Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)
1932-11-19 / 91. szám
LXIV. évfolyam 91. »ram Szombat Gyula, 1932. november 19 Előfizetési árak : Negyedévre: Helyben . . 1 P 60 fill. Vidékre . . 3 P 20 fill. Hirdetési di) előre fizetendő. DÚT/T? C POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Városház-utca 7. sz. Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inté- zendök. — Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 10 fillér. Felelős szerkesztő : ItORAY FERENC. Megjelenik szerdán és szombaton. Nagyatádi Szabó István szobrának felavatási ünnepén a küldöttségek felvonulásának rendje. (4 „Békés“ munkatársától.) Nagyatádi Szabó Istvánnak, Magyarország első kisgazda miniszterének emlékére hive> óriási tábora szobiot emelt. A szobormű leleplezési ünnepélye folyó hó 20-án lesz az egész ország osztatlan részvétele mellet'. Az ünnepségen Békósvármegye is képviselteti magát, külön a törvényhatóság, külön a városok és községek. A küldöttségek részvételének illetve felvonu lásánnk sorrendjére vonatkozólag hivatalos helyről az alábbi közleményt kaptuk: A küldöttségek gyülekezésére és felvonulására vonatkozóan a városok polgármesterei és a községek elöljárói utján kiadott utasításnak megfelelőm a miniszterelnök elé járuló küldöttség tagjai folyó hó 2ü-in a Falu Or(A „Békés“ munkatársától.) A világgazdasági válság Magyarországon is érezhető depressziója, továbbá a Békésmegyében dúlt ser téspestis és a terméseredményt igen kedvezőtlenül befolyásoló aszály következtében az állami, illetve a hatósági támogatásra szorult k mér tavaly is igen tekintélyes száma az idén még jobban megnövekedett. A város lakossá gáuak körülbelül egyharmad része, tehát mintegy 6000 család ag van kereset nélkül, illetőleg olyan viszonyok között, hogy a téli hónapokon való átvergődósóhez a hatóság támogatását kénytelen igénybe venni. A város vezetősége, mint tavaly, az idén is segítségére akar lenni az önhibájukon kívül bajba juto‘- tnknak, szándéka végrehajtásában azo ban erősen gátolja az a körülmény hogy az adózók a rájuk kivetett inségjárulékot igen lassan, a kivetésnek csak kicsiny percentjében fizetik. Kívánatos volna tebát, ha az adót ze tők az inségjárir'ékot mielőbb b fizetnék és (4 „Békés“ munkatársától.) A Göndöcs- szobor felállításával kapcsolatosan szükségessé vált, hogy a báró Wenckheim Béla szobrot a népkertből elhelyezzék a város valamely másik, — a szobor esztétikai kívánalmainak szin tén megfelelő — pontjára. A Göndöcs-szobor bizottság, a müvósztelep tagjainak meghallgatása után úgy döntött, bogy a bíró Wenckheim Béla szobrot a népkertből a Bókósmeszágos Föidmives Szövetség (Budapest, V.. Báthory u 24) nagytermében gyülekeznek, ahol névre szóló meghívókat kapnak s ahonnan aztán az ünnepségre együttesen vonulnak fel. A törvényhatóság, valamint a városok és köz ségek küldötlségei a fentemlitett utasítástól eltérően, ne a Falu Szövetség helyiségében gyülekezzenek, hanem a Keletipályaudvar előtt> ahol csatlakozzanak az egynegyed 10 órakor induló menethez A névreszóló meghívóval nem rendelkező s az említett Keleti pályaudvartól induló menethez nem csatlakozókat az ünnepség rendőri kordonnal körülvett helyszínére nem fogják beengedni. ezzel megadnák a város vezetősége számára a lehetőségét annak, hogy az inségmunkát megindítsa így kívánja ezt nemcsak az adómorál, hanem a keresztényi és szociális meg ériós is Az inségmunkák egyetlen fedezetéül ugyanis az irségjárulék szolgál, amennyiben az állam, nehéz helyzetében, csak egészen törpe hányadát tudja adni annak az összeg nek, jelen eke ben a 32 000 pengőnek, amely a vá'os téli insógakciójának keresztülviteléhez feltétlenül szükséges A szüksógmuukák tervezete már rég elkészült és pedig a produktivitás szigorú szemmeltartása mellett. Remélhető, bogy az adófizető tái- sadalom teljesíteni fogja kötelességét és be fizeiéseivel megadja a módját annak, hogy az msógmuaka december elején való meg n- d.tájával a város, szükséget szenvedő polgárainak asztalára, már karácsony ünnepére ke i yeret tudjon juttatni. gyei Takarékpénztár elé helyezi, A bizottság határozatát a képviselőtestület is magáévá tette és Técsy László szobrászművésznek ilyen értelemben is adta ki a megbízást a Göndöcs- szobor felállítására, illetve a felállítással szükségessé vált szoborcseróre vonatkozólag. A Göndöcs szobor ugyanis a Wonokheim-szobor helyére fog kerülni, mint egyetlen olyan helyre, amely a boldogemlékü apát szobrának méltó elhelyezésére alkalmas. A szoborbizottság döntése szerencsésnek mondható, amennyiben a Wenckheim szobor eddigi hely mél még kedvezőbb helyre kerül, oda, ahova eredetileg, amint azt Kohn Dávid a város képviselőtestületi gyűlésén mondta, maga a szobrot készítő művész is szánta. A takarékpénztár előtt az alapozás munkálata már javában foly k s előreláthatólag két héten belől befejezést is nyer A Göndöcs-szobor bronzbaöntési munkája szintén megkezdődéit már s két hónapon belől az is elkészül. Leérkezése után az öntvényt azonnal felszerelik talapzalára azon ban faköpönyeg alatt hagyják, mert a leleplezés, ünnepélyes keretek között, csak a tavasszal fog megtörténni fl drága posta miatt soHan iRéü intenirban MM i$ iilIC llljl (4 „Békés“ munkatársától) Mind szélesebb körű kezd lenni az a mozgalom, amely a posta tarifáinak leszállítását akarja elérni Nemrégi ben a kereskedelmi és iparkamarák is felirat tál fordultak az illetékes miniszterhez és javasolták hogy miniegy 30-40 százalékkal szállítsa le a postatarifákat. A konkrét formában kidolgozott javaslat, minden bizonnyal figyelmet fog kelteni illetékes körökben, s remény van rá, hogy a javaslat mögött fel sorakoztatott érvek súlyánál fogva rövidesen intézkedés is fog történni a postai díjszabás revíziójának tekintetében Illetékes helyen nyert informáeóink sze- a díjmérséklés feltétlen üdvös és a postai forgalom feljavítására már nagyon is szükséges volna A posta forgalma ugyanis az utóbbi időben aggasztó mértékben visszahanyatlott, aminek egyedüli magyarázata a magas díjszabásban található meg. Olcsóbb tarifa mel lett, hogy a forgalom újból fellendülne, mutatja az, hogy G}ulán az ősszel jóllehet, Gyula éperiséggel nem gyümölcstermelő város, a „filléres csomagok“ hónapjaiban 20 százalékkal emelkedett a cmmagforgalom. Szakvélemény szerint ugyan, ha ie is szállítanák a djszabás', eredmény egyelőre nem igen mutatkoznék, mert úgy az ipar, mint a ke reskedeiem adnnnisztrác.ój u inár annyira a létfeltétellé vált takarékosság szempontjai szerint áilitotta b->, hogy idő kellene, míg e tekintetben újra a normális kereiek közé tudna visszailleszkedni. Békéscsaba polgármestere, Jánosy Gyuia dr. példánl a varos hivatalos leveleit bizonyos időközökben küldönccel jut tatja el a megyeszékhelyi hivatalokba, mert ezzel a rendszerrel jelentős megtakarítást tud elérni. S ez a rendszer él a gyulai helyi viszonylatban, a telefon és a helyi levelek forgalma tekintetében is, ami pedig az államnak sem érdeke és a posta felei számára sem kényelmes és a kor igényeinek sem megfelelő. Filléres gyors, filléres áruk, filléres árak : ez kell mi, a filléres keresetek korában. Hatezer ember várja Gyulán a városi inségakció megindulását. Fedelet hiányában egyelőre sző sem lehet a munkák megindításáról» A Békésmegyei Takarék épülete előtt már készítik a Wenckheim-szobor alapzatát.