Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-06-10 / 45. szám
Vasárnap «tyula, 1034 juntas 1© 4.XVI. évfolyam 45» uám. ElSflietési árak : Negyedévre: Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Ilobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Lemondott a vármegye főispánja? (A „Békés“ munkatársától.) A városban már napok óta beszélnek róla, hogy Korossy György, Békés- vármegye főispánja lemondott állásáról. Á főispáncsere hire több lapban is napvilágot látott, hivatalos formában azonban még a mai napig sem nyert publikálást. A pozieió körül feltétlen történt valami, mert hiszen Kállay földmivelési miniszter szombati kőrútján Korossy György már nem is vett részt. Hogy a különféle hirek valódiságát ellenőrizzük, illetve hogy ennek az általános érdeklődés homlokterében álló ügynek az állását tisztázzuk, felkerestük hivatalában Korossy György főispánt és megkérdeztük, mi és hó 7-én, csütörtökön a déli órákban, 1—2 óra körül katasztrofális jégverés pusztított a vármegye északi részén. Észak-északnyugat felől jött a vihar s húzódott az útjába eső területek végigpusztitásával Bihar vármegye irányába. A jég kevés esővel esett, mogyorónagyságu volt, Körös- ladányban azonban a galambtojás nagyságot is meghaladta, úgy hogy itt azok az ablakok, amelyek északi mennyi igaz a lemondás híréből ? Érdeklődésünkre a főispán kijelentene, hogy az ügyben semmi érdemi nyilatkozatot nem kíván tenni. A hir az egész vármegyében nyugtalanságot kelt, mert hiszen Korossy György általános megbecsülésnek és szeretetnek örvend s távozása érzékeny veszteséget jelentene az egész vármegyei közéletnek. Puritán, egyszerű, energikus ember, akinek intézkedéseit mindenkor a feltétlen törvénytisztelet és a megértő jóindulat irányítják. Utódjául az ilyenkor szokásos kombinációkban báró Urban Gáspárt, Brandt Vilmost és Fáy Istvánt emlegetik. legnagyobb pusztítást Körösladány határában végezte a jégverés, jelentős károkat okozott azonban ÍSzeg- halom és Vésztő határában is, a Kárász-pusztán pedig, Kárász István birtokán, amelyet Bleyer Ferenc bérel, a szó szoros értelmében mindent megsemmisített. A földeket 3—4 ujjnyi vastagon borította a jég, úgy hogy a csenevész vetés ki sem látszott alóla, amennyiben a gyenge gabonaszárak mind letörtek. Régi öreg gazdálkodók mondják, hogy ilyen jégverést még nem is láttak. Olyan volt a táj, mintha tél lett volna, mindenütt fehér jégréteg borította a földet. A jéggel borított földeken a megrémült nyulak össze-vissza szaladgáltak s védelmet igyekeztek találni a nagyszemü jégeső ellen. A kalászosok mind a földön fekszenek s a kukoricát is jelentékenyen meghasgatta és letörte a jég. A jégeső után hatalmas zápor szakadt a vidékre, úgy hogy az utmenti árkok szinültig megteltek esővízzel. Márky Jenő gazdasági felügyelő a jégverés idején autójával éppen a kártszenve- dett Kárász-puszta környékén járt s azt mondja, hogy szinte félelmetes volt az a pusztítás, ami a jég nyomán keletkezett. Alikor kiszállt az autóból, hogy közelről győződjék meg a vetés állapotáról, csúszkálva és botladozva tudott csak haladni a jéggel borított földeken. Tetézi a szerencsétlenséget, hogy a vetések túlnyomó része nem volt biztosítva jég ellen s igy biztosítás utján a kárból semmi sem fog megtérülni. Úgy gondolták ugyanis a gazdák, hogy a minimális termést ígérő vetést nem érdemes biztosítani. Lemondott a Tesz. békésmegyei elnöke. Almásy Alajos gróf országgyűlési képviselő más irányú elfoglaltságára való hivatkozással a Tesz. elnökségéről lemondott. Lemondását már a Tesz- központjával és Varga Gyula dr. polgármesterrel is kfzölte. Katasztrófális jégverés pusztított Körösladány, Vésztő és Szeghalom környékén. (A ,,Békés“ munkatárs ától.) Folyó irányban feküdtek, mind betörtek. A T A K C A „A múlt hatalmas, akárcsak az Isten“ Irta: NAGY GUSZTÁV. Nyéky Gerő birtoknyilvántartó volt a kis alföldi városban, s jellemző népszerűségére, — népszerűsége pedig egyéniségére —, hogy általában csak Gercsinek hívták. Amúgy az egyszerűbb emberek persze nem Gercsizhették le, azoknak tekintetes ur volt s ezt a titulust meg is kívánta az idegentől s megkívánta azoktól is, akik levelet Írtak neki. Mesélték, hogy nem egyszer küldte vissza a feladónak a levelet, áthúzván rajta a címzést, azért, mert nem volt egészen kiírva végig a tekintetes szó, hanem csak annyi belőle, hogyTek.. Az ilyesmi tiszteletlenségnek számított nála s úgy argumentált, hogy ha a hizott disznónak kimondják és kiírják teljes végűben a ne vét, akkor csak ő is joggal megkívánhatja, hogy az őt megillető teljes titulussal szólittassék. Nehogy azonban ezt higyje valaki, hogy rangkórságban szenvedett. Dehogy is. A nagyságos titulust se Jofcta. Ua valaki nagyságosnak szólította, vissza- utasította, mondván, hogy se nem apát, se nem Köyet. Agglegény VQlt (Gercsi. Kis alacsony emberke, nem valami testes. A feje meg éppenséggel kicsi volt, olyan, mintha madáré lett volna. A nyaka, hiába volt kálvinista, olyan vékony volt, hogy barátai mindég azzal ugratták, hogy azért viseli' a félarasz magos fátermördereket, mert az tartja a fejét s hogy különben eltörne a nyaka. Mindezekért persze nem haragudott, lévén filozófus lélek, s megérezvén, miben és kiben van szeretet. A vendéglőben, ahova már évtizedek óta járt ebédelni, mindig a sarokban ült, a kassza mellett, ott, ahonnan nagyszerűen ki lehetett látni a nagy tükörüvegeken át az utcára. Ott ült minden délben fél 2-kor, pontosan, évről-évre. Egyedül ült az asztalánál. Vékony nyakán és kis madárfején kívül azonban más jellegzetessége is volt neki. Mindegyre köszörülte a torkát, de olyan formán, hogy kiáltott is vele. Aki megfigyelte, tudhatja, hogy torokköszörülés is többféle van. Van olyan amelyikben halk szerénység rejtőzik, van aztán olyan is, amelyből méltóság és tekintély árad. A tekintélyes torokköszörüléshez persze megfelelő ■hang kell, akármifóle kis cérnavékony hanggal nem lehet respektábilisan krékogni. Gercsi ur a tekintélyt árasztó torokköszörülés nagymesterének volt tekinthető. Az egész városban nem volt senkinek olyan reprezentábilis torokköszörülése, mint neki. Mikor benn ült a kávéházban, kráko- gáskor rendesen még felemelte az asztal lapjáról a két karját is, miközben bal kézzel a jobb, jobb kézzel pedig a bal mansettáját, melyek kerek kályhacsőalakuak voltak, visszaütögette a kabátujjába. A mansettáin nagy ezüst kapcsok voltak, ezek iiyenkor, szintén nem minden tekintélyesség hijjával, megzörrentek. Életkora felől legényes külsője bizony megtévesztette az embert Rugalmasan járt, a kabátja gomblukában pedig mindig ott diszlett egy szál virág, még télen is, igaz ugyan, hogy csak szalmavirág. Nyakkendőtűt viselt s ezüst lófeje volt a botjának. Idegenként kerültem a városkába. A kávé- házban, ahová én is ebédelni jártam, azonnal feltűnt jellegzetes, regénybe illő alakja, de nem figyeltem kellemetlenül, illetve úgy, hogy észre vegye. Akkoriban tájképeket festegettem, elvo- nultan éltem, próbálván feledni bizonyos sziv- beli fájdalmakat. Egy gyönyörű tavaszi délben fáradtan jöttem meg a plein airből. Énes voltam, mint a farkas. Nyéky Gerő birtoknyilvántartó ur már javában fogyasztotta a rántott borjúját, amelyet neki szőkére, egészen világosra sütöttek. — Ernő, szólalt meg egy tekintélyes torokköszörülés után, Ernő, egy piroskát! A két deci vörösbort bivta piroskának. Rendesen egy pohárral ivott, de ez alkalommal már a másodikat ürítette. Magam is láttam és a a kiszolgáló Ernő is észrevette, hogy valami történt, vagy történik vele. Elrévedezve nézett
