Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-07-29 / 59. szám

3 Békéi 1934 juliuB 29 nak a jele, hogy a temetőt huzamosabb időn át használták és a régi sírokba ismé­telten bele temetkeztek. A XII. század körül alig 60—80 cm mély sírokat ástak, mint azt Szeregyházán láttuk, viszont a XV— XVI. században ezeket a sírokat átvágva 2, 2 és fél méter mélyre, a homokba tették le a koporsót. A templom közelében aztán találtunk az össze-vissza forgatott csontok között egy olyan álkapcsot, melynek fogai közt egy Árpádházi királyok korabeli dénár volt be­rozsdásodva. Abban az időben ugyanis a pogány idők maradványaként a halott szá­jába pénzdarabot tettek. Tehát itt a tem­plom körül már századokkal a falu elpusz­tulása előtt temetőnek kellett lennie. Meg is leltük ennek kis töredékét a temető délkeleti szélén, ahol hat teljesen ép Árpád-házi királyok korabeli sírt sikerült feltárnunk. Mindegyiknek a száján ott volt a pénzdarab. Valamennyi Szent István századából, a XI. századból való. A fövenyesi templom és temető feltá­rását az ősz folyamán folytatni fogjuk. Ugyanakkor megkíséreljük két másik rég eltűnt falu, Gyürke és Alabián templomá­nak felkutatását. I J. jesen a vendégek kényelme szerint kell be­rendezkednie. Ha ezt nem teszi, akkor ven­dégei elmaradnak s a fodrász nemcsak a maga egzisztenciáját veszíti el, hanem mint munkaadó és mint adófizető is megszűnik létezni. A zárórarendelkezés szociális igye­kezete csak akkor fogja valóban elérni a kitűzött célt, ha szigorúságában nem megy túl a kellő határon, vagyis az alkalmazottak védelmében hozott rendelet nem fogja el­riasztani a vendégeket s igy nem kénysze­ríti ennek következtében a mestereket arra, hogy alkalmazottaik létszámát csökkentsék. A kormányzatnak igen egészséges programmja hogy a kisiparosságot meg kell menteni. A még szigorúbb zárórarendelet pedig ennek éppen az ellenkezőjét szolgálja: a kisiparos fodrászok helyzetét súlyosbítja s a zsilett­penge gyártó nagyipart istápolja. A hétfő délelőtti zárvatartás kérdését is úgy kellene rendezni, hogy hétfő délelőtt legalább a mesterek dolgozhatnának s a kö­zönség kényelmi igényeit ki tudnák elégí­teni. Lehetővé kell tenni, hogy ha valaki dolgozni akar s van alkalma rá, dolgozhas­son s ne kelljen ölhetett kézzel ülnie akkor, amikor családjával és az állammal szemben való kötelességei úgy kívánják, hogy min­den erejét megfeszítve dolgozzék. S az is igen üdvös volna, ha a közön­ség csak olyan fodrászokkal dolgoztatna, akik önálló iparigazolvánnyal rendelkeznek s nem csak kontárok, kik az állammal szemben semiféle kötelezettséget nem teljesítenek. Abban a reményben, hogy a fentiekben felsoroltak nem fognak a pusztába kiáltott szavak sorsára jutni, hanem meghallgatásra találnak, köszönjük a tek. Szerkesztőség irántunk való jóindulatát s vagyunk haza­fias üdvözlettel hívük A Gyulai Általános Ipartestü­let Fodrászipari Szakosztálya. Gyulai iparosok kapták az öcsödi Hármaskörös-hid inázoíó-iuuokáját. (A „Békés“ munkatársától.) Amint azt a rendkívüli megyegyülésről szóló beszá­molónkban is megírjuk, az öcsödi Hármas- körös-hidat átépítik, útburkolatát átrakják és vasszerkezetót újra festik. A különféle mun­kálatokra a vármegye versenytárgyalást irt ki, amelyen a gyulai iparosok is részt vet­tek. A mázoló-munkákra sikerült is megbí­zást szerezniük s igy az öcsödi hid átfestési munkáját gyulai iparosok fogják végezni. A társulás tagjai Kranss Miklós, Didovács Ferenc, Tóth István és Szabó Ferenc. A vállalati összeg 8041 pengő 21 fillért tesz ki, ami a jelenlegi rossz kereseti viszonyok között még elosztva sem mondható jelenték­telennek. I Príma faj cukordinnye, őszi­barack, szőlő és mindenféle gyümöl­csök, mindenkor a legolcsóbb napi áron kaphatók HASZNÁL A gyulai borbélyok nyilatkozata iparuk súlyos helyzetéről és a záróra-rendeletről. „Jóleső örömmel olvastuk a „Békés“ jú­lius 17-i számának azt a közleményét, amely a hétfő délelőtti zárvatartás kérdésével fog­lalkozott. Örömei üdvözöljük a gondolatot, mert azt célozza, hogy a rendkivüli válságba jutott fodrásziparosoknak segítségére legyen a megélhetésre és az adófizetésre szükséges jövedelem előteremtésében. Amily örömmel vettük a „Békésiben megjelent cikket, épp oly lehangolóan hatott ránk az a hir, hogy újabb záróra-rendelet van készülőben. Az uj záróra­rendelet még a jelenleginél is szigorúbb meghagyásokat fog tartalmazni, jóllehet a jelenleg érvényben levő rendelet is már ép­pen elég kárt okoz a fodrásziparnak. Ha már hozzányúlnak a záróra-kérdéshez, akkor csak enyhíthetnek a rendelet szigorán, nem pedig toldhatnak hozzá. Bár a fodrásziparos­ság a legteljesebb mértékben megérti a ke­reskedelemügyi miniszter ur intencióit, mégis kénytelen megállapítani, hogy a záróra-ren­delet igen komoly károkat okoz máris az iparnak. Az esti 7-ig való nyitvatartást ugyanis nem tudjuk a kivánalom szerint kihasználni, mert a rendelet azt Írja elő, hogy 7 óra után már nem szabad a mű­helyben dolgozni, illetve a vendéget még abban az esetben sem kiszolgálni, ha hét óra előtt jött is be, de kiszolgálása még nem vette kezdetét. Ezért ha például az esti órákban egy hölgyvendég jön be és hajat akar vágatni, mosatni és ondoláltatni, utána pedig manikiiröztetni akar, akkor ud­variasan tudomására kell hoznunk, hogy nem állhatunk szolgálatára, mert már későre jár az idő s meg kell kérnünk, hogy holnap legyen olyan szives elfáradni, de már öt óra után, hogy a hét órai harangszóra pontosan készen lehessünk. A kiszolgálást nem lehetne azáltal sem zavartalanná tenni, ha a tulaj­donos nagyobb személyzetet alkalmazna, mert a fentjelölt munkákat csak a maguk egy­másutánjában lehet elvégezni. S ez nemcsak a női, de a férfifodrászatban is igy van. A fodrászipar nem készáruk eladásával foglalkozik, mint a kereskedők, akik 7 óra­kor leteszik kezükből a portékát és a rolót lehúzzák, beszüntetvén a kiszolgálást. A fodrászoknak a munkát magán a vendégen kell elvégezni, amiből önként következik, ! hogy zárórakor nem lehet azt mondani a vendégnek, hogy tessék a székből felállni, az elmaradt félarcot majd holnap fogjuk megborotválni, vagy pedig a félig megnyirt hajat holnap fogjuk tovább nyírni. Az is igen visszásán hat, amikor egy vendég hét óra előtt néhány perccel bejön az üzletbe és azt kell mondani neki, hogy nem szolgálhat­juk ki, mert már uem lehet készen 7 órára. Az ilyen vendég érthető méltatlankodással elmegy, s igen gyakran megesik, hogy az útjába eső másik borbélyüzletbe is befordul, megkisérlendő, hogy ott hátha kiszolgálják. A fodrásziparosság nehéz helyzete hozza magával, hogy egyes műhelyekben a vesze­delemmel és büntetéssel fenyegető záróra- rendelet megszegésével is kiszolgálják, ab­ban a reményben, hogy az őrszemes rendőr nem veszi észre s igy a munkaidő túllépé­séért nem kell aránylag súlyos büntetést fizetni. Ma, amikor az egész ország munka- lehetőségek teremtésének sürgős szükségét hangoztatja, disszonánsán hat az olyan intéz­kedés, amely valósággal kirekeszti a mun­kából a dolgozni akarókat. A kiszolgálás nélkül tovább eresztett vendég, látván, hogy nem szolgálják ki az ő kényelmi szempont­jai és kívánalmai szerint, egyszerűen áttér a zsilettel való borotválkozásra, vagy pedig megtanul borotválkozni, amivel természetesen a szakma helyzetének súlyosbodása jár. A borbélyipar igenis szükségesnek tartja a zárórakérdés erős kezű rendezését, azonban az ne történjék olyan formában, hogy az az ipar további hanyatlását idézze elő. A különféle sztrájkmozgalmak már amúgy is sok vendéget elriasztottak tőlünk és sok embert rászoktattak arra, hogy saját­kezűig borotválkozzék. Ha most még az újabb zárórarendelet tovább megy szigorú­ságban a jelenleg érvényben levő rendelke­zésen, akkor oda jutunk, hogy üzleteinket nem 7, de már 6, sőt 5 órakor bezár­hatjuk, mert nem lesznek vendégeink. A fodrászüzletekből elriasztott vendégek ugyani s soha többé vissza nem térnek rendes vendég­nek, mert a zsilettel, illetve az otthon való borotválkozást annyira megszokták, hogy arról többé nem hajlandók lemondani. A fodrászat luxus ipar, s mint ilyennek, tel-

Next

/
Oldalképek
Tartalom