Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-03-02 / 16. szám
19B2. március 2. Békés 3 A kiviteli adómegtérités kulcsainak felemelése. A pénzügyminisztérium most kiadott rendeletében 1931. évi december hó 1 én kezdődő hatállyal a jelenleg érvényben levő álta iános forgalmi adó, illetve adóváltség kulcsoknak megfelelően felemelte a kiviteli adómegtérités kulcsait. Á rendeletben mellékelt kimutatás vámtarifa tételszámok szerint részletesen felsorolja az igényb .vehető adó megtérítések százalékát. A rendelet egyben megengedi, hogy az árukiléptető határszéli vámhivatalok bejelentési ivek másod és harmad példányát az ügyfelek kérel mére portóköteles közönséges levélben is vissza- küldheti az Ügyfeleknek. Az ügyfél az erre irányuló kérelmét a bejelentési ivén a „Bejelentési iv“ cimszó felett köteles feltüntetni. A Bethlen Gábor Szövetség vasárnap dél után tartott népművelési előadásán a közönség a termet újból zsúfolásig megtöltötte és dacolva az idő hidegségével, igazi meleg elismerésben ró' szesitette a műsor szereplőinek buzgó, nemes igyekezetét. Az először játszott magyar dalok Konkoly Károly ügyes preciz hegedű játékában, Kertész Lajos művészi zongora kíséretében és a szép összbangu együttes játékban kiváló, hatásos megszólaltatokra találtak. Bájos volt Naschitz Ica, ki Végvári egyik irredenta versét mély átérzéssel szavalta. Gyönyörűen, szép is kolázott hanggal és énektudással aratott jól meg érdemelt sikert Ulicska Margit, kit zongorán Kertész Lajos kisért. Tanulságos és végig élvezetes volt dr Follmann János tiszti orvos ur előadása a tuberkulózisról Az emberi életre e legveszedelmesebb kor betegség ellen való védekezés helyes gyakorlati módozatait ismertette tanu’ságos, közvetlen előadásában. U.ánna Rózsa Gyula a tőle megszokott rutinnal és mély érzéssel szavalt hatásosan. Nagy Lajos ref. lel kész nagyon szépen énekelt Kertész kíséretével, A közönség szűnni nem akaró tapsa igazolja hogy szereplése értékes és hatásos volt. Az előadás befejezéséül Péczely József, a magyar nép lelkét alaposan ismerő, országos nevű, kedvelt Írónk „Ködmönke“ cimü parasztkomódiáját játszották el, az egyesület lelkes előadó gárdájából, Nagy Ferencné, Nagy Bándiné és Szigeti Gábor. A darab egységes szép kerek mü. Bájos, a magyar nép életéből kiszakított egyszerű élethü részlet A cselekményét mesteri kézzel, párbeszédeit az igazi nagy iró biztonságával, szellemes ségével és zamatos magyarsággal irta meg a szerző, kinek ezúttal is köszönetét mond az egyesület, mert darabját átengedni kegyes volt. Nagy Bándiné nénikéje, Nagy Ferenczné Zsuzsikája és Szigeti Pétörje élethü, hatásos, minden elismerést megérdemlő alakítások voltak. A közönség állandó hangos nevetése, derült hangulata bizonyltja, hogy a szereplők fáradtsága eredményes volt és a közönség zajos elismerő sére valóban rászolgáltak. Szellemes és kedves közvetlenséggel konferált Csaté József. A. sző vétség legközelebbi előadását március 6 án, vasárnap fogja tartani, amelynek részletes műsorát később adjuk közre. Gyulán élő minden lelkes székely, ki a havonkint csak 50 fillérbe kerülő „Székelység“-re előfizetett, tudja, hogy Nagymagyarországon a legtöbb előfizetővel dicsekedhető városok sorrendjében Gyula a negyedik helyet foglalja el — Büszke is erre a „Székelység“ szerkesztője és annak tudja be, hogy a gyulai székelyek lelkében — bármilyen nehéz éielküzdelem jut ki osztályrészül — magasan, tudatosan és olt- hatatianul él a szülőföld és fajtája iránti szeretet, s ezért áldozatra is kész. — Ha mégis volnának Gyulán olyan hazasiró lelkű székely testvéreink, akik nem tudnak ezekről és erről a folyóiratról, forduljanak bizalommal József Dezső tanárhoz, (Ecsedi-u. 22) aki az érdeklődőknek szivesen áll rendelkezésére. A „Székelység“ szerkesztője megbízásából az összes gyulai előfizetési dijakat elismervény ellenében ugyancsak ő veszi át és ő eszközli a folyóirat megrendelését Felhívjuk e folyóiratra a nem székely, gyulai magyar testvéreink figyelmét is. * 2—2 Az Erkel Ferenc Dalkör évi rendes közgyűlését 1932. évi március hó 17 én este 8 órakor tartja az ipartestület tanácstermében, melyre úgy a működő, mint alapitó, pártoló tagokat és érdeklődőket ezúton hívja meg az Elnökség. A Gyulai Általános Ipartestület február 6 án tartott báljára utólag felülfizettek: Hajdú Sándor (Kétegyháza) 3, Nyári János fodrász (Józsefszanatórium) 2,50, Gróh József kereskedő 2 pengőt, mely adományokat, a jótékony célra való tekintettel, ezúton nyugtázza köszönettel a rendezőség. Postásbál. A gyulai postaaltisztek minden évben nagy örömmel várt, kitünően előkószi tett bálja husvét első vasárnapján lesz a népkerti pavilonban. Az 1932. év tavaszi vetőmag kiosztása, a f -ldmivelésügyi miniszter értesítette a vármegye alispánját, hogy tekintettel arra, miszerint Békésvármegyének burgonyából 22 mázsás, tengeriből pedig 8 2 mázsás átlagtermés volt, a rendelke zésre ál ó csekély hitelkeretből Bákésvármegye részére burgonya és közönséges tengeri vetőmag kiosztására nem áll módjában hitelkeretet engedélyezni. Mivel azonban a tengeri termés átszervezése szempontjából nemesített tengeri kiosztás Békésvármegyében is indokolt, az akció ezen részében Békésvármegye is részesittetni fog s e célból a vármegye részére térítés ellenében 3000 mm. hazai nemesitett tengeri vetőmag osztatik ki. Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegek, valamint azok, akik hugysavas sók tulszaporodásban és köszvényben szenvednek, a természetes „Ferenc József“ keserüviz állandó használata mellett álla- po.uk enyhülését érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló férfia hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József viz biztos és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért pros- tatabetegségeknél is ajánlják A Ferenc József keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. §FOBT. Elmaradtak a vasárnapra sorsolt bajnoki mérkőzések. Itthon Horváth bíró állapította meg, Békésen pedig Boross a pálya alkalmatlan voltát. Itt nem is volt semmi, Békésen pedig a költségek csökkentésére 2x30 perces edzőmórkőzós volt, melyen a Gyac nagyon óvatosan játszott s a komolyan belefekvő Bte 4:3 (1:1) arányban győzött. S A K A Gyulai Erkel Ferenc és Márky sakkor városi bajnoki versenyt rendez Március hó 3-án csütörtökön este 6 órakor az iparos szók. házban a sakkörök vezetői és játékosai gyűlést tartanak, amelyen megállapítják a verseny- szabályokat. Az elődöntőben résztvehet bárki, aki valamely gyulai sakkegyesületnek lagja, s a jelentkezés számára való tekintet nélkül 4 csoportban fogják a játékosok a küzdelmet felvenni s minden csoportból a két első helyezett kerül be a döntőbe. A döntőben tehát 8 játékos vesz részt s az első helyezett bajnoki oklevélben, a 2—4 helyezettek pedig éremdijban részesülnek. Jelentkezéseket bármelyik délután elfogad az Erkel Ferenc sak kör titkára a Komlóban s a jelentkezés utolsó határideje a csütörtök esti gyűlés. Az elődöntőben való részvételtől senkit sem mentünk fel, tehát a döntőben csak az vehet részt, aki az elődöntőben helyezést ér el Az elődöntő első fordulója 4 én este tartatik meg. 1931—1472 vght. szám. Árverési hirdetmény. Dr. Vajda Béla ügyvéd által képviselt Bálint Gyula javára gyulai lakos ellen 243 pengő tőke és több követelés járulékai erejéig a gyulai kir. járásbíróság 1931- évi 2500 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán végrehajtást szenvedőtől 1931. évi augusztus hó 3 án lefoglalt 4.500 P-re becsült ingóságokra a gyulai kir. járásbíróság fenti számú végzésével az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XLI. t.-o 20. §-a alapján, továbbá a foglalási jegyzőkönyvből ki nem tűnő más foglaltatók javára is, az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha kielégítési joguk ma is fennáll és ha ellenük halasztó hatályú igónyke- reset folyamatban nincs, — végrehajtást szenvedő lakásán Gyulán leendő megtartására határidőül 1932. évi március hó 9. napjának délelőtti 9 Órája tűzetik ki, amikor a biroilag lefoglalt bútorok pianinó s egyéb ingóságokat a legtöbbet ígérőnek készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvánít. Gyula, 1932 évi íebr. hó 8-án. Becsy Sándor, 80 1 — 1 kir. bírósági végrehajtó. A gyulai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 17577-931 sz. Arvevési hirdetmény-kivonat. Országos Kőzp Hitelszövetkezet végrehajtómnak Cs. Forrás Károly végrehajtást szenvedő ellen indított veglehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 2053 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a gyulai kir. járásbíróság területén levő, Mezőgyán községben fekvő s a mezőgyáni 866 sz. betétben A. I. 4 sorsz. 62—1 hrsz. beltelki szántókra 164 P, u. o. betétben A. II 1—3 sorsz. 59., 60, 61. brsz. 16 ö. i. számú házra és beltelki szántóra 1457 P 50 f, u. o. betétben a III 2—8 sorsz. 1945—4, 2495—3, 2496-3, 2877—2, 2878—2 hrsz. sárgödöri, kislápi, zsombokosi szántó és rétre 1346 P 50 f, u. 0. betétben A. IV. 1—4 sorsz. 1945—2, 2494, 2495—1, 2496 — 1 hrsz, sárgödöri, kislápi szántó és rétre 539 P 50 f az u. o. betétben A-j-2 sorsz. 1626—2 hrsz szőlőskerti szőlőre 66 P kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1932 évi március hó 23 napján délelőtt 11 Órakor Mezőgyán községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok 3941 P 89 fdióméi alacsonyabb áron nem adhatók el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10% át készpénzben, vagy az 1881. LX t.-s. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes órtébpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni. (1881 évi LX. t.-c 147., 150., 170. § ai: 1908. évi XL. t. o. 21. § a.) Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet Ígérni senki som akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa igéit ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni (1908: XLI. t -c. 25 §) Gyula, 1931. évi november hó 16. napján. Szücsy sk. kir. jbiró A kiadmány biteléül Ráfi Lipót 82 1—1 irodafőtiszt. ÉRTESÍTÉS. Igen tisztelt vevői- met ezúton értesítem, hogy „Modern cipőüzememet“ Városházutca 8 szám alá (Békés fényképész melleit) helyeztem át. 82 8-8 KERTES GYÖRGY.