Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-07-20 / 56. szám

Békés 1933 Julius 20 “Ne bántsd a magyart!“ A Bethlen Gábor SO-ik honvád gfilogexred emlékünnepe. % fiatalembert elnyelte a viz. A megrémült für- dőzők az Ármentesitő Társulat csónakján csáklyával azonnal mentáséra siettek s hosz szabb keresés után sikerült is megtalálniok és partra vinniük, akkor azonban már nem volt benne élőt. A fürdözők között orvos is volt, aki a Gyulaváriból kihívott tiszti orvos­sal, Remeczky István dr.-ral azonnal hozzá látott a mentési munkához, minden próbál kozásuk azonban hiábavaló volt, mert a halál már percekkel előbb bekövetkezett. Az or­vosi megáliapitás szerint a vizbefulladt halálát szivgörcs okozta. Holttestét egyelőre a gyuía- várii temető kalotíasházába vitték, ahonnan később a gyulai Szent-Háromság temető java- talozójába szállították át. Temetése csütörtökön délután 3 órakor lesz. Több, suliit négyezer népmű­velési előadás volt tavaly a megyében. (A „Békés" munkatársától.) A Békésme­gyei Törvényhatósági IskoláoKivüli Nópmü veiósi Bizottság a napokban tartotta meg dr. Márky Barna alispán elnöklete alatt Gyulán a vármegyeházán évi rendes közgyűlését a szép számmal érdeklődő bizottsági tagok je lenlétében. Az alispán meleg szavakkal üd­vözölte az uj ügyv. elnököt Hercsuih Kálmán kir. tanfelügyelőt, kérve támogatását a vár­megyei népművelési munkához. Majd Tantó József vármegyei népművelési titkár nagy gonddal összeállított., beszámoló jelentésében részletesen ismertette a bizottság 1932—33. évi népművelési tevékenységét. Az elmúlt óv folyamán 2 m, városban, 28 községben, 153 tanyakörzetbon, összesen 264 egységnél 4.206 népművelési és közmű­veltségi előadást tartottak. Az előadók összes száma 988. Forga­lomban volt 122 közkönyvtár, kikölcsönzött 15846 egyén 43356 könyvet. A népművelés ügyét szolgálta ezenkívül 45 közrádió 4 gra­mofon, 20, illetve 46 vetítőgép, 26 mozigép, 15 népház, 2 muzeum. Működött 32 daloskor 1.130 taggal. Tevékenység összes száma (egysége) 9.643. A vármegyei népművelési bizottság az 1932/33-ik évi beszámoló jelentést nagy meg­elégedéssel, és örömmel vette tudomásul. Meg­állapítja, hogy e céltudatos munka elsősorban dr. Márky Barna elnöknek, a vármegye ki­váló alispánjának köszönhető, aki végtelen megértéssel, komoly kultúrpolitikai érzékkel, a munka jelentőségének teljes megértéséből fakadó energiával biztosította a szükséges költségeket Leszögezi azt, hogy a nagy tnun kából az oroszlán rósz Tantó József vm nép­művelési titkárt illeti, ki mindenkor törhe teilen buzgalommal, példás kitartással, komoly pedagógiai tudással végezte a vállára nehe­zedő felelősségteljes munkát. Így a bizottság bizalmát és legteljesebb elismerését érdemli ki. Elismeréssel adózott a bizottság Szentke- reszthy Tivadar ny. kir. tanfelügyelő, ügyv. elnöknek is, aki 11 éven át áldozta fáradha­tatlan munkaerejét , kitartásának egész tel­jességét a legnehezebb időkben a bizottság munkájának. Ezért tagjai sorába meghívta. A gyulai hadirokkantuk ablak- tisztítási vállalatot létesítettek. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és hadi­árvák „HONSz“ gyulai csoportja közhírré tesz', hogy Gyula megyei város polgármesterétől, mint elsőfokú iparhatóságtól 8253—1933 sz. a nyert Iparigazolváoy alapján, ajtó, kirakat tükör, ablak, stb. üvegtisztogatás', rolósin és zárolajozási vállalatot létesített. A említett munkálatokat szakavatott és teljesen megbízható hadirokkant, vagy hadi özvegy végzi. Erre való hivatkozással teljes tisztelettel arra kérjük úgy a hatóságok, mint intézetek vezetőit, továbbá az üzlettulajdonosokat és ma­gánosokat, hogy az említett munkák elvég­zésével csekély havi díjazás felszámítása mel­lett csoportunkat megbízni szíveskedjenek. ,,Bonsz“ gyulai csoport vezetősége. cDckheim Bóla-utca 9. Telefon: 90. (.A „Békés“ munkatársától.) A m. kir. Bethlen Gábor 10-ik honvéd gyalogezred va­sárnap délelőtt 10 órakor az Országzászlónál ezred-emlóknapot tartott. Az ünnepély impo záns keretek között, a társadalom minden rétegének részvételével folyt le. Az ünnepi beszédet Csekme István főhadnagy mondta, aki minden mondatában lelkesedéstől áthatott, lendületes beszédét ezekkel a szavakkal kezdte: — „A m. kir. „Bethlen Gábor“ 10-ik honvéd gyalogezred a mai napon tartja megalakulásának és uj elnevezésének emlék­ünnepét. A Kormányzó Ur Őí’őméitósága a nem­zet hálájának és hódolatának adott kifejezést akkor, amidőn elrendelte, hogy a honvédség csapatte3tei az ezeresztendős di­csőséges magyar hadimult kimagasló szemé­lyeinek nevét viseljék. Csonka hazánkban a 10-ik honvéd gya­logezred toborzó kerülete és állomáshelyei esnek legközelebb Bethlen Gábor áldá.-dus tevékenységének színhelyéhez — Erdélyhez — és így a mi ezredünk hivatott arra, hogy a nagy hadvezér magasztos személyének omlókét őrizze azzal, hogy az 0 nevét viseli.“ A következőkben a nagy fejedelem élet történetét ismerteti, majd történelmi szerepé­nek méltatására tér át s az alábbiakat mondja : — Bethlen Gábor korának legnagyobb alakja volt. Jellem, ész. erő, ügyesség és rend • kivűli tudományos ismeretei mind hozzájárul iák ahoz, hogy őt nagy emberré és nagy hadvezérré tegyék. Pedig hadereje mindössze 30.000 gyalo­gos és 20.000 lovas katonából állott, de az ő vezetése alatt mégis fontos tényezője volt a nemzetközi politikának Bölcs uralkodó és nagy hadvezér, aki méltán lehetett büszke arra, hogy csatáiban őt soha la nem győzték és ezekben a hadjá­ratokban egész idő alatt nem vesztett el 4000 magyart. Mindenek felett és minden izében magyar volt, aki a nemzet becsületét mindenki­vel, még török hübérurával szemban is meg tudta védelmezni. Kedves «Bajtársaim, 10 es honvédek 1 Egy nevet kaptatok, egy férfiú nevét, akinek élete tiszta, mint a kristály és ragyogj, mint a nap I (A „Békés“ munkatársától.) A 48-as Kör vasárnap délután 3 órai kezdettel rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg s mindjárt a kezdetén igen harcias volt a hangulat. Az történt ugyanis, hogy Csete József dr. a kör elnöke, a személye ellen beadott bizalmatlan- sági indítványt nem vette mindjárt legelsőnek tárgyalás alá, hanem a tárgysorozat utolsó pontjában a különféle indítványok között akarta azt tárgyalni. Az ellenzék egyre azt hangoztatta, hogy ez a közgyűlés legfőbb pontja, ezt tárgyalják legelsőnek s hevesen obstruált azzal a törekvéssel szemben, amely a tárgysorozat sorrendjében akarta letárgyalni a közgyűlés anyagát. A haro mindjárt az elnöki megnyitó Az én hazám, a Székelyföld küldte el tinóktek Bethlen Gábor nevét, de jól vigyáz­zatok, mert egy ilyen névnek méltó örökébe lépni csak igaz magyar szívvel, egyenes jel lemmel és inkább kelté törő, de soha meg nem hajló gerinceíl lehet. Múltat örököltünk, mert nincsen még múltúnk, de azt se feledjétek, hogy minket ehez a legendás hirü, dicső hadvezérnek ra­gyogó múltjához egy nagy temető«, egy nagy összeomlás, a Bethlen Gábor és 10-es honvéd névhez millió magyarnak tenger szenvedése, ehez a két névhez Tranon juttatott. Megemlékezni jöttünk ma ide, átvenni a jussunk, ezt a tündöklő, dicső örökséget Ide jöttünk megemlékezni, mert nem mehetünk mostan, oda, ahol hős vezérünk, 300 évvel ezelőtt, kezeiből kihullott a kard és ahol hazádért lángoló szí ved örök nagy álomra nyugovóra tért. Álmodj vezér, Te elvégezted munkád, s csak egyet kérünk - küldd el hozzánk ma a Te örök ifjú, soha meg nem nyugvó, bátor lelkedet. Do még egy örökséget veszünk mostan át, a Ti múltatokat, vol kettes honvédek. A Ti múltatok nem évszázados, Ti még éltek s itt álltok előttünk. A Tt múltatokért nem kell a történelem könyvében lapozni, hiszen még mi is láttuk a kardot kezetekben még mi is láttuk egy rózsás hajnalon, amint indultatok a hazasze­retetnek szent lángjával bátor szemeitekben. Köszönjük Néktek, volt kettes honvédek előttünk lepergett dicső múltatok és fogadjuk ujerős hitünkkel, hogy a Ti szenvedóstek nem hiába volt s követni fogjuk nyomdokaitokat. A hatásos beszédet a következő szavak­kal zárta.: — Óa elégeld meg Isten a tenger vért, amelyet 1000 esztendő során ezért a földért áldozatul adtunk, hiszen mi nem kívánjuk másét, csak ami a jussunk, ami a miénk ! — Add, hogy kezünkbe ragadhassuk a megtépett zászlónk, add, hogy újra szóljon : előre honvédek! — nem baj, ha megritkul is sorunk, csak a Kárpátokig eljusson a harc, hogy megtanítsuk a sok gyáva rablót és világ söpredékét arra a jelszóra: „Ne bántsd a ma­gyart!“ Beszélt még vitéz Rábay Ferenc nyug. tábornok, kinek lelkes szavai után diszíelvo- nulás következett, s ezzel az ünnepély be is zárult után kitört. Az ellenzék állandóan zug, kiabál, napirendelőtti felszólalásra követel engedélyt, amit Csete végül kénytelen is megadni. Me­gyeri András kifogásolja, hogy a választmányt az elnök nem kérdezte meg a bizalmatlansági indítvány felől. Ugyancsak ilyen értelemben szólal fel Szilágyi János is, aki egyenesen diktatúrát emleget. A közgyűlés tagjai köz­ben indulatosan kiáltoznak, zugnak s a szem­benálló két párt szinte szünet nélkül lehurrogja egymást Mint egy megbolygatott méhkas, olyan a közgyűlés. Végül is a rendőrség ellenőrző közege kéri az elnököt, figyelmez­tesse a tagokat, viselkedjenek nyugodtan, mert különben megtorló intézkedést lesz kénytelen tenni. Berényi Ármin dr. az első nyugodt hangú Viharos közgyűlés a 48-as körben. Bizalmatlansigi indítvány dr. Csete Jóissf elnökkel szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom