Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-09-29 / 78. szám

Szeptember 29. BÉKÉS 3 jó tolla volt, bár annyit láttam és tapasz­taltam, hogy olyan a fák törzse nálam, mintha fényezve volnának és ameddig a meszelő elért, nem volt látható a gomba­tenyésztő zöld moha sem, azon felül pedig erősen uralkodott. Vártam és kutattam. A meszelésben példaadásomat sokan követték, s magam sem hagytam fel a dologgal. Egyszercsak tömegesen újságolják nekem, hogy dobszóval kötelezővé tették a gyümölcs­fák meszelését. Ez nagy elégtétel volt nekem, mert úgy vélekedtem, hogy ez a rendelkezés ii agasabb helyről jött, de nagyon méltat­lankodtak azok, akik eddig semmiképen sem gondozták fáikat, most meg még meszelni is kell. Én azonban továbbra is a megfigye­lés álláspontjára helyezkedtem s nagyon kutattam minden olyan vélemény után, amely ezzel a kérdéssel szakszerűen foglalkozott. Láttam, hogy előnyét nem tagadják teljesen, mert a fa kérgét hosszú ideig simán tartja a meszelés, igy kevesebb búvóhely kínálkozik a kártevő rovaroknak és a fa fehér törzse jobban visszaveri a melengető tavaszi nap­sugarakat, igy a fa nedvkeringése későbben indul meg, s nem tesznek benne annyi kárt a koratavaszi fagyok. De jött az éremnek a. másik oldala. A kártevő rovarok jórészé­nek nagyszerű menedéket nyújtunk a beme- szeléssel (mondhatni sokszor, hogy betapasz- tással), mert vannak ám olyan rovarok is, amelyek nemcsak a repedezett kérgek alá húzódnak, hanem a fa sima héján is meg­telepednek. Ilyen a gyümölcsfák legnagyobb ellensége : a kaliforniai pajzstetü is. Ez nagy­szerű védelmet taiál a mészbevonat alatt a téli fagyás ellen. Pedig ma már kísérletek bizonyítják, hogy ez a féreg azért nem tud nálunk annyira elszaporodni és olyan pusz­títást végezni, mint Kaliforniában, mert a mi telünk nagymértékben pusztítja ezt a szapora kártevőt, ha pedig mi takaróval szolgálunk neki, akkor vígan szaporodik és végezheti mérhetetlen pusztításait. De a repedezett kérgü fáknál meg minden kártevő kitűnő védelmet talál még az ellen az ellenség ellen is, amely ellen ő a maga erejéből nem védekezhetett volna, mert a nyílásokat — ahol a fagy és ólmos- eső behatolhatna — elzárjuk, igy gondosan megvédjük gyümölcsösünk kérlelhetetlen kár­tevőit a pusztulástól. A tudósok megállapítása szerint a fa légzésére is igen káros hatással van a fa bemeszelése. Ma már tudományos alapon és gyakor­lati téren is kétségtelenül beigazoltatott, hogy a gyümölcsfák meszelésével többet ártunk, mint használunk. Hát akkor hogyan ápoljuk gyümölcs­fáink törzsét ? A fiatalabb fák kérgének simaságát hosszú ideig megóvja a bordóilével és tnész- kénlével való permetezés. Ezek a permetező szerek olcsók és a mohásodástól is meg­védik a fákat, a bemohásodott fákat pedig megtisztítják. (Gyümölcsfakarbolineummal ugyanis csak a pajzstetü és vértetü-fertőzés esetén kell okvetlenül permetezni.) Az idősebb fák törzsének tisztogatása egy nyélre szerelt, háromszögű kaparóvassal történik, amellyel a fa repedezett, elhalt kérgét lekaparjuk, de vigyázzunk, hogy az egészséges részt meg ne sértsük. Ezután a törzset és a vastagabb ágakat drótkefével átkeféljük, igy megszüntetjük a fa kártevői­nek búvóhelyeit és a fát alkalmassá tesszük a védekező permetezési munkálatok ered­ményességére. Ilyen módon tehát teljesen feleslegessé válik a fák meszelése, amely munkálat hatá­rozottan káros befolyással van a gyümölcs- termesztésre. Ijíe meszelgessük hát fáinkat! It i it E k. Istentiszteletek rendje vasárnap Szent Mihály napján a rk templomokban, 1. Szentmise: Az anyatemplomban 8, 9, 10 és fél 12 órakor. A józsefvárosi templomban 8 es fél 10 órakor. A szalézi atyáknál (az Árvaházban) 7 és fél 10-kor. A Szentháromság kápolnában 11 órakor. 2. Szent beszéd: Az anyatemplomban a 10 órás mise után prédikál Szvetits Viktors, lelkész. A József városi templomban a fél 10 órás mise után, pré­dikál dr. Szabó János s. lelkész 3 Vecsernyék: Az anyatemplomban és a józsefvárosi templom­ban minden vasárnap délután 3 órakor. Istentiszteleti sorrend a ref. templomban vasárnap : d. e. 9 óraKor Harsányt Pai esperes, d. u. 3-Kor Rácz István s. lelkész, d. u. 6-kor Rácz István s. lelkész Az evangélikus templomban folyó hó 29-én, vasárnap délelőtt 10 órakor prédikál Robály Mihály lelkész, délután 2 órakor a fogházban este 6 óra kor a templomban lesz istendsztelet. Veni Sancte ' Szociális Missziótársulat évnyitó Vént Sanctéja október 2 án azaz szerdán reggel félnyolckor lesz az Anyatemplomban. Meghalt a füzesgyarmati gróf. Szeptember 25-én szerdán, életének 68-tk eleiében hosszú szenvedés után meghalt Blankenstein Pál gróf, füzesgyarmati nagybirtokos. Kiterjedt főúri ro­konság gyászolja. Szombaton délelőtt temették el a füzesgyarmati családi sírboltba. K'lencvenhárom esztendős asszony halála. özv jBalogh Sándorné Nádnazi Erzséoet, akt év tizedeken át mint kártyavető jósnő széles körök­ben volt ismeretes, folyó hó 26 án 93 esztendős korában meghalt Gyermekei, unokái s kiterjedt rokonság gyászolják. Temetése csütörtökön dél után volt a református temetőben nagy részvét­tel. Nyugodjék békében. A főispán Budapesten. Vitéz Rcsóy-Unlarik Béla főispán csütörtökön délután Budapestre uta­zott, hogy részt vegyen az idei inségakció vég­rehajtásáról tartott belügyminiszteri értekezleten. A főispán hétfőn tér vissza Gyulára. Békésmegye a zempléni installáción. Dr. Fáy István zempléni főispán vasárnap utazik el Gyű Iáról Sátoraljaújhelyre, ahol átveszi a főispáni hivatalát, ünnepélyes beiktatása szeptember 30-án lesz. A zempléni installációra nagyobb kü'dött- ség kiséri el, amelyen résztvesz vitéz dr. Márki Barna alispán, Pongrácz Penő gróf, Tóth Pál, Lányi Márton és Temesváry Imre országgyűlési képviselők. Jánossy Gyula Békéscsaba polgár- mestere, Csemus Miiály apátplebános, Kiss László orosházi és Scnauer Gábor szarvasi fő- szolgabirák, dr, Sebők Elek, dr. Legeza Tibor és dr. Kovássy Albert törvényhatósági bízott sági tagok. Dr Fáy főispán búcsúztatója Dr. Fáy Ist­ván főispán, «kinek csaladja egyelőre Gyulán marad, zempléni installációja után visszatér Gyu­lára. A népszerű főispán tiszteletére, aki ölne gyedévi itt tartózkodása alatt «zeretetreméltó egyé­niségével és mindenkit egyformán lekötelező mo­dorával oly sok tisztelőt es hívet szerzett maga riak, a bekesmegvei kaszinóban a jövő hét fo lyamán bucsuvacsorát rendeznek, amelynek pon­tos időpontja még nincs megállapítva. Az államilag eng. zeneiskola megnyílt. A hegedű tanszakot Pfeiffer Ede igazgató, hegedű­művész, az éneket Szakolczay Erzsébet oki. ének- tanárnő, a zongorát dr. Erdélyiné Molnár Boriska oki. zongoratanárnő tanítja. Tandíj havi 14 pengő. Beiratkozás egész éven át Megyeház-u 14 I. ein. 273 2 * Orvosi hir. Dr. Burián József fogorvos rendelőjét október elsejével Megyeház-u 1 szám alól (posta épület) — Megyeház-u. 9 szám alá helyezi (Kötőgyárral szemben). Rendel; délelőtt 9 —12-ig, délután 2 — 6->g. 277 2 4 Indul a frontharcos vonat, a frontharcos filléres gyors október 6-án reggel 5 óra 22 perc kor indul és délelőtt 10 óra 2 perckor érkezik a Nyugati pályaudvarra, a Szövetség titkári hiva­tala, mely Kossuth Lajos utca 22 szám alatt van, felkéri mindazokat, kik jegyüket előre jegyeztet­ték, hogy azt legkésőbb 30-án este 6 óráig fizessék ki, mert az addig ki nem váltott jegyek a túljelentkezés folytán másoknak lesznek odadva. A jegyek kiadása es a kocsik szortírozása ked den reggel 8 órától este 6 óráig történik. A vonat Budapestről vissza indul éjjel 1 órakor, érkezik Gyulára reggel 5 óra 7 perckor. KÖLCSÖNÖKET FOLYÓSÍT házra és földre BETÉTEKET előnyösen gyümölcsöztet a lemzEti HIM ül Gyulai fiókja. ELADÓ BÉKÉSCSABÁN: Kistabán-utca 25 számú ház, Kastély-utca 3 számú ház. GYULÁN: Kossuth-tér 25 számú ház, 195 18 18 Szt. László-utca 1 sz. ház. Nem indnl keresztes filléres gyors, a szép tember 29 éré, vasárnap Békéscsabáról Budapestre tervbe vett keresztes fii érés gyors indítása elma­rad, mert nem volt rá elég jelentkező. MeghivÓ. A Békésmegyei Pártfogó Egyesü­let a helybeli polgári fiúiskolában folyó év októ­ber hó 8-án délután 5 órakor választmányi gyű­lést, utána pedig közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki előterjesztések. 2. Tiszt­viselői jelentések. 3. Az 1935—36 évi költségve­tés tárgyalása. 4. Indítványok. A gyűlésre a tagokat báró Apor Vilmos dr. apátplébános elnök azzal a megjegyzéssel hívja meg, hogy amennyi­ben elégtelen számban gyűlnének össze, a gyű­lést október hó 10 én d. u. 5 órakor ugyanott fogják megtartani es ez a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes lesz. Őszi újdonságok gyönyörű választékban rendkívül olcsó árban NEUMANN MaRTON cégnél. 248 740 Köszönetnyilvánítás. A Józsefvárosi Olvasó Kör szeptember hó 15 én tartott népünnepélyre utólagosan felülfzetett és természetbeni ajándé­kokat adtak: Viszt István, Kneifel Jakabné, F. Sál József, Hack Ferenc, Kneifel Mihály 50—50 fül. Természetbeni ajándékot adott; Titz M hályné, Krisch Józsefné, Müller Józsefné, ifj. Kranczler Ferencné, Berndt Józsefné. A Lorántffy Zsnzsánna Nőegylet a nyári szünet után első összejövetelét s munkadélután ját október hó 1 én kedden délután 4 órakor tartja a polgári leányiskola tantermében, melyre az Egyesület tagjait szeretettel meghívja az elnökség. Figyelem ! Villamos berendezést, csillárokat, villamos vasalót, főzőlapokat részletre is a leg­olcsóbban készít BEKKER ANTAL. 282 i-*v Nyugtázás. A máriafalvai Napközi Otthon feléphesere szeptembér 8. ától a következő ado­mányok érkeztek a Békésmegyei Takarékpénz­tárhoz: Tábor Józsefné 40 pengő, Rózsa Stefá­nia gyűjtése 7 P, Ujházy család, dr. Tarján Béla, Köpösdy Jolán, Laczko Denesné, Antalóczy Nándor 5—5 P, Elek Lajosné, dr. Scnrőder Gá­bor 3—3 P, Turay Ferenc, Erdődy Nővérek, Karácsonyi Mihály, Vadassy Kálmán, Szentes Károlyné, Scherer Margit, Székely Tomi 2—2 P, Hyros Magda és Margit, Dubányi László, Ta- mashidy Ernő. Kotzó Emilné, özv. Gedeon Já- nosné, Kukla István, David Béla 1—1 P. Ber- defi Győzőné. Misits János, dr. Bartha Béléné, Szabados Józsefné. Gubicza Károlyné, Csűr Er zsébet 50—50 fillér. Fizesse meg a jó Isten nagylelkű adományaikért, melyekkel nemes cé­lunknak segítésére jöttek. Szeretettel kérünk to­vábbi adományokat, csekken, utalványon, vagy személyesen befizetve a Békésmegyei Takarék- pénztári Egyesülethez. A Napközi Óithon Épttő Bizottsága. DjOnC bál. A gyulai iparos újonc ifjak 1935. szeptember 29 én az Ipartestület összes termei­ben zártkörű ujonc-bálat rendeznek az elaggott iparosok javára, a bevonuló regulák búcsúztatá­séra, mely este 8 órától reggel 6 óráig tart. Be­lépődíj személyenként 60 fillér. A zenét. Szilagyi Jancsi közkedvelt zenekara szolgáltatja. Elegáns úr és elegáns dáma, 275 2—• Csakis „Schiffer“ cipőben jár ma. Kapható kizárólag a TANAI divatházában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom