Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-01-04 / 1. szám

ib34 január 4 Békés Táncmulatság. Az Egyesült Katolikus és Polgári Kör folyó hó 6-án, szombaton este 8 órai kezdettel székháza nagytermében táncmulat­ságot rendez A meghívók már szétmentek. A belépődíj 1 pengő, családjegy 2 pengő 50 fillér. A bál, mint minden évben, bizonyára az idén is igen népes és nagysikerű lesz. Közművelődési előadás, A Gyula Vezér Baj­társi Egyesület folyó hó 1-én délután a Pavillon nagytermében közművelődési előadást rendezett, amelyen Rózsa Gyula tanító, tb dominus mon­dott lelkes alkalmi beszédet. A magánszámokban Scheibert József szavalatával, Scheiben Ferenc hegedüjátékával, Lánczy Béla pedig énekszámai­val aratott igen meleg sikert. Szántó Nusi és Ko vács Dezső duettjének, továbbá az egyfelvonásos bohózatnak szintén tomboló sikere volt a néző­téren. Újból garázdálkodnak a zsebtolvajok. Az utóbbi napokban ismét sűrűn fordul elő, hogy a piacon bevásárló asszonyok zsebéből, kosará­ból pénztárcák tűnnek el. A zsebtolvajok, mint a nyár folyamán, most is oly ügyesen dolgoz­nak, hogy nem lehet tetten érni őket. Valószínű, hogy nem gyulaiak, hanem idegen helységbeliek a tettesek, akik csak pieci napokon jönnek át Gyulára, egy kis alkalmi tolvajiásra A rendőr­ség a piacokat ezután még fokozottabban figyeli. Adományok a református gyermekkonyha részére, a református gyermekkonyha részére adományokat adtak, melyeket hálás köszönettel nyugtat az Elnökség. Pénzbeli adományok: Első Gyulavárosi Takarékpénztár 20 P, Dr, Fekete László 10 P, Szecsey Istvánná 5 P, Gyermek- előadásból 5 P, Nyitrai Mihály, Szilágyi Gábor, Dr Gombkötő Ferenc 3—3 P, Nagy Sándor, Kovács Albert, Jeszl Nándorné 2—2 P, Puskás György 58 fillér. Természetbeni adományok: Sté- berl András 10 kg. zsir, özv. Enyedi Jánosné 8 kg. liszt, 2 kg. lekvár, özv Móritz Jánosné 5 kg. rizs, 2 kg. griz, Petróczki Ferencné 5 kg. liszt, 2 kg. bab, Dr Nagy Dezső bab és hagyma, Murvay István 4 kg. liszt, özv. É. Nagy György - né 2 kg liszt, id. Ránffy Sándorné 5 kg. liszt, Szecsey Istvánná 1 kg. cukor Ifj Szílvássy Jó­zsef a ref. szegény iskolás gyermekek karácsonyi felruházására egy pár cipőt adományozott, melyért ezúton mond köszönetét az egyház Elnöksége. Gyac. bál. Nemcsak a városnak, nanem messze vidéknek is leglátogatottabb és legjobban sikerült bálja a Gyac bál. Az atléták február 1-i báljának előkészületeit már megtette a rendezőség és értesülésünk szerint a meghívók szétküldése rövidesen megtörténik. Százéves a szarvasi gimnázium. Most van száz esztendeje annak, hogy a nagyhírű szervasi gimnáziumot — Mezőberényből oda áthelyezve — megnyitották. Ennek a centennáriumnak jegyé­ben tartja meg a Szarvasi Öregdiákok Szövet sége legközelebbi ünnnepi összejövetelét Viz- kereszt napján este nyolc órakor az Osztende- kávéház emeleti különtermében. Az ünnepi be­vezetőt a szövetség elnöke: Raffay Sándor püspök mondja, majd a szarvasi gimnázium száz évét ismerteti Raskó Kálmán, az iskola mostani igazgatója. Gyökössy Endre, a Petőfi Társaság tagja, előadja „Száz év“ cimü költeményét, Placskó István hegedűművész pedig Pongrácz István zon­goraművész kíséretével magyar zeneszámokat játszik. Az ünnepséget a Himnusszal fejezik be. HomeÓ és lulia válik. Ez a cime annak a rendkívül érdekes ós vidám regénynek, amely­nek közlését most kezdte meg a Délibáb. A népszerű színházi képeslap uj száma 84 olda­lon pompás budapesti ós külföldi rádióműso­rokat, nagyszerű színházi beszámolókat, pletykákat, egyfelvonásos színdarabokat, film rovatokat, rejtvényeket ós közel száz képet közöl. Ára 20 fillér. Estélyi virágok kaphatók Kmtóffynénál Kossuth L. u. 4. I Szent lózsef Gyermekkonyha nyugtázása, a gyulai r, k. elemi iskolával kapcsolatos Szent Jó­zsef gyermekkonyhára a józsefvárosi leányiskola tanulói által bevitt alábbi szives adományozást hálásan köszöni az intézet vezetősége. József­város VI. leányosztály : Múlt Mária, Illicit Magda és Szeidler Teréz zöldség, Lindeisz Erzsébet hagyma és bab, Rapport Éva krumpli és liszt, Duska Mária hagyma és liszt és Szűcs Katalin liszt. Jv V. leányosztály : Székely Ágnes, Kuk la Erzsébet, Szeidler Mária, Tóth Katalin, Viszt Dus’ és Demkó Erzsébet zöldség, Szőke Róza hagyma Csőke Mária liszt és hagyma, Bujdosó Erzsébet és Góg Róza krumpli. Jv. Ill -IV. leányosztály : Nagy Erzsébet, Reinhardt Erzsébet, Schneider Erzsébet, Kneiffd Anna, Schuk Katalin és Pfaff Erzsébet burgonya, Múlt Kató borsó. Béres Mária liszt és tojás, Bíró Éva burgonya és tojás, Pett- ner Mária liszt, Hack Borbála tojás és liszt, Illich Éva sárgarépa, Schríffert Magda burgonya és liszt, Steigervald Erzsébet bab és sárgarépa. Ko­csis Róza sárgarépa, Bíró E Ilona rizs, Schriffert Katalin burgonya és bab, Szikes Hona burgonya, Hoffmann Éva hagyma, Kern Anna bab, répa és tojás, Gróh Erzsébet zöldség, R rakker Mária vegyes, Papp Gabriela burgonya és zöldség és Schneider Enna kelkáposzta. Jv„ I—II. leány ősz tály: Nyári Irén és Hack Erzsébet tojás és liszt, Scher Éva répa és zöldség, Rapport Ilona, Balázs luliska, Szikes Teréz és Szikes Erzsébet bur­gonya, Gróh Teréz burgonya és tojás, R'rakker Erzsébet káposzta, zöldség, répa és burgonya, Szabó Erzsébet, Demkó Róza és Kneiffel Éva burgonya és hagyma, Hack Erzsébet, Reinhardt Magda, Gyepes Julia Balázs Anna és Gácsi Mária hagyma, Endrész Margit cukor, Lindeisz Anna bab, burgonya és répa, Vajjai Edit és Kádár Éva liszt, Japport Erzsébet és Apáti Mária bab Lud­vig Teréz és Geszner Erzsébet répa és burgonya, Titz Róza káposzta, kalarábé és répa, Hjsz Er­zsébet és Kastyák Róza burgonya ős liszt, Kátai Mária bab és 10 fillér, Binges Erzsébet káposzta, Schriffert Erzsébet 20 fillér. Duska Róza, Schrif fért Ágota ós Sóvári Anna répa és Balogh Mária bab és hagyma. Szilveszter. Az Ó esztendőtől való bucsu- vétel az idén sem maradt el. Elmaradt azonban az általános, széles jókedv s elmaradt az a »tö­meg“ is, amely Szilveszter éjszakákon a mulatók, kaszinók, körök és kávébázak termeit „zsúfolá­sig“ meg szokta tölteni. Nehezen és gyéren szál­lingózott a publikum s a költekezésben is igen nagy óvatosságot és tartózkodást tanúsított. A Békésmegyei Kaszinóban kicsiny, de éjfél után, annál „lelkesebb“ társaság vett búcsút a távozó ó-esztendőtől. Tánchely bőven volt s hír szerint még azok sem látták zsúfoltnak a termet, akik leikesültségükben „mindent duplán láttak“. Az Egyesült Katói kus és Polgári Körben már lénye­gesen többen voltak. Itt a hangulat is már éjfél előtt kialakult Legtöbben az Ipartestületben vol tak. A békéscsabai katonai-jazz hangjai mellett kitűnő hangulatban, szinte a heringes hordó zsúfoltságával ropták a táncot a bucsuzkodó pá­rok. A szilveszteri hangu'at kétségtelenül az Ipar testület mulatságán kulminált Az Újvárosi Kör­ben, valamint a Józsefvárosi Körben szintén sokan jöttek össze. A Komlóban és az Otthon kávéházban azonban már gyengébb volt a „má­mor kereslet*. Voltak ugyan vendégek mindkét helyen, de a mulatság lényegesen mögötte ma­radt más szilvesztereknek, úgy résztvevők, mint hangulat tekintetében. Hir szerint igen sok volt a „házilag előállított“ szilveszter, ami mind a sú­lyos viszonyok vigasztalan szimptómája. Megtalálták Árpád sirját? a Magyarság c'mü budapesti napilap szenzációs cikksorozatot közöl január hónap folyamán. Hosszú évek nehéz és fáradságos munkájával sikerült megtalálni Óbudán Fehéregyháza alapjait; azt a templomot, amelyet Anonymus szerint Szent István király emeltetett Árpád fejedelem sírja mellett. Hogy a most megjelöltt romok valóban Fehéregyháza kö­vei, azt már a tudományos élet kiválóságai is elismerik, éppen ezért kétszeresen izgató az a kérdés, vájjon sikerül e ennek a szenzációs fel­fedezésnek nyomán Árpád sírjára bukkani ? A Magyarság a legjobb és legérdekesebb budapesti napilap, a magyar intelligencia kedvelt lapja. Előfizetési ára havi 4 P. Kiadóhivatala Budapes­ten, VI. Aradi u. 8 szám alatt van. MŰSOrOS előadás, a Református Énekkar Szilveszter este az Újvárosi Körben nagysikerű műsoros előadást rendezett, amelyen különösen a högyszereplők : Kovács Ilona, Dobos Olga, Do­bos Ibi és Török Veléria arattak nagy sikert. Újévi Üdvözlések. Az újévi szokásos üd­vözlések mint minden évben, az idén is meg­történtek úgy a vármegyén, mint a városhá­zán és az állami hivatalokban. Az üdvözlések azonban igen egyszerű keretek között, de a bensőséges szeretet jegyében zajlottak le. A vármegye tisztviselői Pánczél József dr. fő­jegyző vezetésével jelentek meg Márky Barna dr. alispánnál, majd onnan a főispánt hiva­talba mentek át, hogy Korossy György főis pán előtt fejezzék ki szerenesekivánataikat. Tolja balfölét előre! „Vegye le kalapját, tolja balfülót előre, öltse ki a nyelvét és ak­kor maga is udvarias ember lesz Tibetben, ahol ez a legudvariasabb köszönési mód...“ Ezeket Írja többek közt egy Indiában élő ma­gyar ember Tolnai Világlapjának. A népszerű képeslap a világ minden részéről kapja az érdekességeket és a szebbnél szebb képeket. Népművelési előadás az Ipartestületben, ja­nuár hó 7-én, vasárnap délután 4 órakor lesz az Erkel Dalkör, az Ipartestület és az 554-es „Gyula“ cserkészcsapat rendezésében. Megjelent a Szabadság, vitéz Bajcsy-Zsi- linszky Endre pompás hetilapjának uj száma. Gazdag tartalmából kiemeljük vitéz Bajcsy-Zsi- linszky Endrének az uj feladatok előtt álló ma­gyar nemzet problémáiról irt cikkét. Közli az újság Ernest Pezet, a kiváló francia politikus nagy feltűnést keltő röpiratának befejező részét. Bállá Antal a hitlerista német állam és ez egy­ház harcáról ir. Nádas József dr. a szérumkartel árdrágító politikáját leplezi le. Afra Nagy János dr. a Föld Népe rovat szerkesztője a falu prob­lémáiról cikkezik, aktualitásokat közöl és felvilá­gosítást ad a hozzá fordulóknak, Simándy Pál Szilveszter éjszakájáról ir. Talpassy Tibor tár­cája, Vér Andor hetirigmusa sok színes riport és aktualitás teszi teljessé a lapot, amely 12 nagy oldalon jelenik meg és 10 fillérért kapható min­den Újságárusnál. 100 gyönyörű kép gazdagítja a TÜKÖR most megjelent januári számának lapjait és ez a páratlanul érdekes képanyag méltán felveheti a versenyt a külföld bármelyik képes folyóiratá­nak anyagával. Ez az uj szám annak a bizony­sága, hogy Magyarországon is megjelenhetik szép kiállítású, mindenkép európai nivóju folyóirat, olyasféle „magazin“, amelyet eddig a magyar közönség nélkülözött. Persze a sok kép mellett sem maradt ki a számból az érdekesnél- érdekesebb olvasnivaló, sőt ebben a tekintet­ben is méltán meglepetés a TÜKÖR uj száma. Áprily Lajos, Baktay Ervin, Bárd Miklós, Bárdos Artur, Kozma Lajos, Laczkó Géza, Rapaich Raj- mund, Schöplin Aladár, vitéz Somogyváry Gyula, Török Sándor biztosítja a szám irodalmi nívóját s novelláik, verseik, aktuális és ismertető cikkeik teszik változatossá és mindenki számára élveze­tessé a kitűnő folyóiratot. Ez a szám is érdekes­séget hoz a nőolvasók részére a divatról kony­háról, beszámol a szinház és a film uj eseményeiről Nagyszabású és gazdagon jutalmazott rejtvény­rovat sakkrovat, uj pályázatok szerepelnek még a TÜKÖR uj számában, amelyről méltán elmond­hatni, hogy eseménye a magyar irodalmi élet­nek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom