Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-08-11 / 64. szám

1935 aagusztiis li BÉKÉS A kibontakozást nagymértékben zavarja íz, hogy a részvénytársaságnak kevés a forgótőkéje és nem tudják, hogyan fog a pénzügyi hatóságok kedvező fizetési feltéte­leinek eleget tenni. A hitelezők további ál­dozatot aligha hozhatnak, mert megállapít­ható, aogy a malom értékesítése a mai ked­vezőtlen viszonyok között a jelzálogos hite­lezők követelését ne’aezen fedezné. Ez az összeg pedig meghaladja a félmillió pengőt. De egyébként is, ha a hitelezőkben meg volna még a készség; hogy újabb áldozato­kat hozzanak, lehetetlenné teszi ezt egy ma még csak tisztázás alatt álló ügy, amely súlyos bonyodalmakat rejthet magában. Arról van ugyanis szó. hogy a Reisner-malom, amely hosszabb idő óta nehezen tett eleget fizetési kötelezettségéinek, mégis arra tudott fordítani a malom izerni pénzéből 70.000 pengőt, hogy ez összeggel Reisner Tibor apósát,#egy bécsi lakost kielégítsen. A hite- ezők ezt a kifizetést nem tartják elfogad­(A „Békés“ munkatársától.) Súlyos állapotban szállították be csütörtökön délelőtt a gyulai kórházba Weiss Ilona tizennyolc­éves sarkadi leányt, aki pisztollyal mellbe- lőtte magát. A kórházban azonnal megoperál- 's megállapították, hogy a golyó neme- erveket nem sértett meg, a leánv léten belül felgyógyul. irhá-'Hr történt kihallgatása alkal­is/ Ilona bevallotta, azért akart eghalni, mert zülei — édesapja fakereskedő A nitrogén, foszfor és káli crepe gazdasági növényeink találkozásában. Irta : GÁBRIS LAJOS felsömezögazd. isk. tanár. A foszforsavas sót szintén a talajból íszí fel a növény és a levélben történő át- iakulás után. segítségével kifejleszti a agot, gyümölcsöt. Elősegíti a gyökérkép- ódést, sietteti a beéredést gabonánál, szőlő­éi, gyümölcsnél, szárnál, vesszőnél egyaránt. >lyan szükség tehát a növénynek, mint az embernek a mindennapi kenyér, vagy a jószágnak az abrak. Pedig ebből is nagyon kevés var eredetileg a termőtalajban, a növény által- könnyen felvehető alakban és az istállótiágya sem tudja teljesen pótolni. A talajból felvett kálisó nélkül a levél­ben a viz nem egyesülhetne a szénsavval s igy nem is keletkezhetnék cukor. Ahol ele­gendő káli van a talajban, erősebb fejlődé- mek, edzettebbek a növények és a mostoha döjárássai, gombamegtetegedésekkel szemben s ellentállóbbak. Kálium hiányában pl. gabo- íanemüeknél a szalma rovására fejlődnek, íönnyii, laza talajban ennek hiányában pl. i gyümölcsfák hajtásvégei elszáradnak, répa^ ourgorya télen át nem lesz jól eltartható, íönnym rothad. A többi felsorolt tápanyag- mi a növénynek aránylag nagyon kevés elég ■s. ezért elegendő van a legtöbb talajban, így hogy azok ma még nem okoznak gondot , gazdának. Annál rohamosabban fogy azon­ban a talajból a nitrogén (salétrom), a foszfor s a káli. Már pedig ezeknek egyensúlyban ell lenni a talajban, egyik a násika hiányá­hatóuak, mert a szóbanforgó összeg körül folyó perben a Reisner-malom rt. csupán kezesként szerepelt és mint ilyen pörvesztes lett és a gyenge üzemi tőkéből ezt a hatal­mas összeget mégis elő tudta teremteni. A pesti lap információja szerint ez a pénz a fennálló devizakorlátozások miatt egyelőre nem tudott kikerülni Ausztriába, egyébként pedig az említett körülmények miatt ezen összeg kijuttatása problematikus­sá vált. Végül megemlíti a lap, hogy a hi­telezők Reisnerék egy másik üzleti gesztu­sában sem ismerik ki magukat. Ugyanis Reisnerék a vállalat tőkeszegénysége elle­nére 25.000 pengőt fektettek be egy fel­állítandó konzervgyárba, amely most van fölszerelés alatt, a hozzá szükséges nagy samottkemencét már föl is építették. Reis­nerék ezen újabb alapítása is a kibontako­zást inkább megnehezíti, mintsem megkönv- nyitené. — nem akarták megengedni, hogy tanulmá­nyait az egyetemen folytathassa. A szülői ellenzésnek az volt az oka, hogy a mai sú­lyos gazdasági viszonyok közt nem bírják az egyetemi tanulmányok költségeit, amit még súlyosbít az a körülmény, hogy az ambiciózus lánynak semmi reménye nem lehet arra, hogy magyar egyetemen felvegyék s ezért vala­melyik külföldi egyetemen kellett volna be­iratkoznia. ban nem fejthet ki hatást, nélkülük kárba vesz a gazda évi fáradozása. A háború óta érzi e hiányt a gazda, de a rossz termény­értékesítési viszonyok nem engedték, hogy műtrágyákkal való