Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-09-13 / 72. szám

1934 szeptember 13 BÉKÉS 3 Gömbös Gyula miniszterelnök azt hangoztatta, hogy az ország normál-költségvetését 600 millió körül képzeli el. A kormány két tagjának kijelentéseit vala­hogyan összhangba kell hozni. A költségvetési keret lefaragásának egyik eszköze volna pl. a veszteséggel dol­gozó állami üzemeknek megszüntetése, vagy magán kezekbe való átadása. Ide tartozik a nyugdijterheknek már említett, részben a későbbi generációkra való áthárítása stb. Vannak még alkalmas és ártalmatlan lefara- gási eszközök, csak hallgassák meg és fo­gadják meg az Éber Antalok és más hasonló szakemberek tanácsait. Az államforma és a kincstár csak esz- eszközök a polgárság jólétének elérésére. A költségvetés egyensúlyát nem a kincstár érdekében kell biztosítani, hanem azért, hogy az esetleges deficit ne rójjon újabb terheket az adózókra. De éppen ebből következik, hogy nem a bevételeket kell a kiadáshoz mérni, hanem — lehetőleg — a kiadásokat a bevételekhez, illetve a teherbíráshoz. Magyarország miniszterelnöké­nek helyes és nemes jelszava a nemzeti öncélnság nem jelent egyszersmind kincstári öncélu- ságot is ! De a fentebb elmondottaktól függet­lenül is régi igazság, hogy rendszerint nem a kiadás sok, hanem a bevétel kevés. Ezért gondoskodjanak az illetékesek arról, hogy nálunk is megvalósuljon Colbert tanítása, aki azt hirdette, s maga is megvalósította, hogy a pénzügyminiszternek ne csak arra legyen gondja, hogy a pol­gárság adót fizessen, hanem arra is, hogy legyen miből fizetnie. Adja Isten annak az időnek mielőbbi bekövetkeztét, amikor a közterhek megfize­tése egyetlen egy magyar polgárnak sem okoz különösebb gondot. Még egy évig fenntarthatja a város a virágkertészetet. (A „Békésu munkatársától.) Köztudo­mású, hogy a kormány a kereskedelmi jellegű közüzemek beszüntetésére rendeletet adott ki. A rendelet értelmében Gyula város is kény­telen lesz virágkertészetének üzemét beszün­tetni. Mivel a virágkertészet, amely az ösz- szesen 27 holdnyi kertészetnek csak egy egészen kis területén fekszik, semmi kárt sem okoz a virágkertészeknek, sőt a minő­ségi termelés szempontjából egyenesen hasz­nos szerepe van, a város vezetősége azzal a kérelemmel fordult a belügyminiszterhez, hogy az üzem megszüntetésétől tekintsen el. A miniszteri határozat a napokban érkezett le, amely a kérelmet elutasítja, illetve a ker­tészet további ü^embentartását még egy esz­tendőre engedélyezi. HOI), FRANC A IhOiáSl“' vizsgákra való előkészítést vállal okleveles középiskolai tanárnő. Cim a kiadóban. 224 1—2 Szeptember 17-én tart ülést a közigazgatási bizottság. (A „Békés“ munkatárs ától.) Fáy Ist­ván dr. főispán szabadságáról kedden este visszaérkezett s újból megkezdte hivatali munkáját. így a közigazgatási bizottság fo­lyó hó 17-én és a kisgyülés 18-án az ő elnöklésével fog ülésezni. A 18-iki kisgyülés tárgyalja majd a város képviselőtestületének határozatát a Román-utca 1. sz. ház vételére s a vele kapcsolatos intézkedésekre vonat­kozólag. * n i. m je k. Esküvő. Dr. Nnssbek Sándor budapesti kir. ügyészségi alelnök és neje Uson Mária leányát, Máriát folyó hó 8 án este fél 7 órakor vezette oltárhoz a városligeti jáki kápolnában dr. uzoni Kuthy Lajos, néhai usoni Kuthy István, Selmec­bánya szab. kir. város volt rendőrkapitányának és özvegyének, Wankovich Lucynak fia. Az eskü vői szertartáson nagy és előkelő közönség vett részt. EskÜVŐ, Folyó hó 11 én délután fél 6 óra­kor kötött házasságot a budapesti Kálvin téri református templomban dr. kökényesdi Papp Bertalan a Ludovika Akadémia m. kir. ezred- orvosa ocskólehotai és bellai Hercsnth Erzsébettel, vármegyénk kir. tanfelügyelőjének leányává!. Násznagy tanuk voltak a menyasszony részérő1 annak nagybátyja: dr. Mikszáth Kálmán, ny. főispán, földbirtokos, — a vőlegény részéről pedig vitéz Jány Gusztáv vezérkari ezredes, a Ludovika Akadémia parancsnoka. Orvosi hír. Dr. Forgács Ernő orvosi ren­delőjét Gyula, Városház-u 11. sz, alá helyezte át. Quarcfónykezelés, Diathermie. 217 3—S Frontharcos Bajtársak! Folyó hó 16-án délelőtt 11 órakor isméi összejövetelt tartunk a városháza nagy tanácstermében. Taglétszámunk 234 fő. Felkérünk benneteket, hogy teljes létszám­ban (s lehetőleg egy-egy beiratkozandó bajtárssal) megjelenni szíveskedjetek. Tárgysorozat: a front­harcos eszme ismertetése, a Vl-ik (okt. 7-iki) találkozónkon való részvétel ismertetetése, a tisztikar megválasztása. Legyetek ott mindany- nyian. A Vezetőség. Halálozás. Békésszentandrásról vesszük a hirt, hogy özv. Domanek Istvánná született Alt Anna asszony folyó hó 7-én 79 ik évében jobb létre szenderüh. A súlyos szenvedés után elpihent úrasszonyban dr. Domanek Pál békésszentand- rási plébános, szentszéki bíró édesanyját vesz­tette el A megboldogultat 9-én temették el nagy részvét mellett. Nyugodjék békességben! KÉKJÉN ÖN iS bevásárlási könyvecskét a TANAI divatházában, ahol semmiféle kezelési költségei nem számolnak. 13—* Elsején szabadnlt a börtönből, 10-én már megint lopott. Kedden délelőtt a kastély kertésze­tének feljelentése alapján előállították a rendőr­ségre Gergely József 20 éves fiatalembert. Elő­adta a feljelentő, hogy a fiú a kastélykertészet virágjait árulta a piacon, amikhez csak lopás utján juthatott. Gergely a rendőrségen be is val­lotta, hogy a virágokat valóban a kastélyból lopta és pedig úgy, hogy este kosarakkal belopózott a park területére, éjszakára egy pincébe húzódott, majd mikor világosodni kezdett, teleszedte a kosarakat s kiosont velük egyenesen a piacra. Elmondta, hogy hasonló bűncselekményért már háromszor volt büntetve, legutóbb 14 havi bör­tönre s csak most l én szabadult fogságából. Megkezdődött a nagy őszi vásár a Tanai divatházban, hol minden hitelképes egyén hat havi hitelt is élvezhet. 171 17—* Népünnepély. A Nagymagyarvárosi Szoci­ális Misszió Társulat folyó hó 9 én délután a Göndöcs-népkertben nagysikerű népünnepélyt ren­dezett. Bár a mulatságot egy kisebb záporeső megzavarta, a kitünően megrendezett ünnepély közönsége pompásan szórakozott. A Misszió a bevételt teljes egészében jótékonycélra fordítja. Este a pavilion nagytermében táncmulatság volt, amely a legjobb hangulatban egészen a reggeli órákig tartott. A lelkes rendezőség, élén Irányi György káplánnal, érdemes és eredményes mun­kát végzett s ez a munka nemcsak a nagyma- gyarváros, de az egész lakosság megértésével találkozott. Pompás műsora van az aj szabadtéri cirkusz­nak. A már tavalyról is jól ismert és nagy sikert aratott Korvin szabadtéri-színpad aznapokban ismét Gyulára érkezett s a Kossuth-téren megkezdte előadásait. Az, hogy közvetlenül egy másik cir­kusz után most állomást mernek tartani, azt mutatja, hogy műsoruk nivós és érdekes s a közönség érdeklődését teljesen le tudja kötni. A kedd esti megnyitó előadást hatalmas tömeg nézte végig s szívesen dobta filléreit a perse­lyekbe. Megjegyezzük, hogy a nézőtéren ülő­helyek is vannak s igy a közönség teljes kénye­lemben élvezheti végig a perdülékeny és pompás műsort. Svájci tenyészbikát vásárolt a város, a marnaállomány további javítása céljából a város Svájcból 1 darab tenyészbikát vásárolt. Az állat már megérkezett s a galbácskerti gazdaság­ban nyert elhelyezést. A város azzal a gondo­lattal foglalkozik, hogy a tenyészállatot a magán- gazdaságok rendelkezésére is átengedi bizonyos magasabb dij, 20 pengő ellenében. A bikát az októberben tartandó haszonállat vizsgálaton fogja a bizottság megszemlélni s kiadni tenyész- igazolványát. 2^kar()iiszépés jócipőben járni? ügy nézze meg a TANAI divatháza kirakatát, ott meggyőződhet, hogy szép és jó cipőket nagy választékban TANAI-nál kaphat. Tegyen próba- vásárlást ! " 215 4—* Telefon : 157. Kis diák! Hívd fel szüleid figyelmét arra, hogy Tisch Ernőnél törekvés könyvecskére ö havi részletre évi ruhaszükségletüket beszerezhetik. 216 4-30 Szabályos gimnazista és polgárista sapkák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom