Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-06-06 / 45. szám
LXVII. évfolyam 45. szám Csütörtök Gyula, 1935 junius 6 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . 1 P 60 fii!. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési dij előre POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP v>.eikes/.töség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. itohay dános könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- /.endök. — Kéziratok nein adatnak vissza. Egyes szám ára íö fillér. Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC Szerkesztő : NAGY GUSZTÁV Megjelenik csütörtökön és vasárnap. A várostól kér a minisztérium helyiséget és felszerelést a máriafalvai iskola részére. Nemzetének r nagy fia volt Pilsudszki marsall. Életében, elomló testében is már ércalak. Hirdették nagyságát, mig élt, tettek, s hirdették, hogy meghalt, könnyes hangú beszédek. Nemzete történelmében jónéhány ragyogó lap az övé, s Clio azt, ki tetteit zengi, minden bizonnyal a legszebb szavakra ihleti, hogy az irás méltó lehessen a tettekhez. Ragyogó vezércikkek adóztak nagyságának s. hajtottak zászlót tettei előtt. Ünnepelték mint történelmi alakot, mint nemzeti hőst, mint nemzete hű fiát, e néhány szerény sor most az anya hű fiának kíván adózni, ki mint ilyen, épp oly nagy volt, mint Pilsudszki, a marsall. A lapok lázas politikai híradásai között szerényen húzódott meg a hir, hogy a marsall szivét, végrendeletéhez híven, kivették bordái alól s édesanyja koporsójába tették a lábához. Szinte legenda, oly valósziníitlenül szép és nagyszerű! A politikai és fegyveres küzdelmek egyaránt marcona, kemény katonája tehát leglelkében szelíd volt. érc keble alatt meleg, lágy szív dobogott s bármily magasra emelte a történelem, egy pillanatra sem felejtkezett meg arról, hogy minden dicsőséggel csak adósságot törleszt s hogy minden dicsőségért, nagyságért, felemelő erényért az édesanyjának tartozik örök hálával. Alázatos lélekkel odaszánta szivét, utolsó ajándékul és hódolatként édesanyjának s legteljesebb alázattal a lábaihoz. A nagy nemzeti hős a szivét, hatalmas, honfiúi szivét az édesanya lábaihoz helyeztette, hogy ott legyen a kehelyben, mint örök hódolat, mint néma és örök tiszteletadás, mint az elszakíthatatlan kötelék és szeretet nagyszerű szimbóluma. Hogy lássa nemzete, lássák a hősök és lássák mindenek, hogy az alázat együtt kell, hogy járjon a nagysággal s hogy az élet Istenen kívül az önfeláldozó anyák ajándéka. Nagyszerű véletlen, hogy mindez akkor történt, amikor a testvéri magyar földön mindenütt anyák napja volt. Szavak és szavalatok szentélyt emeltek az anyai szeretetnek s a nagy marsall végrendelete a szentély fölé, mint pompázó, gigantikus kupola borult. Bár minden politikus, bár a nemzetek minden harcosa Pilsudszki lehetne, nagy nemcsak mint államférfi és körmönfont diplomata, hanem nagy, mint fiú is. Mert akkor tudnák, mi az anyai szív fájdalma az elvesztett fiúért, akkor nem kellene a világnak rettegve gondolnia és számítania arra, hogy minden diplomáciai tanácskozás a háború zsákutcájába kerül s tele lesznek megint a földek halottakkal s a szivek emésztő gyász- szál . . . Ragyogó harmónia : nagy volt, mint nemzete fia s nagy volt, mint anyja hűséges és alázatos gyermeke. Nagy volt, mint marsall s mint fiú egyaránt. N. (A „Békés“ munkatársától.) Nemrégiben hírül adtuk, hogy a kultuszminiszter Pongrácz Jenő gróf közbenjárására hozzájárult, hogy Máriafalván egy egytantermes iskolát létesítsenek. Szerdán ez ügyben a városhoz a kultuszminisztériumból a tanfelügyelőség utján átirat érkezett, amelyben közük, hogy az iskolát csak akkor lehet felállítani, ha ahoz a város helyiséget épit, vagy bérel, fedezi továbbá a felszerelés költségeit is és vállalja a dologi kiadásokat. Az átirat a képviselő- testület elé kerül, kedvező elintézése azonban nem igen várható, mert a város nincsen (A „Békés“ munkatársától.) A városi szegénygondozó hivatal, mint köztudomású, két irányban fejti ki munkásságát. Gondozza és ápolja az Erzsébet Szeretetházban levő elaggottakat és tehetetleneket, gondoskodik továbbá azokról a szegényekről, akik nem bent a Szeretetházban, hanem kinn a városban laknak. A benntlakók ellátásának fedezetéről a képviselőtestület a költségvetés keretében gondoskodik, a kint lakókat pedig azokból az adományokból tartják el, látják el a szükséghez képest élelelemmel, lakással és tüzelővel, amelyeket a lakosság juttat a szegénygondozó nővéreken keresztül a hivatalnak. Azok az összegek tehát, amelyeket a lakosság a koldusfillérek megváltása cimen felajánlott és havonta fizet, kizárólag csak a kintlakók ellátását szolgálják. A múlt hó folyamán a hivatal a kintlakó szegényeknek, 178 családnak, 1274 pengő értékben adott segélyt és pedig a a következő felosztásban: lakbérre 255, kenyérre (utalvány formájában) 353-60, tejre 39 53, különféle élelemre 477'03, fára 47'20 pengőt. Készpénzsegélyt 102 pengős összegben adott a hivatal. Ezt a kiadást a május havi bevétel fedezi, sőt mintegy kétszáz pengő még marad is tartaléknak belőle, amire azonban szükség is van, mert a téli hónapok tüzelőszükségletére ilyenkor kell tartalékolni, mert különben a hivatal nem tudna egy-egy téli hónapban 500—600 pengő értékű tűzifát juttatni a legtöbbnyire elaggott és beteges, gyenge, szegényeknek. abban az anyagi helyzetben, hogy ilyen célra, bármily szükséges is, áldozni tudjon. A rendkívül súlyos helyzetben levő városrész azonban bizik abban, hogy a miniszter ebben a kérdésben megértést fog tanusitani s belátva, hogy az iskola felállítására nemcsak iskoláztatási, hanem népművelési szempontból is feltétlen szükség van, vállalja a felállítás és berendezés költségeit híven ahoz a szellemhez, amelyet a nagy iskolaépítő Klebelsberg Kunó gróf tett honossá a kultusztárcánál, A havonta egybegyülő összegből azonban nem telik egyébre, csak élelemre, lakásra és tüzelőre, úgy hogy ruházkodás szempontjából bizony igen problematikus a helyzet. Nem igen van miben járni a szegényeknek, pedig lassan már minden gúnya lefoszlik róluk. Ezért a város vezetősége tervbe vette, hogy egy ócskaruha-gyüjtő napot, vagy hetet rendez, úgy, amint azt más városok is teszik, ahol „egri norma“ van. Erre az időre azoknál a házaknál, ahol van, összeszedik az ócska holmit, a város kocsija érte megy és — rendesen a cserkészek segítségével — összegyűjti. Az egybegyülő holmit aztán viselhetővé teszik, kijavitják. megfoltozzák, s kiosztják az arra szorulóknak. A szegénygondozó bizottság kéri a lakosságot, hogy gondoljon a város szegényeire s legyen a bizottságnak segítségére abban, hogy az elesetteknek ne csak élelmet és lakást, hanem öltözéket is tudjon juttatni. Tiltakozó esti nagygyűlés az OrszágzászlOnál. (A „Békés“ munkatársától.) A Gyula Vezér Bajtársi Egyesület rendezésében hétfőn este a trianoni békediktátum aláírásának 15. évfordulója alkalmával tiltakozó nagygyűlés volt az Országzászlónál. A gyűlés kezdete előtt a bajtársi egyesület fáklyás felvonulást rendezett, annak előtte pedig plenáris nagytábort tartott. A gyászünnepséget az énekkarok Hiszekegye vezette be, utána Gombos János Móra Élelmük és lakásuk csak van a gondozottaknak, de nincsen miben járniuk.