Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)
1933-04-22 / 31. szám
3 Békés 1938 április 22 Lindenberger János apostoli kormányzó mondja a Göndöcs-szobor leleplezésén az ünnepi beszédet. (A „Békés“ munkatársától.) A Göndöcs- szobor bizottsága, amint már megírtuk, a leleplezés ünnepi beszédének megtartására Lin- denberger János dr. apostoli kormányzót kérte fel. A felkérő levélre most érkezett meg a válasz, amely szerint Lindenborger János dr. a legnagyobb készséggel és örömmé! vállalkozik arra, hogy Göndöcs Benedek szobránál, aki neki a gyulai parókián elődje is volt, ünnepi beszédet mondjon. A felavatás prog- rammjának legfontosabb pontja ezzel megoldást nyert, s az illusztris szónok áldozatkész vállalkozása által a felavatási ünnepély jelentősége és fénye is biztosítva van. Az ünnepség napja május 14. Még a jubiláns vásár kereteit is meghaladják az idei Budapesti Nemzetközi Vásár keretei. Közgazdasági körökken szinte meglepetés erejével hatott az a hir, hogy a május 6-án megnyitó idei Budapesti Nemzetközi Vásár mintegy szembe helyezkedik a még mindig depressziót mutató általános gazdasági helyzettel. Mig ugyanis a lipcsei, prágai és bécsi vásárok még tavalyhoz képest is újból visszaesést mutattak, addig a két hét múlva megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásár meglepő fejlődésről tesz tanúságot. A kiállítók száma lényegesen meghaladja a tavalyiakat, az áltaiuk bérbevett terület pedig nagyobb még az 1930-ban rendezett jubiláris Budapesti Nemzetközi Vásár területénél is. Szakértők szerint ez a magyar gazdasági életben mutatkozó lassú, de konstáns általános javulással függ össze, amelyet viszont az utóbbi időben létrejött kereskedelmi szerződésekre vezetnek vissza. A gyáripari résztvevők között kimagaslik a textilipar felvonulása. Ez a szakma ezúttal m:g- duplázta a tavalyi kereteit, felvonultatja a magyar posztót, gyapjú és gyapotárukat, a müse- lyemipart, a valódi selymeket, a paszományárukat, a kötöttárut — egyszóval mindazt, ami a textilipar ma már igen tág fogalma alá tartozik A magyar textilipar a vásár területén külön hatalmas színpadot emelt, amelyben több mint 200 mannequin reggeltől estig állandóan viseletben is be fogja mutatni az ezekből az árukból készített ruhákat. A ruha-bemutatót természetesen gazdag programm kiséri Hires konferansziék magyarázzák az egyes anyagok és kreációk előnyeit. Az előadást zene kiséri. A ruhabemutató a vásár egész ideje alatt üzemben marad a vásár területén. A város hajlandó elhelyezni az Erkel-szobor mellől az illemhelyet. (A „Békés“ munkatársától.) A piactóri illemhely kérdése lapunk egy cikke nyomán ismét felszínre került és ismét egyöntetűen hangzik az a kívánság, hogy a város az illemhelyet a templom és a cukrászda közeléből s az Erkel-szobor és a piac közvetlen szomszédságából helyezze el. A kívánságot a különféle érvek egész sorai támasztják alá, amelyek mindegyike magában véve is elegendő ahoz, hogy a kívánságot jogossá tegye. Ezek az érvek az áthetyezósi polémiák során már számtalanszor elhangzottak, úgy hogy azok felsorakoztatásával ismétlésbe nem kívánunk bocsájtkozni. Csak annyit szögezünk le, bogy a kívánság motiválása olyan természetű, hogy annak szemmeltartása mellett a kérdés végle ges megoldását tovább halogatni nem lehet. Éppen ezért a város vezetősége sem zár kózik el a kívánság teljesítése elől és hajlandó az illemhelyet jelenlegi helyéről máshova állítani. Alkalmas hely azonban erre a célra sem a téren, sem valamelyik közeli utcában nincs, a maga erejéből tehát.a város legnagyobb jóakarat mellett sem képes a kérdést megoldani. Földalattivá nem építhetik át az illemhelyet, egyrészt azért, mert az legalább 10,000'— pengőbe kerülne, másrészt pedig azért, mert a talajvíz magassága technikai szempontból azt lehetetlenné is tenné. Egyetlen megoldás kínálkozik, és pedig az, ha a katholikus egyház valamelyik portáján helyet ajánl fel az illemhely részére. Értesülésünk szerint báró Apor Vilmos dr. apátplóbános e megoldás elől nem nem is zárkózik el s Így nem lehetetlen, hogy az egyház közbenjárásával ez a kérdés kielégítő és megnyugtató módon végre rendezést is nyer. Szerdától—Szombatig. Kvasz György volt békéscsabai ügyvéd bűnügyét a napokban tárgyalta a gyulai törvényszék ImghvárijA&nkGSb. Az volt ellene a vád, hogy egy parcellázási, illetve telekvásár lási ügy soráD, azáltal, hogy egy szerződésre két aláírást rábamisitott magánokirathamisitást, s azáltal, hogy egy biztositó társaság által kiutalt összeget nem juttatott el a szakértőknek, sikkasztást, azáltal pedig hogy Fárg Istvánt egyik ügyfele vagyoni állapotára vonatkozó kijelentésével félrevezette s igy szakértői dija felének elengedésére birta rá, esalást követett el. A tanuk egész sorának kihallgatása után, mivel a tanúvallomások nem tartalmaztak kétségtelen tényeket az emelt vádak igazolá sára, az Unghváry tanács dr. Kvasz Györgyöt felmentette az ellene emelt vádak alól Tompa Gyula dr ügyészségi elnök a vád képviseletében felebbezést jelentett be s igy az ügy a szegedi Ítélőtáblához kerül. KIAJDÓ LAKÁS! Május elsejére, ^^|^— Szentpálfalva, Vasút-utca 1. szám alatt 1 szoba (bútorral vagy anélkül), konyha és kert kiadó. Bővebbet Eosedi-u. 5. sz. a. 3—8 II I II E K. Vasárnapi szentmisék. Vasárnap délelőtt az Anyatemplomban 8, 9, 10 és fél 12 órakor lesz szentmise. Szentbeszédet báró Apor Vilmos dr. apátplébános mond. A józsefvárosi templomban 8 és fél 10, a Szentháromság kápolnában fél 11, a gyulavárii Szent-Erzsébet kápolnában pedig 9 órakor lesz szentmise Református Istentiszteletek. Április 23 án délelőtt 9 órakor prédikál Bene Zoltán s. lelkész, délután 6 órakor Horváth István s. lelkész. Az evangélikus templomban április 23 án vasárnap délelőtt fél 10 órakor kezdődik az isten- tisztelet, prédikál Kohály Mihály lelkész Délután a sarkadi fiókegyházban lesz istentisztelet. Aranymise. Bedák Mátyás, kondorosi plébános, szentszéki biró, folyó hó 23-án tartja aranymiséjét. A jubiláns plébános ünnepi miséjén a gyulai plébániáról is többen vesznek részt özv. Ormos lánosné Horváth Terézia meghalt. Gyula város úri társadalmának a műt század második felében élénk szerepet vivő előkelő tagja ki mint viruló ifjú lány a nyolcvanas évek elején Ormós János földbirtokos nejeként jött városunkba, mint részvéttel értesülünk, Budapesten^ ahová férje elhunyta után költözött, 76 éves korában meghalt. Egyetlen fia Ormós Péter elhunyta után csendes visszavonultságban élt a fővárosban és halála hosszantartó súlyos betegség után folyó hó 15 én következett be. Kedden délután temették el a róm. kath. egyház szertartása szerint a farkasréti temetőben Halála hire bizonyára fájó részvétet kelt a boldogult derék nő immár erősen megfogyatkozott gyulai ismerősei körében. Béke hamvaira. ! Papok gyűlése. A gyulai római katholikus esperesi k-.rület papsága folyó hó 27-én, Gyulán tavaszi gyűlést tart. A gyűlésen aktuális egyházi ügyeket tárgyalnak. Az elmúlt hét időjárása kedvezőnek, egyben kedvezőtlennek is volt mondható. Kedvezőnek annyiban, hogy szerdán, csütörtökön egész napon át csendes, de kiadós jó esőnk volt, amire már régóta áhítoztunk, mert az előző hetek állandó hideg és szeles időjárása csaknem az utolsó csepp nedvességet is kiszívta a földből és a növényzet fejlődése teljesen szünetelt, sőt a busa már sárgulni is kezdett a nagy szárazságtól Kedvezőtlennek pedig azért volt mondható az idő, mert két éjjelen a hévmérő null fok alá szállott és virradatkor fagyot és deret is lehetett észlelni. De miután esősre fordult, a fagy és dér, az eddig észleltek szerint, nagyobb kárt nem okozott, csupán a barackban, amely mindenütt te’jes virágjában pompázott, úgy hogy fele, vagy legalább harmadrésze elpusztult. Legnagyobb baj, hogy a hideg és száraz idő miatt a kassálók és legelők fejlődése is szüneteli; e miatt a jószág még jó ideig nem hajtható ki, pedig a téli takarmány legtöbb helyen már egészen elfogyott. Péntek reggelre a légsulymérő újra leszálló« és a meteorólgia is további esőt jelez, ami áprilisban, amelynek hagyomány szerint bőségesen csapadékosnak kellene lennie, különben is ajánlatos. De ugyanannyira ajánlatosnak, sőt szükségesnek mondható a melegebb idő, ami — remélhetőleg — április utolsó hetében be is fog következni. A müíoros cserkészest iránt városzerte nagy az érdeklődés. Ennek örömmel adunk kifejezést, mivel tapasztaljuk, hogy Gyula város közönsége filléreivel is szívesen járul hozzá ahhoz, bogy a gyulai cserkészek közül minél többen eimehessenek a Gödöllőn tartandó Világjamboreóra. Ugyanis, mint értesülünk a müsoros-est tiszta jövedelme a három gyulai csapat között egyenlő arányban oszlik meg és] a világtáborozáson való részvétel céljait szolgálja A müsoros-est és az ezt követő táncmulatság belépődíja 60 fillér.