Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)

1934-04-22 / 31. szám

2 Békés 1934 április 2 2 megmaradjon egészségi és testi épségében. A kérdés még a mai korláltolt anyagi le­hetőség idején is megoldhatónak mutatkozik, miért is József Dezsőné fentiekben ismer­tetett elgondolását készségesen magunkévá tesszük s arra az illetékesek figyelmét ez­úton is felhívjuk. Az első ilyen Napközi ott­hont természetesen Máriafalván kellene fel­állítani, mert hiszen a munkásság legnagyobb része ott lakik. Uj hitelszervezet létesült Gyulán. A részletre vásárlóknak nem kell Csabára átjárniok. (A „Békés“ munkatársától.) Minden bizonnyal örömöt kelt a közönség körében, hogy Gyulán a napokban uj hitelszerve­zet létesült. A szervezet célja az, hogy azok részére, akik beszerzéseiknél nem képesek egy tételben kifizetni a számlaösszeget, hi­telt nyújtson s igy lehetővé tegye, hogy szük­ségleteiket beszerezzék. A hitel-alakulat a „Törekvés“ nevet viseli s egyelőre 11 hite lező tagja van, a tagok száma azonban előre­láthatólag rövidesen megszaporodik, mert a kereskedők és iparosok között valóságos versengés fejlődött ki a még be nem töltött helyekért. Egy-egy szakmából ugyanis csak két hitelező tagja lehet az alakulatnak, ami természetesen elég nehézzé teszi a szerve­zetbe való bejutást. Jelenleg a következők a »Törekvés* tagjai: Veres Lajos, Neu­mann Márton, ösv. Brill Bernátné, Békés Gyula, Bobay János, Goldberger Ignác, Mastalir Irén, Ulmer Jakab és Vecsernyés András' Van két fogorvos tagja is a szer­vezetnek : Burián József dr. és Wertheim Iván dr. A hitelszervezet lényege az, hogy a vásárlók, illetve a tagságra jelentkezők hitel- képességét a hitelezők együttesen állapítják meg s együttesen, illetve kölcsönösen ga­ranciát vállalnak a felvett tag vásárlásáért. Eddig az volt a helyzet, hogy a rész­letvásárlásra kényszerülő közönség, mivel Gyulán nem volt ilyen áruhitelt nyújtó szer­vezet, Békéscsabára járt át és ott a Taka­rékosság hitelező tagjainál végezte el be­vásárlásait. Ez a helyzet igen kedvezőtlen volt nemcsak a gyulai kereskedők, hanem a vevők szempontjából, is mert a Csabára való be és az onnan való visszautazás igen meg­drágította a beszerzést. Határozottan érde­mes munkát végeztek tehát azok a keres­kedők, akik ezt az áruhitelszervezetet életre hívták, mert a Törekvés nemcsak a helyi ipar és kereskedelem érdekeit szolgálja, hanem a közönség érdekeit és kényelmét is. A »Törekvés« hivatalos helyisége Vá­rosház-utca 9 szám alatt megnyílt, ahol azok, akik tagjai kívánnak lenni a szervezetnek, felvételre jelentkezhetnek. Nagyszabású katholikus ünnepség Eleken. (A „Békés“ munkatársától.) Az eleki róm. kath. plébánia az idén ünnepli fennállá­sának 200 éves jubileumát. Az ünnepségen megjelenik Glattfelder Gyula dr. Csanádi püspök is és május 6-án reggel tábori mi­sét pontifikái. A kétnapos nagyszabású ünnepség első napján, május 5-én, szombaton este 8 órakor díszelőadás lesz a kulturház nagytermében. Hatodikán reggel fél 8-kor tábori mise, utána diszgyülés, melyen Csapik Gyula dr., Kóródi-Katona János, Tobler János és Glattfelder Gyula dr. mondanak beszédet. Délután 2 órakor Szivgárda ünnep­ség, 5 órakor pedig szentséges körmenet. Kellő számú jelentkező esetén Gyuláról és Mezőkovácsházáról különvonat indul. Gyorsiróverseuy Békéscsabán. A Magyar Gyorsírók Orsságos Szövetsége (Budapest) megbízásából a Békéscsabai Gyors­írók Egyesülete május 6-án, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel kerületi körzeti gyorsiróver- senyt rendez a felső kereskedelmi iskolában. A verseny fokai: 150 és 120 szótagos áttételes, 100 szótagos szabatos, továbbá irodai gyorsirási olvasási v rseny. A 150 és.120 szó­tagos fokon 5 perces diktátum teendő át kö­zönséges írásba 45, illetőleg 36 perc alatt. A 100 szóttagos szabatos fokon a diktált szöve­get áttenni nem kell, itt az irás szabatossága alkotja az elbírálás tárgyát. Az olvasási ver­senyen 500 szótagnyi sokszorosított irodai gyorsirásos szöveget kell áttenni 30 perc alatt közönségés írásba. A nevezési dij a 150 és 120 szóttagos fokon 1 P, a 100 szótagos szabatos fokon és az irodai olvasási versenyen 50 f. Eanek el­lenében a versenyzők megkapják a verseny- papirt és minden sikeresen dolgozó versenyző a kinyomtatott versenyeredményt. A verseny minden tekintetben a Magyar Gyorsírók urszágos Szövetségének verseny- szabályzata szerint bonyolódik le. a dolgoza­tokat központilag Budapesten bírálják el s a nyerteseket az Országos Szövetség jutalmazza. A versenyekre szóló nevezések május l-:g küldendők be a felső kereskedelmi isko­lába Pancratz József igazgató, a Békéscsabai Gyorsírók Egyesületének elnöke címére. TELEFON 82 KIRÁLY1* TELEFON 82 HUGOS FŰHÖZ Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1934. évi április hó 24-én és 25-én kedden és szerdán F. P. I. ni viszol (F. P. I. antwortet nicht. . . Kurt Siodmak regénye i0 felvonásban. Az előadások naponta délután 3, 5, 7 és este 9 órakor Minden műsorhoz hiradóH, üotiózatoü, concert és hulturlílmeh! FILLÉRES HELYÁKAK ! FILLÉRES IIELYARAK ! ZÓYAELOADÁSOK délután 3 órakor a teljes műsor félhelyárakkal. Damjanich-utca 4. szám alatt. 10. 1* HÍREK. 'Vannak néhányan a modernebb széplelkek között, akik város szépité- szeti buzgalmukban sehogy sem tudnak meg­békélni azzal, hogy az úgynevezett kisvasút sín­párja a sétány számba menő Erdélyi Sándor utón fekszik s hogy azon zabfütéses lokomotivok poroszkálnak. Nem mondom én, hogy nem volna szebb az Erdélyi Sándor ut a kisvasút pályája nélkül, vagy ha már ott húzódik a vonal, nem volna modernebb dolog valami karcsú és szépen lakkozott, mondjuk halványkék színű termes ko­csit járatni rajta, persze gépi erőre berendezett vontatással, de bizony én igen merészen és szá­nandó maradisággal a jelenlegi ekvipázsokban is örömömet lelem. A Margitsziget, a Buda felöli oldalon baktató s még annak előtte a pesti belvá ros utcáin döcögő lóvasut jut eszembe róla, az a százszor és ezerszer visszasóhajtott, boldog idő, amikor az emberek ráértek lófogaton járni s nem kellett hetvenes és nyolcvanas, meg szdzhuszas tempójú gépekre felkapni, hogy a rohanó életben le ne maradjanak. Milyen hangulatos és bár kissé maradias. milyen romantikus, mikor a Szellő, vagy a Betyár rítdübörög a fahidon s befordul az Erdélyi Sándor útra. Poroszkál a ló, utána halk dübörgéssel gördül egy-egy öreg vagon s a vagon elején, kezében a gyeplőt tartva, figyelő szemekkel áll a kocsis. Mintha a múlt század baktatna végig a gesztenyefák alatt s különösen akkor, mikor a kocsis egy-egy sarokhoz közeled­vén, előveszi kis sárgaréz dudáját és dudál egyet- kettőt, figyelmeztetvén mindeneket, hogy vigyáz­zatok emberek, kap különösen kedves szint tőle az öreg Gyula csendes sugárutja. Aki a Bauhaust szereti s nem a regényességet, aki nem őriz lelkeszegletében egy egy Krúdy hangulatot és nem lát visszafelé a múltba, az bizony követelőzik is és város szépitészet után kiáltoz. Aki azonban a mai reális és iechnokratikus világ bánta Imái elől a romantika sátrát ütötte fel maga köré menedékül. az szelíd és szerető mosollyal köszönti a döcögő lóvonatot s úgy lépeget a város fölé hajló estében, átal a keskeny síneken, mint aki nem is a valót, hanem életté varázsolt fejezetét éli egy múlt századbéli, gavallérokról, rizsporos haju dámákról és spinét-melódiákról szóló, halk- hangú regénynek... Szentmisék. Ma, vasárnap a szentmisék a rendes vasárnapi sorrend szerint lesznek. Az anyatemplomban Dávid Béla káplán mondja a szent beszédet. Bérmálási előkészületek. Akik nem járnak iskolába és bérmálkozni kívánnak, kötelesek résztvenni az előkészületi oktatásokon, melyek vasárnap 22-én délután fél 4 órakor kezdődnek az anyatemplomban. Az oktatásokat báró Apor Vilmos plébános tartja. Istentiszteletek április hó 22 én, vasárnap a református templomban Délelőtt 9 órakor pré­dikál Nagy Sándor hitoktató lelkész. Este 6 óra­kor prédikál Horváth István s. lelkész. Az evangélikus istentisztelet vasárnap, áp­rilis 22 én délelőtt 10 órakor kezdődik, prédikál Szlany Pál békéscsabai lelkész, délután Sarka­don tart istentiszteletet Abaffy Gyula lelkész. Buzaszentelő körmenet, a szokásos évi Szt. Márk napi buzaszentelő ünnep az idén folyó hó 25 én lesz. Reggel 8 órakor az anyatemplomban szentmise, utána a Kálváriához körmenet indul. Névmagyarosítás. A belügyminiszter meg­engedte, hogy Jockel József dr. reálgimnáziumi tanár családi nevét Maróti-ra. változtassa. Névnapmegváltás. Dr. Csermák Béla vm. t. főorvos névnapmegváltás címén, jójékonycélra 30 pengőt adományozott. Mégpedig 10 pengőt az Evangélikus Nőegyletnek, 10 pengőt a Lorántffy Zsuzsánna Egyesületnek és 10 pengőt a Szoci­ális Misszió Társulatnak. Az adományokat az Egyesületek vezetősége hálás szívvel köszöni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom