Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-11-30 / 93. szám
3 Békés 1933 november 30 Kovács Lajos karikatúra-kiállítása. Vasárnap délelőtt nyitotta meg a Komló egyik különtermében TJhrin László vm. II. főjegyző Kovács Lajos rajztanár karikatúra- kiállítását. A verniszázson ott tolongott városunk számos kiválósága s ők a tanúink, hogy ebben az esetben nem frázis, ha azt Írjuk, hogy a képek felülmúltak minden várakozást. Mert túl a helyi művésznek kijáró udvariasságon, meg kell állapítanunk, hogy hasonlóan tehetséges kiállításhoz ritkán volt szerencsénk Gyulán... Igaz ugyan, hogy a karikatúra nagyon hálás s látszólag egyszerű műfaj, hiszen itt a szemlélőnek nem kell belefáradnia a szinkompoziciók felismerésébe, a vonalak és foltok harmóniájának meglátásába, mint egy komoly festménynél, — de ez a műfaj egyúttal veszélyes is. Művésznek kell a karikaturistának lennie, hogy otrombává, ötlettelenné vagy durvává ne váljanak rajzai. Ha végigmosolyogjuk Kovács tanár kiállított képeit, mindjobban erősödik bennünk a meggyőződés, hogy az a szellemes humor, ami ezeken a finom rajzokon elömlik, még a legpajzánabb alkotásoknál is messze kizárja a bántó célzatot. Kis városunk közéletének majd minden kiválósága »terítékre került«. A mester sok ötletességgel vonultatja fel előttünk az áldozatokat, szókimondó stílusban, de mindig letagadhatatlanul találóan. Minden képén ott ragyog az igazi művész láthatatlan fémjelzése, minden vonása a tehetség fölényét sugározza, kompozíciói egyenesen ellenállhatatlanok. Néhol egy-két vonallal fejez ki egy eddig bonyolultnak gondolt fejet, másutt egyetlen jellemző mozdulatba belerajzol egy egész életet, minden eredményével és minden álmával. Kötelességünk önmagunkkal és búba hangszerelt életünkkel szemben, hogy megnézzük ezt a kedves kiállítást. Végre megnyílt Gyulán az a hely, ahol mosolyt és jókedvet árulnak. Sajnos, nem lesz soká nyitva. Konkoly Kálmán Eg}' Csillag-börtönből megszökött szélhámost fogott el a gyulai rendőrség. (A „Békés“ munkatársától.) Az utóbbi időben Gyulán több kerékpárlopás történt, úgy hogy a rendőrség a legerélyesebb és legszélesebb körii nyomozást indította meg a tolvaj kézrekeritésére. A gyanú egy november óta Gyulán tartózkodó, magát Csep- regi Sándornak nevező cipészsegéd ellen irányult. Az alapos gyanú alapján őrizetbe is vették s megkezdték kihallgatását. A kihallgatáskor kitűnt, hogy Csepregit tulajdonképpen Molnár Istvánnak hívják s álnevet azért használt, mert szökésben levő fogoly. A szegedi Csillag-börtönből szökött meg, ahol még 22 hónapi börtön büntetést kellett volnaleülnie. A gyulai kerékpárlopáson kívül még több lopást is követett el és ismert be, úgy hogy kihallgatása után letartóztatták. Csepregi alias Molnár eddig már 9 esztendőt töltött különféle fogházakbanA kaliforniai paizstetü már a gyulai gyümölcsösöket Is megtámadta. (.A „Békés“ munkatársától.) Az ameri- kából importált gyümölcsökön és gyümölcsfákon egy rendkívül veszedelmes rovar jutott Európába, az úgynevezett kaliforniai paizstetü. Szabadszemmel szinte láthatatlan ez az apró rovar, úgyhogy idejében felismerni rendkívül nehéz. Epen ezért a föld- mivelésügyi kormány felkérte a rovartani intézetet, hogy az egész ország területét, illetve gyümölcsöseit vizsgálja meg szakszerűen s ha valahol konstatálja a kaliforniai paizstetüt, tegyen róla azonnal jelentést. Sajnos, Magyarország igen sok gyümölcsösét megtámadták már ezek a rovarok, úgy hogy a vizsgálat meglehetősen szomorú eredménnyel végződött. így Gyulán is azt állapította meg a rovartani intézet napokban lentjárt kiküldötte, hogy a kertek nagy részét itt is megtámadta már a paizstetü. A vizsgálat eredményét természetesen azonnal közölték a földmivelésügyi kormánnyal, ahonnan a teendőkre vonatkozólag rövidesen le is érkezik a rendelkezés. A paizs- tetük ellen csak ciánozással, vagy ami még biztosabb, a fák elégetésével lehet védekezni. A szomorú eredmény a kerttulajdonosokat igen kellemetlenül érinti. 