Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-10-08 / 79. szám
iiXV. évffolysas® 79. sesms, Vasárnap «äyal», 1933 Október 8. Előfizetési árak : Negyedévre: Helyben . . 1 P 60 fill. Tidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. r , r POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dokay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC. Megjelenik csütörtökön és vasárnap. Leleplezték a gimnázium hősi halott diákjainak emléktábláját. „ . . . háláink bizonyság amellett, hO'>v nem fires azá st hazasznpAtat “ Vasárnap este ! Az igazságtalanságok sötétjében kigyulladnak a magyar szivek ©römtüzei és a virágos ablakokban a magyar Jövő reménygyertyái, hogy nemsokára elhomályosuljanak az igazság felkelő napjának revíziós fényörömében, melynek sugarai utat sepernek a magyar élniakarásnak. Ezekben az ünnepélyes percekben a szeretet váltja fel a gyűlölködést. Vigasztaló szeretet az elhagyottak és szenvedők, megbocsátás a megértők és megbecsülök iránt. Közös érzéskapcsolatok fűzik egybe a lelkeket és rövid időre földöntúli érzalmek vezetnek át az élet sóhajainak hidján. A remény lépcsőfokain haladunk felfelé. A lelkek egymásnak az érzelmek aranyával fizetnek. A múlt elveszti félelmességét, a jövő boldogsággal kecsegtet. Az elmúlás mély távlatából a beteljesedés hajnalpirja dereng. Szegény és gazdag most egy oltáron, a hazaszeretet oltárán áldoz Istennek. És e lélekemelő percekben a közös haza szeretete betölti a köztük tátongó űrt, melyet a nagy Eletaknász: az Önzés, oly nagyon kimélyitett. A szeretet harmatcsepp- jei eloltják a gyűlölködés tüzét. Puha kéz szorítja meg a munkától kicserzett tenyeret. A Jövő reménye felcseréli a szenvedés töviskoszoruját a teljesülésre váró boldogság mindent feledtető borostyánjával. A létfentartás gigászi harcai közt, percekre megszülik — Isten és embersze- retetben — a Kenyéranya ikergyermekeinek, a szegénységnek és gazdagságnak ádáz viszálya. Kenyérért küzd a szegény, kenyérre gyűjt a gazdag! Az érzelmek e nagyszerű együttesében, mely oly himnuszos fenségben nyilvánul meg, érzéseink őszinte fellángolásával forduljunk Istenhez és térdreboruló lélekkel kérjük; kenyeretadó Hazánk elvesztett részeit adja vissza nekünk. Imádkozzunk 1 Kérjük a Mindenek Urát, hogy világosítsa fel az emberiség értelmét, távolítsa el szemükről az önösség hályogát, töltse be sziveiket a megértő és megbocsájtó szeretet ragyogásával és melegével és adja meg a gondtalan munka mindennapi édes kenyerét, mert: „Dolgosó testünk ö érte is8ad. Lelkűnkön érxik a kenyérillat. Érte és véle újabb harc éled. Kenyér a Kris8tus l Kenyér as élet!“ (-) (A „Békés* munkatársától.) A gyulai rom. kath. reálgimnázium öregdiákjainak szövetsége az intézet hősi halott diákjainak emlékére emléktáblát készíttetett és azt a gimnázium földszinti folyosóján helyezte el. Az emléktábla leleplezése pénteken, október 6-án délután történt meg bensőséges és megható ünnepség keretében. Az intézet tornatermét a kegyeletes ünnepségre egybegyűltek teljesen megtöltötték s meghatott lélekkel adóztak azok emlékének, akik fiatal életüket a haza védelmében feláldozták. Az ünnepélyt a gimnázium zenekara által előadott Magyar Hiszekegy nyitotta meg, majd Lurkó Tamás II. oszt. tan. Lalmadi Győző: A történet olvasásakor cimü versét szavalta el igen értelmes, lendületes előadásban. Utána Fóris Gyula dr. ügyvéd, az Öregdiákok Szövetségének tigyv. igazgatója lépett az emelvényre s mondotta el magas szárnyalásu, nemes lélekkel és átérző szívvel koncipiált ünnepi beszédét. így kezdte szavait: Mélyen tisstelt ünneplő Közönség ! 1849 — 1933. Nyolcvannégy év. Es 84 esztendő múlása nem csillapítja a magyar fájdalmat. 84 esztendő múlása után is eleven erővel tör fel a csillagos egek felé a magyar fájdalom és változatlan nyugtalansággal vár feleletre a kérdés ? miért kell a hősök ezreinek, százezreinek és millióinak annyi évszázadok óta vérük hullásával újból és újból megváltani a magyar szabadságot. Miért kell a nemzet legjobbjainak, milliók özvegyeinek és árváinak életével, szenvedéseivel adózni azért, hogy a magyar szabad legyen és szabad maradhasson. Minden magyar generáció áldozott vérével, életével a magyar szabadságért. Az aradi 13 hős vértanú mellett ott állnak azok a bajtársak is, akik a világháború során had- baszállottak, hogy megvédjék az ősök szent hagyatékát, nagy Magyarországot. És amiként egyre nő a hősök sora, úgy árad a könny, a szenvedés és fájdalom tengere. Erőtlen gyenge népet már kimosott volna honából az a sok szenvedés, már eltörölte volna az élők közül az a sok véradó, ami nekünk osztályrészül jutott. És a magyar él és élni fog örökké. Öregek mellett fiatalok, apák és nagyapák mellett gyermekek és unokák harcoltak akkor, amikor nyugat felől jött a veszedelem és harcoltak akkor, amikor nyugat összefogott kelettel a magyar szabadság eltiprására, a magyar haza szétdarabolására. Akkor is és ekkor is bőven hullott a magyar vér, de nyomában nem a halál aratása járt, hanem uj élet fakadt. Mi akik itt nőtünk fel a tudományok e hivatott templomában, együtt lettünk gyermekekből férfiakká és együtt mentünk a haza megvédésére azokkal, akiknek emlékét megörökíteni, kötelességünknek tartjuk. Azért vagyunk ma itt, hogy kegyeletes megemlékezéssel áldozzunk nekik, akik oda állottak a világégés idején az orosz, szerb, olasz, román áradatok elé, s nem sajnálták fiatal életüket áldozni a hazáért, az édes anyaföldért. Az ő emlékük él bennünk, akik bajtársaik voltunk a harcmezőn ép úgy, mint ahogy bajtársaik voltunk az iskola padjaiban. Mi öregdiákok akarjuk azt, hogy élő sajgással fájjon ma is az, ami fájt az anyának, a testvérnek, a jegyesnek, mikor megjött a szomorú értesítés, hogy a hőn szeretett gyermek, testvér, vére hullásával, életével adózott a hazának és lett a világháború hősi halottja. Akarjuk, hogy ne szűnjön ez a fájdalom, hasítson a lelkek mélyébe a magyar sors örök fájdalma, soha ki ne apadjon a könny. Mert csak akkor tudjuk, akkor érezzük szüntelen, hogy nekünk, akik a világégést és hazánk szétdarabolását átéltük, kötelességeink vannak, nem csak utódainkkal szemben, de hősi halottainkkal szemben is. A következőkben szemlét tart a halottak felett, ki hogyan halt meg és hol nyugszik, majd a következőket mondja: Sorsukban él a hadrakaltek sorsa, életük arra volt rendelve bölcs isteni rendelés szerint, hogy áldozat legyen a magyar szabadságért. Hősök voltak ők mindannyian életükben és hősök voltak halálukban. Nyugosznak ők a hős fiák dúló csaták után. Legyen az ő életük és haláluk bizonyság amellett, hogy nem üres szó a haza- szeretet, nem élettelen fogalom a haza és hogy mindaz, amit bölcs tanáraink a hazáról és a hazaszeretetről nekünk ez épület falai között mondottak, nem hiába hangzott el, hiszen e hősi halottak halálukkal tettek mellette bizonyságot. Legyen az ő emlékük a tanuló ifjúság előtt örök emlékeztetés a hazára, amelyet szeretni kell élve és amelyért meghalni édes és dicső dolog. És lássák mindazok, akik nincsenek kapcsolatban intézetünkkel, hogy a munka és oktatás, ami ez épületben az ifjúság testét és lelkét fejleszti, hősök életével bizonyított értéket ad nemzetünknek ; vegyék körül ők is szeretettel intézetünket.
