Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-12-24 / 100. szám
JLX’V. évfolyam lOO szám Vasárnap 4áytala, 1993 December 34. Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . , 1 P 60 fill. Vidékre . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay dános könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Boldog karácsonyi ünnepeket...! Irta: gyergyószentmlklósf KÖLLŐ GÁBOR központi várm. titkár. Ez az üdvözlés hangzik el ma a világ minden táján és mire az est ráborítja bakacsin könyét a bus magyar háztetőkre, már olt állanak a feldíszített karácsonyfák a fehérre meszelt kicsiny szobákban is, hogy hirdessék az örömünnepet: a Megváltó születésének 1933. évfordulóját. De nincsen szerte e Csonka Hazában — sajnos — egyetlen ház sem, ahol ebbe az örömbe ne vegyülne üröm is. Amint a fáradt, kérges magyar kezek imára kulcsolódnak a gyertyáktól ragyogó karácsonyíaelőtt, sok barázdált arcon fut majd végig a keserűség könnye, amig a fa kitárt karokhoz hasonló ágait nézi. Mintha csak testvéri ölelésre jött volna el hozzánk e sötét lombu fenyő. Mert valóban testvérünk ez a fa! Ott sarjadt ki a Kárpátok csúcsain, vagy Erdély havas bércein, a valamikor magyar szótól, daltól hangos völgyekben. Aztán egyszerre csak elnémult a magyar nóta, elhallgatott a magyar szó és az árva fenyő a duda szóval kevert idegen szavak hangzavarában csak lopva elsuttogott magyar melódiákat és szavakat kaphatott el tüleveleivel s ez is mindig úgy végződött, hogy verje meg az Isten ! Tizenöt évig állt őrt ez a fenyő a Magyar Golgotán és amikor a favágó fejszéje belehasitott sudár testébe, nem a fájdalom jaj kiáltását, hanem a felszabadulás örömujjongását hallatta, mikor recsegve ledőlt a havas rögre. Végre ........! . Vé gre elszabadult attól a földtől, amely idegen dal visszhangját veri vissza és nem az édes-bus magyar dalét, melynek ritmusára oly boldogan ringatta bujazöld, büszke ágait régen. — Elszabadult végre attól a földtől, mely hazája volt ugyan, de most mégis hazátlannak érezte magát benne. — Elszabadult végre mindentől, ami vigasztalhatatlan szomorúság és gyógyíthatatlan fájdalom, elindulhatott végre tizenötéves rabságából : haza ! Amióta ezeréves Hazánkat megcsonkították, minden karácsonyi fenyő hasa jön hozzánk, testvérünk minden karácsonyfa, s mindegyiket úgy kell fogadnunk, mint hosszú rabságból hazatért szeretettünket. Ezek a gondolatok csalnak köny- nyet minden gondolkodni tudó magyar szemébe Karácsony estéjén és ezek a gondolatok zavarják meg a magyar Karácsonyok békéjét és boldogságát. Amikor a szent estén mindenütt kigyulnak a karácsonyfák reszkető fényű gyertyái, álljunk meg mindnyájan egy pillanatra! A feldíszített fenyőkre feltekintve jusson eszünkbe, hogy az a fa voltaképpen jelkép : A fenyő jelképezi a szent Nagyhazához való hűséget, ragaszkodást, a régi bércekhez, régi határozhoz! Az apró gyertyák fénye jelképezi a magyar élniakarást! Akár palotában, akár szegényes gunyhóban áll a karácsonyfa, legyen emlékeztető a régi boldog Karácsonyokra. Gondoljunk a rombadőlt magyar reményekre, az elszakított testvérekre, régi gazdagságunkra, mai nyomorúságunkra, régi örömeinkre, mai szomorúságainkra, de ne feledjük el a jövő reménységeit sem ! TAMCA A gyulai színészet krónikájából. Irta : Kóhn Dávid. V. Az Erkel Ferenc Színkör. (Befejező közlemény.) A népkerti pavilloDról szóló cikkemben már megírtam, hogy 1888-tól —1900-ig terjedő időben Gyulára jött igazgatók nem prosperáltak. A közönség érdeklődése ugyanis a pri miliv előadások és kényszerűségből gyenge repertoár miatt a fagypont alá szállott. Nagy cselekmény volt, ha egy vasárnapi előadás 100 forint bruttó bevétellel járt, a hóíközna pokon 30—40 for nt se folyt be. Csakis szel vénybérlet és kedvezményes helyár szerepelt, ami valóságos megölője a vidéki színészetnek, Tíz esztendő alatt tehát a gyulai színészet le sülyedt a kis mezővárosok alacsony szinvo nalára. 1901 kora tavaszán levelet kaptam Kocsányitól, aki ekkor Szegeden direktoroskodott, melyben Írja, hogy Békés Gyula titkárját el küldi hozzám Gyulára, azzal a céllal, hogy amennyiben ón azt jónak és kivihetőnek tartom, nyárára nem Marosvásárhelyre, ahol tavaly rossz szezonja volt, hanem Gyulára hozná társulatát. De miután a payillon terme neki egyáltalán nem alkalmas, O a maga költségén készíttetne egy, a fakereskedőtől kölcsönzendő, Iából alkotandó, csupán egy szezonban használandó arénát, amit azután lebontana Arra kér tehát, eszközöljem ki a városnál, hogy egy ilyen faalkotmány felállításához szükséges és alkalmas helyet adjon. Énnekem már évek óta furdalta az agyamat egy aréna létesítése Gyulán. Da ez elé az eszmém elé két igen súlyos akadály ne hezült Az egyik az, hogy a városnak bold. Göndöcs Benedek nagy áldozata mellett is, rengeteg pénzébe került a pavilion építése, mely annak idején, egyéni ellenvetésemmel szemben ugyan kifejezetten színházi célra is készült és a város e mellett feleslegesnek tartotta ezen a c men uj szini helyiség lótesi tését. A másik, nem kevésbé nehéz akadály pedig az, hogy a helyi intelligencia, mely 'ugyan — akár ón — szintén alkalmatlannak tartotta a pavilion termét, ha a színészet uj hajlékáról van szó, téli színház iétesitésóro vágyakozott. El kel ismernem, hogy ilyen felfogás nemcsak Gyulán, hanem az ország igen sok városában nyilatkozott meg, sőt érvényesült is. A nyolcvanas, kilencvenes években ugyanis igen sok kisebb városban létesült téli színház. Ezt akarták Gyulán is Én — ezzel szemben csaknem teljesen elszigetelten — évtizedekre terjedő tapasztalatom alapulag, abban a nézetben voltam, hogy országos szemüvegen nézve, a magyar vidéki színészetnek egyik legnagyobb baja a túlsók téli színház és a megfelelő nyári állomások hiánya Sőt ez a baj folyton fokozódik. Ahány uj téli színház, ugyanannyi újabb ve szedelem. Egy-egy uj, gyenge téli színházzal megszűnik a színészetnek egyik volt kitűnő nyári állomása. így történt az ország számos kis városában. Gyula is ha téli színháza lesz, csak kisebb színtársulat székhelye lehet, mond juk legfeljebb kót-három hónapon át. Nyomorogni fognak benne, mert nem lesznek képesek a gyulai közönség erősen fejlődött igényének, megközelítőleg is megfelelő előadásokat produkálni. Még olyan társulatokat sem fogunk kapni, mint ammők a pavilion termében játszottak. Nagyon sajnálatosnak tartottam, hogy a vidéki színészetnek ezt a legnagyobb baját: a mindig szaporodó téli a folyton fogyó nyári állomások veszedelmét irányadó helyeken nem veszik figyelembe és nem törekszenek azon változtató . Hogy pedig egy város jó nyári szini állomássá váljék, ennek mindenek fölött álló feltétele s kelléke: egy aréna, még ped!g tágas színpaddal, megfelelő zsinorpadlással, bőséges nézőtérrel, páholyokkal és különösen nagy karzattal. Ilyen arénának Gyulán létesítése — mint fent említettem — már régóta motoszkált és most Krecsányi levele után fantasztikus eszme fakadt az agyamban. Hogyan lehetne egy olyan arénát államköltségen létnsiteni? A Gyulára jött Békés Gyula titkárnak a város vezetősége kijelölte a Göndöcs népkertben a pavillonnal szemben fekvőleg egy teret azzal, hogy Krecsány1, akár ideiglenes, akár végleges szinkört^épuhet magának. Békés Gyula megbízatásához képest egy fakereske dővel meg is állapodéit, hogy egy szezonra kölcsön deszkát adjanak, a bódét pedig — mint mondá — Cziglsr diszietmesterükkel fogják felállítani. Igaz, hogy még nem volt rá precedens, de hogyan lehetne mégis államköltségre Gyulán nyári ssinkört épitetni? Az államköltsógben, akkori időben 10 000 forint volt esztendőnkint a vidéki színészet segélyezésére felvéve. Ez a summa bizony
