Békés, 1933. (65. évfolyam, 1-102. szám)

1933-01-04 / 1. szám

2 Béke« 1933 január 4 Újévi tisztelgések. (A „Békés“ munkatársától.) Újév napján délelőtt a régi szokásokhoz híven az állami hivatalokban, a megyénél és a város­nál üdvözlő tisztelgések voltak. Á gyengél­kedő Korossy György főispán nem tarthatta meg az újévi fogadtatást, amennyiben makacs betegsége miatt még most sem hagyhatja el szobáját. Márky Barna dr. alispánt Páncsél Jó­zsef dr. főjegyző üdvözölte a vármegyei tisz­tikar nevében, majd a pénzügyigazgatóság, folyammérnökség, a város és a rendőrség képviselői jelentek nng az alispíui hivatal­ban, hogy hivataluk jókívánságait tolmá­csolják. A Tűzoltó Szövetség küldöttsége Démuss Lajos tüzrendészeti felügyelő veze­tésével szintén megjelent az alispánnál, imjd Páncsél József és Uhrin László vármegyei főjegyzőknél. A városházi tisztviselők Heilinger Károly főjegyző vezetésével tettek üdvözlő tisztelgést Varga Gyula dr. polgármesternél, Ssakolczay Lajos törvényszéki elnökhöz pedig Sinka Endre tanácselnök vezette a birói, fogalmazói és kezelői kar küldöttségét. lompa Gyula ügyészségi elnököt Schröder Gábor kir. ügyész vezetésével üdvözölték az ügyészi és tisztikar tagjai, mig Jakó Jinos járásbirósági elnöknek vités Láng Ernő já- rásbiró vezetésével fejezte ki jókivánatait a birói és tisztviselői kar küldöttsége. Fasekas Ssiics József rendőr tanácsost Kövess Ede rendőrkapitány vezetésével ke resték fel a tisztikar tagjai, hogy előtte újévi szerencsekivánataikat kifejezzék. Halálos itsázolás Mii. (A „Békés“ munkatársától.) Szomba­ton délután Kovács János békéscsabai gép­kocsivezető a 4 óra 20 perces gyorsvonathoz utast vitt ki a városból. Az állomás előtt a ködben egy szekér került eléje, amelyet mi­kor ki akart kerülni, elütötte a szekér mögött álló közlekedési rendőrt, Gábriel János rend őr főtörzsőrmestert. A kocsi teljes sebesség­gel ment neki a rendőrnek. Kovács rögtön felvette kocsijára a súlyosan sérült rmdőrt és beszállította a békéscsabai közkórházba. A lefolytatott orvosi vizsgálat többszörös ko­ponya-csonttörést és agyrázkódást állapított meg. A szerencsétlenül járt főtörzsőrmester anélkül, hogy eszméletét egy pillanatra is visszanyerte volna, vasárnap este 6 órakor sérüléseibe belehalt. Temetése a városháza udvaráról kedden délután 3 órakor volt a város társadalmának őszinte részvéte mellett. A gyulai rendőrsé­get Fasekas Ssiics József reudőrtanác os képviselte a temetésen. A kötelesség-teljesítés közbenh ősi balált halt Gábrielt a belügyminiszter a rendőrség halottjának tekintette 8 nemzetiszinü szalagos koszorút küldött a ravatalára. A hátramaradt özvegy és árvák felsegélyezósére Békéscsabán széleskörű mozgalom indult meg. Nagy Gusztáv szerzői estje. Egyik utóbbi számunkban már hirt ad­tunk róla, hogy vecsei Nagy Gusztáv, lapunk szerkesztője, folyó hó 14-én szerzői estet rendez. A fiatal költő Írásait azok, akik az irodalom iránt érdeklődnek, már évek óta olvashatják pesti napilapok és irodalmi folyó­iratok hasábjain. Első verseskönyve 1927-beo, második pedig 1929 ben jelent meg. A köny­vek bírálata során megjelent kritikai megál­lapítások egy részét olvasóink tájékoztatására ideiktatjub : »... Nagy Gusztáv az ismert formákat egyéni módon variálja, tartalmilag pedig egy mélyep érző lélek közvetlenségével telíti. Jóizü nyelvezetével nemes zománcot, túláradó keserűségével férfias erőt tud adni gondo­latainak. Közvetlen hangja, a sorok melo­dikus zengése, hasonlatai képszerüsége és gondolatai asszociatív tartalma alapján Nagy Gusztávban a fiatal nemzedék egyik leg­tehetségesebb poétáját véljek felfedezni.« (Nemseti Újság.) A „Pesti Birlapu töb­bek között a következőket Írja: >... Nagy Gusztáv mondanivalói, goudolatai eredetiek és nyelvének zenéje szokatlan, de csengő. Igen biztató Ígéret ez a kötet...« Több megállapítást Dem jegyzüuk ide. Teljesebb és újabb képet majd szerzői est­jének anyagából alkolbatnak maguknak azok, akik érdeklődnek az irodtlom iránt. * Jegyek elővétele a Dobay könyvkeres­kedésben. A Bilen Bálior Szövetség piai 1- \m\ műsoros, ismerellerleszlo előadása Az uj esztendő első napján tartotta a Bethlen Gábor Szövetség gyulai fiókja nyol­cadik műsoros ismeretterjesztő előadását a Göndöcs népkerti pavillonban, a közöuség ál­tal zsúfolásig megtöltött teremben. Schád Já­nos alelnök üdvözölte a Szövetség buzgó hall­gatóságát, s az uj esztendő alkalmából minden jót kívánt a Szövetség vezetősége nevében. Molnár Blanka kitűnő technikával és átér- zóssel előadott magyar uépdalai nagy zongora­tudásról tettek bizonyságot. A közönség lel kés tapssal jutalmazta. Gombos János kitűnő szavalata nagy tetszést aratott. Ulicska Mar­git Molnár Blanka zougora kísérete mellett énekelt magyar népdalokat. A kiváló éne­kesnő ismételni volt kénytelen, oly nagy volt a tapsorkán. Szász Domokos szövetségi elnök lendületes beszéde izzó magyarságával, a ma­gyar tudás tolmácsolásával a boldogabb ma­gyar jövőbe vetett hit lángjait gyújtotta fel a hallgatóságban. Szánthó Anna és Tömöry Márta magyar táoct sok és lelkes tapsot váltott ki. Az egyfelvonásos színdarab sze- replyi Nagy Audrásné, Focht Manci, Frailer László, Nagy Lajos, Becsy József és Scheibert József kitüuő egyéni és összjátékukkal zajos tapsot váltottak ki. A konferálók Schád Já­nos és Rózsa Gyula áll. tanítók voltak. (Sió) Uj vezetőség a kötőgyárban. (A „Békés“ munkatársától.) A Colum­bia textilgyár gyulai fióktelepét teljesen át­szervezi. Az átszervezés során Scherer Fe­renc dr. igrazgató lemoudutt állásáról. Az uj igazgató Vadas Endre mérnök, fiatal, 27 éves ember s gyulai születésű. Úgy nagyobb munkástömeg munkát követelt a a városházán. (A „Békés“ munkatársától.) Kedden délelőtt a varosháza uúvirán muukanélküli- ekből nagyobb tömeg verődött össze, hogy felhívják a város vezetőségének figyelmét magukra s hogy kívánságaik előterjesztésére küldöttséget válasszanak. A tömeg a legna­gyobb rendet tanúsította s ptnaszai meg­hallgatása után c-iendben szétoszlott. Varga Gyula dr. polgármester uj szükségmunka in­dításán tett i ekik Ígéretet. A Maii Játékszín Himnliázíi Gyulán. (A „Békés“ munkatársától.) A Ma­gyar Játékszín Kamara^zinháza értesülésünk szerint január hó közepén Gjulára étk-zik, s megkezdi kéthetes előadássorozatát. Je­lenleg a társulat Hódmezővásárhelyen játszik, ahol előadásaiknak olyan nagy a sikere, hogy két héttel meg kellett hosszabbítani két hétre kontemplált szereplésüket. A társulat titkára, Korda Sándor, ki már évek óta kedves is­merőse Gyula színházlátogató közönségének, 9-én érkezik Gyulára, hogy megkezdje a bór- letgyüjtés munkáját. Bizonyosra vehető, hogy a Magyar Játékszín Kamarasiioház* Gyulán is épp oly nagy sikerrel fog vendégszerepelni, mint eddigi állomásain s köztük legutóbb Hódmezővásárhelyen, amenuyiben helyárait s a bérletösszegeket oly minimálisan állapí­totta meg, hegy azok még a mai nehéz vi­szonyok közt, az általános pénztelenség mel­lett is könnyen megfizethetők. Repertoárjuk szintén a legjobb müvekből áll s a régi, bé­kebeli, nagy sikert aratott darabok repriseiu kívül a legújabb modern drámák és vígjáté­kok is szerepelnek műsorán. Bemutatásra ke­rülnek : Hannele menuyberaenetele, Templom egere, Kaméliáshölgy, Zsába, Csodalámpa, Fehér Kócsag, Nászinduló stb. Tiz bérletszelvény ára elsőrendű helyre mindössze 11 pepgó. Legdrágább jegyük 1 pengő 40 filléres, s már 40 fillérért is lehet kapni jegyet előadásaikra. A társulat művész­gárdája a legjobb erőkből áll, úgy hogy ven­dégszereplésük teljes mértékben megérdemli a közönség legmelegebb támogatását. Disznóölésre és az ünnepekre laicsii is leim 499 v*—6 u u -m- Hasznai ===== vásárolhat — ----

Next

/
Oldalképek
Tartalom