Békés, 1935. (67. évfolyam, 1-118. szám)
1935-06-02 / 44. szám
2 BÉKÉS 1935 június 2 A Szociális Missziótársulat józsefvárosi szakosztályának jubileuma. Lélekemelő, szép ünnepség színhelye volt a Józsefváros május 26-án, vasárnap, amikor a Missziótársulat 10 éves jubileumát ünnepelték. Délelőtt 9 órakor ünnepélyes nagymisét celebrált és szentbeszédet mondott dr. báró Apor Vilmos apátplébános. Emelkedett szavakban emlékezett meg a Szoc. Misszió- társulat áldásos munkájáról és szeretettel oktatta híveit, hogy mit kell tenniök, hogy a jövőben is nem csupán hallgatói, de cselekvői is legyenek az igének. A szentmisében feltűnően nagy számban járultak a közös szent áldozáshoz a misszióstagok, nemcsak a Józsefvárosról, de a Belvárosról is. Délután 4 órakor a józsefvárosi fiúiskola nagytermében díszközgyűlés volt, melyet özv. K. Schriffert Józsefné elnöknő helyett — ki férje halála miatti mély gyászában nem vehetett részt a vezetése alatt álló szakosztály örömünnepén, — Kempf Mátyásné társelnök nyitott meg, meleg, lelkes szavakkal üdvözölve a termet zsúfolásig megtöltő, díszes közönséget. Majd Kauffmann Ödönné belvárosi ügyvezető vette át a gyűlés vezetését, szeretettel köszöntvén az anyaszervezet nevében a jubiláló szakosztályt, átadva a nap emlékére egy szép Jézus Szive képet. A megnyitó beszédet dr. Szabó János egyházi tanácsadó tartotta, szellemes, derűs hasonlataival nagy tetszést keltve. Minden szavából kisugárzottt a szeretet a missziós munka iránt, melyből kellő hozzáértéssel kiváló eredményeket lehet kihozni. Beszédében kitért arra a tényre, hogy a Missziótársulat a megalakulását Gyulán báró Apor apátplébánosnak köszönheti. A közönség örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy közszeretetben álló apátplébánosát meleg tapsokkal ünnepelhesse. Majd Tóth Károlyné, a józsefvárosi szakosztálya agilis titkára olvasta fel gondosan összeállított, gyönyörű jelentését, melyben az intenzív lelki és egyházi téren végzett munkán kívül hatalmas számokban szerepelt az anyagi támogatás is. Szinte hihetetlennek tetszik, hogy aránylag kis jövedelmű rendezésekből 15.000 pengőt meghaladó jövedelmet értek el. Ez is mutatja, hogy fáradhatatlan, kitartó munkával csodákat lehet elérni. Steib János dobozi plébános ünnepi beszéde következett a jubileumi jelentés után. Nemcsak a beszéd volt ünnepi gyönyörűen felépített fejtegetéseivel, de ünnep volt a szerető híveknek, hogy újra körükben hallhatták a Józsefvárosi Misszió első egyházi tanácsadóját. Steib plébános meggyőző, keresetlen szavakban buzdította a missziós- tagokat a hálát nem váró, lankadatlan munkára és kiemelte főként a személyes szolgálat nagy értékét. Elekes Klára S. M. nővér az országos Központ üdvözletét hozta és értékes, gondolatokban gazdag előadást tartott. Majd báró Apor Vilmos dr. apátplébános zárószavai következtek, aki mélyenszántó, meleg szavakkal fejezte ki azt a nagy hálát, amivel az elért eredményekért az Ur Jézusnak tartozik a Missziótársulat. Elismeréssel nyilatkozott az önzetlenül fáradozó misszióstagok munkájáról, a Központ lelkes irányításáról s gondolatokat adott a munka további elmélyítésére. Az egyes beszédek között több remek énekszám volt, amit Árvay Béla kántortanitó gondos betanításával a józsefvárosi iskolás leánykák és fiuk adtak elő. Eisele József és Spitzer Katica egy egy Mécs verset szavaltak el, nagy átérzéssel és rutinnal. A pontosan egy órahosszat tartó gyönyörű diszgyülést ima és a Hiszekegy elének- lése vezette be, bezárónak pedig a Himnuszt énekelte el a közönség. A jubileumi szép ünneplés maradandó, mély nyomot fog hagyni a lelkekben s hihetőleg még jobban fellendíti az Isten és ember- szeretetből végzett missziós munkát. Minden elismerés megilleti a Józsefváros agilis, lelkes missziósgárdáját. Anyák! 1. Sohase válasszátok el nyáron csecsemőiteket. 2. A nem szoptatott csecsemők étkének elkészítésére mindig megbízható tejet vegyetek. 3. A friss tejet tiszta, sűrű szűrőn szűrjétek át és hideg helyen tartsátok. 4. A csecsemők táplálékát gondosan úgy készítsétek el, ahogy azt az orvos elrendelte. 5. A táplálékot mindig pontos időben és az orvos által előirt mennyiségben adjátok 6. Mielőtt a csecsemővel megetetnétek, kóstoljátok meg. Összement, savanyu, sárga vagy bűzös tejet ne adjatok neki. 7. Óvjátok csecsemőiteket a tűző napsugártól. 8. Nappal inkább hűvös szobában, vagy árnyékos helyen tartsátok s este felé, ha már kicsit lehűlt a levegő, vigyétek őt a szabadba. 9. Minél melegebb az idő, annál lengébben öltöztessétek a csecsemőt. 10. Óvjátok, úgy őt, mint táplálékát a legyektől. ÜZLETÁTHELYEZÉS! I Tisztelettel értesítem Gyula város nagyérdemű közönségét, hogy üzletemet juuius hó 4ével áthelyezem Stéberl hentesáruüzlettel szembe. Szives támogatást kér: 147 1—1 XT Á O y fűszer- és jJÍtrVOZx csemegeüzlet-T— j A gyulai Kereskedelmi Csar- I nokkal létesített barátságos meg- I egyezés alapján a külön autóbu- I szók járatását a mai nappal I megszüntetjük. Amidőn ezt ezúton is tudatjuk, intézményünket továbbra is a t. közönség szives pártfogásába ajánljuk. TAKARÉKOSSÁG KFT. 145 1-1 BÉKÉSCSABA. Óriási jégverés pusztítóit az orosházi járásban. (A „Békés“ munkatársától.) Néhány nappal ezelőtt az ország több helyén jégeső vonult végig s igen jelentős károkat okozott. Békésvármegye nagy részét a jégvihar szerencsére elkerülte, csak Orosháza, Gádoros és Szentetornya határában végzett nagyfokú pusztítást, mintegy 2800 hold földön. Ezer ken a részeken a kár 100 százalékos, úgy hogy a búzát már le is kaszálták. A kapások a jégverést k heverik. A vármegye gazdasági felügyelősége a jégkárt szenvedett gazdák ellátására a vetőmagkölcsön-akciót megindítottaMIBE K. Szentmisék, Ma, vasárnap a rendes vasár napi sorrend szerint lesznek a szentmisék. Az anyatemplomban Farkas István pródiká'. A szent- 3égimádás elmarad s helyette 11 én, a fogadalmi ünnepen ! sz. Istentiszteletek a ref. templomban jnnins 2-án. Vasárnap délelőtt 9 orakor prédikál Racz Jenő s lelkész, délután 6 órakor prédikál Racz Jenő s. lelkész. Az evangélikus templomban június 2 án, vasárnap délelőtt 9 órakor gyermekistentisztelet, 10 órakor istentisztelet. Prédikál Murányi Árpád s. lelkész. D lután 2 orakor a fogházban, 4 órakor a kórházban, 6 órakor a templomban istentisztelet. Bimbóhullás Sióréti Józstf városi mérnököt és feleségét május 31-én súlyos és igen fajdal, más veszteség érte. 8 hetes kis leánykájuk Editke meghalt. A csöppnyi kis lelket, alig hogy megjelent övéi között, hogy örömöt és boldogságot fakasszon, visszaszólította az Ur az égbe angyalai közé Szombaton délután temették el a Szent József temetőben. Nyugodjék békében ! Megyei gyűlések, A törvényhatósági bizottság kisgyülóse f. hó 11-én tartja ülését. 12-én a közigazgatási bizottság ülésezik. Tiltakozó gyűlés az Országzászlónál, a Gyula Vezér Bajtársi Egyesület hétfőn este fél 9-kor az Orsiágzászlór.ál trianoni tiltakozó gyű lést tart, amelynek Bőssa Gyula lesz a szónoka. A gimnázium Horatius ünnepélye. Lapunk legutóbbi számában a Horatius ünnepély ismer^ tetéséné! tévedésből kimaradt, hogy a műsoron Gáli Ákos Vili. o. tanuló felolvasása is szerepelt, aki Horatius és Maecenas barátságát Ismertette élvezetes előadásban. Magyar könyvnap junius 3, 4, 5-én. Minden könyv megrendelhető Pobay János könyvkereskedésében.