Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-04-12 / 28. szám

L\T. évfolyam 28. stám Szerda €*yiala, IB33 április 13. Előfizetési árak : Negyedévre : Helyben . , 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI £8 KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Oobay János könyvkereske­dése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Meleg hangon búcsúzott el a közigazgatási bizottság Szentkereszty Tivadar tanfelügyelőtől. Közel nyolcvan százalék az adóhátralék. (4 „Békés“ munkatársától.) Békésvárme gye törvényhatósági bizottsága folyó hó 10-én tartotta rendes havi ülését a tagok élénk ér­deklődése mellett. Elsőnek az alispáni jelen­tést ismertette Fémeséi József dr. főjegyző, amit kivonatosan az alábbiakban ismertetünk: Kösbistonság. A vagyonbiztonság meg- támadtatott 275 esetben, a személybiztonság­ellenes cselekmények száma 68 volt, mig öngyilkosság 6 esetben történt. Allamellenes és defaitista mozgalmakról nem érkezett je­lentés. Földmivelés, ipar és kereskedelem. A buza- vetések a tavaszi időjárás következményekóp fejlődésükben ugyan el vannak maradva, de a vetések mindenütt elég sürüek és a meleg időjárás következtével minden bizonnyal ki­heverik a hideg márciusi időjárás okozta fej­lődési késésüket. A terményárak esnek és csupán a sertésnek van ára, ami valószínűleg következménye a múlt évben bekövetkezett sertéspestis pusztításának. A mezőgazdasági munkásság helyzetében semmi kedvező változás nincs, s ezek a mun­kások túlnyomó részben még mindig hatósági munkaalkalmakból tartják fenn magukat. Az ipar és kereskedelem helyzete válto­zatlanul rossz és a kiskereskedő, valamint kisiparos legszűkebbre méretezett kiadásait sem képes bevételeiből fedezni. Ezek meglévő kis tőkéiket használják fel és nélkülözhető értéktárgyaikat adogatják el. Késlekedés, tiiz és árvédelem. Forgalmi zavart okozott a 3 napos hóvihar, mely egyes helyeken az utakat annyira eltorlaszolta, hogy a közlekedés megbénult. Az utakat a hótorla- szoktólakirende lt munkások szabadilottákmeg. Tekintettel a munkásság nehéz helyzetére, a munkások nem mint karhatalom vétettek igénybe, hanem megfelelő díjazás mellett. A vármegye területén március hónapban előfordult tüzesetekről 7 tüzkárjelentós érke­zett be. Az összes tűzkár 4600 P. Az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva a várme gye tűzkára 78 316 P vei kedvezőbb. Vegyesek. Az adófizetés általában meg akadt, minek következményeként a városok és községek nehézségekkel küzdenek, előirány­zott kiadásaikat teljesíteni nem tudják és mind gyakoribb jelenség, hogy a városi és községi tisztviselők illetményeiket pontosan az előirt határidőre megkapni nem tudják. Gyulán például a tisztviselők január hó óta egyetlen hónapban sem kapták illetményeiket rendesen. A vármegyének magának is gondot okoz a tekintélyes összegű nyugdijilletmények pon­tos kiutalása. A jövő hónaptól kezdve ezek­nek az illetményeknek a kifizetése aligha történhetik zavartalanul, mert az alapoknak erre a célra felhasználható tőkéik most már nincsenek. A vármegye munkás lakosságának hely­zete még mindég igen kedvezőtlen és napon ként keresik fel a vármegyét a munkáskül- döttségek, segélyt és munkaalkalmak terem­tését kérve. Ezeknek a kérelmeknek segélyek adására vonatkozó részét egyáltalán nem, mig insógmunkák indítására vonatkozó részét is csak igen nehezen lehet teljesíteni, mert ilyen munkálatokra most már a vármegyének fede­zete nincs. Amennyiben áprils hónapban az időjárás állandó lesz és a földutak megfelelően kiszikkadnak, úgy az előirányzott munkálatok azonnal megindulnak. Április 10-ike körül megindul a Békéscsaba—orosházi vicinális ut, Kondoros—orosházi vicinális ut, Mezőberény —vésztői törvényhatósági ut, Tótkomlós— csanádapácai törvényhatósági ut, Szarvas— mezőb9rónyi törvényhatósági ut, Gvoma—me- zőberényi törvényhatósági ut, a Füzesgyarmat —szarvasi vicinális utak, Mezőtúr—dévaváoyai, Köröstarcsa—köröstarcsai tanyák vasútállomás közötti, Mezőberény—szarvasi és Mezőberény — gyomai utak feltöltési, domboritási és árko lási munkálata. Újabb utak kiépítését, a törvényhatóság fedezet hiányában nem irányozhatta elő. En nek dacára mégis van kilátás arra, hogy némi útépítési munkálat lesz folyamatba tehető, mert erre a célra a kormány a vármegyének 150000 P kölcsönt ajánlott fe), A vármegye annak idején 74 km. bekötő ut ópitósóre vállalt kötelezettséget, melyből 24 km. ut kiépítését eddig még nem teljesí­tette. A kereskedelmi miniszter a kilátásba helyezett összeget a bekötőút építési programm továbbfolytatására adja és az utat melynek építésére az összeg felhasználandó, már ki is jelölte A földmivelósügyi miniszter, tekintette! a vármegye földmunkásságának nehéz hely­zetére, de a gazdatársadaiom érdekeire is, a vármegye területén munkálatokat indít a szikes talajok feljavítására. Ebből a célból 70 000 P-t bocsájt 20 éves törlesztéses kölcsön alakjában a békésmegyei gazdák rendelkezé­sére A sertéspestis terjedésének megakadá­lyozására simultán ojtásokra az inségkatasz terbe felvett munkások és törpebirtokosok részére 10 000 P van előirányozva. Az alispáni jelentéshez elsőnek Belicsag Géza szólt hozzá s kérte, bogy a sertéspestis elleni szórumoltások kedvezményében a gaz dasági cselédeket is részesítsék. Márky Barna dr. megígéri, hogy ha az erre a célra rendel kezésóre álló összegből az insógkataszterbe felvettek, illetve a törpebirtokosok és munká­sok ellátása után még marad, azt elsősorban a gazdasági cselédek megsegítésére fogja for­dítani. Haviár Gyula Ssentkeressty Tivadar nyu­galomba vonuló tanfelügyelő búcsúlevelének felolvasása után igen meleg hangon méltatja a quietáló érdemeit s örömmel fogadja azt az alispáni javaslatot, amely Szentkereszty Ti­vadarnak a bizottság őszinte elismerését és hálás köszönetét jegyzőkönyvileg kívánja tol­mácsolni. Telegdy Lajos dr. hasonlóan lelkes szavakkal búcsúzik a távozó tanfelügyelőtől, majd Sebők Elek dr. azt javasolja, hogy a közigazgatási bizottság jegyzőkönyvi köszö­netét a kultuszkormánynak is küldjék fel, hogy lássák, milyen értékes munkát végzett Szentkereszty Tivadar Bókósvármegyóban. A javaslatot a bizottság egyhangú lelkesedéssel elfogadta. A távozásával megüresedett helyre a fegyelmi bizottságba Bálint Imrét, póttagul pedig Hercsuth Kálmánt delegálják. Csermák Béla dr. váimegyei tiszti fő­orvos jelentését Bókésvármegye közegósz- ségi állapotáról lapunk hírrovatában közöl­jük részletesen. Elek Lajos pónzügyigazgató jelentése szerint a múlt évi adóhátralék 4,613 484 P-t tesz ki. Az idei kivetés 6,510,643 P, úgyhogy az adótartozás összesen ti 156 002 pengő. Erre az év első két hónapjában 928982, március­ban pedig 133 911 pengő fizetés történt, össze­sen 1,082.893 P, tehát az adóhátralék 79'29 százalék. Hercsuth Kálmánt, az uj tanfelügyelőt Korossy László üdvözli s meleg szavakban biztosítja a közagazgatási bizottság támogatá­sáról. Az üdvözlést Hercsuth Kálmán meg- hatottan köszöni meg, majd jelentése során kéri, hogy Hrits Jenő mezőbarónvi tanítót a bizottság függessze fel állásától. Nevezett ugyanis a súlyos kötelességmulasztások egész sorát követte el. Sokszor ittas állapotban ta­nított, úgy hogy a körzeti lakosság és növen­dékei előtt nevetségessé, s gúny tárgyává tette magát Tekintélye már annyira nem volt, hogy a tanítványai rázárták az ajtót. A bizottság a javaslat értelmében határozott. Bálint Imié műszaki tanáosos, mint az áiiamópitészeti hivatal előadója, jelenti, hogy a Máv a békéscsabaiak, illetve lőkösháziak kérésének heiyt adott, s 16 30 kor Békéscsa­báról Lőkösházára ezután vonatot indít. Álta­lában véve azt lohet megállapítani a beérke zett kérelmekből, hogy a Máv.-közieke Jós ellen sok a kifogás Békósvármegyóben. Kiss László dr. árvaszéki elnök többek közt jelenti, hogy Gyula megyei város gyám pénztári szabályrendeletének módosítását (a kamatláb leszállítására vonatkozólag) a mi­nisztérium jóváhagyta. Márky Jenő gazdasági felügyelő jelentése kapcsán Sebők Elek dr. javasolja, hogy a le­gelőknek szudáni füvei való bevetését szor­galmazza a vármegye s a legelőjavitásra szánt összegek egy részét erre a célra fordítsa, mert a szudáni füvei bevetett legelőn még a ká­nikulai forróságban is terem annyi fü, amennyi a jószágok táplálására elegendő. Az indítvány elfogadása után a gyűlés véget ért és az albi­zottságok kezdték meg munkájukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom