Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)

1935-06-09 / 46. szám

BÉKÉS 1935 jutiius 9 4* szonyok nekigyiirközve dolgoztak a teknők mellett. Belépésünkkor a munka azonnal megállt, a „szobabiró“ vigyázz állásban je­lentette a létszámot. A jelentés elhangzása után a fogházigazgató utasítására a munka ismét megindult s a párás helyiségben újból elkezdett locsogni a viz, fürgén, szinte vi­dáman. Jelenleg 30 nő van a fogházban. Nem akar malicia lenni, hogy pont a nőkről szóló passzus után emlitem meg: veszekedés ritkán van a rabok között. Szi­gorú fegyelem van, katonás szellem, azonban a házszabályokat igy is elég gyakran meg­sértik. A házszabálysértésnek első esetben dorgálás, második esetben élelmezés elvonás (csak kenyeret és vizet kap a fogoly), har­madik esetben pedig sötét zárka a büntetése. Vannak foglyok, akik öngyilkossággal fenyegetőznek, rendesen Ítélethirdetés után. Az ilyenek kezére bilincset tesznek és pedig az úgynevezett „öngyilkos bilincs“-et, amely egy mintegy 80 centiméter hosszú vasrúd, két végén egy-egy kapoccsal. A két kapocsba bezárják a fogoly csuklóit, úgy hogy két- kézzel egyszerre nem érhet magához, tehát igy lehetetlenné van téve, hogy hurkot kössön a nyakára s felakassza magát. Van azután még egy speciális bilincs, amelyet szintén fegyelmi büntetésből alkalmaznak a renitens foglyoknál. Mikor aztán valamelyik fogoly bűnügye minden fórumon végigmegy, táblán és kúrián, akkor a dologházas, fegy- házas és börtönre Ítélt foglyokat az igazság­ügyminiszter beutalása alapján elszállítják. A szállításkor úgynevezett „vándorvas“ kerül a rabok kezére. Ünnepkor „hazai“... Vannak a fogháznak még fiatalkorú lakói is és időnkint államfogházasok, akik párbajvétség miatt kiszabott büntetésüket jönnek ide letölteni az igazságügyminiszter beutalása alapján. Az államfogházas foglyok természetesen más bánásmódban részesülnek, mint a többiek. Saját ágyneműjükben alud­hatnak s általában néhány napjukat úgy töl­tik benn, mintha csak „civil“ szobafogságra volnának Ítélve. Őket nem öltöztetik át rabruhába s külön cellájuk van. Meg van engedve, hogy sátoros ünnep­kor a foglyoknak egy kis „hazait“ küldje­nek hozzátartozóik, a csomag azonban nem lehet több 6 kilónál. Ilyen ünnepi csomagot rendesen minden fogoly ka]), s míg tart a csomagból, igazán ünnepi hangulat van a fogházban. A zsidó vallási! foglyok, ilyen azonban rendesen csak egy-kettő van. Nisszán havában, 15—-22-ig rituális kosztol hordat- hatnak be maguknak. Amikor bitóira állt az udvaron. A fogházban, mióta fennáll, két halálos ítéletet hajtottak végre. Ha ugyanis egy bűnöst úgy a törvényszék, mint a tábla és a kúria egyformán halálra ítél, akkor azt nem szállítják el, hanem abban a fogházban hajtják végre rajta az Ítéletet, ahol letartóz­tatásban van. Ilyen volt a huszas évek elején 22-ben Kosztics Jubomir, a rablógyilkos szerb fogoly és Fesető Sándor, a békési rablógyil­kos. akit 1926-ban akasztott fel Hold János állami főitéletvégrehajtó. Kriszticsnek még Báli Mihály, a békeévek közismert s ha nem hóhérról volna szó, azt lehetne mondani: népszerű hóhérja tette nyakára a kötelet. Mikor az udvart körül jártuk s meg­néztük a nagyszerű istállót, a kovács és lakatos műhelyt, az udvaron áthaladó egyik fogolyra rászólt Kotzó Emil igazgató, hogy álljon arra a helyre, ahol ahol az akasztófa szokott állani. Nem messze a kőkerítéstől állott meg merev vigyáz-állásban a fogoly, nem minden megindulás nélkül, szemben a fogház udvari kijáratával, a kocsibehajtó kaputól balkéz felé. Az akasztásokhoz nem ácsolnak ktilön- külön akasztófát, mint azt regényekben ol­vasni lehet. Az akasztófa készen van (jó lesz tehát vigyázni), fenn hever a pad­láson. Csak éppen kötelet használ minden esetben újat a hóhér. Beszélik, hogy mikor Kriszticset felakasztották, az arca a halál­tusában és a puffadtságtól annyira elváltozott, hogy a kiküldött biró nem ismerte fel. Fenn van a bitófa a padláson, a me­legtől meg-megreccsenő szarufák alatt. Ott hever s éjszakánkint talán kuvikok üldögél­nek rajta s denevérek csapongnak felette. Aki hízik a fogházban. A szabadulás.' Kend, fegyelem, tisztaság és emberséges bánásmód jellemzik a fogház életét. Ha nem volna az, hogy valaki ült, egész életre szóló szégyen és megbélyegzés, azt lehetne mondani, nem is olyan nagy dolog az a fogházbünte­tés. Sok fogoly kinn, a szabad életben nem élt úgy, nem evett olyan rendszeresen, mint benn a fogházban. Van egy nőfogoly, aki azóta, hogy benn van, igaz, hogy diétás kosztot eszik, mert a csecsemője is vele van, több kilót hizott. Ilyen az élet a vasrácsos, sárga nagy­házban, vagy ahogy kinn a városban tréfá­san mondani szokták, a ,,Kotzó-panzió“-ban. Hogy azonban minden humánus bánás­mód mellett is milyen öröm, mikor a rab kiszabadul a fogságból, jellemzi az az eset, hogy mikor bennjártam a gondnoki irodá­ban, a szabaduló fogoly az örömtől megza­varodva nem találta a kijáratot s hevenyén a hóna alá kapott holmijait majd elejtette, amikor keze alatt megnyílt a kilincs s fel­tárult előtte a folyosó, amely visszavezet a szabad életbe. N. G. NAGY is* i-1 pünkösdi vásár!!! OLCSÓ ARAK. Selyem harisnya .................... Ma tt selyem harisnya . . . . GFB matt harisnya . . . . Divat tüll keztyü.................... Se lyem nadrág hibátlan . . . Sport ing................................... . . 1-48 . . 1*95 . 2-50 . . 1-60 , . 1-78 Színes férfi ing, 2 gallérral . . Tropikál „Riviera“ ing . . . Opalin matt selyem ing . . . Selyem nyakkendő, nehéz . . Rövid zefir nadrág.................... Ór iási választék, o TANAI Dl! . . 3-90 . . 4-20 . . 9-80 . . 1-50 . . 1-70 cső árak a [HÁZBAN. II I R E K. Csodálatos tulajdonság az emberben ez az ismeretlen felé való nosztalgia. Mint valami perpetuum mobile, hajtja, űzi állandóan, a tenger mélyére és a fel­hők fölé, szétroncsolt atomok közé és a lelkek titkaiba. Már egészen zsenge gyermekkorunkban eleven erővel él bennünk, örökös miérteket per­get a szánkról s ha kezünkbe, mint gyermek kezébe akad bármi játék, felfeszitjük, szétbontjuk, mert titkokat sejtünk benne. Tudni akarjuk, mi van a külső, a látszat mögött, tisztában akarunk lenni a lényeggel. Persze a gyermekkorban mindez csak ösztön s nem gondolati parancs. De ugyanez az erő hajt bennünket a teljes érettség idején is, Miért ? Mi értelme, mi célja van ? Miért dobjuk még az életünket is oda, tesszük kockára ? El­mentünk a sarkokra, sok közülünk odaveszett, fel­szálltunk a sztratoszférába, kísérletezünk, bujkálunk a kémia és fizika titok-bozótjában s mindez mi­ért ? Lövegeket, rakétákat lövünk ki a tengerekre, s vannak, akik rakétákat akarnak a holdra lőni s akadt vállalkozó, aki felajánlkozott az útra, a min- denség, a legteljesebb ismeretlen és bizonytalanság felé. Mi ez bennünk, ki mondta ki és mi célra ezt az egyre hangzó és teljesülő parancsot ? Ki tud erre választ adni, ki tudja, milyen utakra vezet még minket ez a nosztalgia ? Olyanféle­képp vagyunk mi az ismeretlennel, mint az éji lepkék a fénnyel: legyőzhetetlen erővel sodródunk felé. Fénytől fényhez, titoktól titokhoz. Pedig ha valamikor ki is juthatnánk a föld vonzóköréből, el a Marsra, Holdra, csapkodásunk az űrben a a kométák között még tragikusabb volna, mert hiszen a világűr végtelen. Hová lennénk ? Mintha egy méh a Földet, ha az teljes egészében virá­gos mező volna, be akarná repülni. Minden vi­rágot sorra. De hiába : él a gondolat és a titkos nosztalgia. Miért ? Mi célra ? Óh kérdőjel, be­szédesebb a te kis görbe vonalad minden fóii- ánsnál. Kérdőjel, te vagy a végtelen, örök vagy, része vagy magának az Istennek, rejtély, titok, talán maga az Isten ! Szentmisék. Pünkösd első napján 8, 9, 10 és fél 12 órakor lesz szentmise. Az anyatemplom ban Szvetjts Viktor prédikál. Hétfőn a sorrend ugyanaz, mint vasárnap. A tiz órai misén szen­téi fel báró Apor Vilmos dr. apátplébános a Csizmadia Ipartársuht uj templomi zászlóját. Ked den, a fogadalmi napon, 8 órakor szentmise, utána a józs fvárosi templomba körmenet indul, ahol ünnepi szentmise lesz. A józsefvárosi templom ban a rendes időben lesznak a misék, a szent- beszédet Szabó János dr. mondja. Kedden az első mise fél 8 órakor kezdődik. Istentiszteletek a református templomban PÜukÖsd Ünnepén. Vasárnap d. e. 9 órakor pré­dikál Hsrsányi Pál esperes, ágendézik Rácz Jenő s. lelkész. D. v. 3 órakor prédikál Nagy József legátus, d. u 6 órakor prédikál Rácz Jenő s lel kész Hétfőn d. t. 9 órakor prédikál Nagy Jó zstf legátus, d. e. 11 orakor a Szanatóriumban tart istentiszteletet és uivacsoraosztást Harsányt Pál esperes. D u. 3 órakor prédikál Nagy József legáius, d. u 6 órakor prédikál Nagy Sándor vallástanitó lelkész. Kedden d. e. 9 órakor prédikál Nagy József legátus Az evangélikus templomban pünkösd első­napján délelőtt 10 órakor >stentiszteiet, utána Úrvacsora, prédikál Rohály Mihály lelkész. Dél­után 2 órakor a fogházban, este 6 órakor a tem­plomban istentisztelet. Pünkösd másod napján délelőtt 10 órakor istentisztelet, prédikál Murányi Árpád s. lelkész. Délután 3 órakor a kórházban, este 6 orakor a templomban lesz istentisztelet. Junius 11 én, kedden délelőtt 9 órakor áhitat. Kérjen „bevásárlási könyvecskét“ »Tanai divatházban, ahol minden hitelképes egyén 6 havi hitelt élvezhet, minden költség nélkül. 98 17—'*

Next

/
Oldalképek
Tartalom