Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-09-24 / 75. szám

1LXV. évfoRyara* 75» »®á,era Vasárnap <Ry«ia, 2SR33 Szeptember 31 Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendők. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. HERCZEG FERENC Nem az irodalmár Herczeg Ferencről kíván szólni ez a néhány sor ünnepi irás. Herczeg Ferencnek, a regény- és drámaíró­nak érdemeit sokkal avatottabb tollak már többizben értékelték, megállapították rang­helyét, méltatták lélekelemzése finomságát, társadalmi rajzainak elevenségét és alakraj­zolása Mikszáth után páratlanul maradt ere­jét. Herczegről, az emberről, a magyarról szeretnék írni, arról, akit német szóval rin­gattak a bölcsőben, aki német szövegre fo­gott legelőször tollat s aki mégis a tiszta magyarság és magyar stilus csúcsára érkezett. Arról a Herczegről, aki Sziléziából eredt- életét a magyar életbe s annak szolgálatára állította, aki megérezte és felismerte a ma­gyar kenyér erkölcsi imperatívuszát s lett nemcsak írásban és szóban, hanem lélekben és tettekben is magyar. Nem volna tehát teljes az ünneplés s mint ilyen, nem is volna méltó sem Herczeg Ferenczhez, sem önma­gunkhoz, ha róla, mint magyarrá lett ember­ről, nem emlékeznénk meg s mint magyart nem tennénk épp oly laureatus-szá, mint tettük és tesszük az írót, a poétát. Amit róla, a magyarról legelső sor­ban kell megállapítanunk, az, hogy mint Zrinyié és mint Petőfié, az ő magyarsága is őszinte és lelkes, elmét és szivet minden atomjáig, minden gondolatáig és érzéséig át­ható. Nem póz és nem második én, hanem eleven belső élet, szerelemmel és fanatizmus­sal teli, mint azé az emberé, akit a magyar géniusz előtt való térdhajtás avatott ma­gyarrá. S e hódolat, amely a hódoló számára T A B C A ~ Herczeg Ferenc emlékezéseiből. Sardanapal király teljes rokonszenvemet bírja, Mikor búcsút mondott az életnek: máglyára rakta drágaságait, műkincseit és asszonyait, azután magá­val együtt elégette. Ez igen jó gondolat volt. Ha a föld szállóvendége visszautazik ősei honába, ak­kor ne feledje itt a podgyászát. Abból csak ren­detlenség lehet. A drágaságok holnap úgyis deval­válódnak, a műkincsek pedig kiesnek a divatból és belekerülnek a ninivei palota vendégszobáiba. Ahol azután az átutazó szatrapa ráakasztja a vadász­kulacsát arra az Asztarte szoborra, amely előtt egy Sardanapal térdepelt. De az asszonyok? Csakugyan tűzbe vessük őket ? Föltétlenül! El kell belőlük hamvasztani min­dent, ami egyedül Sardanapal királyé volt. Ami azonfelül megmarad, az elég lesz arra, hogy még ötven esztendeig ülhessenek a bridge-asztal mellett. Ha én igy érzek, akkor miért irok vissza­emlékezéseket? Mert nem vagyok Sardanapal! Ő ember volt, én költő vagyok. A költő pedig egy életen át szilánkokra tépi és szétszórja magát a szélben. Amig egy papirrongy marad az Írásaiból, addig az orra, a füle, a szeme tovább folytatja földi bolyongását. Hol tudná ö magát megint összeszedni ? Ez a könyv arra való, hogy némi rendet teremtsek a visszamaradó alkatrészeim közt Mert azt még sem óhajtanám, hogy egy epigon kimu­tassa a hüvelykujjamról, hogy az orrom volt. De nem volna jobb ezt a munkát más Íróra bízni ? Nem! Írtak már rólam könyvet. Müveit, igazságszerető és jótollu Írók is. Valahányszor fellapoztam egyet, mindig egy ember lépett ki Felelős szerkesztő : DOBAY FERENC. részünkről szintén hódolatot kíván, törté­nelmi mü eiben az előkelő stilus ezüst kürt­jein z ng s teszi kürtje hangját hol áldo- zóvá, hol féltő szeretetében riogóvá és kel- tegetővé. Ez a hódolat, ez a fajta-szer etet, ez az aggódás tette Herczeg Ferencet a magyar revizió vezéralakjává is s adta ke­zébe a magyar igazságnak azt a sugárzó fegyverét, amellyel Zrínyi és Petőfi küzdöt­tek. Az ő felismerésen alapuló, de értelmin túlhaladó, egyetemes magyarsága intő példa lehet azoknak, akik megelégszenek véletlen adta anyakönyvi magyarságukkal, akik eb­ben az öröklött magyarságban tunyák és meddők, akik fajtájuk értékeivel szemben kö­(A „Békés“ munkatársától.) Bókésvármegye törvényhatósági bizottsága folyó hó 29-ón délelőtt tartja rendes őszi közgyűlését. A közgyűlés, amely előreláthatólag népes lesz, a következő jelentősebb ügyeket tárgyalja,: A vármegye háztartási alapjának 1934. évi költségelőirányzata. A vármegye közúti alapjának 1934. évi költségelőirányzata. A vármegye ebadó alapjának 1934 évi költségvetése. Komárom és Esztergom k. e. e. várme­gyék körirata néhai gróf Apponyi Albert ér demeinek törvénybe iktatása iránt. A vármegye alispánjának előterjesztése belőle. De az nem én voltam, hanem maga a szerző, aki az én álarcomat viselte. Az arca néha az enyém volt, de a lélek mindig a másé. Mert a könyviró is költő, a költő pedig olyan mutatványos, aki a vásári bódéjában önmagát mutogatja. A lírikus a közönség előtt vetkőzik és ha Apolló termete van, akkor nincs is ebben szégyen. Szemérmetlenség: a rútság meztelensége. Az el­beszélés. a dráma: álarcosbál, ahol minden him- nemii és nőnemű dominó alatt maga a szerző rejtőzik. A manchai lovag: Cervantes ; Mefisztó : Goethe; az aranyember: Jókai. Romeo pedig Shakespeare, Juiia is ö és ha véget ér az athéni mesteremberek komédiája és Gyalu, az asztalos, kidugja főjét az oroszlán kócsörónye alól, akkor megtudod, hogy az oroszlán is Shakespeare volt. Kis Pál vagy Nagy Mihály nekiül, hogy könyvet ir rólam. És önmagáról ir. Ha megdicsér­nek, akkor úgy látom, mintha Kis Pál a tükör előtt kellemeztetné magát; ha pedig lecsepülnek, akkor az a benyomásom, hogy szegény Nagy Miska meghasonlott önmagával. És minél több rokonvonást talál Kis Pál maga közt és köztem, annál kedve­zőbb lesz a bírálata és minél ellentétesebb a ter­mészetem Nagy Mihályéval, annál erősebb lesz a meggyőződése, hogy nem vagyok olyan, amilyennek lennem kellene. Én tehát magam irom meg a könyvemet. De a hiúság ? Hihető, hogy költő, azaz születésétől fogva hiú ember, meg fogja magáról Írni az igaz­ságot? Az egész igazságot ott is, ahol az reá nézve egy cseppet sem hizelgö? Nem, ez csakugyan nem hihető. Nem hihető, de nem is szükséges. Nem szükséges, mert én annyit hazudhatok, amennyit tudok, azért a hazug­ságomban is én leszek benne, mást, mint önmaga­mat hazudni nem tudok. Az eseményeken lehet változtatnom, de magamon nem. Egy madár nem Megjelenik csütörtökön és vasárnap. zönyösek és nem példát vevőn lelkesülök. Herczeg Ferencet ünnepelni egyet jelent a magyar lelkiség, a magyar géniusz ünneplé­sével, nemcsak azért, mert Herczeg poéta laureatus, hanem azért is, mert a magyar géniusz, a magyar faj szellemi és erkölcsi magasrendűségének ereje asszimilálta Herczeg Ferencé a sziléziai Franz Herczog-ot. A het­venéves, de öregségében is fiatal irót a magyar vidék, a végek magyarsága is sze­retettel köszönti s zászlajára, amelyet még most is magasan tart, úgy tekint, mint a jövendő Ígéretére. Küzdjön, vele vagyunk írjon és szóljon, meghallgatjuk. a Körösök hajózhatóvá tételéhez szükséges anyagi eszközökhöz való hozzájárulás iránt. Schmidt Iván és társai gyulai lakosok kérvénye a gyulai törvényhatósági vámos át­kelési útszakasz burkolási költségeinek fede zése és a jelzett ut kezelésének és vámdij- bevótelónek Gyula várostól való visszavonása tárgyában. Schultz József th- bizottsági tag önálló indítványa a gabonaadóra vonatkozó kormány- rendelet módosítása tárgyában, Dr. Gyöngyösi János th. bizottsági tag önálló indítványa korszerű adóreform és az adóhátralékok felülvizsgálása érdekében. képes arra, hogy önmaga felé repüljön. Hiszen Háry János egyéni igazsága éppen a hazudozás- ban van. Én azonban nem is akarok hazudni, bár lehet, hogy nem fogok mindig igazat mondani. Hogy egészen őszinte legyek : van még egy okom, amely az Írógép elé ösztökél. Érdekel és vonz a gondo­lat, hogy egyszer álarc nélkül üljek szembe ol­vasóimmal. Persze, tudom, hogy minden demaszki rozás veszedelemmel jár. De a veszedelem az enyém, az olvasóé a rokonszenvem. 1. Hangok. A tavaszi szélben elfoszlott, az őszi alkonyon újraéledt hangok. Nem tudom, honnan jönnek, talán a vér mélységeiből. Felzsonganak, mint a tengerbe süllyedt város harangjai. A házunkhoz közel van a. nagy gót templom, melyet Hoffman nagyapám épitett. Angeluszkor fölriadnak csipkés tornyaiban az ércmadarak és leiket rázó dalt énekelnek a vonuló felhőknek. Tavaszi égbolt, balzsamos és csillagos. A várhegy mögül kíváncsian kél fel az óriási hold­tányér. Hallom a kaszárnya felöl a takarodó von­tatott futamát. Az elkerülhetetlen végzet, a mú­landóság melancholiája zsibbasztja meg a gyermek szivét. Millió béka szó! a várost övező nádasokban. Millió hang méla bugássá tömörül és komoran vi­lágitó, lágy felhőként ül a láthatáron. Valami misztikus zsinat az, hol apró fekete démonok ku- ruttyolva gúnyolják az embervilág hiú nyüzsgését. Barnapiros éjjel van a hálószobában. A szom­szédban édesanyám zenélő órája muzsikál, arany­tücsök lágy cirpelésével. Egy morzsányi kis nő, tiroli kalappal, abroncsos szoknyában — honnan veszi magát minden este ? — szélsebesen táncol a szempillámon. Az útburkolási költségek ügye az őszi megye­gyűlés tárgysorozatában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom