Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-10-27 / 86. szám

4 B[E KÉS 1935 október 27 Elkészültek a mozi renoválásával. Dj hangesgépet szereltek fel s a vetítést is megjavították. (A r Békés“ munkatársától.) Örömmel és minden bizonnyal olvasóink örömére is, közöljük, hogy a Király filmszínházban el­készültek a renoválás és átalakítás munkála­taival. Külön bejáratot és külön kijáratot csináltak, úgy hogy megszűnt az az eddigi helyzet, hogy a moziból kijövök a kijáratok­nál szemben találták magukat a befelé igyek­vőkkel, amiből nem egyszer kellemetlen tolongás támadt. A bejárat az utcai frontra került, mig a kijárat az udvar felöli részre, továbbá a páholyok mögötti két ajtóhoz. A nézőteret átfestették, a falak eddigi sötét tónnsa helyébe kellemes világos-zöld szin került, eltűnt továbbá az átfestéssel az a torzan keleties jelleg is, ami eddig a néző­teret kissé nyomott hangulatúvá tette. Meg­újították az aranyozásokat, kicserélték a mennyezetlámpákat, úgy hogy a nézőtér jelentősen és előnyösen megváltozott. A szék­sorok kicserélését az idő rövidsége miatt későbbi időpontra kellett halasztani, hiszen az időből annyira kifogytak a tárgyalások elhúzódása miatt, hogy például pénteken este még egyetlen széksor sem állt a helyén, dolgoztak a piktorok s nyilvánvaló volt, hogy csak éjt nappallá téve lehet másnap megtartani a beígért megnyitó előadást. A vetítő és hangszerkezetet is kicse­rélték, úgy hogy a filmeket ezután az eddi­ginél is szin- és hangtisztábban tudják be­mutatni. A vezetőség tehát mindent megtett, amivel a közönségnek több kényelmet és jobb előadást tud biztosítani. Tette pedig ezt abban a reményben, hogy áldozatkész­ségét a közönség méltányolni fogja s a mozielőadásokat ezentúl szorgalmasabban látogatja. Több (üieset, több tűzkár. A cséplési tüzesetek lényegesen kevesebbek. (A „Békés“ munkatársától.) Békés­vármegye tüzrendészeti felügyelősége most készítette el az 1935 év harmadik évnegye­déről szóló jelentését a városok és községek tüzrendészeti viszonyairól. A jelentésből megtudjuk, hogy ez év harmadik negyedében a vármegye területén nyolcvan tüzeset történt, amely épületekben 16.834, ingóságban 36.018 összesen 52.852 pengő kárt okozott. A tekintélyes kárösszeg­ből 44.000 pengő volt biztosítva. A múlt évihez viszonyítva ez idén 12-vel több volt a tüzeset és 20.000 pengővel több a kár. A tüzel 17 esetben gondatlanság, 15- ben gyermekek játéka, 12 ben villámcsapás, 12-ben szabálytalan építkezés és 4 esetben mozdonyszikra okozta. Örvendetes megállapítása a jelentésnek, hogy mezőgazdasági terményekben (elsősorban a cséplés alkalmával) lényegesen kevesebb tüzeset fordult elő, mint tavaly, ami a cséplő­gépek szigorú ellenőrzésének az eredménye. Az ilyen tüzesetek mindössze 1596 pengő kárt okoztak, a takarmány tüzesetek kárté­tele már lényegesen nagyobb, 19.000 pengő. A Gyulai Kát. Népinek kar 1936. évi munkaprograBimjának ismertetése. A hatvan tagú Népénekkar 1935 március 13-án, évzáró ünnepélyén elhatározta, hogy 1936-ban, — Virágvasárnapján, nagyszabású, fölötte értékes liturgikus és egyházi népénekekből összeállított hangversenyt rendez. A gyulai rk. egyházközség támogatásával működő együttes teljesítőképességét semmi sem bizonyítja jobban, mint két évvel ez­előtt rendezett első hangversenye és a múlt évben előadott vallásos tárgyú „Messiásvárás“ cimü szin- müelőadása. Az első hangversenyt 1933-ban sza­valatok, szavalókórusok, egyházi és világi müda- lok tették felejthetetlenné. Az emberi hang tör­ténetéről s az ének hivatásáról