Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-07-18 / 57. szám
LXVII. évfolyam 57. szám. Csütörtök Gyula, 1935 julius 19 BÉKÉS .............................. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP El őfizetési árak Negyedévre : Balybec . . 1 P 60 fill. Yidéfcre . 3 P 20 fill. szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. llobay .János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nens adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Szerkesztő : NAGY GUSZTÁV Megjelenik csütörtökön és vasárnap. A rokkantak otthont kérnek a várostól. Egy kis zugot, ahol meghúzzák magukat, hogy aztán amit eddig bérre fizettek, azt is odaadhassák azok- „ nak, akik rászorulnak. A Doberdók és Kárpátok hősei kinyújtották reszkető tenyerüket a város felé, szemükben a reménykedés szelid tüze világit s mellükön tisztán csendülnek az öreg medáliák. Kéznek kérdőn és várakozón s bíznak benne, hogy ha a szivekben öröklakást kaptak, kapnak majd szállást a téglák között is. Bíznak benne, hogy a medáliák melódiái s mankóik kopogása megnyitják a szivek után a hajlékok kilincsét is s kik éveken át védték testükkel a hazát s vele a várost, jutalmul, mig lassan-lassan mind megtérnek oda. honnan vétettünk, otthont kapnak valahol. Otthont, amiért nem kell fizetni, hiszen a hazának s vele a városnak ők már mindent megfizettek. Egy. kis zugot, ahol összejöjjenek s megbeszéljék ügyes-bajos dolgaikat, ahol kipanaszkodják magukat s ahol érezzék a megbecsülést, ha átlépnek a díjtalanul átengedett hajlék küszöbén. Mi velük együtt bízunk, hogy nem hiába reménykednek s megkapják azt, amit kérnek s ami jár nekik. Nekünk nincs hősi szobrunk, hová a kegyelet és a gyász elzarándokolhatna s leróhatná köteles és ke- gyeletes adóját, ott és úgy kell tehát áldoznunk, ahol arra mód van és alkalom kínálkozik Siessünk teljesíteni a halkszavu kérést, adjunk hajlékot azoknak, kik hírmondónak megtértek a halál pitvarából s kik azok emlékét idézik, kiknek nem tudtunk még szobrot állítani. Rokkant, özvegy, árva: (A „Békés“ munkatársától.) A város képviselőtestülete folyó hó 16-án délután 4 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés megnyitása után Varga Gyula dr. polgármester meleg szavakkal parentálta el K. Schriffert Józsefet, a város díszpolgárát és képviselőtestületi tagját. „Mindenütt ott volt, ahol jó és hasznos munkát kellett végezni“ mondotta. Indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy érdemeit jegyzőkönyvileg örökíti meg s arról az elhunyt özvegyének jegyzőkönyvi kivonatot küld. A továbbiakban tudomásul vette a közgyűlés — és Harsányi Pál indítványára a város vezetőségének köszönetét is szavazott érte — hogy a Bárdost és környékét szabályozták s az eddigi mocsaras területet kulturálnem kell-e erre a könnyes három szóra minden ajtónak megnyílnia s nem kell-e még inkább megnyílnia az ajtóknak, ha a dicső érdem kopogtat rajtuk ? ható hellyé változtatták. Hozzájárultak, hogy a szabályozás utján szabaddá lett mintegy 12 hold területű földet bekerítsék s szilva- fával beültessék. Hozzájárultak, hogy a városi kertész mellé, mivel egyedül már képtelen ellátni a város kertjeinek, parkjainak és faiskoláinak gondozását, Földvári Sándor személyében egy szegőim-nyes kertészt alkalmazzanak. Tits Reinhardt a szilvafaültetéssel a gyümölcstermelők érdekeit látja veszélyeztetve. Varga Gyula dr. polgármester közölte vele, hogy a város hajlandó lesz a beültetett területet annak idején kisembereknek kiadni, illetőleg eladni, majd munkatársai nevében megköszönte a Bárdos-szabályozásáért elhangzott elismerő szavakat, kijelentvén, hogy munkájuk legszebb jutalmának tekintik a A vágóhídi dijak és az ünnepre eső pénteki hetivásárok ügye nagy vitát provokált a városi közgyűlésen. Elismerés a Bárdos rendezéséért. T A It € A Party bácsi. Irta: DUBÁNYI IMRE. III. Party bácsi meg olvasta-olvasta a lapokat és egyre jobban neki keseredett. Sokszor szégyelte magát, olyan csúnyákat írtak a lapok a vármegyei korrupcióról, máskor meg tapsolni szeretett volna az ellenzéki szónoknak, aki védelmébe vette a szegény megcsufolt vármegyéket. Keveset járt ezután a déli sörözésekre. Inkább a kaszinó olvasó termébe vette be magát, ott- bújta a lapokat. Pedig őt igazán nem érintette a dolog anyagilag. Agglegény volt. Szép kis háza, kertje a megyeház közelében. A fizetését el se tudta költeni. Nem házasodott meg. Jegyben járt ifjú legény korában egyik megyebeli szép urilánnyal, de a nagy méreg már akkor is ágaskodott benne. S mikor egyszer a menyasszonya ellenkezett vele, Party bácsi dühbe gurult s elfelejtkezvén magáról, úgy hátbavágta a bájos arát, hogy az majd megnémult 'az előlegezett hitvesi gyöngédségtől. A leány anyja ’emiatt kiadta az útját. Ilyen goromba fráterhez nem .adja a lányát. A kislány sirt egy darabig Party bácsi után, de aztán megvigasztalódott és nemsokára férjhez ment a takarékpénztári főkönyvelőhöz. ■Boldog asszony lett. De Party bácsi agglegény maradt' Kerülte a nőket. Különösen az öreg asszonyodat nem állhatta. £ Nem is'az fájt neki hát, hogy elveszti az állását. Megélt ő anélkül is, hanem az, hogy igy csúffá teszik a vármegyét. Az ő örökébe az adótárnokot ültetik. Nahát ilyet, kérem ! De akárhogy is dohogott Party bácsi, akárhogy szórta legszörnyübb átkait „Petur bán“ a poltron kormányra és a bécsi kamarillára, melyek ezt az alkptmánytipró reformot kieszelték, abból mégis törvény lett. S a törvény alapján kiment a rendelet a megyékhez, hogy ekkor meg ekkor adják át a pénztárt az erre kijelölt állami szerveknek. Party bácsi fújt dühében. Éjszakákat nem aludt. Kerülte az embereket, még a kaszinóba se járt. Olyan dühös volt, hogy a hivatalban már szólni sem mertek hozzá, mert rögtön kifakadt, mint az ért kelés. Eljött az átadás napja. Már együŰ ült a bizottság. Az alispán, a pénzügyigazgató, a vármegyei és pénzügyi számvevőség, meg az adóhivatal. Az árvaszéki elnök, meg a tiszti főügyész is. Csak Party bácsi hiányzott. Érte szalajtották a hajdút. Visszaizent, hogy ő nem jön. Tartsák meg nélküle. Az állami urak gúnyosan összemosolyogtak. „Ez — a vármegye !... Ilyen itt a fegyelem !.. látszott a gondolat az arcukon, A ttsztifőorvost küldték ki Party bácsihoz, aki azzal jött vissza, hogy a fő- pénztárnokot megvizsgálta és oly beteges idegingerültségben találta, mely őt az aktuson részvételre alkalmatlanná teszi Az alispánnak megsúgta, hiába volt a kapacitálás, az öreg kijelentette, hogy ő „finánccal együtt nem ül le egy asztalhoz.“ Ügygondnokot kellett helyébe kirendelni, úgy történt az átadás, a pénzügyi urak álmélkodására mintaszerű rendben, hiány nélkül. Megvolt minden pénz, minden értékpapír gondosan skatulyázva, túlzottan pedáns rendben. És igy volt mind a hatvanhárom vármegyében. Sehol se találtak se „mocsarat“, se „dsungel“-t. A szegény agyonpocsékolt megyei pénztárak mindenütt becsületesen sáfárkodtak. Party bácsi aztán nagyon csendes ember lett. Nem gorombáskodott többet senkivel. A megyeiek, meg a fináncok összemelegedtek, jó komák, puszipajtások lettek, de Party bácsi nem ment közéjük. Se a megyeházára, ahol a pénztári tisztség helyén az adóhivatalt helyezték el. Ott kapta ő is a nyugdiját, de a hajdút küldte érte. Egyszer a hajdúval két hónapról küldte be a nyugtát, mert augusztusban elfelejtette felvenni a nyugdiját. A régi jó időkben ilyen is megtörtént. Beküldte hát az augusztusi és szeptemberi két nyugtát, ai utóbbit az életben létet igazoló hely- hatósági záradékkal. A hajdú csak egy havi nyugdíjjal jött vissza Az augusztusit nem fizette ki az adóhivatal, mert nem volt életbenlétet igazoló záradék a nyugtán. — Ejnye ! Ebadta vizeszü finánca ! Hát nem hiszi, hogy augusztusban életben voltam, ha már a következő hónapban igazolták, hogy élek. Várj csak fiam, majd magam megyek, lássa az a finánc, hogy élek El is ment. Egészen jóképű úri ember ült az ő régi helyén a pénztári fülkében. „Kár, hogy finánc“ — gondolta Party bácsi. De nem hagyta megvesztegetni magát ilyen külsőségekkel, hanem zordonan odaállított a pénztár elé és ráförmedt a pénztárnokra.