pótlás utján visszaadja a földnek azokat a nélkülözhetetlen tápanya­gokat. melyeket évenkint a terméssel elvisz belőle. Viszont az emelkedő közterhek, élet­igények intenzív termelésre sarkalják. A talaj termőereje emiatt állandó csökkenésben van. Nem szabad megvárni azt. hogy a termények minőségi és mennyiségbeli csök­kenéséből előálló értékveszteség nemcsak a befektetett tőkék kamataitól üsse el a gazdát, hanem magát a tőkét is veszendőbe vigye. Gondolni kell tehát a három növényi fő táp­anyag, a nitrogén, foszfor és káli, továbbá a mész és humusz pótlására, aminek az eszközei a jó istállótrágyázás, a nitrogén- gvüjtő baktériumokkal együtt élő (u. n. talajjavító) növények termelése, a helyes talajmüvelés és végül, de nem utolsó sorban a nitrogén, foszfor és káli sókkal való mű­trágyázás. A Gyulai Tejszövetkezet Azon tejtermelő gazdák, akik a szövetke­zetnek tagjai óhajtanak lenni felhivatnak, hogy a „Belépési nyilatkozat“ aláírása végett folyó év augusztns hó 15-ig a Tejszövetkezetben jelentkezzenek, ahol a felvételre vonatkozó feltételek is megtudhatók. 207 2-3 GYULAI TEISZÖVETKEZET KÖLCSÖNÖKET FOLYÓSÍT házra és földre BETÉTEKET előnyösen gyümölcsöztet a Nemzeti leliizel Rt Gyulai fiókja. ELADÓ BÉKÉSCSABÁN: Kistabán-utca 25 számú ház, Kastély-utca 3 számú ház. GYULÁN: Kossuth-tér 25 számú ház, 195 4 is Szt. László-utca 1 sz. ház. Hegyvennyoicőrás munkaidő az asztalos-iparban (A ..Békés“ munkatársától.) A keres­kedelemügyi miniszter most kiadott rendeleté­vel az asztalos-iparban a munkaidőt, mint napi leghosszabb munkaidőt 8 órában, illetve heti 48 órában állapítja meg. Megengedi azonban a rendelet, hogy egyes évszakokban, amikor az ipar erősebben van igénybevéve, továbbá az egyes mnnkanapok. esetleg rövi- debb munkaidejének pótlásául, valamint a munkakezdés előkészítése céljából a napi 8 órai munkaidő egy órával meghosszabbittassék. Ezenkívül meghosszabbításnak van helye rendkívüli munkatorlódás esetén, de évente legfeljebb 120 munkanapon át. amikor a napi munkaidő 10 óra lehet. A túlmunkáért legalább 25 %-kal magasabb munkabért kell fizetni. A rendelet megszegése kihágás és pénzbüntetéssel, visszaesés esetén elzárással büntethető. \ VAVl fi ol aK Vl 1 < CTr n IrÁrjniíÍT'or, U, uccuul l VÚ' OfD kisiparra, mint a gyáriparra, de nem vonat­kozik azokra az iparosokra, akik segéd- személyzetet nem . foglalkoztatnak, ezeknek ipari munkával foglalkoztatott családtagjai azonban a rendelet hatálya alá tartoznak. A rendelet augusztus 8-án lépett életbe. hírek. Vasárnapi szentmisék rendje az anyatemplom­ban. Reggel 8, 10 és fél 12 orakor. A 10 órai szentmisén Korompai János prédikál. Vasárnapi istentiszteletek a ref. templomban. Délelőtt 9 órakor Harsányi Pál esperes, délután 6 órakor Nagy Sándor vallástanár-lelkész prédikál. Az evangélikus templomban vasárnap, aug 11- én délelőtt 10 órakor Mekis Ádám békéscsabai segédlelkész prédikál. Ugyanez időben Sarkadon délután 3 órakor pedig Sarkadkereszturon lesz istentisztelet, prédikál Murányi Árpád segédlelkész. Szabadság. Dr. Schröder Gábor, kir. ügyész megkezdte nyári szabadságát Az ügyészség elnöki ügyeit dr. Tompa Gyula elnök visszatér­téig dr. Varju Zoltán kir. ügyész intézi. Dr. Antalfia tanácsnok átvette hivatalát. Dr. Antal/ia Jenő városi tanácsnok az adóügyosztály vezetője visszajött nyári szabadságáról és átvette hivatala vezetését. Népünnepély a Göndöcskertben. A józsefvá­rosi szoc. missziótársulat ezévben is megrendezi szokásos népünnepélyét 11 én vasárnap délután Csekély 10 és 20 filléres beléptidijak mellett d. u. 2 órától este 10-ig mindenki nagyszerűen szórakozhatik. A sok finom süteményből kelle­mesen uzsonnázhat. ízletes vacsora is lesz tetszés szerint, malacpörkölt vagy fatányéros, Befejezésül látványos tűzijáték. Mindezekhez a zenét kitűnő cserkészzenekarunk szolgáltatja. Tekintve a nemes célt, az érdeklődés nap-nap után fokozódik. Mielőtt síremléket, vagy sírboltot esi* náltat, saját érdekében kérjen költségvetést MOGYORÓSSY SÁNDOR szobrászművész kőfaragó telepén GYULÁN, hol feltűnően olesó áron szép és jó munkát kaphat. 187 9-W Ililll II.—■■IHI—l IIIll'1.IM«illHIII ■■ — ■H.H ■■IIMÍ II HIIII^IIIIIIIIII IHilHHH ■ I Mellbelörte magát, mert szülei nem engedték az egyetemre. k gyors műtét megmentette az elkeseredett leányt. Hm V #

Next

/
Oldalképek
Tartalom