Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-09-06 / 70. szám
4 BÉKÉS 1934 szeptember 6 bér hó 10 ig kell benyujtaniok. A tanév meg. nyitása szeptember 11 én lesz. Előzőleg reggel fél 9 órakor istentiszteleteken veszünk részt A ren des tanítás szeptember 12-én veszi kezdetét. A gyulai Községi Polgári Fiúiskolában a beírások szeptember hó 10-en, hétfőn délelőtt 9 tői 12 óráig lesznek az intézet igazgatói irodájában. Azon tanulók, akik első Ízben iratkoznak be az iskolába, kötelesek a beírásnál iskolai bizonyítványukat, ujraoltási bizonyítványukat és születési anyakönyvi kivonatukat felmutatni. Intézetünk volt növendékei csak a múlt évi bizonyítványt hozzák el a beíráshoz. A beírásnál fizetendő 9 P 60 fillér beirési- és vegyesdij. Az évi tandíj 32 P, amely részletekben is fizethető. Tandíj mentességet szeptember 20-ig lehet kérvényezni, A tandíjmentesség elnyerésének kellékei: igazolt szegénység, jeles, vagy jó előmenetel és példás magaviselet Rokkantak gyermekei ugyanazt a kedvezményt kapják, mint ez állami intézetekben. Beírás a gyulai rom. kath. elemi iskolában. A gyulai rom. kath. elemi iskolákban a pótbemás szeptember hó 10-én. hétfőn délelőtt 8—1 óráig lesz. Veni Sancte 11 ér. A tanítás 12 én kezdődik. A gyulai református elemi és továbbképző (ismétlő) iskolákban a póibeirás szeptember 10 én 8—12 óráig történik az Árpád utcai f uiskoiaban. Itt írják be a szentpáifalvi iskolába járó tanulókat is. Az első osztályba születési tanúsítvánnyal, a többiekbe értesítő könyvecskével lehet beiratkozni Beirási dij 1 P. Évmegnyitó istentisztelet 11 én, kedden reggel 7 órákkor lesz. Ref. iskolaszék. Pótbeirás a bel- és külterületi áll. el. iskolákba A vallas és közoktatásügyi miniszter 34400 — 1934. sz rendeletére a bel- és külterületi áll. c-1. iskolákban pz 1934—35. tanévre szóló beiratások szeptember hó 10-én, hétfőn délelőtt 8—12 óráig tartatnak meg. A tanév megnyitó ünnepélyes istentisztelet szeptember 11 én reggel 8 órakor. A rendes tanítás kezdete szeptember 12-én, szerdán. Igasgatósdg. A gyulai községi leány-iparostanonciskolában a beiratások szeptember 10-én és 11-én délután 6—7 óráig tartanak. A beiratkozó tanuló köteles magával hozni a szerződést, uj ellenőrző könyvecskét és 2 P 40 fillér tanszerdjjat. A ta nitás szeptember 12-én délután 2 órakor kezdődik. Minden tanuló köteles szeptember 12 ig beiratkozni. Beírások az Iparostanonc Fiúiskolába szeptember hó 10-én, hétfőn délután 5 tői 7 óráig lesznek a földszint 2. szám alatti igazgatói irodában. Az először beiratkozó tanoncok szerződésüket is magukkal kell hozzák, a többi tanuló 'beírásához elegendő a tanszerdij évi négy pergő befizetése. Minden tanuló ezen idő alatt beiratkozási kötelezettségének tartozik eleget tenni. Az elmaradó tanulókai a rendőrhatósághoz leszünk kénytelenek feljelenteni. A békéscsabai női kereskedelmi szaktanfolyamra a beirasok szeptember hó 10 én, hétfőn történnek a felső kereskedelmi iskolában A békéscsabai fin felső kereskedelmi iskolában a beírások szeptember no iO-én, hétfőn történnek. Schillinge? Lipót vaskereskedő Kossuth-téri házában november hó 1-re kiadó egy 4 szobás, egy 3 szobás, egy 2 szoba- előszoba- fürdőszoba és vizvezeték- kel ellátott A lakások tervrajzai üzletemben megtekinthetők. 210 4—* itta 4. kedvező fizetés feltételek mel lett eladó, esetleg kiadó. Bővebbet ugyanott, eü! Fűszer, lesi és mesinii aas helye KEBTÉSZ LAJOS üzlete, a kötőgyár mellett;. '(Ezelőtt Ferenczi—Fábián üzlet.) 213 2—2 SPORT Cs. Máv-Gyte 8:3 (4:1) Biró: Sugár. Az egész napi eső sem tudta annyira feláztatni a pályát, hogy a mérkőzés irreális talajon kerüljön lejátszásra. A talaj a Gyte védelmének ártott meg nagyon s innen a tartalékos csapat súlyos veresége. Legfőbb ideje lenne, hogy a kimaradt játékosok megtérienek. A 15. másodpercben Halmai fejeli az első golt. A 7. percben Oprica lövi a másodikat. A Gyte támadásai egy ideig esek szögleteket hoznak, a 27. percben Hoffmann szépií. A 30. percben ismét Halmai majd a 40.-ben Opricza a góllövő. Szünet után mintha egyenlíteni tudna a Gyte. A 12. percben Hoffmann a 17-ben jogos 11-ból Böszörményi révén már 4:8. Dt hiába követeli a közönség az egyenlítést, mert újabb súlyos védelmi hibákból Szombati és Halmi révén 6 : 3. Még egyszer fellángol a Gyte, újabb jogos 11-eshezjut, de most Böszörményi mellé lövi. A visszaeső Gyte mellett Szombati és Halmi könnyen beállítják a vég eredményt. Sugár jól vezete a mérkőzést. 1934—35. tanévre már most előfegyezheíők DOBAY JÁNOS könyvkereskedésében. ÜlSÜOtói 1 m IfiÍBÍ ellátást és lakást kaphat jó családnál. Toronyiutca 10. szám. 2:4 2—3 TELEFON 82 99 KIRÁLY« TELEFON 82 Gyuia, Báró Wenckheim Béia-utca 6. sz. 1934. évi szeptember hó 6-/in, eső törlőkön délután egynegyed fi. fél 7 és este háromnegyed 9 órakor a milánói nemzetközi filmversenyen aranyéremmel kitüntetett filmdráma AZ ÖRÖK REJTÉLY (CSODAVÍRÓ LELKEK) Két leány csodálatos törtéuete 8 felv. Főszereplők: Dorothea Wieck. Hertha Thiele és Mathias Wiemann. •934. évi szeptember hó 7-én és 8-án, PÉNTEKEN 111 SZOMBATON délután negyed 5 fél 7 I délután 3, 5, 7 és este és este 3A9 órakor | BI 9 órakor NE FÉLJ A SZERELEMTŐL FILLÉBÉS melyäöäkI filléres belyAhak ! íónaelóabAsok az első előadásokban a teljes műsor félhely árak ka]. GRAND ROTEL (I jj 4b0 108-* BUDAPEST Egy perc a Keleti pályaudvartól. UJ IDÉNYÁRAK Teljes pensió : szoba, napi 3 szőri etiapszerinti étkezéssel, fűtéssel és borravalóval heti .........................P 1 ágyas szoba fűtéssel és borra- P valóval heti.................................... 2 ágyas szoba fűtéssel és borravalóval heti..............................P sr45Átutazóknak is rendkívül mérsékelt árak! FiGYELENI 11 szlreleiéslez, szilMüelózésiiez alkalmas üvegedények olcsó elárusitása: 40—50 literes üvegburák, 25 literes négyszögletes erős 206 6 § üvegedények a flüliüiiüisüüB oln bibi. HimZ ÉV EliÖTT... tört ki a világháború. A diplomácia mesterkedéseiről, a vezérkarok készülődéséről, a kémirodák titokzatos működéséről, a háború igazi okairól, a nagy mérkőzés összefüggő eseményeiről, ember, állat, gép iszonyú erőfeszítéséről, az összeomlás valódi rugóiról, milliók hadifogságának szörnyű történetéről számol be izgalmasan érdekes, újszerű, átfogó, minden jelentős eseményt ismertető, olvasmánynak is érdekfeszitő cikksorozatban az „UJSÁ G “1. Első cikk megjelent az „Újság" julius 29-iki vasárnapi számában. A sorozat egyes fejezetoit Írták Nyíri Tibor ny. vezérkari ezredes, Nádor Jenő, Szirmay IstváD, Vándor Kálmán, Bállá Mihály és Strém István dr. A cikksorozatot folytatólagosan minden vasárnapi számában 8 oldal terjedelemben közli az „U J & \ o« olyan formában, hogy az külön kiemelhető és összegyűjthető. Gyulán, 1934, a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Dr. Madarász Kálmán ügyvéd által képviselt dr. Ürmüssy Károly és Tsa javára, medgyesegyházai lakos ellen 1413 P 66 fillér töke és több követelés járulékai erejéig, a gyulai kir. járásbíróság 1983. évi 467—15 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1934. évi juüus hó 17 én lefoglalt 2895 P re becsült ingósá gokra a gyulai kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annas az 1908. évi XLI. t. c. 20. § a alapján, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatok javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk un is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igónykereset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán, a tanyán Med gyesegyházán, a védetség alá nem eső 608 P 66 fillér tőke s járulékai erejéig leendő megtartására határidőül 1934. évi szeptember hó 11. napjának délutáni 3 Órája tüzelik ki, amikor a biroilag lefoglalt lovak, ökrök, tehén sertések, búza traktor s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek — de legalább a b 'csűr kétharmad részéért —készpénzfizetés mellett el fogom adni, még akkor is, ha a bejelentő fői a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Gyula, 1934 évi augusztus hó 11-én. Becsy Sándor 218 ’—1 kir. ibirosági végrehajtó