Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-01-06 / 2. szám

LXVII. évfolyam ?. szám Vasárnap Gynfia, 1935 január 6 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj eiore !iz?te»dő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZÁT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Egész Európa szeme Rómán pihen. Minden gondolat ott csapong most az örök város körül: létre­jön-e a meleg baráti kézfogás Mussolini és Laval, az olasz és francia nemzet között, vagy nem lesz egyéb a Tiberis parti talál­kozó, mint meddő, szomorú próbálkozás ? A magyar lelkek reménykedve szállják körül a Palazzó Chiggit s a magyar szemek meleg tekintettel pihennek a Duce energikus, ko­moly arcán, amely valahogy már a feltáma­dás gondolatát szimbolizálja a magyarság számára. Ki tudja, mi lesz ? Sikerül-e lik­vidálni a háború és a szuronyos béke vak indulatát s a józan megfontolást és jóindu­latot ültetni a nemzetközi politika székébe, vagy marad minden a régiben, maradnak a véres farkas szemek s maradnak az ostoba béke ostoba rendelkezései ? Mi reménykedünk, hogy a Duce, aki csodálatos energiával tud küzdeni elveiért és céljaiért, meg tudja győzni Láváit arról, hogy az eddigi per­manens gyűlölet öngyilkossága a nemzetek­nek s hogy a magyar igény az igazság s az okos belátás által megállapított határokra épp olyan jogos, mint amilyen jogos és vitathatatlan a füvek, fák, virágok igénye a napra és a gyökereknek a földre. Mi bízunk benne, hogy a franciák belátják végre a helyzet tarthatatlanságát s végleg letérnek arról az útról, amely nem Rómába vezet. Magyarország sorsa ma Európa sorsa, mert ha a magyar igények szavai meghall­gatásra találnak, akkor az azt jelenti, hogy a józan belátás győzött s a nemzetek sorsa a további időkben nem lesz játékszere a vak indulatoknak. Messzi idők sorsa készül most Rómában. Nemcsak a ma és nemcsak a holnap és nemcsak a két nemzet és nemcsak a magyar igazság sorsa, hanem messzi év­tizedeké és egész Európáé. Mi nem akarunk senki ellen szövetségbe állni, mi nem akar­(A ,, Békés“ munkatársától.) A város anyakönyvi hivatala már elkészítette a múlt évi népmozgalom statisztikáját. A kimutatás szerint az elmúlt év folyamán 735-en szü­lettek, 408 fiú, és 327 leány. Ezekből gyu­lai volt 385. Ha a múlt évi születések számát az 1933. évi adatokhoz hasonlítjuk, akkor kitűnik, hogy a születések terén visszaesés történt, amennyiben 1933-ban 405 gyermek született. Házasságot 214-en kötöttek. A házas­ságok statisztikája szintén visszaesést mutat, amennyiben 1933-ban 235-en kötöttek há­zasságot. Vegyes házasság 1933-ban 109, mig a múlt évben csak 8G volt. A halálozások statisztikája szintén nem juk a más javait, csak azt, ami történelem és isteni igazság szerint megillet minket. Mi azt várjuk Európától, hogy európai legyen, méltó lángelméjii nagyjaihoz, kik a múltban éltek s méltó ahoz a múlthoz, amikor a magyarság vérével és lángoló házaival védte az ifjú keresztény nyugatot. Mi nem akarunk ollót, mi nem ismerünk imperialista álmokat. Mi csak egyet akarunk: helyet a nap alatt ! kedvező. Itt is romlás tapasztalható az előző év adataival szemben. 1934-ben meghaltak összesen 630-an, 303 férfi, 327 nő, akik között 381-en voltak gyulaiak. 1934-ben 362 gyulai ember halt meg, tehát 19-el több, mint tavalyelőtt. Ezek szerint a város lakossága az elmúlt év folyamán mindössze 4 fővel szaporodott. Márky Barna alispán: mélttiságos ur. (A „Békés“ munkatársától) Várme­gyénk népszerű alispánja a legutóbbi előlép­tetések során az V-ik fizetési osztályba lépett, amely osztállyal tudvalevőleg a méltó- ságosi titulus jár. Az előléptetés osztatlan örömet kelt a megyében. Az elmúlt év folyamán mindössze 4 fővel szaporodott a város lakossága. T ARCA A szeretem és az emberiség. Giulio Montana már egyetemi éveiben bele­feküdt a tuberkulózis problémájába. Egész éjszaka fenn virrasztóit, ha valami érdekesebb könyv került a kezébe. Egyelőre csak olvasott, hogy tájékozódjék a spekulativ és a kísérleti eredmények felől. Padlás­szobája ablakát mikor pihenés közben éjszakánkint feltárta s föléje hajolt a pádovai házaknak, szinte érezte a lázban fetrengő betegek testének forrósá­gát, hallotta sipoló mellük zihálását, hallotta görcsös köhögésüket. S ilyenkor felnézett az égre, szemei felragyogtak, talán a könnytől, aztán fejét lehajtva, de már ökölbe szorult ujjakkal, visszaült a könyvei mellé. Esténkint, vagy amikor ágyba került, mindig imádkozott s kérte az Istent, hogy erejét sokszorozza meg s gyújtsa ki agyában a szenvedőket megváltó világosságot. Professzora, akinek kinn a tengerparton egy hatalmas szanatórium is gondjaira volt bízva, fel­figyelt Montana fanatizmusára, magas homlokára, lobogó szemeire s megérezvén benne az értéket az egyetemi évek után magához vette. Kinn a szana­tóriumban aztán neki feküdhetett teljes energiával a kísérletezésnek s a laboratórium ablakai épp úgy világítottak egész éjszaka, mint diáksága idején benn a pádovai diákszoba egyetlen ablaka. Velencei volt Montana. Nem volt alacsony, mint az olaszok általában, hanem magas és nem fekete, hanem szőke. Arcéle azonban teljesen latin volt s vérmérsékletét is az olasz fajtól kapta. Ketten dolgoztak a laboratóriumban. A másik, Sandro Vianello, aki római volt, szintén belevetette magát a tuberkulózis problémájába, az ő munkás­ságát azonban nem a fanatikus hit, az elhivatás nagyszerű érzése fütötte, hanem valami szívós, de intuíció hijján való akarat. Apró ember volt Vianello. Fekete hajú, szenvedélyes beszédű, alacsony termetű s lábai kissé az o betűre emlékeztettek. Ketten dolgoztak a laboratóriumban s ketten voltak szerel­mesek a professzor lányába. Vianellonak azonban látnia kellett, hogy a lány Montana felé hajlik s nem hozzá, aki pedig már régen szenvedett miatta. A házibál óta aztán, amikor a balkonon összehajolva találta őket, ahol lehetett, bosszúságot szerzett és kárt okozott kollé­gájának .. Egy ilyen esetből kifolyólag egyszer hevesen összeszólalkoztak s Vianello olyan volt, mint aki eszét vesztette. Napokig nem volt benn a laboratóriumban, csak sétált le s fel a laboratórium fölött levő szobájában. Montana azonban mindezt nem vette észre s nem hallotta. Kísérletezései döntő stádiumba jutottak. Éjjel-nappal dolgozott s alig evett. Az asztala tele volt jegyzetekkel és különféle kémcsövekkel. Kísérleteiről rövid beszámolókat irt az egyik szaklapba s a cikkek a tudományos körök­ben óriási feltűnést keltettek. Nagyra tartották Mon- tanat s úgy néztek rá, mint aki a tuberkulózis szérumának felfedezője, hazájának dicsősége és a Nobel-dij nyertese lesz. Kísérleteivel a kémia utján haladt. A szerek egész arzenálja vette körül, töltögetett, jegyzett, főzött, centrifugált. Egy este szokatlan nyugtalanul és lázasan dolgozott. Agya majd szétpattant, egyik cigarettáról a másikra gyújtott, le s föl sétált a hosszú asztalok között. Egyszer csak hirtelen megállt, két kézzel a halántékához kapott s odarohant az asztalához. Az egyik üvegből valamit egy kémcsőbe töltött, meg­rázta, aztán egy cseppet egy üveglapra tett s a górcső alá tette. Mikor felhajolt a mikroszkóp csö­vétől, arca ragyogott és át volt szellemülve. Két karját az égnek dobta. — Megvan ! suttogta maga elé. Majd ceruza után nyúlt Könnyű volt célba venni Montanat. Fehér köpenyes alakja csak úgy világított ki a sötét kertbe. Vianello felemelte a revolvert, rövid ideig célzott, aztán lőtt. A lövés talált. Montana elvágódott. Fejéből patakzott a vér, de kezei görcsösen szorították a ceruzát, amellyel a tuberkulózis problémájának megfejtését éppen papírra akarta vetni. A megfejtés titkát Montana elvitte magával a túlvilágra, s igy a betegek tovább égtek a pusztitó lázban Pádovában s tőle északra, délre, keletre és nyugatra, tovább ziháltak és tovább köhögtek, csak azért, mert a professzor lányának nem tetszett a görbe lábú Vianello. Irta: NAGY GUSZTÁV

Next

/
Oldalképek
Tartalom