Békés, 1934. (66. évfolyam, 1-101. szám)
1934-04-15 / 29. szám
IiXVI. évfolyam 29 issbí&bb», Vasárnap (Ayola, 1934 április 15 Előfizetési árak: Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Sirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-uiea 7. sz. Ilobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : 1>UBAY FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Rendezés előtt a kolduskérdés. Osiay Oswald személyesen ismerteti az „egri norma“-t a ma délutáni értekezleten. (A „Békés“ munkatársától.) Amint már jeleztük, a város vezetősége elhatározta, hogy a szegény-gondozás ügyét rendezi, és pedig terv szerint az úgynevezett „egri norma* bevezetésével. Ezért Varga Gyula dr. polgármester azzal a kérelemmel fordult a belügyminisztériumhoz, hogy delegálja a közjótékonysági ügyosztály egyik tisztviselőjét Gyulára, hogy irányításával és a társadalom bevonásával a szegénygondozás problémáját megvitassák és rendezzék. A minisztérium lovag Ahsbash Sándor min. tanácsost, az ügyosztály egyik vezetőjét jelölte ki, aki Oslag Oswalddal, a ferencrendi szegény(A „Békés“ munkatársától.) Ha elgondoljuk, hogy minden »háztartás« valósággal egy-egy üzem, amelynél igen fontos, épp úgy, mint az ipari, kereskedelmi, vagy bár milyen más üzemnél, hogy megfelelően vezettessék, akkor tudjuk csak igazán megérteni és értékelni a háztartási tanfolyamok munkáját és jelentőségét. Képzett, felkészült gondozó nővérek rendházának igazgatójával együtt a ma délután 4 órakor a Városháza tanácstermében tartandó értekezleten meg fog jelenni. Az értekezleten az egri norma szegénygondozási rendszerét Osiay Oswald ismerteti. Ismertetés után előreláthatólag eszmecsere fejlődik ki a probléma körül s a kérdést minden részletében megvitatják. Az értekezletre a jótékonysági egyesületeken kivüi mások is igen sokan kaptak meghívót, s igy az minden bizonnyal igen népes és mozgalmas lesz. A város vezetősége ezúton is kéri az érdeklődőket, hogy az értekezleten minél számosabban jelenjenek meg. háziasszonyokra épp oly szüksége van a nemzetnek, mint jó tisztviselőkre, kiváló iparosokra és tökéletes kereskedelemre. A háztartások kifogástalan vezetése épp oly nemzeti érdek, mint a kedvező kereskedelmi mérleg, vagy az exportképes ipari termelés. A szociális, egészségügyi és higiéniai kihatások mellett jelentős anyagi konzekvenciái is vannak a háztartások vezetési szellemének. Rossz háztartás mellett hiába keres jól a családfő, a háziasszony kezén elsikkadnak az értékek, s hiába van tele a kamara, s a szív szeretettel, a ház élete nem olyan mederben folyik, s főként nem olyan produktivitással, amint az a feltételeket tekintve lehetséges, sőt a család és a nemzet érdekei szempontjából kívánatos is volna. E dióhéjba szorított elmélkedés előre- bocsájtásával perspektívába kívántuk állítani azt a kis rövid beszámolót, amelyet a Gyulán nemrégiben megnyílt háztartási tanfolyamról kívánunk adni olvasóinknak. Ezelőtt 9 nappal az állami elemi iskolában a földmivelésügyi minisztérium háztartási és főzőtanfolyamot nyitott. A tanfolyamot két szaktanárnő, Beák Erzsébet és Temessy Ilona vezetik. A tanfolyam hallgatóinak száma 28, akik egy kivétellel mind fiatal lányok. Nagy ambícióval és kedvvel folyik a tanítás és tanulás egyaránt. A »növendékek« egy része a konyhán dolgozik; más része a szabászati és varrótanfolyamot hallgatja. Nagyon kedves látvány, amint a lányok kézimunkáik fölé hajolva dolgoznak a tágas és világos teremben, ahogy fejüket összebújva tanácskoznak s ahogy egymáson próbálgatják a csinos konyhai kötényeket. Hímeznek, szabnak, varrnak s amint a kész darabokból megállapítható, határozott tehetséggel. Amilyen buzgalom tapasztalható a varrás és szabászati fakultáson, épp oly bűzHuszonnyolc növendéke van a háztartási tanfolyamnak. T ABGA A selyemruha. Irta: Ákosffyné Eötvös Irén. Ma, amikor a legtöbb nőnek tucatjával lóg a szekrényében, sokan megmosolyogják ezt a történetet s talán ej sem hiszik, hogy volt egyszer egy asszony, aki egész életén át vágyva-vágyott egy szép dohányszinü selyemruhára. Jól emlékszem, tartogatott nagyanyám, — mert róla beszélek — levendulaillatu komótja mélyén, a hűvös vásznak alatt egy kis gyöngyös selyem erszényt. Amint az testesedett, kövéredett, úgy lebbent hozzá közelebb, egyre közelebb az álmok rózsaszínű szárnyán a selyemruha. Mégis elérhetetlen maradt évek hosszú során át, mert hol Erzsi néni lett beteg a faluvégén, hol meg János, a hetes újságolta, hogy nagy a nyomorúság Demeteréknél, sok a gyerek, rájok férne egy kis segítség. Ilyenkor aztán megfogyatkozott a gyöngyös buksza, az áhított selyemruha messzi ködökbe merült, de Erzsi néni hajlott vállára jó meleg berliner simult, Demeteréit szegényes portáján meg vígan röfögött a téli zsirpzónak szánt, malac. A Berettyó partján laktak a nagyapámék. Mint valami vén bakter őrködött a házuk a kanyargó zöldes viz. felett. Apró ablakai hajladozó füzek lengő, selymén át bámulták a szentmártoni partot. A kertben kövérlevelü muskátlik égtek, borzas szegfű meg szagos viola virított a nyári napsütésben. Egy szép napon boldog izgalomban tett-vett nagyanyám a ház körül : tele volt végié az erszény . . . Mégis csak megveheti hát egyszer azt a ruhát! Meg is veszi, nem halogatja sokáig — tervezte — még holnap bemegy érte a városba . . . Tuczek Hon meg megvarrja. Ügyes kezű lány, rábízhatja bátran. Szép, halovány, csontszinü csipkét is tetet rá. A nyaka körül. — Szemébe apró kis tüzeket gyújtott az öröm s még dúdolt is, amin* jötl-ment, dolgozgatott a hűvös folyosón. A nap már lehajtóban volt. Az alkonyi szellő kis rezgő fodrokat varrt a viz selymére, majd ölbekapta a virágok illatát s magával vitte a folyón túlra, hogy átdobja érte hálából a zengő-bongó estéli harangszót. Rakott szénás szekerek nyikorogtak a gáton, valahol nyögve panaszkodott a kutostor s megcsörrent az itatóveder lánca. Beesteledett... A kis cseléd vacsorához terített. Szapora lépteitől nagyokat lobbant a szélfogós gyertya lángja s mint sötét pillangó repkedett a vadszöllőlevél csipkés árnyéka a falon. Nagyapám már ott ült a verandán az, asztal mellett. Mérgesen fújta a füstöt, mert igen rajzot- tak a szúnyogok. Csontnyelü villájával vidám marsot dobolt a virágos tányér szélén. Várta a vacsorát. Éppen leült melléje nagyanyám, mikor csapódott a kertajtó, — Hát ez ki lehet ? — néztek egymásra. Nehéz lépések alatt csikorgott a kavics s hajIotthátu kopott vándoron pihent meg az imbolygó gyertyafény. Nagyapám ismert rá először: — Nini, ez meg Gyula ! Hát téged mi szél hajtott erre öcsém ? — Nem a szél bátyám, hanem a nyomorúság. — Nyütt, poros cipőjén meglátszott, hogy hosszú utat róhatott, mig idevetette az este. — No mindegy, akármi hozott, ülj le s tarts velünk. Mig nagyanyám elébe tette a tányért, Gyula fáradtan ereszkedett le a gyékényszékre Nem sok szó esett vacsora közben. Az éhes ember nem szívesen beszél, a vendég meg nem is tudta, hogy hol kezdje, Nagyapám lopva nézegette. Fajtája, vére volt ez a sötéthaju, lobogószemü fiú s Istenem, mi lett belőle? — Család szégyene, világ csavargója... Náci kocsmájából odahallatszott a muzsikaszó ... „Végigmentem az ormódi temetőn...“ zokogta a négy húr. Nagyon fájhatott az élet annak, aki parancsolta. R> t Nagyanyám korán magárahragyta a két férfit. A belső szobákban rakosgatott; rendezkedett. De gondolata egyre csak Gyula körül forgott:
