszonyt azonnal kocsijára vette s behozta a kórházba. Az asszony Jámbor And- rásné, gyulai lakos, súlyos zuzódásokat szenve­det1. Tragikus körülmény, hogy Jámborné áldott állapotban var. A sofőrt algba terheli felelőség. MOZI A rabssolgavásár.bm az Ezeregy Éjszaka egyik legszebb meséjét dolgozták át filmmé. Olyan káprázatos látványosság ez a film, amelyre még nem volt péld8. A rendezés tökéletesen ele­veníti meg ezt a csodálatos mesevilágot. Szép­séges görlök, balett, zene, ének kavarog szinesen ebben a filmben. A szereplők: Fritz Kortner, Anna May Wong, tökéletesebbek, mint valaha. KI ADÓ junius i,e lét Kifőzött szoba, egy előszobával, Gróf Wenckheim Frigyes­utca 4. szám. i 61—3 TELEFON 182 KIRÁLY“ TELEFON 182 HAflGOS FILMSZÍNHÁZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-ntca 6. sz. 985. évi május hó 26-án és 27-én VaSARN 'P és HÉTFŐN délután 3, 5, 7 és este 9 órakor fíabszoj£a^ásár Napkeleti történet az Ezeregyéjszakából Főszerepben: ANNA MÁV WON6 és FRITZ KORTNER. Május 2--án HÉDIIÉN és 29-én SZERDÁN délután 3, 5, 7 és este 9 órakor ASSZONYA Y0NAT0N Far.nv Hurst regényének filmváltozata. Főszereplők: ÓLAIDÉT COLBERT és WARREN WILLIAM. Az első előadás zóna Helyárak 20 60 fillérig Jubilál a Szociális Missziótársulat józsefvárosi szakosztálya. (A „Békés“ munkatársától.) A Szoci­ális Missziótársulat józsefvárosi szakosztálya,, amely kerületében a hit és a krisztusi sze­retet szolgálatában oly áldásos és buzgó munkát fejt ki, ez évben működésének 10-ik évfordulójához érkezett. A jubileumi évet a szakosztály bensőségesen kívánja megünne­pelni s ezért folyó hó 26 án vasárnap d. u. 4 órai kezdettel a józsefvárosi fiúiskola nagytermében diszközgyülést tart, amelyen ünnepi beszédet Steib János dobozi plébános fog mondani. A díszközgyűlés napján déle lőtt 9 órakor Tedeummal és közös szent­áldozással ünnepélyes nagymise lesz, amelyet báró Apor Vilmos dr. apátplébános celeb­rál. A díszközgyűlés tárgysorozata : 1. Ima. 2. Hiszekegy. 3. Szavalat. 4. Megnyitó, mondja dr. Szabó János egyházi tanácsadó. 5. Tíz évi beszámoló. 6. Ünnepi beszéd. Tartja : Steib János dobozi plébános. 7. Központi Missziós Nővér előadása. 8 Szavalat. 9. Báró Apor Vilmos dr. apátplébános zárószavai. 10. Himnusz. Belépődíj nincs. Minden nemes ügy iránt érdeklődőt szeretettel vár a misszió veze­tősége. Kitűnő minőségű tégla, hornyolt és hazai cserép, vályog és homok korlátlan mennyiségben olcsőn beszerezhető. 136 4-10 B Gyulán, 1935, a kiadótníajdonos Dehay János nyomdája.

Next

/
Oldalképek
Tartalom