Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-11-19 / 90. szám
Békés 1983 november 19 2 Ezután elhatározták, hogy a város mintegy félmillió pengős függőkölcsönét egy évre meghosszabbítják s a gyám és letétpénztári és egyéb tőkéket egyenlő arányban a három gyulai pénzintézetnél helyezik el. A kisipari hitel tárgyalásánál igen keserű hangot hallatszottak s minden felszólaló megegyezett abban, hogy a gyulai iparosok megsegítésére az 1100, illetve a 2200 pengő nevetségesen kevés. Volt indítvány, amely egyenesen a kiutalt összeg visszautasítását kívánta, végül is a közgyűlés a higgadtabb felszólalók érveinek helyt adva, elfogadta a határozati javaslatot s megszavazta az 1100 pengős hozzájárulást. A Körösök hajózhatóvá tételének gondolatát az egyetlen disszonáns hangtól eltekintve egyöntetű lelkesedéssel tette magáévá a közgyűlés s határozatiig kimondta, hogy a meginduló munkálatokhoz a város minden polgára három munkanapot ajánl fel s erejéhez képest anyagilag is támogatja a nagyjelentőségű tervet. Scherer Ferenc dr. indítványát szintén egyhangúlag fogadta el a közgyűlés s igy hozzájárult ahhoz, hogy a II. kerületet Benedekvárosnak, a III-ik kerületet Krisztinavárosnak, a VI.-ik kerületet pedig Miklós- városnak nevezik el. Elhatározták, hogy Erzsébet-királyné szobrát a Göndöcs-Nép- kertből a Maróthíj-térre helyezik át. A városi kertészet megszüntetése tárgyában leérkezett miniszteri intézkedést pedig megfelebbezik. A kisebb jelentőségű ügyekben minden vita nélkül döntöttek. A közgyűlés fél 7 órakor ért véget. filfc KITORT ■ kirepedt, vagy elkopott sár- és hócipőjét A VEZÚV gumijavitó üzem a N ov á k-uteában, pénzéért a leg ökéletesebben megjavítja. 287 1—11 A Városi Muzeum ásatásai. Tizenkét hétig tartottak a Városi Muzeum idei ásatásai Szeregyházáu. Nádházi András és Szilágyi István gazdák a legnagyobb készséggel engedték meg, hogy földjüket a kutatóárkok százával keresztül kasul kutathassuk. Beszámolónkban az első szó a köszönet és elismerés szava legyen : köszönet a szives vendéglátásért, elismerés azért az állandó és megértő érdeklődésért, amellyel az ásatás minden mozzanatát mind a kát család figyelte. Az ásatás iránt városszerte nagy volt az érdeklődés. Bár a várostól mintegy négy kilométernyire folyt a munka, aiig volt olyan nap, hogy több kevesebb érdeklődő ki ne sétált volna. Már az ő kedvükért is összefoglaljuk e helyen a főbb eseményeket. Nádházi András szántóföldjén egy Árpádházi királyok korabeli, kisebb templom alapzatát tártuk fel. A nem egészen 15 m. hosszú templom kelet nyugati irányban feküdt úgy, hogy bejárata nyugatról volt. Alapja homokkőből épült. Erre ököluyi nagyságú folyami kavicsból volt egy réteg rakva. Majd a föld felett a mainál jóval nagyobb méretű téglából épült a fal. Meg lehetett állapítani, hogy később a templomot kisebb méretű téglákkal kijavították vagy újraépítették. A templom szentélye nógyzetalaku és a hajónál egy-egy falszólessóggel keskenyebb volt A fal általános szélessége 70 cm lehetett. A templomnak tornya nem volt.Az első kérdés már mostan, hogy hogyan szállították oda a terméskövet és a rengeteg kavicsot, hiszen kövesut akkor még nem volt. (A megyében még százötven évvel ezelőtt egy kövesut sem volt.) Itt is úgy, mint a törökzugi templomhoz: hajón. A tö rukzugi Kis-Körözs valamikor a Fehér Körözs egyik főága volt. Szeregybázán a Fekete Körözs egyik medrének nyoma látszik még ma is a hátas, dombos hely körül. A kőanyagot tehát hajón hozták ide. Vájjon a téglát honnan vették ? Az ásatás erre is megfelel. Megtaláltuk ugyanis azt a hatalmas háromosztatu kemencét, amelyben a uogyobbmóretü téglákat égették. Sőt egy másik kisebb, kótayilásu kemence is nap fényre került, amelynek boltozott nyílásai a későbbi kisebbmóretü téglákkal voltak kitöltve. Ezeken a téglákon oldalt a készítő három három ujját benyomta formáláskor, igy ezeken könnyen felismerhető jegy van. Miután a kétféle téglát és azok §kemen- céit sikerült megállapítani, csak egy dolog hiányzott még, hogy melyik tégla melyik időből való, vagyis mikor épült a templom és mikor javították illetve építették újra. Ezekre a kérdésekre a temető adta mag a feleletet A templom körül ugyanis a középkorban mindig temető volt. Szent László és Könyves Kálmán dekrétumai kalodába zárással büntették azt a nemest, aki a faluban elhalt rabszolgáját és azt a falusi bírót, aki a faluban elhalt vándort, vagy szegényt nem a templom mellett temettette el. A temetőnek csak egy kis részét tártuk fel. Ezen a kis területen azonban 251 sírt vizsgáltunk át alaposan. A temető sírjainak egy részében a csontváz szájában vagy fogán kis pénzdarabot találtunk. Akkor ugyanis a tehetősebb halottakkal ékszereket (karperecét fülbevalót, hajkarikát, gyöngyöt, gyűrűt) temettek és szájába obulust tettek. Ezek a pénzdarabok azután pontosan meghatározzák a temető és a templom korát. Legrégebbiek közöttük Szent László dénárja’. (Uralkodott 1077-től 1095 ig.) Legtöbb Könyves Kálmán idejéből való. (1095—1116 ) Az egyik sirbaD, amelyben Könyves Kálmán dénárja volt a csontváz száján, a fej bőrül kezdetleges sírboltképpen a régi rnáretü téglák voltak fel állitva egymás mellett Viszont egy másik sírban az újabb fajta, kisebb, háromujjnyoma- tos téglákból volt sirboltféle kirakva. Az ebben a sírban talált érem mintegy száz esztendővel későbbi időre mutat. Az ásatás nincs az idei munkával befejezve, jövőre feltárjuk a temető többi részét is. Befejezésül most csak egy érdekes sir- ról emlékezünk meg Egy sirban ugyanis egy férfi és jobbján egy nő csontjai pihentek. A férfi hatalmas, majdnem öles termetű, a nő alacsonyabb, finomabb termetű volt. Úgy temették el őket, hogy a férfi jobbkozét a nő jobbjára tették A kettős sirt Wenckheim Józsefnó grófné Öméltósága áldozatkészségéből beszállíthattuk a múzeumba, amelynek 9gyik legnagyobb vonzóerejü érdekességét teszi. Az elmúlt vasárnap is 455 érdeklődő nézte meg a 8—900 év előtti, hűséges házaspárt a kisebbik teremben kiállított üveg- koporsójábaD. Implom József. baj. Nevezetesen : nem volt fedett színkör. A Korona vendéglő (ma állami polgári leányiskola, udvarán tágas kocsiszín volt a színpad. Abból alakították át az öltözők, sőt a díszlet raktár egyrészét is (a másik rész a vedégszobákban volt) Maga a nézőtér azután olyan nagy, aminőt az igazgató csak akart. A kocsiszín mögötti udvaron ülőhelyekül annyi lócát állítottak ugyanis fel, amennyi naponta kellett, a lócák mögött a földszinti állóhely, amely — karzat nem lévén — szintén korlátlan térfogatú. „Hely“ tehát volt bőségesen. Bizony megesett az is, hogy egy-egy nagy eső elmosta az előadást, de azt a publikum nem vette tragikusan. Még csak a pénzét sem kérte vissza. Igaz, hogy ez nagy ritkán esett meg, mert száraz nyár volt mind a kettő. Egy-egy rövid zápor pedig meg se kottyant; esernyők alatt is végig nézték az előadást zúgolódás nélkül. A két saison erkölcsi s anyagi sikerének főtényezője az akkori uj műfaj : az operette volt, hozzá az azóta is utólérhetetlen értékű s sikerű Offenbach alkotásai; a bájos egy- felvonásuak mellett, A kékszakálu herceg, a Ge- rolsteini nagyhercegnő, Orpheus, Szép Heléna, melynek címszerepét Dékány Teréz hatalmas hangjával oly gyönyörűen énekelte, hogy a „Vénusz anyám“ éveken át visszacsengett a hallgatóság fülébe. A Follinuszt követő aradi direktorok egy darabig hűtlenek lettek Gyulához. Temesvárra mentek ugyanis át, ahol tagadhatatlanul nagyobb és jobb színház állott rendelkezésükre. De anyagilag roszszabbul jártak, mintha ők is Gyula mellett maradtak volna. Temesvár akkor még túlnyomóan német ■város volt, ahol szívesebben hódoltak a német, mint a magyar Tháliának. Később azután a magyar színészet egyik legerősebb téli állomása lett és hogy igy történt, ebben tagadhatatlanul nagy része volt az aradiak nyári szereplésének. Gyulára 1870 után éveken keresztül csak kisebb, másod sőt harmadrangú igazgatók jöttek. Fol- linuszék fentemlitett két szezonja annyira kifejlesztette a gyulai közönség müigényeit, hogy ezek a másod és harmadrangú, zenekar nélküli kis társulatok előadásai igen gyér publikumot vonzottak, sőt csaknem teljesen elszoktatták a közönséget a színháztól. A Korona vendéglő bérlője csak a hetvenes évek közepén emberelte meg magát és épített a kocsiszín elé deszkából fedett arénát, amelynek páholya ugyan még nem, de karzata már volt. Ezért azonban az igazgatóknak, az építkezési költségek megtérítése fejében busás bért kellett fizetniök. Az uj szinkör azonban mégis Gyulára vonzotta az akkori nevesebb igazgatókat: Jakab Lajost, Aradi Gerőt, Sztupa Györgyöt, Gerőfi Andort és másokat is. Újra a legjobb és később országos hírűvé vált színészek játszottak nyaranta Gyulán, akik évtizedek múlva is hangoztatták, hogy a gyulainál lelkesebb és müértőbb közönséget szinipályájuk folyamán sehol sem találtak. Szilágyi Vilmos, a Vígszínház egyik jeles színésze s rendezője, később az Országos Szinészegyesület elnöke, egész szin- pályája alatt szerzett sikerei között legértékesebbnek tartotta a „Párizsi rongyszedő“ intrikus gonosztevője szerepében Gyulán nyilt színen kapott zajos tapsot, ahol a megbotránkozás és felháborodottság füttyeitől kellett tartania. Volt emellett Gyulának még egy nagy vonz- erej * : a park, a közepén levő Ó várral, mely utóbbi az ország Pesttől Orsováig terjedő részének egyedüli épségben maradt várromja. A körötte lev5 várkert pedig, a tatai mellett, az ország legszebb parkja, több évszázados fákkal, árnyas ligetekkel, ami Gleichenberggel felérő valóságos üdülő hely volt nyáron a színészeknek, akik az egész napot ott töltötték el; a ligetekben tanulták szerepüket, sőt akárhányan oda vitték és ott költötték el ebédjüket is. Voltak fővárosi művészek, különösen művésznők, mint Jászai Mari, Hegyesi Mari, kik valósággal szeréhnesek voltak a várkertbe s annak kedvéért jöttek Gyulára vendégszerepelni s abban töltötték el Gyulán létük alatt minden szabad idejüket. Ma élő drámai színésznő nk legkiválóbbika Márkus Emilia, ki Gyulán vendégszerepelve, egyszer volt benne, egészen el volt bűvölve s exaltál- tan mondotta nekem, hogy ő sok világhírű parkot járt be, de — ezt higyjem el neki — ennél bájo- sabb, kedvesebb, intimebb és vonzóbb nincsen sehol sem. 1913 nyarán volt ez, amidőn igaz, hogy a várkert, szépségének zenitjén állott.
