Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-12-28 / 102. szám

1982 december 28. Békés 3 A Lórántffy Zsuzsánna Egyesület és az ág. ev. nőegylet 1933 jannár 3-án este 8 órai kez­dettel tánccal egybekötött táncestélyt rendez a Göndöcs népkerti pavillonban A teaest műsor mentes, azonban lesz hideg büffé, kitűnő zene, s általában a két karitativ egyesület rendező­sége gondoskodni fog arról, hogy az estélyen résztvevők necsak a tánc révén, hanem egyébb kellemes, szórakoztató apróságok által is jól érez zék magukat és kellemesen elszórakozzanak Az estélynek jövedelme természetesen jótékony célt, a szenvedő embertársak nyomorának enyhítését fogja szolgáin1', s igy a rendezőség szeretettel hívja és kéri Gyula városának jószívű polgárait, hogy az estélyen való minél számosabb megje­lenésükkel e nemes cél sikerét előmozdítani szí­veskedjenek. Karácsonyi ünnepség a Gyógypedagógiai In­tézetben. Helyszűke miatt csak most számolha­tunk be arról a bensőséges, rendkívül jól sike­rült karácsonyi ünnepélyről, melyet szépszámú és előkelő közönség jelenlétében tartott szerdán délután a gyógypedagógiai intézet. Az ünnepé­lyen Dr. Báró Apor Vilmos apátplébáros intézett szivhezszóló beszédet a növendékekhez s vendé­gekhez. A gyermekek karácsonyfájára ajándé­koztak : Kiss István 10. Leopold Béla 10. Mekis János 5. Krauss Jenő 5 és Dermencsin János 4 P t. Vlagyovits János és Özv Tóthné 1-1 kg szaloncukrot, Csomós György diót, aszalt gyü­mölcsöt, képeskönyvet és Leopold Sándor képes­lapokat az ajándékokat köszönettel nyugtázza az intézet vezetősége. Be kell hinteni a sikos gyalogjárókat. M.g­áll8pitásom sz-.rint Gyuia m város területén a gyalogjárókat az arra kötelesek nőm tartják kel­lőképen tisztán és a sikos gyalogjárdák behinté séről nem gondoskodnak. Ebből kifolyólag a múlt években több súlyos kimenetelű baleset tör térit és már a folyó évszakban is jelentettek be baleseteket A 250.000 — 1929 B. M. rendelet 54 §-ának 5. bekezdése értelmében az ingatlan tu­lajdonosok, azok megbízottai, vagy a bérlők kö­telesek az ingatlanuk előtt lévő gyalogjárórész álandó tisztántartásáról és a síkos járdarész be- hintéséiől -gondoskodni. A 120 247—980 B. M. rendelet értelmében a gyalogjárok megfelelő leta karitását Gyula m. város területén reggel 6 óráig kell eszközölni. Az aki ezen rendelkezéseket meg­szegi, vagy kijátsza, a 250 000-929 B. M rend. 119 § a szerint kihágást követ elés 200 pengőig terjedhető pénzbünteiéssel büntethető. A közle­kedés sima és zavartalan lebonyolítása és a testi épség megvédése érdekében figyelmeztetem az illetékeseket, hogy az említett rendelkezéseknek megfelelően tegyenek eleget (vagy s a gyalogjá­rókat a portól, sártól, hótól, víztől és egyéb anyagoktól takarítsák le és a síkos járdarészeket hintsék be), mert ezen rendeljek betartását a rendőrközegek a jövőben az eddiginél fokozottabb mértékben fogják ellenőrizni és a mulasztókkal szemben minden esetben a kihágási eljárást fo­gom megindítani. Fasekas m. kir. rendőrtanácsos. Reklám helyett, egy nj hivatás! Eddig több mint kétszáz ember nyert alkalmazást egy olyan speciális szakban, mely eddig Európában egyedül áll. Mint értesülünk, évekre szóló foglalkozás ez és egyesek két-három, sőt négyszáz pengőt is keresnek havonta. Ugyanis az alkalmaztatás tár gya olyan, hogy csak kvalifikáció kell hozzá és­pedig : kifogástalan öltözék és intelligencia. Min­denkit saját lakhelyén fogla'koztat a vállalat. Küldje be ajánlatát „Igazi misszió“ jelige alatt, Tolnai Világlapja kiadóhivatalának, említse meg családi állapotát, eddigi nrüködését, korát és fi­zetési igényeit. Kereskedők figyelmébe! Naptártömbök minden nagy­ságban kaphatók Dobay János könyvkereskedésében. A Növényvédelmi Irodával való érintkezés. A m kir. Földmivelésügyi Miniszter rendelete ér­telmében a „m. kir. Növényvédelmi Szolgálat“ nevében foganatosítandó növényegészségügyi vizsgálatok lefolytatására és a behozatali, vala­mint kiviteli forgalomba előirt növényegészségügy' bizonyítványok kiállítására elsősorban a m. kir. Földmivelésügyi Minisztérium fennhatósága alá tartozó növényvédelmi irodában szervezett „Gya korlati növényvédelmi szakszolgálat“ van felna talmazva Ezért minden olyan esetben, midőn ilyen vizsgálatok tartásának, vagy pedig növény­egészségügyi bizonyítványok kiállításának szük­ségessége fennforog, úgy a közigazgatási hatósá­gok, mint a vámhivatalok és vasuii állomásfőnök­ségek, illetve intézmények, de egyúttal a magár­felek is közvetlenül a „Növényvédelmi Irodához“ (Budapest, V Kossuth Lajos tér 11 Földmive­lésügyi Minisztérium) tartoznak fordumi. A nö­vényvédelmi iroda távirati megkeresése esetében úgy a jelzett hatóságok, mint az intézmények, de magánosok is, a hivatalosan bejegyzett „Plant val“ Budapest, rövidített távirati cimet használ­hatják. A Református Énekkar és az Újvárosi Olva­sókör vezetősége által az Újvárosi Körben de­cember 31-én este 8 órai kezdettel rendezendő Szilveszter esti műsoros táncestélyről már hira dással voltunk. Most a műsort közöljük azzal, hogy az esetleges sajtóhibákért ne a szerkesztő séget, ne is a szedőt tessék felelősségre vonni, hanem az estély rendezőségét ott a helyszínén. Tehát a műsor: 1 Szenerát Tátja az összevisz szakar. Salapál: Kertész Lajos 2. Ideszur, oda- szur, nem is diák, nem is ur, hanem Tómöry Márta. 3 Most az egyszer nem varr, amint mond a jó dal 4 Nincs függesztve mégis csak lóg, e lenne a víg monológ. 5- Nem Mocsányi se nem Lakos, ez a szám egy kicsit lapos. 6 Nem va­gyok nagy, csupán törpe, most érkeztem be a körbe 7. Egetverő szoprány, de nem eladó lány, 8. Nem ez a szám való néked, mert ilyen a há­zas élet. 9 Hangja mint a menykő, bizonygatja Benkő. lO.Elfogyott a móka, nincs már csak egy nóta Beléptidij 1 P. családjegy 3 személyre 2 P Ez csak nem sok ennyi sok mókáért, s az utánna reggelg tartó táncért. A leventék karácsonyi szünete, a beállott téli hideg idők miatt január 31 ig fog tartan'. Az Amatőr címmel jelenik meg a Rádtó és Fotó Amatőr 8 ik évfolyama. A lapnak sikerült megnyerni Magyarország amatőrmozga'mának legjobb ismerőit és szellemi vezetőit. A Jovitza- Mornál-Nekolny szerkesztésében megjelent januári szám igen gazdag tartalmából kiemeljük a követ kezőket : A legmodernebb 6 : 1 csöves Szuper Szuper teljes leírása, A szelektivitás növelése az uj adókra való tekintettel, zavarelháritás a ve­vőknél, a gazdag rövidhullámú cikkek (a magyar rövidhuilámu amatőrök teljes jegyzéke, aurópaj hullámhitelesitő szolgálat, MR áE közlemények, stb. stb.) Házi műhely, Miért, Redióujdonságok és a Rádió Úttörői rovatok és egyéb érdekes leírások, hírek teszik gazdaggá a már uj szellem­ben vezetett Amatőrt A fotórész, A fényképezés ABC n kivül a világ legszenzációsabb amatőr­felvételeit közli, továbbá a másoló papír, a report- ember és a különleges felvételek problémáit tár gyalja a többi gazdsg rovattal együtt. Az Amatőr kiadói megértették az idők szavát, amikor min­denki számára hozzáférhetővé kívánják tenni a folyóiratot azzal, hngy árát az eddigi 1 pengőről 60 fillérre szállították le, ennek megfelelően az előfizetési dij is csökkent, anélkül, hogy a lap terjedelmében, kiállításában redukció állt volna be. Mindezek tetejébe az előfizetői kedvezmények mennyiségét lényegesen felemelték Rádió alkai- részeken és dynamikus hangszórón kivül Kodak és Zeiss Ikon fényképezőgépeket kapnak aján­dékba az előfizetők Szenvedő löknél a természetes Ferenc József keserüviz könnyű, erőlködés nélkül való bélkiü­rülést idéz elő és ezáltal sok esetben rendkívül jótékony hatással van a beteg szervekre. A női betegségekre vonatkozó tudományos irodalom több megalkotója írja, hogy a Ferenc lÓZSef viz kitűnő hatásáról a saját kísérletei alapján is al­kalma volt meggyőződést szerezni. A Ferenc lÓZSef keserüviz gyógyszertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Herczeg Ferenc, Lyka Károly, Csathó Kál­mán, Komáromi János, Pékár Gyula, Szép Ernő, Kosáryné Réz Lola, Zsigray Julianna, Bokor Malvin, Falu Tamás, Székely Tibor, Babay József inák az Uj Idők karácsonyi számának elbeszéléseit, verseit és cikkeit. Herceg Ferenc szépirodalmi hetilapja még az ünnepi alkalom­hoz mérten is rendkívül gazdag és változatos tartatommal jelent meg, Csathó Kálmán regényé­nek első kötete ebben a számban nyert befe­jezést A regény, amely teljesen uj környezetbe viszi az olvasót, a mai élet pompásan meglá­tott figuráit vonultatja fel előttünk. Herceg Fe­renc két cikket is irt az Uj Idők mai számában. Az egyik visszaemlékezés a régi bohókás béke világra, a másikban éles vonalakkal határolja meg a tegnap és a holnap leányának testi és lelki portréját. Kosáryné Réz Lola elbeszélése csak Lagerlőf Zelma Írásaihoz hasonlítható. Bo­kor Malvin a legmélyebb hangokat szólaltatja meg az anyaszivről irt, prózai balladájában, Bó- dás János megrázóan szép verse, Pékár Gyula ötletes elbeszélése, Babay József zamatosán ma­gyar Írása, Szép Ernő finom gondolatai, Szili L°ontin kedves elbeszélése, Kibédy Albert szines Útleírása, azonkívül rendkívül rengeteg időszerű közlemény, klasszikus festmények reprodukciói kotta, fényképek, versek gazdagítják az Uj Idők mai számát, amelyhez a lap nyolc oldalának megfelelő terjedelmű, díjtalan kézimunka mellék­let járul, amely úgy a célszerűség, mint az iparművészeti legmagasabb igények szempont­jából is kielégíti a legkényesebb kritikust is. Ugyanebben a számban részletes közleményt találunk az U| Idők kiadóhivatala Budadest VI., Andrássy ut 16 bárkinek szívesen küld díjtalan mutatványszámot Az Uj idők előfizetési dija egy negyed évre 6 pengő 40 fillér, Egves szám ára 50 fillér Hogyan lett az itbiztos leánya a világ egyik legnagyobb énekesnője? Német Mária, a világ­hírű magyar operaénekesnő életéről teljes regényt közöl a Délibáb karácsonyi száma, amelyben 128 oldalon pompásnál pompásabb cikkeket és képeket talál az olvasó. Két egyfelvonásos szín­darab, novella, vers, érdekes rádióriportok, nagy­szerű rádióműsorok és filmbeszámolók teszik vál­tozatossá a Dél báb karácsonyi számának gaz­dag tartalmát. A nagyterjedelmü szám ára 36 fillér Csakugyan veszélyben van-e a család? a családi intézmény védő', erkölcsbirák, társada­lombölcselők segítségért kiáltanak a pusztulásnak induló család érdekében. De minden segélykiál­tásnál hatásosabb, ha maguk a sülyedő hajó uta­sai sietnek a léket kapott falak betapasztására. A családi otthont minden módon kedvessé, frissé, meleggé kell tenni, hogy elvonuljanak a veszélyek. Különösen pedig meg kell ragadni azokat az al­kalmakat, mikor ezt olcsón tehetjük. Pompásan felfrissül pl. az otthon birtokállományát az a csi­nos, 19 darabból álló uzsonnakészlet, melyet a Tündérujjak, a nagyszerű kézimunkaujság ad ajándékba mindenkinek, aki 14-40 ért egy évre előfizeti vagy a család folyóiratának, a Tűzhely­nek elegáns ajándékállványa, melyhez ugyanilyen feltétel mellett lehet hozzájutni. Vagy éppen a vendéglátás kényelmetlenségét kiküszöbölő gum- mikerekü Lingel görr piccoló, melyet a két aján­dék helyett választanak a két remek újság együt­tes előfizetői. Az előfizetés igy is csak P 28 8Q, kevesebb, mint az ajándék értéke egymagában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom