Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-01-14 / 3. szám
« é k <■ f» 1933. január 14 Elszakadás esetén a gyomai járáshoz csatolják Dévaványát. (A „Békés“ munkatársától.) Lapu ok egy régebbi számában már hírt adtunk arról, hogy Dévaványa községből egy küldöttség jelent meg Márkig Barna dr. alispánnál s annak az óhajnak adott előtte kifejezést, hogy a község egyhangúlag Békósvármegyóhez kivan csatlakozni. A bizottság egyben azt a kérelmet is előterjesztette, hogy csatlakozás esetén Békésvármegye két bekötő utat is építsen, és pedig Gyoma—Dévaványa és Körösladány — Dévaványa között. Az alispán örömmel fogadta a bejelen tóst, tudomására hozta azontnn a küldöttségnek, hogy a Körösladány—Dévaványa közötti ut megépítése anyagiak hiányában jó néhány esztendeig nem lesz megvalósítható, ellenben a Gyoma —Dévaványa közötti ut kiépítése már csak közigazgatási szempontból is sürgősen megvalósítandó. Terv szerint ugyanis Dévaványát a gyomai járáshoz csatolják. A küldöttség az alispán válaszát megnyugvással és örömmé! vette tudomásul. A gyulai kéményseprők ragaszkodnak a régi tarifához. (A „Békés“ munkatársától). A képviselőtestület a muitkonban határozatot hozott, hogy a kéményseprés dijait leszállítja, Özv. SzveUcs Yiktorné és özv. Löwey Imrénó a képviselőtestület határozatát megfellebbezték és kérik, hogy a régi tarifa maradjon érvényben. Kérésük indokolásául azt hozzák fel, bogy a leszállított dijak mellett segédeiket nem tudják fizetni, annyival is inkább nem, mert a dijaknak csak mintegy 40 százalékát tudják inkasszálni. Továbbá felhozzák indokul azt is, hogy a városi kémények majd felerészét csak fél éven át használják s hogy az égetési d jak elvesztésével a miniszteri rendelet következtében amúgy is jelentős károsodás éri őket A Bethlen Gábor Szövetség gyulai fiókjának ismeretterjesztő előadása. Vasárnap, december 8-án délután 4 órakor a Göndöcs-kert pavilonjában tartotta a Bethlen Gábor Szövetség gyulai fiókja kilencedik műsoros, ismeretterjesztő előadását táblás ház előtt. Lichter Manci művészi zon gorajátéka nagy tetszést váltott ki a hallgatóságból. Vidd Mária szavalómüvészete ismét zajos tapsot aratott. Nagy Ferenc Magyar dalai Kertéss Ltjos zongorakisérete mellett szivet, lelket gyönyörködtettek és viharos tapsot arattak. Dr. Kiss László szövetségi társelnök a táncról tartott igen érdekes, jó izü magyar humorral fűszerezett előadást. Sajti Mátyás tárogató-játéka vastapsot ara tolt. Pécséig József v gjátóka, »A ködmenke« felújításban is vidám aerüt váltott ki a közönségből. A darab szereplői Nagy B ndiné, Nagy Ferencné, Becsy József nagyszerű játékukkal sok tapsot arittak. (Sió.) Szeretetvendégség. A Lorántffy Zsuzsánna Egyesület, ameiy fáradhatatlan tevékenységének oly sokszor adta tanujelét, folyó hó 15 én e4e 8 órai kez- áettel szeretetvendégséget tart a Göndöcskerti pavilion nagytermében változatos műsorral. Az Egyesület vezetősége szeretettel kéri a híveket, hogy ezen az estélyen minél nagyobb számban vegyenek részt Ma, amikor a min dennapi good s az egymás iránti bizalmatlanság oly sok emberi szívet mérgezett meg, amikor gyanakvó szemmel nézzük egymást s közönnyel szemléljük a megpróbáltatásokkal küzdők sokaságát ma, amikor épen ezért, sok családi tűzhely hideg, sokszorosan nagy a jelentősége azoknak a próbálkozásoknak, amelyek az emben sziveket egymáshoz közel hozni igyekszenek. Ennek a no nos célnak elérésén fáradoznak a szeretetvendógsógek megrendezői is akkor, ‘amikor a társadalmi széttagoltságot megtörni, s a szivekben — egyben a jótékonyságot is gyakorolva — a testvéri szeretet melegét felszítani igyekeznek. A teát a Lorántffy Zsuzsánna Egyesület Leány- körének tagjai fogják felszolgálni A rendezőség a kellemes időtöltésről gondorkod'k Az est kiemelkedő pontja Obornyák Erzsébet beszéde lesz. II 1 fit Jö Ül. Vasárnapi szentmisék sorrendje. Vasárnap délelőtt az anyatemplomban 8, 9, 10 és fél Í2 órakor lesz szentmise Szentbeszédet 10 órakor Ilotecz János mond. Gyulaváriban reggel 9 óra kor Ivángi György, a Szentháromság kápolnában 11 orakor Balázskovics József szalézi atya, a józsefvárosi templomban 10 órakor pedig dr- Szabó János mond szembeszédet. Református istentiszteletek január 15-én. Dé'- előtt 9 órakor a templomban prédikál Morvay Ltván lelkész, külmissziói titkár. Este 6 órakor a templomban prédikál Horváth István s, lelsész. Este 6 órakor Szentpálfalván prédikál Harsányi Pái esp.res. Halálozás. Folyó ho 13-án, pénteken délután rövio szenvedés után Mazurek Ferencné született Blay Irén váratlanul meghalt. Az elhnyt- ban Mazurek Ferenc áll. el. iskolai igazgató tanító feleségét gyászolja. A halálhír a társadalom minden rétegében mély és igaz részvétet keltett. Temetése 15 én fél 3 órakor lesz a Szentháromság temetőben. Nyugodjék békében ! Minden nő ilyen . .. Minden nő szereti az olvasnivalókat, szer.-u a náztariását és legnagyobb öröme ha lakását Valami szép, U| daraboa! fel frissítheti. Emellett van annyi prakiikus érzéke, hogy a szép tárgyak ajándék formájában legyenek szemében a legkedvesebbek. Nem is támadhatott volna tehát jobb ötlete a két kitűnő folyóiratnak, a Tűndérujjaknak és a Tűzhelynek, mint mikor gavaiiéros ajándékait megválogatta A legkitűnőbb kézimunkaujság, minden egész éves előfizetőjének egy 19 drb-ból á ló, nagyon c-.inos uzsonnakészetet ajándékoz ; az előfze tési dij egész évre P 14 40. Ugyanennyiért a család legváltozatosabb képes folyóirata, egy rendkívül praktikum módim bu ordarabot ad előfizetőinek ; aki pedig a két lapra együttesen fizet elő, választhat a két ajándékiárgy helyett egy értékes, találásnál pótolhatatlan büfféfcocsit, a gumikerekű L'nge'.görpiccolot. A Bethlen Gábor Szövetség folyó év január 15-én vasárnap délután 4 órai kezdettel a GÖn- döcs népkerti pavillooban tartja folytatólagosan ismeretterjesztő előadását az alábbi műsorral: 1. Magyar zenei ereklyék játsza a Ref énekkar zenekara 2. Szaval Kiss Bősre 3. Énekel Kertész Lnjosné, zongorán kiséri Kertész Lajos. 4. Vet teti, képes előadást tart Morvái Zoltán budapesti külmlssziós társulat titkára 5 Szaval Ventiiia Sándor. 6. Énekel Fmta József, zongorán kiséri Kertész Lajos. 7. Énekes vígjáték. Előadjak Szz- latnay Lenke, Szabó Pa! Szaíatnay B n li, Tarr György és a zenekar A terem fűtve Szép, ta nulságos és szórakoztató műsor. Mindenkit szi vesen lát es szeretettel hív a Vezetőség Szigorúan megbüntetik a be- és kijelentések elmulasztóit. A 63.4 lO-1980 B. M. sz rendelet alapján a bejelentési kötelezettségnek az ország egész területére való kiterjesztése tárgyában a következőket hozom a iakosság tudomására : 1 ) Minden magyar állampolgár bejelenteni köteles: a.) állandó lakóhelyének végleges, valamint 3 hó- uapon túl terjedő megváltoztatását (elköltözését és beköltözései) b.) életének 19 évébe való belépését, annak az évnek január 31-én amelyben 18. évét betölti. Magyar állampolgársága esetén az illető magát azonnal bejelenteni köteles. 2) A be és kijelentést az előirt minta szerinti be és kijelentő lapok kitöltése és beszolgáltatása utján történik A családfő lapján a vele egyi tt köhöző törvényes feleséget és a családfő nevét viselő 18 éven aluli családtagokat — nem a családfő nevét viselő gyermekeket külön lapon — keli bejelenteni A be és kijeleniási lapokat a m. kir. államrendőrség kapitányságénál keli beszolgáltatni. 3) A be cs kijelentő lapokon az összes adatokat pontosan és a valóságnak tn gfeielően kel! fel tüntetni. A bejelentett adatok valódiságáért a be és kijelentésre kötelezett, — a be és kijelentés megtörténtéért a bejelentésre kötelezettel együtt a szállásadó is felelős Ez okból a be és kijelentő lapokat mindketten alá mi kötelesek. A be költözést 24 óra alatt, az elköltözést, még az elköltözés megtörténte előtt kell bejelenteni. A be jelentőlep szelvényét meg kell őrizni. Bejelentő- lapok az államrendőrségnél kaphatók. Aki e rendeletnek nem tesz elfget, kihágást követ el és pénzbüntetess.l bűntetteibe Gyuia, 1933 január hó 5. Dr. Varga Gyula s. k. polgármester. A SZOCIÁLIS MISSZIÓTÁRSULAT SZOKÁSOS ÉVI NAGY TÁNCOS-TEÁJÁT FEBRUÁR 6-ÁN TARTJA. Az Ipartestület kebelében működő inség- akCÍÓ bizottsága zártkörű bálát rendez február 12-én, az Ipartestület nagytermében, melynek teljes jövedelme az Ínséges iparosok javára for- diitatík. A Gyulai Csizmadia Ipartársilat folyó évi január hó 22-én az Ipartestület összes helyisé - geibsn templomzászló és az e’aggott iparosok s-'géiyezése javára zártkörű táncvigalmat rendez. Belépődíj: Családjegy (3 szemelj) 2 P, személyjegy 80 fillér. Kezdete este 8 órakor, vége reggel 6 órakor. Zenét Bakró Jóska cigányzenekara szolgáltatja. A jóiékor ycélra való tekintettel, felülfízetéseket köszönettel fogadunk és hirlapilag nyugtázunk. A Gynlai Gépkocsivezetők Önképzőköre rendes évi Közgyűlésé az egyesület helyiségében január 15-én vasárnap délután 3 órakor. Tárgy : Tisztikar megválasztása. Minden tag jelenjen meg. 15 1 — 1 Mindenfajta húrokat és hangszer- alkatrészt állandóan raktáron tartok! li Mi» imán mi nini ott MIM. Mi KI STEIGERWALD ERNŐ HANGSZERKÉSZÍTŐT 104 v7—10 GYULÁN, Br. WENCKHEIM BÉLA-UTCA 9. SZ. (az udvarban) Hangszer ügyekben szive sen és díjtalan felvilágosítással szolgálok bárkinek