Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-01-20 / 6. szám

LXVII. évfolyam G. szám.

Vasárnap

Gyula, 1935 január 90

Előfizetési árak : Negyedévre :

Bélyben . . 1 P 60 fül. Tiáékre . 3 P 20 fill.

Hirdetési díj előre fizetendő.

POLITIKAI, TÁRSAMLHI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP

Szerkesztőség, kiadók h alai Gyulán, Városház-utca 7. sz. Oobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Egyes szám ára* 10 fillér

Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC.

Megjelenik csütörtökön és vasárnap.

Északi yad szél

száguldott át a városon. Vágta, csapta a sebesen repülő hószilánkokat, fehér hófüstöt veri a háztetőkről s jajgató, síró dalokat zengetett a távbeszélő drótjain. A csatorna fölött meg éppen szabadján száguldott, a hidak alatt pedig, ahol összeszorult, szinte üvöltött, majd onnan kijutva s szétterülve, dühösen kapcftt bele a parti nádasokba, zörgetve és csapkodva őket. Egy asszony ment előttem a hidon s gyermeket vezetett a kezénél fogva. A gyermek négyéves lehetett, fehér kis bundája volt, kék sapkája és a sapka alól kiaranylott a haja... A gyermek egyszer csak megállt a hídon. Oldalt fordult és lenézett a karfa résein át a befagyott csatornára. Nézett, majd kiszakítva magát az anyja kezéből, odalépett egészen közei a korláthoz, fejét nekinyomta az egyik gerendának és úgy nézett alá mereven a jégre. Az anyja utána ment, megfogta a kezét és maga után vonta. A gyermek sirva fakadt. Anya, kiáltotta, anya, meghaltak a halak ? És sirt, és kiáltozott, könnye melegét és szavait elkapta a szél. Mentek előttem, majd eltértek, le, a másik hid felé, amelynek a tövében a parókakészitő furcsa kis holtja húzódik meg. Eltűntek, de a gyermek hangja lelkem falai között egyre egyre viszhangzott, verődött szüntelen és borús, szomorít gondolatokat ébresztett bennem. Igen, a halak meghaltak, nagy, kerek szemeik megüvegesedtek, megfagytak a halak a leeresztett zsilipek közt a sekély viz

ben. Meghaltak, mint ahogy meghaltak a szomorúság és a gondok vizében az emberi örömök fürge halacskái. Az ártatlan halak meghaltak, nem vetik ki magukat, villanón, holdfényes éjszakákon, föléje a víztükörnek, nem futkosnak, cikáznak erre-arra a szelíd öblökben. Uszonya k megfagytak, kopoltyttjuk összefagyott. Állnak a jégben, mozdulatlanul, mint valami megállított film, állnak a páncéllá merevedett folyócskában. Felettük szilánkos havat seper a sebes szél, hajlonganak a parti nádak, jajgatnak az akácok s villanó vasak karcolják bátortalan kis diákbógnikban a jeget. Az emberi kedv halai is meghaltak, belefagytak a szomorúság jegébe s arany és ezüst pikkelyük ha néha felcsillan a mélyből, fátyol terül az emberi szemre, mint mikor halottra emlékezünk. Az emberéleten is vad és sebes, könyörtelen szelek száguldj. „Békés“ munkatársától.) A Máv. közlekedés mizériáinak megszüntetésére úgy a hatóság, mint városunk kereskedői is több- izben indítottak már akciót, eredménye azonban az akciónak nem igen volt. Tavaly aztán a vármegye agilis és erélyes főispánját, Fáy István dr.-t kérték fel közbenjárásra, aki a felkérésnek eleget is tett s a kereskedelmi minisztériumban azonnal eljárt, hogy a menetganak végig, leheletük fagyos, és hegyes hószilánkokat repítenek, neki a szivünknek ... Üz a szél, csapkod a hó, a múlt könnyes és fájó dalokat zenget az emlékezés távbeszélő drótjain. És megyünk, bukdácsolunk a hóviharban, tántorgunk a szakadékok szélén és nem tudjuk, kit mikor sodornak alá a halál vak szakadéká- ba a fekete szelek, mikor pattan ketté az aranykorlát, amit szerelem, emlék, remény, kötelesség vontak őrül lépteink mellé. Kedvünk világa olyan most, mint a legmélyéig befagyott csatorna, halotti, jeges, sivár s vidámságunk arany és ezüst halacskái megüvegesedett szemmel, mozdulatlanul állnak a jégtömbökben Felettük jajgatva száguld a történelem fekete szele s jöttmentek korcsolyái kedvtelőznek a kísértetiesen és fájdalmasan roppanó táblákon.

rendet vegyék revízió alá, illetve hogy a menetrend összeállítása előtt kérdezzék meg az érdekelteket E közbenjárás eredményeként a kereskedelmi miniszter átirt a máv.-hoz és kérte, hogy a szegedi üzletvezetőség az érdekeltek képviselőinek egybehivásával tartson értekezletet s azon a menetrendproblémákat vitassák meg. A szegedi üzletvezetőség a napokban értesítette a vármegyei és városi

Hétfőn délelőtt értekezlet lesz Szegeden a megyei vasúti közlekedés megjavítása

ügyében.

T A K C A

Kossuth Lajos a tokaji borról

Irta: KÓHN DÁVID.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy dicsőült hazánk nagy fia : Kossuth Lajosnak egy — tudomásom szerint — teljes terjedelmében még meg nem jelent, (ismeretlen gyönyörű levelét közölhetem és eme közléssel bizonyára nagy örömet szerezhetek e lap tisztelt olvasóinak.

A ,Békés“ karácsonyi számában az Amerikába vándorolt és ott fényes karriert futott gyulai születésű Pomucz Vilmosról írva, megjegyeztem róla, hogy az emigráczióból kifolyólag nagy része volt New Buda magyar kolónia körűi, amelynek alapítása tragikus sorsú Újházi] László nevéhez fűződik, akiről megírtam, hogy felesége V. Szakmáry Teréz révén nagybátyja volt V Szakmáry Arisztid nyug. kúriai biró, városunk tekintélyes polgárának, akivel cikkem megjelenése után beszélgetvén, szóba jött, hogy az ő boldogult édes atyjának V. Szakmáry Donátnak, aki a Tátravidéki gyönyörű Lucsivna fürdő tulajdonosa s egyébként a felvidék egyik legnagyobb tekintélyű birtokosa s közszereplője volt, hagyatékában maradt Kossuthnak egy hozzáintézett levele, melyet a nagy bujdosó abból az alkalomból irt, mikor V. Szakmáry Dónát neki, 81-ik

! születés napja alkalmából ajándékul 1811-iki j termésű tokaji borral kedveskedett.

Kossuth e nagy értékű levelét a család legértékesebb erekiyeképen őrzi s hálás köszönetét mondok V. Szakmáry Arisztid urnák, hogy annak közlésére engem felhatalmazni szíveskedett.

A levéi szó szerint a következő :

22 Via dei Mille. Turin, Októb. 8. 1883.

„Tisztelt Uram i

Ön nekem szives jóindulata jeléül 81-ik születésnapomhoz királyi ajándékot küldött: 4 üveg 1811-ki tokaji bort.

Képletileg nevezem királyinak, mert biz azt, amit Ön a hontalan öre^ páriának küldött, a királyok csak hir'oől ismerik — annyira mythikus dologgá lett

Köszönöm.

Egy üvegcsét gyűszűnyi pohárkánként elfogyasztunk, a többi háromra reá írom, hogy csak 28 év múlva bontassanak fel, amikor a bor száz éves lesz. Hadd tudják meg, akik akkor élni fognak, hogy mi történik a nektár szesztartalmával száz év alatt. Rengeteg Cométa iramlott az égen, amikor szűrték, rengeteg Cométa (a Halley féle) látogat ennek a hangya-bolynak, melyet földnek neveznek, látkörébe ép akkor, amikor ez a bor száz éves lesz.

Amikor azt a nektárt szűrték, az aszúszőlőt válogató szüretelők napjában négyszer is kénytelenek voltak megmosni kezeiket, miszerint dolgozhassanak, úgy összetapadtak ujjaik a cukros szőlőnedvtől, mintha hig enyv- ben markolásznának. Magam láttam, saját uj- jaiinon is tapasztaltam, mert biz én akkor már 9 éves fickó voltam, emlékezem.

Annak már 72 éve. Az Ön édes attya — vagy ami valószínűbb : nagyattya befalaztatta borát, hogy megmaradjon; engem hánytak vetettek a sors babjai, hajótörést szenvedtem az élet viharos tengerén s még is megvagyok, haszontalan rom, de még megvagyok, ha ugyan a tehetetlenség létnek nevezhető, s mi maradt fel számomra hosszú életem végalkonyán ? a meghiúsult életcél bánata, a veszteségek keserve és az emlékezet üres szalmája.“

Hanem a 11-ki bor s Önnek és lakhelyének neve, felelevenítette öreg agyamban, gyermekkorom egy incidensének emlékezetét, s ez az, hogy én azon időtájban, mikor azt a bort szűrték, úgytetszik nekem, éppen 1811- ben — az Ön ősi lakának vendége voltam Lucsivnán. Atyám, anyámmal családom ősi fészkébe Thuróczba utazott megosztozni kis örökségén fivéreivel. Engem, gyermeket magukkal vittek. Első nagyobb utam volt életemben. Lucsivnát utunkba ejtettük. Atyám és Önnek attya (vagy inkább nagyattya, mert nagyon régen volt) ismerték egymást a hegyaljáról, barátságos viszonyban álltak, hát igénybe vette vendégszeretetét barátjának;