Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-09-14 / 72. szám
4 Beken 1933 szeptember 14 A 48-as Kör tisztújító közgyűlése. Mint. egy év óta tartó elkeseredett izgalmak után vasárnap délután megoldódott a 48-3S Kör hosz- szas vajúdása. Az e célból összehívott rend kivüli közgyűlésen a körhelyiség zsúfolásig megtelt az érdeklődő tagokkal Elkeseredett küzdelem kezdődött a fölött, hogy ki elnököljön a közgyűlésen, végül is elhatározták, hogy mint korelnök Néverg Albert vezesse a választást. A korelnök két szavazatszedő küldöttséget jelölt ki és nagy izgalom között ejtették meg a válasz- tás‘. A titkos szavazás eredményeként az eddigi elnök dr. Csele József 44 szavazatával szemben dr. Csige-Varga Antal 77 szavazattal választatott meg, akit küldöttség értesített a választás eredményéről Dr. Csige-Varga Antal a közgyűlésen megjelenvén, rövid beszédben köszöDte meg az iránta megnyilvánult bizalmat. A többi állások is, a pénztárnokot kivéve, egytől-egyik titkos szavazás utján töltettek be Igazgató lett Perei György, h. igazgató Arató Mihály, jegyző Horváth Mihály, másod jegyző Takács János, ügyész dr. Csige-Varga Antal, könyvtáros Tar Gábor, ellenőr Arató János, pénztáros Puskás András. A választmányt közfelkiáltással választották meg. Javul a vármegye közegészségi állapota. Csermák Béla dr. vm. főorvos jelentése szerint a közegészség állapota júliushoz viszonyítva javulást mutat. Járványos megbetegedések nincsenek. Az elmúlt hó folyamán a vármegyében 733 an születtek s 430 an haltak meg. A szaporodás 303 főnyi. A tavalyihoz viszonyitva kedvezőbb at adófizetési eredmény. A pénzügyigazgatóság jelentése szerint a múlt hó folyamán 938.000 pengővel több adót fizettek be, mint a múlt év azonos hónapjában. A hátralék azonban még így is 103 százalék. Egy-egy hónapi fogházra ítéltek három leventét A gyulai törvényszék Ungváry-tanácsa a napokban Balog György, Rotgis György és Igricz Péter leventéket 1 — 1 hónapi fogházra ítélte azért mert az idén februárban görönggyel Tóth Ferenc 19 éves levente egyik szemét kiütötték. Az Ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette a biróság. Huszonötezer szerelmes ember. Képzeljünk el huszonötezer szerelmes embert egy tömegben, akik mind boldogságra áhítoznak és akik mind azt kérdezik, hogy vájjon szerencsésen választottak e. De képzeljünk el nyolczer csalódott nőt és férfit! Harmincháromezer ember kért lelki tanácsot a legutóbbi időb^rn Tolnai Világlapjától, de sokkal több azoknak a száma, akik különféle kérdésekkel bizalommal fordultak az ismert laphoz. A tanácstalanok nagy serege mind tanácsot, útbaigazítást kap Tolnai Világlapjától, amely 35 év óta minden magyar család hűséges barátja. Az ezermester színész. Vannak emberek, akik valóságos ezermesterek. Ezek közül a legsokoldalúbb egy pesti színész, akiről rendkívül érdekes cikket közöl a Délibáb uj száma. A népszerű képeslapban ezenkívül számtalan cikket, közel száz pompás képet, egyfelvonásos színdarabot, folytatásos regényt, kiváló budapesti és külföldi rádióműsorokat, slágerszövegeket, filmrovatot, rejtvényképeket és még sok érdekessé get talál az olvasó Egy szám ára 20 fillér. Pénzbüntétésre ítéltek három gynlai horogkeresztest. Mintegy két héttel ezelőtt néhány horogkeresztes Gyulára egy fa hegyébe horog keresztes lobogót húzott s karjukon horogkeresz tes karszalaggal sétálgatott. Mivel idegen állam hivatalos jelvényét kitűzni, továbbá politikai pártok jelvényét karszalagon viselni tilos, a rendőrség eljárást mditott ellenük. Ügyükben Borsos Béla rendőrkapitány szerdán tartotta meg a tárgyalást, s annak során közülük hármat 10, 6 és 3 pengős pénzbüntetésre ítélt. Az el téltek között szerepel az is, akit a múltkoriban a ho rogkeresztek járdára való fclmázolásáért elma rasztalt a rendőrbiróság. SPORT Gyac—Gyte 4:1 (1:0) Biró : Martonosy. Gyac : Huluk — Tulkán, Lehoczky — Grá. czol, Lindenberger, Frőhner — Mészáros, Schmidt, K. Szabó, Kranczler, Galbács Gyte : Mészáros — Heretik, Tulkán — Szabó Gyurkó, Haász — Böszörményi, Benkő, Rajki, Hoffmann, Himmer. Gyönyörű őszi időben 1500 néző slőtt ke rült sorra a derbi, melyet megérdemelten nyert meg a Gyac annak dacára, hogy Csonka és Góg nélkül kellett kiállania. Szél és nap ellen kezd a Gyac, a Gy.te veszélyeztet először. 20 percig heves iramú játék folyik kaputól kapuig, a Gyac veszélyesebb támodásokat v zet Majd a Gyac visszaesik, beszorul, de jól állja a Gyte rohamait. Himmer szabadrúgásai veszélyeztetnek csak, de vagy mellé mennek vagy Huluk fogja. Rajki torony lövései örvendeztetik a Gyac szurkolókat. A 40 percben Kranczler áthúzásával Schmidt le fut és 30 m-s remek bombája a túlsó sarokban akad meg 1:0 Szünet után rákapcsol a Gyac, a 3 percben Schmidt újabb nagy lövése kapufá ról visszapattan Mészáros bevágja 2:0. Újabb Schmidt bombát sarokra ment Mészáros Galbács lefutásai veszélyesek A Gyac nem kapcsol rá s igy a Gyte egyenlő ellenfél, de Rajki sorba ront Gyte sarokrúgás után a 22 percben Galbács beadását Mészáros bevágja 3 : 0 Most Haász hátul ról csúnyán belerúg Scbmidtbe, persze kiállítás a sorsa, pár hónapot megérdemel. Gyurkó is csu nyán vágja fel Lindenbergerf, a szabadrúgás eredménytelen Heretik szabadrúgása kapufa, a másodikból sarokrúgás lesz, Benkő lövi felé. A pár perces Gyte ostrom mégis eredményt hoz. Szabó keresztlabdája Lehoczky fején Benkő elé csúszik, aki védhetetlenül bevágja 3:1. Nem sokáig tart a Gyte szurkolók „lesz még több“ je. Az újrakezdésből Lindenberger Kranczlernak ad, ő Kiugrasztja Galbácsot, lövése bepattan a kapufáról, Tulkán csak beljebb segiti. Válasz Hoffmann kapufája A felforgatott Gyte-ből feltűnik Tulkán lefutása, de Benkő fölé lő. Eltűnik a Gyte, a Gyac nagyon élne, de Martonossy téves offseid ítélttei megfosztják két jól megérdemelt góltól. A kék-fehérek nagy örömujjongása közben vége a derbinek. A győztes csapat nagy lelkesedéssel játszott. A védelem remekelt. A halfsorból Lindenberger kimagaslott, Graczol jó társa volt. Frőhner nem a régi. A csatársorból Schmidt és Galbács voltak a legveszélyesebbek, Kranczler jól segített, Mészáros góljaival tette meg a magáét, K Szabó lámpalázzal sehol. A Gyte favorit volt, elbizakodott, ami alaposan megbosszulta magát. A kezdeti széllel köny- nyebb volt, nem tudta kihasználni. Heretik és Tulkán nagy munkát végeztek, a többi szürkén mozgott. Martonossy jő, erélyes biró, de az offseid dal 5 is hadi lábon áll. TELEFON 82 IÍIRÁIV« TELEFON 82 Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 6. sz. 1933. évi szeptember hó 14-én, csütörtökön és 15-én, pénteken délután egynegyed 7 és este fél 9 órakor LIONEL BARRIMORE filmkirály világfilmje : A sárga passzus Egy szegény lány és egy angol újságáé szerelme és küzdelme a cári Oroszországban. Főszereplők : Lionel Barrymore és Elisa Landi. — Megelőzőleg: A KIS RIKKANCS Amerikai burleszk 2 felvonásban — és FOX JOURNAL (A világ hangja) a legújabb események hangos felvételeivel. FILLÉRES HELYÁRAK! SZISHÁZ. Váljunk el. Csütörtökön, szeptember 14 én Sardou Váljunk el cimü pompás vigjátékát hozza szinre a Kamara Színház, elsőrangú szerep osztásban. Filléres előadás. Pénteken, szeptember 15-én filléres előadást rendez a Kamara Szinház. Két elmés, fordulatos és mulatságos vígjáték kerül ezúttal szinre Egyik : Nagy fiuk, Geraldy értékes munkája, másik : Nem divat a szerelem, Vaszary János brilliáns alkotása. Helyárak 20 fillértől 80 fillérig Angyalt vettem feleségül. A társulat szór galmasan készül Vaszary János Angyalt vettem feleségül c ragyogó, zenés vigjáiékának a bemutatójára. Csupa csillogó ötlet ez a kitűnő darab, melynek mindenütt hatalmas sikere vök. A bemutató vasárnap este lesz. Heti műsor: Csütörtök: Váljunk el. Vígjáték 3 felvonásban. Irta: Sardou. Péntek: Nagy fiuk. vígjáték 1 felvonásban. Irta: Paul Geraldy. Nem divat a szerelem. Vígjáték. Irta: Wilhelm Sterk Fordította: Vaszary János. Zónaelőadás. Szombat délután : Sancho Pansa királysága. Don Qjijote kalandjai. Este : Valaminek tör térni kell! Vígjáték, Irta: Drégely Gábor. Vasárnap délután : Kacagó délután. Este : Angyalt vettem feleségül. Vaszary János zenés vígjáték. 629/1933. szám. Fim eladási ideinél Az Alsó-fehérkörösi Ármentesitő Társulat a Körösök hullámterében levő FÜZVESSZŐ TERMÉSÉT az alant felsorolt napokon a helyszínen, nyilvános szóbeli árverésen, készpénzfizetés mellett el fogja adni. 1933 szeptember 18 án, hétfőn reggel 8 órakor a Feketekörös partvódmüveiről, a gyula—gyulavárii határnál kezdve Szanszugig. 1933 szeptember 19 ón, kedden reggel 8 órakor a Fehórkörös jobbpartja mentén a gyulai vasúti hídtól Szanazugig, a balparton az állatni kotróteleptől kezdve felfelé a gyulai közu'i hídig. 1933 szeptember 20 án, szerdán reggel 8 órakor a Kettőskörös balpartja mentén a gyula —dobozi határtól Békésig. Gyula, 1933 szeptember 12 ód. Kienitz Vilmos 231 1-2 igazgató-főmérnök. liessúi 9 „lent 18 it zsm TRAPPISTA SAJT 141. Hász csemege üzletében. 1 kilogramm vételnél árengedmény. 265 9-* »FELD 68ÖR68amLÄ értesíti az igen tisztelt közönséget, hogy ŐSZI SZEZONJÁT megnyitotta. 228 2-2 Gyulán, 1933. a kiadétulajdonos Dobay János nyomdája.