Békés, 1932. (64. évfolyam, 1-103. szám)

1932-06-25 / 49. szám

2 « e k 6 b 1932 junius 25. HIBE K. Péter Pál napja, mely normális viszonyok között az aratás kezdete, szerdán köszönt be hozzánk, de az idén az őszi árpa vágást is csak kevés helyen fogják megkezdeni, a búza, tavaszi árpa és zab aratása pedig legkedvezőbb esetben julius 1-én lesz, akkor is csak a magasfekvésü, vagy szikvegyülékü földeken, ahol a búza leg hamarább megérik. A gyulai határban a szabadkai földek ezek; a benedeki, szlányi, farkashalmi földeken valószínűleg csak 5—6 ika között, sió­réten, Szeregyházán, 8 ika után, az oláhréten, Remetén, nagyfenéken pedig csak julius 10 ike körül érik meg a búza és árpa, hogy aratható legyen. Nagyon jó lenne, ha ez a meghatározás valónak bizonyulna, de egy hirtelen forróság, amire pedig junius végnapjaiban — sajnos — mindig számolni kell, az érést napokkal siettetné, ami pedig egyértelmű lenne a szem meghibásodásá­val és a termés tetemes csökkenésével. A lefolyt hét közepén beköszöntött forróság káros hatása már számos helyen észlelhető eddig is; szeren­csére csütörtökön beköszöntött újra a szcles) hűvös idő s ilyen idő volna kívánatos két teljes héten keresztül, mert ettől függ, hogy a búza meg ne szoruljon. A pásztás ködök, ahol elvo­nultak, rozsdát okoztak, noha a rozsda túlnyomó helyen eddigelé csak a buzalevelet bontotta el, a buzaszemet csak kevés helyütt támadta meg. Az ugarba vetés, ami alatt népiesen nálunk az egymás után kétszer buzavetést értik, — ami pedig az ugar igaz fogalmával kiáltó ellentétben van és legfőbb ideje volna, ha gazdáink ezzel a talajt zsaroló szokással szakítanának — ezúttal is megbosszulta magát, amennyiben az ilyen „ugar " búzákban fellépett a súlyos kárt okozó hesseni légy. A búza, árpa már eső nélkül is ki­állja, sőt az eső inkább veszedelmet, mint hasz­not okozó lenne rájuk, ha csak az esőt hűvös, szeles idő nem követné. A tengeri s vetemények már inkább kívánnák az esőt, amit a meteoroló­gia különben napok óta helyez kilátásba, anél­kül, hogy Gyulán és határunkban bekövetkezett volna. Lapunk zárta előtt déltájban a borús égre sötét felhők vonultak fel és heves zivatar mellett mintegy félóráig tartó erős zápor következeit, amelyről azonban nem állapithottuk meg, hogy mennyire terjedt ki. A zápor után szerencsére nem következett fotróság. A Kath. Ifj. Önképzőkör kirándulása, a sze­zon méltó befejezésére az Ifj. Önképzőkör kirán­dulást rendez vasárnap, folyó hó 26-án a reme­tei csárdához, melyre kedves vendégeit és ügy­barátait szeretettel ez utón is meghívja Vasár­nap délután 2 órakor Mavart indul a Katolikus Körtől. Kérjük mindazokat, kik Mavarttal óhajta­nak jönni, hogy a Katolikus Kör vendéglősénél sürgősen jelentkezni szíveskedjenek A Békéscsabai Kisgazdák Egyletének nép- ház Ügye. A m. kir. Földm. Miniszter a Békés­csabai Kisgazdák Egyletének népháza részére már korábbi rendelettel nyújtott 6000 P. állam­segélyen és 10.000 P. áilamkölcsönön felül to­vábbi 20.000 államkölcsönt engedélyezett. Az Országos Alföldi Bizottság helyi szerve­zetének megalakítása Orosháza községben. Az Országos Alföldi Bizottság orosházi helyi szer­vezete megalakult. Tagjai lettek : Baranyai Kál­mán községi biró, Kunos István községi főjegyző, Szél István községi mérnök, dr. Grosser Jenő bankigazgató, Hézer Béla bankigazgató, dr Mit lasovszky János lapszerkesztő, dr. Taffier Elek cirokgyáros, Gub'cza Sándor ipartestületi elnök, Wigner Géza kereskedő, Kovács Lajos föidbir tokos, Csizmadia Pál és Iványi Antal kisbirtoko­sok. Póttagok: Lázár Lajos községi jegyző, Madarász Antal községi albiró, Demarcsik Ferenc lapszerkesztő és Ravasz József kisbirtokos. Oros­háza község az Országos Bizottságba tagként Csizmadia András országgyűlési képviselőt kül­dötte ki. Aranyérnél és az evvel járó béldugulás, re­pedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szivdobogás és szédülési rohamok, nál a természetes „Ferenc József“ keserüviz hasz­nálata kellemes megkönnyebbülést eredményez. A belső bajok orvosai az igen enyhe hatású Ferenc József vizet sokszor mindennapi haszná­latra reggel és este egy egy félpohárnyi mennyi ségben rendelik. A Ferenc József keserüvíz gyógy­szertárakban, drogériákban és füszerüzletekben kapható. Az Őrszem, a gyulai katolikusok hitbuzgalmi lapjának junius havi száma gazdag tartalommal megjelent. Főbb cikkei: Apám és anyám most a napokat számlálják. Pünkösd után. A szaléziánu- sok gyulai fiuinternátusa. Vakáció. Huszár László karnagy működése a „Kórus“ cimü folyóiratban, Hirek stb. A SjEadálts Mlsstlé kerti ünnepélye julius hé 3-án allékcsmegyei Kaszinóban Kerti Ünnepély. A Szociális Misszió julius hó 2 án a Békésmegyei Kaszinóban rendezendő kerti ünnepélye iránt városszerte hatalmas érdek­lődés mutatkozik. Belépődíj 1 pengő. Jegyek előre válthatók Dobay János könyvkereske­désében. Vakációzó diákok figyelmébe. A Gyulai Gyorsírói és Gépirószakiskoia a nyári szünidő alatt kéthónapos gyorsirási tanfolyamot nyit. A tanfolyam időtartama 50 nap. Ezen idő alatt napi másfélcrán át, összesen tehát 75 tanóra keretében részesülnek a jelentkező növendékek a legpontosabb és lelkiismeretesebb kiképzés­ben. A tanfolyam dija a két hóra, tankönyv füzet, irónnal együtt mindössze 30 pengő. Á gyorsirási tanfolyammal párhuzamosan ugyan­csak 75 tanóra keretében gópirási tanfolyamot is szervez, melyen a növendékek 10 ujjas rend­szerű modern gépírásban is alapos jártas ságra tehetnek szert. A tandíj az egész tan­folyamra 25 P Páratlan kedvezményt nyújt a szakiskola azok részére, akik mindkét tan­tárgy tanulására beiratkoznak, amennyiben a két tantárgynak a tanulási dija az egész időre összesen 45 P. A meleg időjárásra való tekintettel s figyelembe véve az esetleges el­foglaltságát is a növendékeknek, az óra idő­pontját közös megbeszélés szerint a reggeli vagy esti időpontban állapítják meg, úgyhogy a növendékeknek a tanórákon kívül az egész nap szabadon rendelkezésükre áll. Az első tanóra 1932 julius hó 4 én lesz megtartva. A tanfolyam 1932 augusztus hó 30-án fejező­dik be Szülők, diákok ne szalasszák el ezt a páratlanul kedvező alkalmat, annál is inkább, mert a gyors és gépírás tudása ma már tel­jesen nélkülözhetetlen. Jelentkezni lehet a gyors- és gépirásszakiskolában Kossuth-tór 25. szám alatt. 258 3—5 A Kondoros községi elöljárói választás ügyében közigazgatási bírósági ítélet, a m. kir. közigazdatási bíróság panasz folytán felülbírálás alá vette a Kondoros községi elöljárói választást és azt megsemmisítette, mert az iratokból meg­állapította, hogy Kondoros községben a képviselö- taslület megalakulása és a községi elöljárói vá­lasztás egy és ugyanazon a napon történt, A békési adóhivatal ügye. Annak idején szó volt róla, hogy a békési adóhivatalt megszüntetik és a békéscsabai adóhivatalba olvasztják be. Most illetékes helyről arról értesülünk, hogy a békési adóhivatalt egyelőre továbbra is meg­hagyják. Párisi tanulmányutak, a mefhüSz Utazási Irodája julius 2 án indítja a második rendkívül kedvezményes párisi kéthetes tanulmányúját. Je­lentkezni még egy pár napig lehet Ferenc körút 38. fsz. 2, alatt az Uiazási Irodában, (hivatalos órák d. u. 4—7 Telefon 872-74) Későbbi pá­risi tanulmányutak kéthetenként indulnak. A MEFHOSz Utazási Iroda a nyár folyamán még számos felvidéki és ausztriai autocar utat, azon­kívül dalmáciai és konstantinápolyi tanulmány- utakat rendez. Érdeklődőknek prospektust díj­mentesen küldünk. A Tűzhely üzenete. Ezrével érkeznek a le velek a most megindult uj folyóiratnak, a Tűz • helynek címére. A levelek mindegyike csodál­kozás, sőt hitetlenséget fejez ki. Akkora érdek­lődést kavart fel ez a lakást, háztartást, kertet, konyhát, gyermeknevelést, testi és szellemi kul­túrát felölelő folyóirat, hogy a szerkesztőség csak kollektív válaszadásra képes A válasz sommás összefoglalása a következő : Igenis, en­nek a havi folyóiratnak szédítő bősége, kápráz­tató nyomdatechnikája ellenére, csak 9.60 pengő az előfizetési ára. Igenis mindenki, aki ezt a ki adóhivatalnak, Budapest, IV., Szervita-tér 3 be­küldi, a lapon kívül nyomban kap egy zsur- aszíalierilőt indanthren festésű lenvászonból, négy szalvétával, kézzel hímezve teljesen készen. Az is tény, hogy a rejtvényverseny, melyben mindenki résztvesz, 600 gyönyörű lakásberen­dezési tárgyat fog szétosztani a nyertesek közt. És az az uriszoba, mely a Fonál és Himzőipar r. t. Erzsébet krt. 24 számú kirakatában látható, valódi Llngel-féla gyártmány, éppen úgy mint ahogy a remek menyasszonyi kelengyét, a ver­seny második diját a Mösmer József Fiai cég szállítja. Mindazon mérgezési esetek leküzdésénél, melyeket romlott élelmiszerek idéznek elő, a ter­mészetes „Ferenc József“ keserüviz azonnali használata fontos segédeszközt képez. A „Nyári Festőiskola“ ezévben is meg­nyílik Horváth Béla, Barkász Lajos, Edvi Illés Jenő, Mihalovits Miklós és Reményi József közre­működésével Jelentkezni lehet a Müvészegyesü- let titkáránál: Kossuth Lajos utca 32 sz. alatt, A Kath. Ifj- Önképzőkör utolsó mulatsága várakozáson felül sikerült. A szép számban meg- jnlent fiatalság záróráig kitünően mulatott. Nagy­ban emelte az est hangulatát a nívós műsor. Kertes Ilus kedélyesen adta elő a „Hol van a férjem“ c. vig monológot. Farkas István s. lelkész tartott érdekfeszitő előadást a spiritizmusról A jó műsor méltó befejezéseként Dr. Koszteleczky Ede három gyönyörű hegedüszámot adott elő a tőle megszokott művészi előadásban, kit a zon­gora nagy mestere Dr. Kovalszky Róbert kisért. 213 v6 8 .„HARMATVIZ“ s Hungária Gyógyforrás szénsavval teliteff vise. FORGALOMBA HOZZA: BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS ÁSVÁNYVÍZ ÜZEME. KÖRZETI KIZÁRÓLAGOS EGYEDÁRUSITÁS : SCHNEIDER JÓZSEF ÁSVÁNYVÍZ-TELEP, GYULA. I s. A „HARMAT“ névre ügyeljünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom