Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-11-14 / 91. szám
t B EKES 1935 november 14 települtek. A magyar törzsbe oltott német ág csakhamar csodálatos virágot termett: itt született, itt szívta magába a magyar dallamot és ritmust Erkel Ferenc, a magyar opera megteremtője s a Himnusz költője. Majd ismét gyászos napok következtek. A Világosról menekülő Jókai itt töltötte élete legszomorubb napját s a honvédsereg tábornokait és tisztjeit a gyulai vár előtti téren fegyverezték le az oroszok. A hatvanas években még mindig Gyula volt a vármegye első városa. Az egész megyében ez volt az egyetlen hely, ahol Munkácsy Mihály rajzolni és festeni tanulhatott, s asztalos legényből a magyar ég egyik ragyogó csillagává válhatott. Gyula hatalmas országos vásáraival, iparával és kereskedelmével azon az utón haladt, hogy Aradhoz, Váradhoz hasonló várossá fejlődjék, de a fejlődés vonala megtört a szerencsétlen körülményeken. A Gyuláról kirajzott Csorvás falu alapításával, majd Gerla-Pós- telek puszták elszakitásával a város határa mintegy 24.000 katasztrális holddal csökkent. Ártéri fekvése miatt gyakran pusztították árvizek s az azok elleni védekezés lekötötte java erejét. Az örökös árvizek miatt a Szolnok—aradi vasúti vonalat az ártér, tehát Gyula elkerülésével Csabán keresztül tűzték ki s a 70-es évek elején épített Nagyvárad— szegedi vonal Csabát tette vasúti gócponttá. Ettől kezdve a szomszéd város energiái annyira megnövekedtek, hogy magának követelte a megyeszékhelyet is. Az elvesztett vasúti gócpont némi pótlására 200 000 aranykoronával járult a város a Gyulavidéki Helyiérdekű Vasút létesitéséhez. Alig épült ki a kisvasút, a trianoni békeszerződés a közel 50 km nyi vonalból mindössze 4-et hagyott meg s ezzel Gyula városa elvesztette gazdasági hátterét. Még ilyen körülmények között is a kormány és a vármegye megértő támogatásával Gyula megőrizte székhelyi jellegét, utakat épített, hozzájárult az iskolák és az egészségügyi intézmények léte sitéséhez s legutóbb is a szegénygondozásnak az egri norma szerinti rendezésével tanúságot tett kultúrájáról és áldozat- készségéről. Nagyinéltóságu Miniszterelnök Ur ! Úgy érzem, hogy ez a trianoni sebektől vérző határszéli város, dicső történelmi múltjára hivatkozva, joggal kérheti Nagyméltóságodnak, mint a kormány tejének és uj díszpolgárának — segítő támogatását. Úgy véljük, hogy ez a város csak úgy juthat levegőhöz, ha elvesztett gazdasági hátterének pótlására közigazgatásilag is ide csatoltatnak azok a szomszédos községek, melyek törvénykezé- sileg jelenleg ide tartoznak. Nagyméltóságodnak országépitő, egyben határszéli városunkat is segítő munkájára Isten áldását kérjük. A nemes egyszerűségű, értékes szavak után Harsányi Pál esperes, felsőházi póttag üdvözölte a miniszterelnököt, hazafisága lirájától áthatott költői szavakban s többek között a következőket mondta : — Fogadhatnánk Nagyméltóságodat szivünk szerint vig muzsikazajjal és égbe felszárnyaló ujjongással, ámde itt, a magyarság vérző sebeinél nem illik hozzánk a vig muzsika zaj. És fogadhatnánk nyomorúságunk jajjaival, vérző sebeink sokaságaival, szenvedésünk és szegénységünk keserűségével. Ez pedig nem illik hozzánk, magyarokhoz, nem illik a mi magyar nemzeti történelmünkhöz, s hozzánk, akik férfiainkban, és asszonyainkban egyaránt fejedelmei és királynői tudtunk lenni a magyar férfi és női erényeknek. Éppen ezért köszöntjük Nagyméltóságodat, hogy nyílt tekintetébe nézzünk a magunk őszinte egyenes nézésével, $ izmos karjainkat oda ajánljuk a magyar munkának. Köszöntjük Nagyméltóságodat úgy, hogy várjuk Nagyméltóságodtól és Nagyméltóságodban . a magyar vértől, lélektől, a mi testvérünktől, a magyar csodát, de egyben az örök isteni igazságok áldását. Most is emberi csodák és örök isteni-igazságoknak népe a magyar. Es mi várjuk azokat a kettős tüzes lángnyelveket és várjuk a sebesen zugó szél zendülését, még pedig várjuk Nagyméltóságod lángoló leikétől, szerető szivétől, hogy a mi szemünkben is tűz gyűljön, hogy az alvó vérünk is megpezsdüljön. Ennek az örök isteni igazságnak követe küldötte és hőseként köszöntjük és üdvözöljük Nagyméltóságodat, a magyar nemzet Vezérét, Gyula város díszpolgárát, a város közönsége, a város képviselőtestülete és díszközgyűlése nevében. (Éljenzés.) Barát István ipartestületi elnök az iparosság nevében mondott üdvözlő szavakat: — Akkor, amikor Nagyméltóságodat Gyula varos képviselő-testülete díszpolgárává választotta, akkor a legnagyobb örömmel azért csatlakoztunk a határozathoz, mert bíztunk és bízunk Nagyméltóságodnak abban a kemény és szilárd meggyőződésében, hogy a magyar egységet megteremti, s amikor ebben bíztunk idáig, nem csalódtunk és ezért szeretettel üdvözöljük. (Éljenzés.) Bízunk abban, hogy mint a közelmúltban, amikor Nagyméltóságodhoz fordultunk az OTI visszahelyezése érdekében (élénk éljenzés és taps) és száz százalékig beváltotta Ígéretét, amely minket nagy hálára kötelezett, úgy a jövőben is segítségünkre lesz. Nagyon helyesen mondotta Nagyméltóságod, hogy a cselekedetek fogják igazolni politikai célkitűzéseit. Ahogy ezek történnek, úgy erősödik minden oldalról Nagyméltóságod tábora Arra kérjük az Istent: engedje meg Nagyméltóságodnak, hogy ezt a szép és magasztos elhatározását valóra válthassa s az országot naggyá és egésszé építhesse, hogy az ipar úgy találjon, benne elhelyezkedést, mint annak előtte. (Éljenzés) Góg András a gazdatársadalom üdvözletét tolmácsolta őszinte érzésektől áthatott, fordulatos szavakban s többek között a következőket mondta:- Annyi sok mondanivalóm volna. Hiszen a jajunk annyi, hogy tengert lehetne megtölteni vele és ilyen magamfajta egyszerű embernek, olyan ritkán adódik alkalom, hogy a kormányzat vezetőjével szemtől- szembe állhasson és neki élőszóval mondhassa el panaszait. Azonban részben beszédidőmnek rövidsége miatt, részben pedig a magyar vendégszeretettel nem tartom össze- egyeztethetőnek, hogy olyan bajokkal hozakodjam elő, amelyeket valószínűleg Nagyméltóságod úgyis tud. Most pedig legyen szabad röviden megemlékeznem Nagyméltóságod díszpolgárrá történő megválasztásának, az én meglátásom szerinti, tulajdonképeni indító okairól. S ebben a tekintetben engedtessék meg, hogy szinte a ridegségig őszinte legyek. Én katona voltam. Katona vagyok most is. Nagyméltóságod katonája (Éljenzés és taps.) Jó katona akarok lenni. A jó katonának pedig az a kötelessége, hogy a vezérnek ne csak a kellemes, hanem a kellemetlen dolgokat is jelentse. Nagyméltóságodnak talán feltűnt, hogy olyan városban, olyan kerületben választatott díszpolgárnak, ahol igen számottevő ellenzék van, mert hogy van, arra bizonyság a legutóbbi országgyűlési képviselőválasztás, amikor is igen komoly küzdelmet kellett vívnia a kormánypártnak az ellenzékkel. Mégis honnan van az, hogy ilyen egyhangú lelkesedéssel választotta meg a város Nagyméltóságodat díszpolgárrá ? Kegyelmes Uram, ha erre a kérdésre feleletet kell adnunk, akkor meg kell mondanunk egész nyíltan, hogy díszpolgári megválasztásában igen nagy szerepet játszott a rideg és hideg, számitó önzés. Kegyelmes Uram ! Ha kimegy az ember a város délkeleti határa felé, a fehérre meszelt, apró, bogárhátu falusi házacskákhoz, kedvesen, barátságosan, hivogatóan, panaszosan integetnek felénk testvéreink. Testvérek, miért nem jöttök ? Nem látjátok, hogy elsü- lyediink a hínárban, a posványbán. És mi önkénytelenül megindulunk. Nem! Az nem lehet, hogy odaát egy más világ legyen ! Hiszen mi ezer esztendő óta azokkal egy- test, egy-hús, egy vér voltunk. Azok odaát testünknek részei, mi egymás nélkül nem élhetünk 1 Egyszerre azonban ismeretlen katonák hosszú, hideg szuronyai csillannak meg előttünk és mi, mint a szélütött, bambán és értelmetlenül fordulunk meg és akkor ébredünk a kegyetlen, fájdalmas, rideg valóságra. Kegyelmes Uram ! Mi kétségbeesetten döngetjük az átkos Trianon kapuit és öklünket már véresre vertük (élénk éljenzés és taps). Mi önzők vagyunk, bevalljuk, hogy mindenkit, aki segít ezeket a kapukat döngetni, a magunkénak akarunk fogadni. Szeretettel fogadjuk tehát Nagyméltóságodat, mint első magyar embert, aki ezekre a kapukra nem ököllel, hanem buzogánnyal olyat ütött, amelynek kongását az egész világ meghallotta. (Éljenzés és taps.) Kegyelmes Uram ! Akkor lesz majd Gyulának igazi ünnepnapja, amikor megjelennek Gyula város utcáin a jellegzetes erdélyi lovacskák — hátukon a dézsákkal és a kubikos talicskák és az iparosok tömött sora megindul Erdély felé. Adja Isten, hogy Nagyméltóságod kormányzati működése ebben csúcsosodjon ki, hogy magyar trikolort lengessen a szél Pozsonytól Brassóig, a Kárpátoktól az Adriáig. (Zugó éljenzés és taps.) A mohi példa. A nagy tetszéssel fogadott üdvözlések után általános, feszült figyelem közben Gömbös Gyula miniszterelnök emelkedett szó;ásra s a díszpolgárrá választást megköszönve a következőket mondta : — A politika, amelyet én hirdetek, — folytatta ezután — a magyar akarás és a magyar kitartás politikája. Arra a tudatra felépített politika ez, hogy nekünk elhivatá- sunk itt, a Kárpátok medencéjében erős országot építeni és azt hiszem, e tudat történelmi jelentőségétől Gyula város minden polgára ép úgy át van hatva, mint jómagam. — Az előttem elhangzott beszédben a mohi csatáról volt szó. A mongol erők — mint azt a történetiró elmondja — hallatlan katonai felkészültséggel lépték át a határt, előretörtek Budáig, ott megriadtak a magyar erők láttára és alkalmasabb helyet kerestek az összeütközésre. A magyarság viszont nem ölelte keblére a segíteni akaró kunokat, akik 40.000 lovassal felfegyverkezve készen állottak, nem engedelmeskedtek a királynak, aki pedig ösztönös megérzője volt a magyar sorsnak. Ez a táborba szállott magyar sereg civódott, könnyűnek találta a feladatot és mindezek következtében Mohinál elveszett. — Ezt a példát le lehetne vetíteni a közelmúltnak magyar gondolatvilágára is. Azt a magyar tragikumot ismerjük fel benne, hogy mi gyorsan akarunk sikereket elérni, nem készülünk fel eléggé a feladatok megvalósításához és széthúzunk, civakodunk, amikor döntő lépésről van szó. Ha a magyar politikai élet egyes jelenségeire irányítom a