'IMIilHIIH IffWMMTBBB BPgUBWBUl niflHIWIlinUlTlfl Mert ki tudja ? — Hátha /* (Soprönmegyei esetek.) As ekevasa mélyen hasítja as ugart. Hámba fekvő lovak hassák as ekét Oörnyedthdtu gasda ballag as eke nyomán, ostorpattintással, csendes ssóval bistatgatja lovait. Szemeit a rögre szegezi., jóleső érzéssel nési a hantok mállását .. Egyszerre megcsillan valami a barázdában. — Hó! — kiáltja a gasda. Megállnak a lovak, pihen az ekevas. A gasda háta még mélyebbre görnyed, le egész a földig. Odamarkol, ahol a csillanást látta, ssétmálasstja a kesébe került rögöt s íme régi, csillogó villogó aranypénz marad a kesében. A pénzt egyszer-kétsser megtörli, meg meg nézegeti, azután csendesen lajbhja zsebébe csusstatja. Munka végeztével, napssálltakor megtér ott honába, rendbeteszi jószágát, elkölti estebédjét, pipára gyújt, majd előveszi talált kincsét. — Megmutatja asszonyának, gyermekeinek és együtt örvendenek a talált kincsnek A papiros barázdáit szántó is talál munkája közben néha néha ilyen földbe, — a feledés földjébe —, elásott kincseit Gyönyörködik benne, forgatja elméjében, végre lerója fekete sorokban fehér papirosra, hogy mások is láthassák, mások is gyönyörködhessenek a kincsben * Sültör sopronmegyei község múltjából, már- már feledésbe ment régi plébánosáról hallottam a minap két helyes, kedves történetet. Nekem nagyon tetszett. Közre adom, hátha másoknak is szereznek néhány derűs percet. * I Annak idejében, — akárcsak manapság, — születtek gyermekek, — fiúcskák, — lányocs kák. Öröm ez a háznál, komák kerestetnek, nyolcnap után szépen keresztelni mennek De előbb a háznál meghányják, megvetik komákkal, szülékkel a gyermeknek nevit. Ez János lesz, mert hál az apja is az volt. Az meg Julcsa lesz majd, mint Szüle, ki meghót Tartják a gyermeket a keresztvíz alá, pogányból keresztény legyen, így akarná az apa, az anya, meg a komáék is, mert hogy így volt az ma száz évvel elébb is. Jött ám a pap, nem kérdett se jobbra, se balra, a szentenciát csak úgy magától kimondta : keresztellek „Izsó“ a szent keresztségben, Atya, Fin, Lélek, Istennek nevében ! Téged is „ Celesztin“ hasonlatosképpen. Atya, Fiú, Lélek Istennek nevében! így ment ez egy évig sorjában, amilyen név esett sorra a naptárban, olyan nevet kaptak a fiuk, a lányok, kimondani sem tudták szegény szüle pá rok. A második évben okosabbak lettek, fiút keresztelni csak Józsefkor vittek, no meg Szent Miháljjkor, — leányt Erzsébet napon, meg aztán februárban, mikor is Júlia esett a naptárban. Szegény, jó plébános reggeltől esteiig keresztelt ilyenkor, — igy volt bu’ ez, — biz’ így! * II. Szokása volt jó plébános urunknak az is, hogy alkonyattájt sétálgatott az utcán, levegőzés céljából. Amint sétálgat, látja ám, hogy a kertek alján Jancsi és Julis túl bizalmasan értekeznek egymással Nem szól semmit, de a legközelebbi vasárnapon a szent beszéd végeztével házasulandókat hirdet. Jancsit és Jnlist hirdetté ki először. Mise végeztével Jancsi apja, anyja bemennek a plébániára, megkérdik tisztelettel a pl bános urat, hogy miért hirdette ki az ö fiukat, hozzá még azoknak a cselédeknek a lányával? Ők erről hallani sem akarnak, ők ebbe bele nem egyeznek ! Jó! — Jó! — mondja a plébános ur, eb. ben maguk, — mint szülök, — határozhatnak, de reám ne haragudjanak, ha jövő vasárnapon Jancsiról és Jultsról is szólok majd a szent be ■ szédben. Ettől az ígérettől a szülök úgy megijedtek, hogy mindjárt beleegyeztek a plébános ur döntésébe, igy Jancsiból, meg Jnlisból a harmadszori hirdetés után boldog pár lett * De hire ment ám ennek a faluban. Gondolják el, mi történt ? ! Este hatkor egy lány sem maradt otthon, mind felöltözött ünneplőbe és ment a kertek alá Mert ki tudja ? — Hátha! De a legény es háznál is vigyáztak ám! A legényt már fél hal or a kamrába zárták és a kutyát is eleresztették a láncról. Mert ki tudja? — Hátha ! * Ugy e lányok a régi idők újra visszatérhetnének? Mert ki tudja? Hátha! (Sió) *Schád Jánostól kaptak a fenti kedves sorokat. Jóleső örömmel vesszük írását, mert látjuk, amit ígért, be is tartja : nem felejtkezik el rólunk. TELEFON 82 K3RALY“ TELEFON 82 r i Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1933. évi november hó 30-án, csütörtökön és december t-én, pénteken délután 5, 7 és este 9 órakor. Csak 16 éven felülieknek. MISTER X Misztikus történet 10 felvonásban. Főszerepllök: Fay Wray, Lee Traey és Lionell Atwill. — Megelőzőleg: HANGOS Uf iSCALANDOK Fox varázsszőnyegén a világ körül — és PARAMOUNT IfiLÁGHIRADÓ a legújabb események hangos felvételeivel. MINDEN NAP FILLÉRES HELYÁRAK! Kossuth-tér 34. mm saroláz eladó. Értekezni: Damjanich utca 1 sz. — Körös- parton 3 szoba, fürdőszobás, emeleti lakás l-re kiadó. Értekezni: Damjanieh-u, 1, m u