Szabados Antal szentszéki biró, reálgimnáziumi hittanár tartott nagyhatású tanulságos konferencia beszédet. E második hangversenyt szélesebb népré'egben, na­gyobb gonddal, kitartóbb munkával úgy rendezi meg az énekkar, hogy az tisztán az egyházi, li­turgikus chorálist klasszikus és kánon kórusokat, uj, ősi, magyar népénekeket, olyanokat, melyeket Gyulán még nem hallottak, mutasson be kát. test­véreinek. Már az első hangverseny nagy közönsége, annak nagy érdeklődése meggyőzte az énekkari tagokat arról, hogy munkájuk nem hiábavaló fára­dozás. Felismerték a tagok és hallgatók egyházi énekeinknek a hitéletre kiható nagy jelentőségét. Ezért hittel és kitartó szorgalommal áll egymás mellé gazda, iparos, tisztviselő, asszony, leány, fiatal, ifjú nagy összetartással olyat be­mutatni, ami maradandó lelkiélvezet legyen úgy az előadóknak, mint a hangversenyen megjelenő kath. testvéreknek. Mivel célkitűzésűnkhöz több taggal nagyobb, hatásosabb eredményt kivánunk elérni, uj tagok jelentkezésére felkéri az én^kar mindazokat a kath. testvéreket, akiknek Isten zenei hallást és jó hangot adott. Legalább száz taggal óhajtjuk megkezdeni nagy munkánkat. Már eddig is igen szép számmal toboroztak uj tagokat a nyári vakáció alatt a lelkes régi tagok. Sőt akinek ideje engedte, a nyári vakáció alatt is, nagymise után szorgalmasan feljárt tanulni az uj énekeket. Csodás szépségű, ősrégi egyházi dallamok fognak felzengeni Virágvasárnapján az uj tagokkal megnövekedett énekeseink ajkán. Hallani fogják kathoükus testvéreink mennyi kincset érő énekkel bírunk mi katholikusok. Mennyi szentének vezeti lelkünket Isten felé A lelki élmény mellett nagy énekkari gya­korlatra tesz szert minden uj belépni óhajtó tag. Ezenfelül meggyőződhet arról, hogy a mai kornak könnyű divatos zenéjével szemben van egy fön- séges, tiszta légkörben élő népies dallamforrásból táplálkozó zene: ez az egyházi ének, mely szép­ségével kielégít, a benne rejlő lelki kincs élvezete felüdit, Krisztushoz irányit. Az egyházi ének megtanulásáért érdemes fáradni, dolgozni úgy az uj, mint a régi tagok­nak, mert leikökbe szépet, isteni lelkiséget vará­zsol a hangverseny előadandó 16 müsorszáma. Egyházzenei kát. akció munkánknak azonban csak úgy lesz teljes sikere, ha a 60 taghoz leg­alább 40 uj tag lelkesedéssel mellé áll, felismerve egyházi énekeink hitéleti jelentőségét, tehetsé­gükkel, komoly munkájokkal felkarolják egyesü­letünket. Katolikus testvérek! Lépjetek be 1935 no­vember 4-én egyesületünkbe rendes tagnak és Istentől nyert jó hangotokkal adjátok meg a mó­dot arra, hogy nagyszabású második egyházzenei hangversenyünket teljes siker jegyében tarthassuk meg. Tájékozásul már most értesítjük testvérein­ket, hogy nj tagok részére november 4 én,«hétfőn a belvárosi rk. elemi iskola emeleti próbatermé ben este 7 órától hangpróbát és szólamba való beosztást tartunk. A régi tagokat ezúton értesítjük, hogy gya­korló próbát ugyancsak hétfőn, november 4-én este 7—9 ig a szokott próbateremben tartjuk. Szeretettel várjuk jó hanggal, zenei hallás­sal rendelkező katolikus testvéreinket. Régi és uj tagok, iparos, tisztviselő, gazdaifjak, asszonyok, lányok vegyenek részt a gyulai egyházzenei kato likus akciónak értékes lelki és kulturális munkájában. Huszár László a gyulai kát. népénekkar kántorkarnagya. A kastélykertészet mindszenti KOSZORÚKAT a legszebb kivitelben jutányos árban készít. 832 1 2 MEGRENDELHETŐ A KERTÉSZETI TELEPEN. Őszi és téli terfioltony es felöltő szövetek KULPIN ÁRUHÁZ BÉKÉSCSABA. 304 v3—5

Next

/
Oldalképek
Tartalom