Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-05-24 / 40. szám
a Békés 1934 május 24 Rosszul fest a szobafestők vármegyei munkákra beadott árajánlata. ( A „Békés“ munkatársától.) Márky Barna dr. alispán, hogy a nehéz helyzetben levő iparosságon is segítsen, a vármegyei épületeken különféle tatarozási munkák elvégzését rendelte el. A kőműves munka után a szobafestői munkákra is versenytárgyalást hirdetett, illetve felszóllitotta az Ipartestületet, hogy a megbízható, de nehéz anyagi viszonyok közt élő szobafestőket hozza össze egy alkalmi társulásra s együttesen adjanak be ajánlatot a munka elvégzésére. Ebben az ügyben tegnap egy levelet kaptunk s azt az alábbiakban szószerint leközöljük, mint amiből a továbbiakra vonatkozólag tájékozódást szerezhet az olvasó: Tekintetes Szerkesztőség ! A múlt hónapban az Alispán Ur a gyulai festőszakosztályt felszólította, hogy a megyeházán végzendő festő munkálatokra a mellékelt költségvetésblanketták felhasználásával a szegényebb sorsú festőmesterek adjanak be árajánlatot. E jóindulatú és igazságos alispáni intézkedés azonban, sajnos, egészen fonákul lett megvalósítva, mivel épen a szegényebb iparosok maradtak ki belőle, amennyiben a pályázatot — a mi mellőzésünkkel — a vezető háztulajdonos-festő mesterek egymás között osztották ki. Mi azonban erről tudomást szerezve, kérvény utján blankettát kértünk és miután a munkálatokat megpályáztuk, — mai viszonyokhoz szabott, tisztességes polgári hasznot adó és méltányos áron, — olyan árkülönbség állott elő, hogy az Alispán Ur erre teljesen uj, nyilvános pályázatot hirdetett, látva azt, hogy a festő-szakosztály kulisszái mögött történhetett valami, ami a megye zsebéből fölöslegesen ezreket vett volna ki. Mi teljes megelégedéssel és hálás köszönettel vettük tudomásul az Alispán Ur és Mekis János államépitész ur ily irányú intézkedését és büszkék vagyunk arra, hogy a megyének ily igazságszerető vezető urai vannak. Kérjük a n. é. közönséget, szíveskedjék figyelemmel kisérni a nyilvános pályázatot (A „Békés“ munkatársától.) A józsefvárosi hívek áldozatkészségéből, amint már hírül adtuk, a templom ajtójához úgynevezett imarács készült. A rács célja az, hogy az ájtatatosságot lehetővé tegye a hívek számára egész napon át, illetve hogy a templomajtót nyitva lehessen tartani akkor is, amikor nincsen istentisztelet és a templomi értékeket senki sem őrzi. A kilencszáz pengő költséggel készült rács a Tóth Testvérek műhelyéből került ki, akik a munkát nemes, vallási célját tekintve a rendesnél olcsóbban vállalták. A józsefvárosi templom rácsa nincsen olyan díszes és művészi, mint az anyatemplomé, és meggyőződni a mi igazságunkról is. Gyula, 1934. május hó 22-én. Tisztelettel: Szabó József és Szverle Mátyás festő-mesterek. A levél tartalmának valódisága felől kérdést intéztünk Márky Barna dr. alispánhoz, aki kijelentette, hogy a szobafestői munkák versenytárgyalása terén a helyzet tényleg az, amit a levél feltüntet s éppen ezért uj versenytárgyalás kiírását rendelte el. A mintegy 3 ezer pengős munkánál a levélírók részéről beadott ajánlat cca. 50 százalékkal olcsóbb az Ipartestület által ösz- szehozott szobafestők ajánlatánál, ami arra enged következtetni, hogy ajánlattevésük nem egészen reális. hiszen azt művésszel terveztették és jóval nagyobb költséggel is készült, azonban a józsefvárosi imarácsnak az az előnye megvan, hogy fölér egészen a falig és igy kizárja azt, hogy valaki a rácson, felül átmászva, a tempiomba hatolhasson. A rácsnak három ive van s kinyitáskor az ajtó mindkét szárnya ollós szerkezettel összecsukható. Amint már fentebb említettük, az imarács a hívek áldozatkészségéből épült, a költségek oroszlán részét azonban özv. N. Szabados Józsefné vállalta, amennyiben kerek 300 pengőt adományozott a gyűjtés alkalmával, vállalta továbbá a felszereléssel A józsefvárosi templom imarácsa a hívek buzgó hitéletének szimbóluma. Pista bácsit nyugdíjazzák. Elbeszélés. Irta: GALYAS1 BÉLANÉ. Ha ezelőtt egy évvel azt mondta volna valaki Pista bácsinak, hogy egy esztendő lefolyásán belül nyugdíjazzák, hát — szemébe nevetett volna. De hát hogy is merhetne emberfia ilyen képtelenséget kitalálni. Pista bácsi nemcsak, hogy makk egészséges, hanem amellett igen szorgalmas, pontos, rendes tisztviselő is volt. Dehát hiába! Nagy idő egy esztendő, az alatt sok mindent felszínre vet az élet zajló tengere. A dolog úgy kezdődött, hogy nyár derekán valami sorvasztó kór húzódott Pista bácsi csontjaiba. Az orvos háborús emléknek minősítette. Három hosszú hónapig őrizte az ágyat, — mígnem annyira talpra állott, hogy embernek nevezhették újra. Azután hol kocsin, hol meg gyalog vánszorgott a hivatalba. Hasztalan. A munka nem ment, de még a pipa sem Ízlett, pedig ez már nagy bajt jelent. Úgy érezte tagjait, mintha ólomból lettek volna, egyre csak az ágyba kíván kozott. Azért még nem adta meg magát, hősiesen kitartott. Tilda néni nem egyszer könnyes szemmel kisérte urát a mohos kőkapuig. Bár nyíltan nem merte hangoztatni, kérve kérte a jó Istent, bár nyugdíjaznák az urát. Hiszen az orvos is megmondta, hogy ártalmára van a hivatal Végtelen fájt jóságos szivének Pista bácsi erőfeszítése. Az utóbbi időben egyre komorabb arccal járt haza Pista bácsi, holmi uj nyugdíjtörvényt és Hármasbizottságot emlegetve. Keserű hangon beszélt a Damokles kardként feje fölött függő nyugdíjazásról. Ezekből a keserű kifapadásokból Tilda néni csak annyit szűrt le magának, hogy az ura talán rövidesen megszabadul a számára egyre terhesebbé váló hivataltól. S neki is valóra válhat egy régi kedves vágya. Próbálta ugyan vigasztalni Pista J bácsit, hogy egész biztosan nem nyugdíjazzák, ' hiszeu egy kis betegség még nem ok erre. Az ajka ezt mondta, de a szive nem ezt érezte s kívánta. Minél jobban felhősödött az ura homloka, annál inkább hasadozott az ö lelkének ködkárpitja. Amig Pista bácsi délelőtt a hivatalban volt, nagy titokban előhúzott a fehérnemüs szekrényből egy takarékbetét könyvet. Számításokat tett. mennyibe is kerülne hát régi álmának valóraváltása. Egyre közelebb jött hozzá a rég megálmodott kedves kép. Végre hát egészen övé lesz az ura, reggeltől estig együtt élhetnek. Hiszen huszonhét esztendő alatt jóformán nem is voltak nyugodtan egymás mellett Az urát teljesen lefoglalta a hivatal, azutáu a háború rabolta el tőle évekig Őt magát lekötötte öt gyermekének nevelése, taníttatása. S milyen szépen megsegítette őket az Isten. Valamennyit maga szárnyára bocsájtották. Tavaly tavasszal adta férjhez legkisebb lányát. Elég szerencsésen. Eddig csak a munkának, szenvedésnek, lemondásnak éltek. Most már igazán ideje, hogy a megérdemelt csendes pihenést élvezzék, egymás mellett. Mig ezeket elgondolta, egészen átszellemült az arca, olyan volt, mint egy boldog, ábrándos fiatal leány. Arcán elsimultak a gondszántotta redök s egyre jobban érezte a beteljesedés közeledtét. Egy napon aztán a kard lesújtott. Pista bácsit nyugdíjazták. Tilda néni valahogyan nem igy képzelte a dolgot. Megrettenve látta mint megy össze napról-napra az ura. Hiába valónak bizonyult minden vigasztalása. Pista bácsi valósággal kétségbeesett. Éjszakáit álmatlanul, hánykolódva töltötte. Egyre csak azt hajtotta: az ö életének nincs már semmi értelme, semmi célja Ő igy munka nélkül nem élhet, hiszen még fiatal, még várhattak volna. Csak meggyógyult volna s újra dolgozhatna. Nem is sejtette, mi lehetett az orvosi bizonyítványban, aminek alapján nyugdíjazták. Tilda néni tudta, de nem mondta meg soha. Már már Tilda néni lába alól is kicsúszott a talaj. Önmagát vádolta, amiért ö is kívánta a nyugdíjazást. Nem is képzelte, hogy ura ennyire hozzánőtt hivatalához. Igen, ö részben önzésből kívánta, de asszonyi szeretetböl fakadó önzésből. S most látva Pista bácsi határtalan kétségbeesését, nem mert tervével előhozakodni, mígnem a véletlen segítségére jött. Egyik éjjel gyötrő fejfájásra ébredt, természetesen forgolódni kezdett ágyában, mire Pista bácsi nagy sóhajokat küldve a fekete éjszakában, megkérdezte: Mi az lelkem, te sem alszol ? Tilda nénit könnyekig meghatotta urának gyöngéd érdeklődése, de még inkább a saját fáj-
