Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-02-24 / 14. szám
2 85 ® k ifi a 1932. február 24. Bisitz Elek szobafestő-mester folyó hó 20 án reggel 8 órakor életének 63-ik, boldog házasságának 42 ik évében rövid szeuvedés és a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után csöndesen elhunyt. A kiváló tudásu és képzettségű iparos hilála széles körben keltett őszinte részvétet. A gyulai iparostársa- daloai szorgalmas tagot vesztett benne és a vasárnap végbement temetésen megható mó dón nyilvánult meg a nagyközönség és pályatá?sai részvéte aziránt a derék férfiú iránt, akit mindenki szeretett, akinek nem volt ellensége, csak jó barátja, hiszen ő is egyéni szeretetreméltóságával, felebaráti szeretőiével, ügyfelei pontos, lelkiismeretes kiszolgálásával és művészi ízléssel végzett munkájával mindenki elismerését, nagyrabo becsülését szerezte meg. A temetésen megjelent a gyulai ipartestnlet festő szakosztálya is, melynek tagjai vállukon vitték ki kedves barátjuk és pályatársuk koporsóját a gyász- házból. Halála mély gyászba bontotta özvegyét, szül. Raffay Juliannát, gyermekeit: Baudermann Jánosnét szül. Bisitz Juliannát és Bisitz Eleket, valamint kiterjedt rokonságát. Papp Károly, jóemlékü Papp Gábor asztalos mester fia vasárnap délben, hosszas, súlyos szenvedés után meghalt. A boldogult maga is asztalos mester volt és évek hosszú során néhai Thék Endre ország — sőt világhírű bútorgyárában működött, amely gyárnak az ő testvórbátyja, az ugyancsak gyulai születésű Papp Gábor volt szintén nagyhírű üzletvezetője. A világháborút mint tábori pilóta küzdötte végig, háború után szintén pilóta maradt és a székesfehérvári honvéd légosztályban működött. Karácsonykor már gyengélkedő állapotban jött haza üdülés céljából Gyulára, de itthon agyvérzést kapott és többé nem tudott felépülni. Halálát özvegyén Tüók Ilonán kivül Béla fia, kiterjedt rokonsága és nagyszáma barátai szívből fájlalják. Kedden délután temették el nagy vszvéttel a Szentháromság temetőbe. Nyu födjék békében ! Kiss István kárpitos-mestert, a gyulai iparos-társadalom érdemes tagját szombaton temették nagy részvét mellett a ref. egyház szertartása szerint a Szentháromság temetőben. 47 évet élt szorgalmas, tisztes munkában 8 emlóko sokáig fennmarad azok leiké ben, akik őt ismerték. Halálát özvegye és kiterjedt rokonság gyászolja. GRAND HOTEL Budapest, VII, Rákőczi-al 90. 1 perc i Keleti pálpMI. Legmodernebb berendezésű elsőrangú családi szál loda 153 szoba hidegmeleg folyóvízzel, köz» ponti [ütéssel, telefonnal, elsőrendű olcsó étteremmel. A lap igazolt előfizetői 20% kedvezményben részesülnek. 450 80—* HIBÜ K. Változások a föispáni karban. A kormányzó a belügyminiszter előterjesztésére dr. Lmgauer Sándor nyugalmazott pénzügyminisztériumi miniszteri tanácsost Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesitett vármegyék főispánjává kinevezte. — Fay Istvánt, Kecskemét thjf. város főispánját, állásban való meghagyása mellett Csanád—Arad és Torontál közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék főispánjává kinevezte. — Dr Hadbázy Zaigmond, Hajduvár megye és Debrecen szabad királyi város főis pátiját ettől az állásától saját kérelmére felmentette és báró Vay László, Biharvármegyo főis pánját állasában való meghagyása melleit H iidu- vármegye és Debrecen tőispánjává kinevezte, egyben pedig megengedte, hogy Hadházy Zsig mondnak föispáni állásában teljesített buzg ó szolgálatáéit elismerését tudtul adják. Dj Ügyvéd. Dr. Csige Varga Antal a budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen az ügyvédi vizsgát sikerrel letette. Gratulálunk. Megerősítés, A vallás és közoktatásügyi mi íiszter Kimer Pál tótkomlós", állami polg. fiu- és leányiskolái megbízott igazgatót igazgatói minőségben végleg megerősítette. GyAC-báli felülfizetések, mely adományok ért ezúton is köszönetét mond a rendezőség. Alföldi Cukorgyár Sarkad 25, gróf Almääy Dénes 20, Hevest Adolf 20, Komjátszeghy Lajos 15, gróf Pongrácz Jenő, Korossy György, dr Márky Barna, dr. Keresztes Gyula, dr. Frailer Jenő, dr. Lánczy Lajos, Bagi Sándor, Tóth Alfréd, Popovics István, dr. Jung Géza, Kovács Péter, Pick Samu 10—10, N. Szabados József, Mézes János Márki Jenő, Wertner János, Spóner Károly, Feke Kálmán, dr Daily Károly, Megele László, Becsy Sándor, Oláh Ferenc, dr. Tury Ferenc dr. Varga Gyula, dr. Frank Géza, Galbáes Imre, Sándor Dénes, dr. Remeeki István, Z3apka István, Lebovies Ernő Hegyi András, Bmder Raoul, Helena Lötseh Wien 5—5, dr. Tarján Béla, dr. Treba István, dr Heinrich Dezső, Réti László 4—4, Brill László, Schneider Mátyás, dr. Jockei József, Reisner Endre, br. Podmanicky Nándor, N N., Ditrich Ödön, May Miksa, Gold berger Emil, dr. Csonth László, Najmann János 8—3, vitéz Király Ernő, Madarassy Pál, Pokorey Alajos, dr Kubtzy Béla, dr. Uhrin László, Vincze Andor, dr. Gyúró Jó zsef, Saffáry László, Bállá Tibor, Matbis Kái mán, Érsek Elek, Cseresnyés Ödön, Hubay Rezső, Turay Vince 2—2 Hás»- Imre 1'50 dr Balázs János, dr. Zólyomi Kálmán, N, N, dr. Gombkötő Ferenc, Fischer N., Ju nászka Ferenc, Dubányi Lajosnó 1 — 1, Balogh Gyula 0 50 pengő. A sporttelep pályafenntartó bizottsága már cius hó 1 vei megüresedő pályafelügyelői állásra pályázatot hirdet. A feltételek Démusz Józsefnél tudhatok meg- (Városháza, adópánztár) 12 — 1 ig. A pályázatok is ott nyújtandók be Pályázati határidő folyó hó 28 ig Sportbemutató, a m. kir testnevelési főiskola f. hó 27-én, szombaton este 8 órakor Szeghalmon az Ambrus Mozgóban sportbemutatót tart. Ugyané napon délután 4 órakor Kerezsy Endre főiskolai tanársegéd sportfümelőadása. A sportbemutatót sportbál követi az Úri Kaszinóban. Számos női bajnál a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata végtelen nagy meg könnyebü'.ést szerez. A nőorvosi kiin kik bizonyítványai tanúsítják, hogy a rendkívül enyhe hatású Ferenc József vizet különösen a szülészeti osztályon a legjobb sikerrel alkalmazzák. A Ferenc József ktserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Ismeretterjesztő előadás az állami polgári leányiskolában Folyó hó 27-én délután fél 6 óra kor tartja vetitettképes ismeretterjesztő előadását özv. Andaházyné Kiss Ilona tanár. Tárgy : Eger, a műkincsek és gyógyforrások városa. A szünetekben közreműködnek az iskola volt növendékei közül: Biszak Ilonka, ki egri és Gárdonyi dalokat énekel és Tömöry Márta, ki szaval. A Gyulai Általános Ipartestület inség-ebéd akciójára a következő nemesszivü adományok folytak be: Gróf Pongrácz Jenő egy dámvad, Schneider Mátyás ipartestületi társelnök névnap megváltás cimén a február 24 i 150 személyes ebédet teljesen a sajátjából fedezi, Stéberl András hentes 17 kiló hurka, Első Gyulavárosi Takarék- pénztár 20 pengő, Nagy József hentes 12-20 kiló füstölt hús, Kovács Károly kárpitos egy 150 személyes ebédet teljesen a sajátjából fedezte, Kocsis László kereskedő 8 kiló liszt, 4 kiló bab, 1 kiló zsir „55Í“ Iparos cserkészcsapat 3 50 kiló liszt. Közszemlén a gyulai OFB földek megváltási árának kimutatása. Gyula m. város területén az OFB utján földhöz juttatónak által fizetendő megváltási ár végleg.-s kiszámításáról készített kimutatás f. hó 9 tői 15 napi közszemlére ki van téve Gyula m. város edóhivatuiánál Erről azzal értesittetnek az érdekeltek, hogy a közszemlére téléit követő 15 nap alatt észrevételeiket a pénzügyigazgatósághoz előterjeszthetik. A nagyszénási állami elemi iskola hozzájárulása. A m. k:r. vallás- és közoktatásügyi miniszter Nagyszénás községet az állami elemi iskolával szemben az 1926—1927 tanévtől kezdve fennálló 29580 P hozzájárulás hátralék megfizetése alól kivételes n felmentette Azonkívül a Nagyszénás község terhére megállapított évi 9750 P iskolai hozzájárulást, az 1932 évi január hó 1 tői 1933, évi december hó végéig évi 4000 P-re mérsékelte Végül az iskola építésére nyújtott kölcsönt a vallás és közoktatásügyi miniszter nem engedte el, hozzájárult azonban ahhoz, hogy a község az 1932. évre előirányzott tőke és kamat törlesztését erre az évre felfüggessze. Postásbál A m kir. posta altisztek országos egyesületének gyulai csoportja folyó évi március hó 27-én, husvét vasárnapján este zászlóalapja javára zártkörű táncvigalmat rendez a Göndöcs népkerti pavillonban. Hisszük, hogy a mi derék» igazán minta postásaink nemes célú mulatsága ez idén is olyan kitűnő anyagi és erkölcsi sikerrel záródik s közönségünk époly szeretettel karolja fel ügyüket, mint az előző években. Dj levente színdarab. Murgács Kálmánnak „Az utolsó tábortűz“ cimen most jelent meg egy egész estét felölelő színdarabja, mely tábortűz mellett a levente életnek eddig még fel nem dolgozott, érdekes mozzanatait eleveníti meg. Hálás és komoly szerepek mellett van benne egy kitűnő kacagtató cigány szerep és több komikus férfiszerep azonkívül ének, tánc, dalárda, szavaló számok és rövid jelenetek, Egy változatos műsor összeállításának gondjaitól feiméli meg a rendezőt ez az ügyesen megszerkesztett színdarab, melyet a szerző 1 pengő előzetes beküldése után portómentesen küld Budapest, VIII., József-körui 4L sz. Csókhamisitás. Hát ez is van ? Csókhami sitás ? Bizony van és erről számol be rendkívül érdekes cikk keretében a Délibáb, amelynek uj száma tele van érdekesebbnél érdekesebb cikkekkel, képekkel és színházi riportokkal. Ezenkívül egyfelvonásos színdarabot, folytatásos regényt és sok érdekes rovatot közöl a népszerű színházi képeslap. A Délibáb egy száma 26 fillér. Farkaskölyök-mozgalom Cserkésznek csak olyan kisfiúkat vesznek fel, akik a tizenkettedik életévüket már betöltötték. Baden-Powell, a világ főcserkésze sok kísérletezés után rájött a módjára, hogy lehet besorozni a 12 éven aluliakat a liliomos zászló alá. így született meg a farkaskölyök mozgalom. A magyar farkaskölyök mozgalom megalapítója néhai Gabona István, Gabona Lajos kúriai biró fia volt Most hagyta el a sajtót a „Farkaskölyök és Cserkészkönyvek“ 1—2 száma: „Farkaskölyök próbák“ c. könyv. Irta Gerritsen Vilmos vezérfarkas Kiadta Gutenberg R. t. Budapest, Eskü ut. Ára 80 fillér.