Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-03-21 / 23. szám
4 B E, RE.S 1935 március 21 Közegészségügyi előadás. F. hó I4.én Csór vás községben több mint félezer női hallgatóságnak aktuális népegészségügyi kérdésekről tartott Páll Gábor dr. kerületi szülészfőorvos előadást. Előadásában a meddőség okaképpen a venericus betegségeknek nagy részét és az elharapódzó vetéléseket követő megbetegedéseket sorolta fel. Kitért a kérdésnek nemzetgazdasági vonatkozásaira is. Az egyke elleni küzdelemben leghatal masabb eszköz a felvilágosítás és a népegészség ügyi kultúrának minél szélesebb körű propagálása. Az anya és utódvédelem irányában történő szervezkedés a leghatalmasabb honvédelem. Sürgette a házasságkötés előtti kötelező orvosi vizsgálatnak törvényes rendezését. Végül a rák elleni küzdelem jelentőségét világította meg, megállapítván, hogy ezen újabb betegség elien leghatásosabban a mielőbbi orvosi vizsgálattal lehet védekezni A rákbetegség korai felismerése egyúttal a gyógyítás eredményességének lehetőségét is megadja. Az előadásnak sikeres meg rendezését Dr. Foltényi és Dr Elekes csorvási orvosok végezték. Március 15-i ünnep az Országzászlónál, a gyulai oktatók a társadalmi egyesületekkel karöltve március 15-én az Országzászlónál nagyhatású ünnepélyt rendeztek, Az ünnepséget Tarpai Öttó nyitottá meg, az ünnepi beszédet pedig Ugrin László dr. vm. II, főjegyző mondta. Rendkívül tartalmas nsgy históriai ismeretről tanúskodó beszédében éles, tiszta vonalakkal rajzolta meg a 48 as események hátt rét, előzményeit és következményeit, s adta m g azon államférfiak és ifjak jellemének rajzát, akik az eseményeket kialakitotlák és irányították. A mély hódolat hangián méltatta Széchenyi Ferenc gróf hnzafiui érdemeit s szellemének nagyságát. Kovács Dezső bajtársi vezér a fiatalság nevében szólott lendületesen és teljes nyíltsággal, Kovács Zoltán pedig egy Babits verset szavalt el igen hatásosan. Az ünnepségen tóbbszáz főnyi közönség vett részt. A PECHES EMBER is 51 7-J6 szerencsés lesz, ha a SCHEIBERT trafikban vesz. Koszorumegváltás. Gyergyószentmiklósi Kövér Malvin elhunyta alkalmából koszorumegváltás cimén özv. Schröder Kornélné 10 pengőt és dr. Zöldy János és felesége 10 pengőt adomá nyoztak a Szociális Missziótársulat részére. Hálás köszönettel nyugtázza az Elnökség. Vásár Kétegyházán. az országos állat és kirakodóvásár 1935, évi április hó 8 án hétfőn lesz. Szabályszerű marhalevéllel mindenféle állat felbajthaió. Kereskedők és iparosok jgazolványu kát hozzák magukba). Vidéki megbízottakat keresünk országosan ismert és közkedvelt lapjaink terjesztésére. Magas jutalékkal, később fx fizetéssel állandó megélhe tést biztosítunk. írásbeli ajánlatok Tükör és Búvár kiadóhivatalba, Budapest, IV., Egyetem utca 4 kéretnek. Prohászka naptár 1935. évre még kapható a megszokott formában, minden hétre Ottokár püspök egy-cgy elmélkedésével. Ára 1*50 P. M ssziós-Bolt, Budapest, I. Krisztine-körut 127 Ákosfyné Eötvös Irén előadása a misszió gyűlésén, a Szociális Missziótársulat márciusi gyűlése 2í-én csütörtökön 5 órakor lesz az Egyesült Kath. és Polg körben. Előadó vitéz Ákosfyné Eötvös Irén, aki egy novelláját olvassa fel A gyűlésre a missziós tagokat és az érdeklődőket ez utón hívja meg a Vezetőség. 2 — 2 Akar Ön szép, jó és olcsó cipőben járni? Úgy siessen a Tanai divatházába, hol a tavaszi «ipönjdonságok nagy választékban megérkeztek. Oroszlán, Schiffer, Bonyhádi cipők egyedárnsitása Tanai divatházában. 49 7—* XYILT-TÉB. I rovatbaa közlőitekért felelősséget ne« Tállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Meghívó. A Guiilai MiMhoR mézét Mindazok, kik felejthetetlen kis angyalkánk mennybeköltözése alkalmával fájdalmunkat megjelenésükkel is enyhíteni igyekeztek — kérjük — fogadják ezúton is hálás köszönetünket. Gyula, 1935 március bó 20. 78 1—1 Dr. Schneider József és neje. £ _P O Ä T Gyac-Gyte 2 :1 (1:9) A derbi mint már annyiszor, nagyon kevés játékot, de annál nagyobb küzdelmet hozoit, melyet végeredményben minimális arányban de megérdemelten nyertek meg a kék fehérek. A Gyte hallatlan lelkesedéssel keményen feküdt bele a játékbr, ami a Gysc puha csatársorának nem igen konveniált. A mérkőzést az egyúttal igen indiszponáltan bíráskodó Sugár tönkre tette, felesleges fütyörészéseivel, hibás és fordított ítéleteivel, melyek inkább a Gyacot sulyiották. Téves Ítéleteinek köszönhető a mérkőzés eldurvulása, amiből mindkét csapat alaposan kivette a részét. Egyébként az I. félidő Gyac fölény jegyében telt el. Az elszántan védekező Gyte ellen nem boldogul a Gyac, két eredménytelen szögletre a Gyte eggyel felel A rég esedékes gól a 31. percben születik meg, amikor Góg lövésébe Galbács beleug- rik s a meglepett Huiuk lába közt a labda a hálóba jut. Szünet után is előbb Gyac támadások, Góg, Galbács lőnek mellé, eredménytelen Gyac szöglet, majd a 8 percben Lindenberger hosszú lövését Huluk kiejti, Góg hálóba küldi 2:0. Schmidtet csut yán felvágják, Góg elől kézzel stoppolnak, két óriási 11-es, de Sugár tévesen nem adja meg őket. Negyedóra után feljön a Gyte s átveszi az irányítást. Egy szöglet eredménytelen, de a 18 percben Lehoczky elereszti Benkőt, akinek visz szapattanó lövését Marek már nem védheti 2: 1. Most a Gyte szorongat nagyon, a Gyac védekezik jól, sőt a 30 percben nagy helyzete van. de a balszárny üres kapu előtt ront. 2 perc múlva Oláh és Gyarmati összeakaszkodnak, rugkapál nak, utóbbit a biró k állitja. A Gyac még jobban visszaesik, de a Gyte sem tud egy szögletnél többet elérni s igy marad az eredmény. Szögletarány 4:3 a Gyac javára folyó évi április 7-én (vasárnap) délelőtt fél 11 órakor saját helyiségében Corvin-utca 4. szára alatt tartja évi rendes közgyűlését, melyre a szövetkezet tagjait megbivja az Igazgatóság. TÁRGYSOROZAT: 1. Elnöki megnyitó. 2. Jegyzőkönyvhite- lesitők megválasztása. 3. Igazgatóság és fel- ügyelőb zottság jelentése. 4. Az igazgatóság és felügyelő bizottság részére a felmentvény megadása. 5. U| igazgatóság és felügyelőbizottság megválasztása; 6. Esetleges indítványok. Mérleg számla. Vagyon számla: pénztár 33 P 39 fill. Berendezés 85 P 93 fii). Adósok 217 P 93 fii). Veszteség számla 1933-ról 10 P 65 fii). Folyó évi veszteség 86 fill. = 348 P 76 fill. Teher számla: Üzletrész 307 P 10 fill. Első Gyuiavárosi Takarékpénztár 41 P 66 fill. = 348 P 76 fill. Eredmény számla Veszteség számla : Üzleti költség 107 P 01 fill. Veszteség 1933 évről 10 P 65 fill = 117 P 66 fill. Nyereség számla : Adomány 40 P 50 fill. Házbór, veszteség 1933- ról Iq P 65 fill Folyó évi veszteség 86 fill. = 117 P 66 fill. Megvizsgálta és rendbe i levőnek találta a felügyelő bizottság. Gyula, 1934 december 31 ón. 79 l—l k Okvetlenül eljöjjetek allö ! lányok! mindannyian az Ur- leányok Mária Kongregációjának nagyböjti előadására, mert a ti próbáitokról beszél Földi Ilona, a Szociális Misszió Társulat Ifjúsági szakosztályának titkárnője. Kiadó pincehelyiség, Városház-utca 1. szám. Bővebbet a Werner- üvegüzletben. 50 V3-6 keresek. Cím: Erdélyi Sándor-ut 29. szám. A gyulai kir. jbiróság. mint tkvi hatóságtól 3443—19?5 tk. szám. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Kárnyáczki András végrehajtatónak végrehajtást szenvedő ellen 156 P 23 f töke s jár. erejéig indított végrehajtási ügyében az 1934 dtcembtr 5. napján 16700 — 1934. sz. alatt kibocsátott árverési hirdetménnyel a gyulai kir. járásbíróság területén lev ö Doboz és S.-keresztur községekben fekvő s a dobozi 1275 sztjkvben Af2 sorsz. 815/b—b hrzi sz. 566. ö. i. sz. házra 350 P, skeresztúri 1246 sz. betétben Af3 sorsz- 2858 hrzi sz. Kányé-dülöi szántóra 500 P, u. 0. betétben Af4 sorsz. 2859. hrzi sz., u. 0. kertre 160 P, u. 0. betétben Af5. sorsz. 2ír60 hrzi sz. u. 0. szántóra 300 P kikiáltási árban azzal, hogy jelen, a dobozi 1275 sztjkvben C 23 sorsz. a. P. Sziics Mihály javára : a skeresztúri 1246 sz. betétben C. 4. a. özv. Őré Istvánná Balogh Ilona javára bekebelezett haszon élvezeti jogokat nem érinti, mégis fa ,skeresztúri 1246. sz. betétben a szolgalmi jogot megelőző tehertételek összegét 120 P állapítja meg s kimondja, hogy ha ezen ingatlan vételára a most megállapított összeget el nem érné, az árverés hatálytalanná válik s az ingatlan szolgalmi jog nélkül fog nyomban eladitni. Doboz és S.-keresztur községek házánál 1935 április 8. napjának délelőtt 9—12 órájára kitűzött árverést az 1881. LX. t.-c. 167. §-a értelmében a dobozi hitelszövetkezet végrehajtató 1040 P töke s járulékaiból álló követelésének behajtása érdekében is meg fogják tartani, s hogy az árverés tárgyát képező ingatlanok a dobozi hitel- szövetkezet érdekében a kikiáltási ár felén-I, illetve] egy harmddánál alacsonyabban el nen adhatók. Gyula, 1935 január 10-én. 79 1—1 A kiadmány hiteléül: Sltlf-y s. k. jbirö Réti Lipót, főtiszt. Városház-ntca 21. számú házban 1 háromszoba- konyha- és mellékhelyiségekből ™ - c ‘ álló GRAND „IMPERIAL 1 HOTEL ilszift s 4ü0 1 u. 33-* lt r » A P E S T. Egy perc a Keleti pályaudvartól. 1 IDÉNYÁRAK Teljes pensió t szoba, napi 3-szo^ ótlapszerinti étkezéssel, fűtéssel é borravalóval heti .......................... 1 ágyas szoba fűtéssel és borra- valóval heti................................ 2 ágyas szoba fűtéssel és born valóval heti................................ Átutazóknak is rendkívül mérséke Ssr” 31'- e 45 t árak! ttjtlái, 19S§, a kiadót«lajdene* »«bar Jiios lyeadája.